HÍREK

Túl sok alkoholt ivott élő adásban egy kínai influenszer, másnap holtan találtak rá az otthonában

12 órával az élő közvetítés után találták meg az influenszer holttestét.

Link másolása

A Brother Three Thousand nevű 34 éves Douyin-felhasználó (hasonló platform, mint a TikTok) 44 ezer követővel rendelkezett a közösségi média felületen. Múlt hét kedden vett részt egy olyan online eseményen, ahol több tartalomgyártó versengett egymással, hogy ki tud minél hamarabb minél több támogatást összeszedni - írta meg a Telex.

A streamer, akit a helyi média Wang-ként nevezett, azonban több kört és elvesztett, amiért büntetés járt. Esetében ez pedig az volt az, hogy minden ilyen alkalommal meg kellett innia egy üveg baijiu-t.

A bajiu, azaz pajcsiu egy elég magas alkoholtartalmú, színtelen égetett szeszes ital, amit Kínában fogyasztanak előszeretettel.

A nézők szerint Wang legalább 7 ilyen üveggel fogyasztott el az akár 60% alkoholtartalmú italból. Az élőzést éjfél körül hagyta abba, másnap délután a családja talált rá holtan a lakásában úgy, hogy már több órája halott lehetett.

A közösségi média felületen egyébként tiltják az alkohol fogyasztást, mindenféle szankciókkal büntetik, köztük akár letiltással is.

Wangot - aki többször is nyíltan alkoholizált streamjei alatt - többször is letiltotta a Douyin, de a férfi könnyedén kikerülte a húzást egy új profil létrehozásával.

Wang már a sokadik, aki abba halt bele, hogy a végletekig ment csak azért, hogy minél több követője legyen. Volt már olyan, aki túl sokat evett, de olyan is, aki túl sokat dolgozott, de a lista hosszú.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Varga Mihály újabb megszorításokat lengetett be, zuhanórepülésbe kezdett az OTP
Jöhet az újabb bankadó és a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálata is. A pénzügyminiszter Matolcsy Györgybe is keményen beleszállt.

Link másolása

Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt a Magyar Közgazdasági Társaság vándorgyűlésén tartott előadásában, hogy a költségvetési mutatók nem alakulnak úgy idén, ahogyan azt a kormány várta, ezért szeptember végéig felülvizsgálják az idei költségvetést.

Ennek megfelelően belengetett néhány újabb megszorító intézkedést is a fenntartható fiskális folyamatokra törekvés miatt.

„Távol áll tőlem, hogy az adópolitika ilyen típusú eszközeihez nyúljak, és jobb szeretem, hogy ha a dolgok kiszámítható mederben folynak, de a kormány azt is mérlegelheti, hogy ha az idei esztendőben egy rekordnyeresége van a bankoknak, márpedig négyszer annyi nyeresége van, mint a tavalyi évben, 1160 milliárd forintot ért el ez a nyereség, akkor mérlegelheti a kormány azt is, hogy még további adófrontokat nyit meg, és adóeszközökkel javítja az államháztartás gazdálkodását" - beszélt egy újabb bankadó lehetőségéről is a pénzügyminiszter.

Varga szerint emellett szóba kerülhet egyes honvédelmi beruházások elhalasztása, illetve a kamattámogatott hitelprogramok felülvizsgálata is.

A kormány eredetileg 3,9 százalékos GDP-arányos deficitet tervezett erre az évre, Varga most viszont már nem mondott konkrét számokat, csak annyit szögezett le, hogy a deficit kisebb lesz a tavalyi 6,2 százalékosnál.

A pénzügyminiszter a kormány gazdaságpolitikájába beleszálló Matolcsy Györgynek is visszaszólt, szerinte az infláció első számú felelőse mindenhol a jegybank. Elhibázott lépésnek tartja, hogy amikor emelte a kamatot az MNB, akkor még vette az állampapírt és a vállalati kötvényeket is, márpedig „egyszerre meleget és hideget fújni egyik gazdaságban sem lehet”.

A bejelentés után az OTP árfolyama zuhanni kezdett - írta a Portfolió. Kora délután már stabilizálódni látszik az árfolyam, de még ekkor is 5,8 százalékkal volt a tegnapi zárószint alatt.

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kiszámolták: ekkora nyugdíjkorrekció jöhet novemberben
Farkas András nyugdíjszakértő az inflációs adatok és előrejelzések alapján kalkulálta ki, mekkora összegre számíthatnak a nyugdíjasok.

Link másolása

A várt nyári rendkívüli nyugdíjemelési kiigazítás elmaradása miatt a nyugdíjasok szempontjából a legforróbb őszi téma, hogy végre lesz-e korrekciós nyugdíjemelés, és ha igen, akkor milyen mértékben - írta Farkas András nyugdíjszakértő a Portfolión csütörtökön. A szakértő az inflációs adatok és előrejelzések alapján azt is levezette, hogy mekkora emelésre számíthatnak majd a nyugdíjasok.

„Ezek az előzetes becslések persze nem kötik a kormányzatot, de

feltehetően a legalább 2,4 százalékos, legfeljebb 3,6 százalékos nyugdíjemelési korrekcióra számítani lehet,

ezt követeli a nyugdíjasok védelmét minden lehetséges alkalommal hangsúlyozó kormányzati kommunikáció hitelességének megőrzése is” - írta Farkas András.

