Tükrökkel tiltakoztak Orbán beszéde alatt, ki akarták venni a kezükből, és beszólogattak nekik
Tükrökkel - fényvisszaverő anyaggal bevont kartonokkal - érkeztek a Tanítanék Mozgalom aktivistái a március 15-i ünnepségre a Nemzeti Múzeumhoz.
Az Egyetem térről az ellenőrző pontokon átjutó csapatot a múzeum előtt a Valton Security egyik vezetője megállította, és közölte velük, hogy az áltükrökkel nem mehetnek be. Némi vita után azonban az őrök tiltakozása ellenére továbbmentek. A tömeg közepébe bejutva pedig feltartották a „tükröket”. A Telex beszámolója szerint a Fidesz-hívek kiakadtak a demonstráción, és magyar zászlókkal próbálták eltakarni a tükröket, amelyek a Himnusz alatt is fenn maradtak.
Az aktivisták célja az volt, hogy
A helyszínen készített videóból hallatszik, hogy az egyik résztvevő azt mondja: „a Tanítanék az egy egyesület, ezeknek egy bandája”, egy nő pedig azt kérdezi tőlük, hogy nem szégyellik-e magukat. Eközben megpróbálják a tükröket kivenni a tiltakozók kezéből.
Egy másik megemlékező pedig azt mondta: „Feri nem itt fog beszélni, rossz helyen vagytok”. Volt aki azt kérdezte: „Mennyi az órabér? Mennyiért tartja? Én inkább a tanároknak adnám, nem maguknak!”. Elhangzott az is, hogy olyanok mint Haynau emberei, és emlegették Soros Györgyöt is.
VIDEÓ: Ki akarják venni a tükröket a tiltakozók kezéből