HÍREK
A Rovatból

Tudtad, hogy létezik macska, aminek SZÁRNYA VAN?

A történetük viszont inkább szomorú, mint vidám.


Láttál már szárnyas macskát? Közösségi oldalak fotóin sem? Elképzelni sem tudod, hogyan nézhetnek ki, és miért lettek ilyenek? És amúgy is azt hiszed, hogy ez kamu?

Akkor tévedsz, mivel "szárnyas" macskák igenis léteznek, csak persze nem ÚGY.

1899 novemberében meglepő cikket közölt a Strand Magazin. A cikkben egy cicát is bemutattak: hátán pihés szárnyak voltak, és a mögötte állók egy-egy szárnyát fogták. Sokak számára maradt rejtély, hogy mitől ilyen a cica. Később máshol is beszámoltak ezekről a különös jószágokról: 1933-ban az oxfordi állatkertben is élt egy szárnyas macska, 1949-ben pedig Svédországban olyan példányt találtak, amelyiknek a két szárnya közti fesztávolság 58,42 cm volt. Ő a Guiness rekordok könyvébe is bekerült.

szarnyascicus

De ekkor még nem tudták, mi okozza ezt. Akadt olyan elképzelés, amely szerint nem gondozták megfeleően a macskák bundáját, a ki nem hullott szőr és az újonnan nőtt szőrszálak összetapadtak, és különböző csomók, dudorok keletkeztek a bundájukon.

Más magyarázat szerint ez egyfajta születési rendellenesség, és a macska hátán elcsökevényesedett végtag található.

Van, aki ma azt álltja, ez a vegyszerektől alakul ki, mert a macskák tápláléka is gyakran tele van nem mesterséges anyagokkal.

VIDEÓ: Egy kínai "szárnyas" cicus

Az igazság azonban az, hogy ezek a cicák egy ritka, de létező bőrbetegségben szenvednek.

Ez FCA (feline cutaneous asthenia) állapot miatt alakul ki - ennek következtében a macska bőre abnormálisan megnyúlik, különösen a váll, a hát és a lapocka körül, és ez szőrrel borított, hosszú, szárnyszerű kinövésnek látszik.

Ezeknek a macskáknak gyenge és érzékeny a bőre. Így például ha a bőr az állat vállán vagy oldalán szakad be, a seb begyógyul, de a részben levált rész szinte szárnyként lóg rajta. A bőrlebenyt a cicák mozgatni is tudják, mivel ideg- és izomszövet található benne. Futás közben pedig tényleg szárnyak benyomását keltik a bőrlebenyek, ahogyan az állat körül lebegnek.

Van, aki úgy véli, ez önmagában nem probléma, a furcsa bőrelváltozástól nem lesz rosszabb a macskának. Valójában ez nagyon is problémás betegség, mivel az ilyen cicák bőre elképesztően sérülékeny...

VIDEÓ: Egy másik "szárnyas" macska


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, mit kérhetett a békéért cserébe Putyin, az ukránok biztosan nem fogják elfogadni
A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba.


Donald Trump amerikai elnök a Putyinnal tartott alaszkai találkozó után a Truth Socialen arról írt, hogy a megbeszélése és az azt követő telefonhívások is jól sikerültek. Úgy fogalmazott, szerinte az Oroszország és Ukrajna közötti háborút nem tűzszünettel, hanem azonnali békemegállapodással kell lezárni.

A New York Times információi szerint Trump az európai vezetőket is tájékoztatta arról a tervről, amelyet az orosz elnökkel beszélt meg. A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Ez Donyecket és Luhanszkot is érintené.

A Financial Times arról írt, hogy Putyin ezért cserébe befagyasztaná a frontvonalat Herszon és Zaporizzsja térségében. A New York Times szerint az orosz elnök teljes tűzszünetet javasolt, valamint írásos ígéretet arra, hogy nem támadja meg újra sem Ukrajnát, sem más európai országot. Putyin emellett arról beszélt, hogy a háború lezárásához a kiváltó okokat kell megszüntetni, amit a Financial Times szerint a NATO keleti terjeszkedésére értett.

Az orosz vezető elvárja, hogy az orosz nyelv hivatalos státuszt kapjon Ukrajnában, és az orosz ortodox egyházak védelmet élvezzenek. Elfogadna biztonsági garanciákat is a nyugati hatalmaktól Ukrajna védelmére, de feltétele, hogy ez ne a NATO keretében történjen. A New York Times szerint az európai vezetőkkel folytatott telefonbeszélgetések során a szankciókról nem esett szó.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba. Szerinte ha elhagyják a területet, az erődítményeket, dombokat és magaslatokat, akkor egyértelműen lehetőséget adnának egy újabb orosz támadásra. Szombaton hozzátette, hogy semmilyen döntés nem születhet Ukrajna részvétele nélkül.

Zelenszkij hangsúlyozta, hogy tartós békét kell elérni, nem pedig újabb szünetet az orosz támadások között. Követeli az összes ukrán hadifogoly és az elhurcolt gyerekek szabadon engedését. A nemzetközi közösségtől azt várja, hogy ne enyhítsen a nyomáson, hanem fokozza a szankciókat, amíg Oroszország nem hajlandó háromoldalú tárgyalásra, vagy megpróbálja kijátszani az intézkedéseket.

A New York Times úgy tudja, hogy ezek a kérdések kerülnek elő a hétfői washingtoni találkozón, ahol Trump és Zelenszkij egyeztet, és amelyre európai vezetők is meghívást kaptak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
Magyar Péter Lázárról: szánalmas, és vicces amit mond, mert tavaly elmenekült, amikor egy közös vasutazásra hívtam
Lázár János azt mondta, bárhol, bármikor vitázna Magyar Péterrel. A Tisza elnöke szerint Lázár főnöke, Orbán Viktor 19 éve gyáva kiállni egy nyílt vitára. Továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vagyis vele álljon ki egy nyílt vitára.


Magyar Péter szerint szánalmas és vicces, amit Lázár János mondott, mert Orbán Viktor 19 éve nem vállalt nyílt vitát. A Tisza Párt elnöke hozzátette, továbbra is azt várja, hogy a miniszterelnök, mint a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjével, vele álljon ki egy vitára - mondta az ATV-nek.

Emlékeztetett arra is, hogy Lázár tavaly nem tartott vele, amikor közös vonatozásra hívta. Úgy fogalmazott, önmagában vicces, hogy most vitáról beszél, amikor annak idején "elmenekült".

A legutóbbi Lázárinfón Lázár János egyértelműen kijelentette: bárhol, bármikor hajlandó vitázni Magyar Péterrel. A miniszter szerint a párbeszéd nagyon fontos, és ő a viták lefolytatásában hisz.

„A legfontosabb az, hogy a fideszes politikusok vállalják a vitát, mint ahogy én is kiálltam a Lázárinfóval egy utcasarokra és vállaltam azt, hogy minél több kérdésre megpróbálok mindenkinek tudásom, legjobb tudásom szerint válaszolni” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hiába volt helyjegyük, állva utaztak - nem csatolt kocsira is eladta a jegyeket a MÁV
Nyíregyháza, InterCity. Más utasoknak pedig a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer. Aztán meg a pécsi fővonal bukott el ezen a nyári szombaton.


Technikai hiba miatt kevesebb szerelvényt csatoltak egy mai, Nyíregyháza felé tartó Intercity-hez, de a helyjegyeket a hiányzó kocsikra is eladta a MÁV. Ezért sokan több száz kilométert töltöttek ácsorgással a vonaton - hangzott el az RTL híradójában.

Más utasoknak meg a pénztárban kellett sorban állniuk, mert napközben egy időre leállt az online jegyértékesítő rendszer.

Hogy teljes legyen a szombat, a pécsi fővonal egy meghibásodás miatt délután állt le. A Pusztaszabolcsról 14:04-kor Dombóvárra elindult S40-es vonat Regölynél állt le. A pécsi fővonalon a délutáni órákban 30-60 perccel hosszabb eljutási időre kellett számítani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ha ezt előre tudjuk! 56 számon belül volt mind az 5 nyerőszám az Ötöslottón
Telitalálat ezúttal sem volt, így a jövő héten a várható főnyeremény 616 millió forint lesz.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 16.



Augusztus 16-án, szombaton az év harmincharmadik hetében az Ötöslottó sorsolásán a következő nyerőszámokat húzták ki:

6,

23,

39,

59,

61.

Telitalálat ezúttal sem volt, így a jövő héten a várható főnyeremény 616 millió forint lesz.

A 4 találatos szelvények nyereménye 1 471 870 forint,

a 3 találatosoké 23 920 forint,

a 2 találatosoké pedig 3240 forint.

A Jokerszám: 365348.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk