Donald Trump a Truth Socialon arról írt, hogy szerinte Oroszország és Ukrajna már ezen a héten békét köthet. Hozzátette, reméli, hogy mindkét fél nagy üzleteket köt majd az Egyesült Államokkal, amely szerinte növekszik és sok pénzt keres.
A Wall Street Journal értesülése szerint Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg, valamint Steve Witkoff különmegbízott egy olyan béketervet vázolt fel, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak.
A dokumentum alapján Ukrajna nem csatlakozna a NATO-hoz, az Egyesült Államok pedig elismerné, hogy Oroszország annektálta a Krím-félszigetet.
A lap emlékeztet, hogy a Krímet 2014-ben foglalta el Oroszország.
A tervezet szerint az Egyesült Államok nem ismerné el a kelet-ukrajnai megszállt négy megye annektálását, ugyanakkor nem kérné az orosz csapatok kivonását sem. Felvetődött az is, hogy semleges övezetet hoznának létre a Zaporizzsjai Atomerőmű körül, amely amerikai ellenőrzés alatt maradna.
A javaslatot április 17-én mutatták be Párizsban egy bizalmas találkozón, ahol ukrán és európai vezetők is jelen voltak. Az ukrán delegációban ott volt Zelenszkij kabinetfőnöke, valamint az ország külügy- és védelmi minisztere is. A dokumentum létezését nyugati tisztviselők is megerősítették a lapnak.
A Wall Street Journal információi szerint az ukrán válasz a hét végén várható, egy londoni találkozó után, amelyen Kellogg és Witkoff is részt vesz.
Ha az ukrán, amerikai és európai vezetők megegyeznek, hivatalosan is Moszkva elé terjeszthetik a javaslatot.
Ebben az esetben Witkoff Oroszországba utazhat.
A tervezet egyik legérzékenyebb pontja, hogy elismernék a Krím annektálását. Zelenszkij korábban közölte, nem fogad el olyan békemegállapodást, amely része lenne a megszállt területek átadása. A lap szerint ez a javaslat ellentétes a washingtoni kétpárti konszenzussal, valamint a nemzetközi joggal is.
Egy magas rangú amerikai külügyi tisztviselő a lapnak úgy nyilatkozott, hogy ezek nem ultimátumok, hanem lehetőségek.
Donald Trump a Truth Socialon arról írt, hogy szerinte Oroszország és Ukrajna már ezen a héten békét köthet. Hozzátette, reméli, hogy mindkét fél nagy üzleteket köt majd az Egyesült Államokkal, amely szerinte növekszik és sok pénzt keres.
A Wall Street Journal értesülése szerint Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Keith Kellogg, valamint Steve Witkoff különmegbízott egy olyan béketervet vázolt fel, amely véget vethetne az orosz–ukrán háborúnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ez volt Ferenc pápa utolsó üzenete: Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol nincsen vallásszabadság, vagy ahol nincsen gondolat- és szólásszabadság
Ferenc pápa húsvéti üzenetének központi témája szokás szerint a béke volt. Úgy vélte, a világ számos részét sújtó háborúk mögött az embereknek az a döntése áll, hogy az élet helyett a halált választják.
Ferenc pápa utolsó üzenetét a minap, húsvétra tették közzé a Vatikánban.
Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. Az egyházfő a másik ember iránti bizalom felélesztését szorgalmazta azok esetében is - "miután mindannyian Isten gyermekei vagyunk" -, akik "messzi földről érkeztek tőlünk eltérő szokásokkal, életvitellel".
A pápa beszédében számba vette a világ háború sújtotta térségeit, és az első helyre a Szentföldet helyezte. Kifejezte együttérzését a palesztin és az izraeli néppel, valamint a térségben élő keresztényekkel szenvedéseik miatt.
Hangsúlyozta, hogy "ez a borzalmas konfliktus" továbbra is halált és pusztítást hoz, drámai és méltatlan humanitárius helyzetet teremt. Sürgette tűzszünet megkötését és betartását, a terroristák által fogva tartott túszok szabadon engedését, valamint azoknak az embereknek a segítését, akik "éheznek, és békés jövőre vágynak".
De kifejezte aggodalmát a szerinte az egész világon egyre erősebb antiszemitizmus miatt is.
Megemlékezett a libanoni és szíriai keresztény közösségekről: arra buzdította az egyházat, hogy kövesse figyelemmel és imával a szeretett Közel-Kelet keresztényeinek sorsát.
Beszélt a háborús helyzet miatt a világ legrégebb óta tartó humanitárius válságát elszenvedő Jemenről is.
Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen a mártír Ukrajnában, és bátorítson minden felet az erőfeszítések folytatására egy igazságos és tartós béke érdekében.
Végleges békemegállapodást szorgalmazott Örményország és Azerbajdzsán között, megbékélést a Nyugat-Balkánon, arra kérve a politikai szereplőket, hogy a feszültségek és a válságok elkerülésén dolgozzanak. Szorgalmazta az egész térségben a veszélyes és destabilizáló helyzetek elhárítását.
A pápa békét és vigaszt sürgetett az erőszak és háborúk által megsebzett afrikai népeknek is, megnevezve a Kongói Demokratikus Köztársaságot, Szudánt, Dél-Szudánt, a Száhel-övezetet, Afrika szarvát és a Nagy-tavak térségét. Kiemelte az ott élő keresztényeket, akik nem gyakorolhatják szabadon vallásukat. Említette a fegyveres konfliktus és nemrég földrengés sújtotta Mianmart is.
"Semmilyen béke nem lehetséges ott, ahol nincsen vallásszabadság, vagy ahol nincsen gondolat- és szólásszabadság, és tisztelet mások véleménye iránt"
- hangsúlyozta.
Felhívást intézett a politikai felelősökhöz: ne engedjenek a bezárkózást ösztönző félelmeknek, ehelyett a rendelkezésre álló forrásokkal a fejlődést szolgálják: "ezek (a források) a béke fegyverei, amelyek a jövőt építik, nem pedig halált hoznak."
Sürgette azoknak az akadályoknak a felszámolását, amelyek megosztottságot okoznak az emberek és a népek között, sürgette egymás segítését, kölcsönös szolidaritást, az egyén fejlődését, emberséget mindennapjainkban.
Megjegyezte: a védtelen civileket magukkal sodró kegyetlen konfliktusok közepette, amelyekben iskolákat, kórházakat, humanitárius dolgozókat ér támadás, "nem engedhetjük meg magunknak, hogy elfelejtsük: nem egy "objektumot" találnak el, hanem lélekkel és méltósággal bíró embereket".
Ferenc pápa üzenete végén a jubileumi szentévre hivatkozva a háborús és politikai foglyok szabadon engedését szorgalmazta.
Az ünnepi misén a Szent Péter-bazilika előtti szabadtéri oltárnál két erdélyi diakónus is szolgált, Márton Ottó és Sándor Simon. A kórus tagjai pedig a római Collegium Germanicum et Hungaricum hallgatói voltak.
Ferenc pápa utolsó üzenetét a minap, húsvétra tették közzé a Vatikánban.
Elítélte a családon belüli erőszakot is, amely elsősorban a nőket és gyermekeket sújtja, az idősek és a betegek tehernek tekintését, valamint a gyengébbek, a kirekesztettek és a migránsok iránti megvetést. Az egyházfő a másik ember iránti bizalom felélesztését szorgalmazta azok esetében is - "miután mindannyian Isten gyermekei vagyunk" -, akik "messzi földről érkeztek tőlünk eltérő szokásokkal, életvitellel".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Közzétették az utolsó felvételeket Ferenc pápáról. Húsvét vasárnapján a nyitott pápamobilban ülve hajtottak végig vele a hívek sorai között a mise alkalmából, és néhány hívet meg is áldott a betegeskedő egyházfő. A pápa hosszú hetek után vállalt ismét nyilvános szereplést, miután úgy tűnt, gyógyul a kétoldali tüdőgyulladása. Az ünnepi misén nem vett részt, a szertartás végén megjelent a Szent Péter-bazilika központi erkélyén, és végighallgatta, ahogy felolvassák az általa írt húsvéti beszédet. Néhány fotón azt is megörökítették, ahogy JD Vance amerikai alelnökkel találkozik.

Ferenc pápa utolsó kívánsága: azt kérte, hogy a Vatikánon kívül temessék el
A 88 évesen elhunyt egyházfő a Santa Maria Maggiore Bazilikában szeretett volna örök nyugalomra térni. Azt kérte, ne legyen sem ravatal, sem pompás búcsúztatás.
A 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa már korábban nyilvánosan beszélt arról, hogyan képzeli el a saját temetését. Egy 2023-as interjúban elmondta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában szeretne nyugodni, hanem a római Santa Maria Maggiore Bazilikában. Az egyházfőt szoros kapcsolat fűzte ehhez a helyhez, ahol a város védelmezőjének tartott Szűz Mária-ikont is őrzik. Ferenc pápa e szentkép előtt imádkozott minden útja előtt és után.
A Santa Maria Maggiore-bazilikában eddig öt pápát temettek el: V. Piust, V. Sixtust, XIII. Kelemet, V. Pált és IX. Kelemet. Ferenc pápa utoljára a húsvétvasárnapi Urbi et Orbi áldáskor jelent meg ebben a templomban.
Az egyházfő temetési kívánságairól is írt a Remény című, idén megjelent könyvében. Eredetileg azt szerette volna, ha a könyv csak halála után jelenik meg, de a 2025-ös szentév miatt végül előbb adták ki.
„Abba a terembe költözöm, ahol most a kandelábereket tartják, a Béke Királynője közelében, akitől mindig segítséget kértem, és aki oly sokszor karolt fel pápaságom alatt”
– fogalmazott a kötetben.
Ferenc pápa azt is elárulta, hogy egyszerű szertartást képzelt el magának.
„Az én temetésem lesz az új ceremónia főpróbája” – mondta. Hozzátette: „Semmi felravatalozás, semmi koporsózási szertartás. Méltósággal történjen a dolog, de csak úgy, mint bármely másik keresztény esetében.”
Azt írta, Istentől csak egy dolgot kért: „Ne fájjon túlságosan.”
A 88 éves korában elhunyt Ferenc pápa már korábban nyilvánosan beszélt arról, hogyan képzeli el a saját temetését. Egy 2023-as interjúban elmondta, hogy nem a Szent Péter-bazilikában szeretne nyugodni, hanem a római Santa Maria Maggiore Bazilikában. Az egyházfőt szoros kapcsolat fűzte ehhez a helyhez, ahol a város védelmezőjének tartott Szűz Mária-ikont is őrzik. Ferenc pápa e szentkép előtt imádkozott minden útja előtt és után.
A Santa Maria Maggiore-bazilikában eddig öt pápát temettek el: V. Piust, V. Sixtust, XIII. Kelemet, V. Pált és IX. Kelemet. Ferenc pápa utoljára a húsvétvasárnapi Urbi et Orbi áldáskor jelent meg ebben a templomban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Húsvét hétfőjén meghalt Ferenc pápa. Sokan sokféleképp rótták le kegyeletüket, emlékeztek meg a pápáról, szerte a világon adják ki a vallási vezetők és politikusok a közleményeiket.
Itthon Magyar Péter is megemlékezett egy posztban a pápáról:
"Van abban valami igazán megható, amikor egy pápa a húsvéti misét követően hagyja itt a földi létet.
Ferenc pápa, aki II. János Pálhoz hasonlóan pápaként is ember maradt. Jó ember, igaz ember.