A szakértő szerint a jelenlegi 208.500 forintos átlagnyugdíj 2,4 százalékos emelés esetén 213.500 forintra, 3,6 százalékos emelés esetén pedig 216.000 forintra nőne. Az emelt összegű novemberi nyugdíj mellé

egyösszegben kifizetnek 11 havi különbözetet is az év első tíz hónapjára és a 13. havi nyugdíjra. Ez 2,4 százalékos emelés esetén 55.000 forint, 3,6 százalékos emelés esetén 82.500 forint lenne.

A kisebb mértékű emelés körülbelül 132 milliárd forintos, a nagyobb emelés pedig körülbelül 198 milliárd forintos pótlólagos költségvetési fedezetet igényel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki zivatarok miatt
Felhőszakadások zavarhatják majd meg a 30 fokos meleget. A zivatarok környékén jelentős mennyiségű csapadék, jégeső és erős szél is várható.
Fotó: Bernhard Jaeck / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. szeptember 21.


Link másolása

Továbbra is tombol az indián nyár, még mindig lesznek olyan helyek az országban, ahol 30 fok feletti hőmérséklet is lehet. A későnyári idő azonban nem lesz zavartalan:

az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki felhőszakadás és zivatarok miatt

– írja az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapja.

Csütörtökön szakadozott felhőzet vonul délnyugat felől kelet felé, később pedig a gomolyfelhő-képződés válik erőteljessé, de a legtöbb helyen így is többórás napsütés várható. Délelőtt kevesebb helyen, délutántól már szórványosan valószínű zápor, zivatar, néhol felhőszakadás is lehet. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon megerősödik, zivatarban viharossá fokozódhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 31 fok között alakul. Késő estére 17 és 22 fok közé hűl le a levegő.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eldurvult a gabonavita: Lengyelország nem szállít több fegyvert Ukrajnának
Most mi magunk fegyverkezünk fel - mondta a lengyel kormányfő. Mindeközben Ukrajna egy másik szoros szövetségese támogatását is elveszítheti.

Link másolása

Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, már nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerda este a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva.

Morawieckitől azt kérdezte a műsorvezető, hogy a kormány fontolgatja-e az Ukrajnának szánt segítség csökkentését az ukrán gabonaexport körüli feszültség miatt.

Lengyelország segíti Ukrajnát „az orosz barbárok” feletti győzelem elérésében, de a kormány nem egyezhet bele a lengyel piac destabilizálásába

– válaszolt Morawiecki.

Kifejtette: Lengyelország továbbra is fenntartja az ukrán áruk tranzitját saját területén keresztül. A varsói kormány „nem fogja kockázatnak kitenni Ukrajna biztonságát”, továbbra is betölti szerepét a délkelet-lengyelországi Rzeszówban az Egyesült Államok és a NATO közreműködésével üzemelő logisztikai központ – folytatta a miniszterelnök.

„Nagyon találónak” nevezte Morawiecki a lengyel elnöknek az ENSZ-közgyűlés keddi ülésszaka során újságíróknak tett nyilatkozatát, melyben Andrzej Duda egy vízben fuldokló emberhez hasonlította Ukrajnát. „Mindenki, aki valaha is mentett fuldoklót, tudja, hogy ez rendkívül veszélyes, mert a fuldokló őt is a mélybe ránthatja magával” – fogalmazott Duda.

Morawiecki hozzáfűzte: Ukrajna mentségére éppen azt lehet mondani, hogy „egy bestiális orosz támadás ellen védekezik (...) ez teljesen példátlan helyzetet teremt, olyat, amilyennel a második világháború óta nem szembesültünk”.

Arra a kérdésre, hogy Lengyelország továbbra is támogatni fogja-e fegyverrel Ukrajnát, Morawiecki úgy válaszolt:

„Lengyelország jelenleg nem szállít semmilyen hadfelszerelést Ukrajnának. Most mi magunk fegyverkezünk fel, a legkorszerűbb fegyverekkel”

– fogalmazott.

Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság párt elnöke ugyanakkor szerdán Wroclawban pártja választási gyűlésén kijelentette: az ukrán gabona miatt keletkezett „szerencsétlen helyzet” mit sem változtat Lengyelország viszonyán a független Ukrajna iránt. „Támogatni fogjuk a győzelméig” – húzta alá Kaczynski.

Ukrajna hétfőn panasszal fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), amiért három európai uniós tagország – Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – az Európai Bizottság múlt heti döntésének ellentmondva fenntartotta az ukrán gabona importjára vonatkozó tilalmát. A lengyel importtilalom az ukrán búzát, kukoricát, repcét és napraforgómagot érinti.

Szerdán több lengyel politikus bírálta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek az ENSZ ülésszakán kedden elhangzott, az ukrán gabonaexportot tiltó országokat „színlelt szolidaritással” és „gabonathriller megvalósításával” vádoló szavait.

Mindeközben Szlovákiában is fordulhat az alapvetően ukránpárti helyzet – írja a SkyNews. A jövő hétvégén esedékes választásokon Robert Fico korábbi miniszterelnöknek jó esélye van arra, hogy visszatérjen az ország élére. Márpedig a 2018-ban távozott vezető már kijelentette:

ha ő nyer, több fegyvert nem küldenek Ukrajnának.

„Le kell ülniük és meg kell állapodniuk. Oroszország nem fogja elhagyni a Krímet, nem fogja feladni az általuk irányított területeket” – fogalmazott Fico egy választási rendezvényen. Hozzátette: „Szlovákia békés ország, egyetlen töltényt sem fog küldeni Ukrajnának.”

(MTI, Portfolio)

Link másolása
KÖVESS MINKET: