HÍREK
A Rovatból

Trump az első elnökjelölti vitán Bidennek: „Joe, benned szemernyi okosság sincs”

Gyakran belevágtak a másik mondandójába, és többször sértegették egymást - ilyen volt az amerikai elnökjelöltek első országos televíziós vitája.
MTI - szmo.hu
2020. szeptember 30.



A novemberi választásra készülő amerikai elnökjelöltek első országos televíziós vitáján - amelyet az ohiói Clevelandben rendeztek - a republikánus Donald Trump elnök választási csalásokra figyelmeztetett, Joe Biden, a demokraták jelöltje pedig hazugnak nevezte a jelenlegi elnököt.

A vitát Chris Wallace, a republikánusokhoz közel álló Fox televízió munkatársa vezette. Wallace nem konzervatív, hanem regisztrált demokrata párti szavazó. A meghívott vendégeknek - akik között a két politikus családtagjai is helyet foglaltak - a vita szabályai szerint nem volt szabad közbeszólniuk, tapsolniuk és semmiféle módon véleményt nyilvánítaniuk.

A vitában gyakori volt, hogy a két politikus belebeszélt a másik mondandójába, és sértegette egymást.

Joe Biden például csak "ez a pasas", vagy "ez az ember" megszólítással illette Trumpot, akit bohócnak és fajgyűlölőnek is nevezett, s a vita hevében azt is odavágta neki: "Ember, befognád a szádat?!". Donald Trump azt állította, hogy Biden "nem okos", már az iskolában is "a leggyengébben teljesítők között volt".

A másfél órás vita első témája Amy Coney Barretre, a Trump által szombaton jelölt új alkotmánybíró-jelöltre vonatkozott. Trump leszögezte: "megnyertük a választásokat, s ennek vannak következményei". Majd idézte az elhunyt Ruth Bader Ginsburg liberális alkotmánybírót, aki korábban, Barack Obama demokrata párti elnök kormányzatának utolsó évében - amikor egy alkotmánybíró elhunyt, és a demokraták a választás előtt új bírót jelöltek - azt mondta: egy elnököt nem három vagy három és fél évre választanak, hanem négy évre.

Biden kifogásolta, hogy Barrett abortuszellenes bíró hírében áll, mire Trump visszavágott: honnan tudja, hogy bíróként mi az álláspontja erről? Hangsúlyozta: az abortusz ügye nem témája az elnökválasztásnak.

A demokrata párti elnökjelölt szerint meg kell várni a választások eredményét az alkotmánybíró-jelöléssel. "Már tartanak a választások" - tette hozzá utalva arra, hogy egyes tagállamokban már megkezdődött a levélszavazás.

Joe Biden nem válaszolt pár kérdésre. Amikor a műsorvezető egyenes választ kért arra, hogy demokrata párti győzelem esetén megszüntetnék-e a kongresszusban az obstrukció intézményét, azt mondta: "ez most nem kérdés".

Nem kívánt beszélni a fia, Hunter Biden ukrajnai, oroszországi és kínai üzleti ügyeiről sem. Trump megkérdezte, miért kapott a fia 3,5 millió dollárt a néhai moszkvai polgármester oligarcha özvegyétől, és vajon mennyi a jövedelme Kínából. Az elnök ezzel a napokban nyilvánosságra került igazságügyi minisztériumi dokumentumokra utalt, amelyek részletezték Hunter Biden üzleti ügyeit Ukrajnában, Oroszországban és Kínában. "Nem akarok a családomról beszélni" - jelentette ki Biden, és álhíreknek minősítette a minisztérium megállapításait.

Ezután az egészségbiztosításról és a koronavírus-járványról esett szó. Biden kifejtette: kiterjesztené az állami egészségügyi ellátást. Trump szerint ezzel tönkre tennék a magán egészségügyet.

A demokraták elnökjelöltje úgy vélte, hogy Trumpnak nincs járványstratégiája, Donald Trump viszont emlékeztetett az Obama-kormány járványkezelésének hibáira. Biden az Obama-kormányzat alelnöke volt, és akkoriban pusztított a H1N1-járvány, amellyel elemzők szerint a vezetés nem tudott sikeresen megbirkózni.

Joe Biden felhozta, hogy a koronavírus-járványnak hatmillió fertőzöttje és 200 ezer halottja van az Egyesült Államokban.

"Ennek az embernek nincs programja, ez az ember nem tudja, mit beszél"

- állította Trumpról, hozzátéve, hogy szerinte Trump "pánikba esett" a járványtól.

Az amerikai elnök emlékeztetett: februártól lezárta az Egyesült Államok határait, először a Kínából érkező utasok előtt, és akkoriban Joe Biden és a demokrata párti politikusok idegengyűlölettel vádolták meg őt ezért.

Biden szerint Trump "nem elég okos" ahhoz, hogy megbirkózzon a járvánnyal, mire Trump közölte Bidennel: "Joe, benned szemernyi okosság sincs". És idézte, hogy Biden a napokban még azt is elfelejtette, hogy hová járt egyetemre, ahol "a leggyengébbek között végzett".

Trump felhívta a figyelmet arra, hogy Biden lezárná az ország gazdaságát, mint ahogyan Biden ismételten ki is fejtette, hogy a Covid-19 legyőzése nélkül nincs gazdasági újraindulás.

Biden szerint az Egyesült Államok "gyöngébb, betegebb és szegényebb" lett.

Azzal vádolta meg az elnököt, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök bábja. Trump viszont azt hangsúlyozta, nem is egyszer, hogy Biden a radikális baloldal embere.

A fajgyűlölet és a rendőri erőszak ellen szervezett megmozdulásokról szólva Biden úgy vélekedett: az országban "rendszerszerű az igazságtalanság". Trump megismételte közismert álláspontját: a rend és a törvény országát szeretné látni, s azt, hogy Amerika visszatér az alapvető értékeihez. Leszögezte, ezért írta alá a kormányzati hivatalokban és ügynökségeknél szervezett, úgynevezett érzékenyítő tanfolyamok tilalmáról szóló rendeletet is. "Az emberek rendet, törvényességet akarnak" - hangsúlyozta Trump, hozzátéve: Biden "fél ezt kimondani".

A választások tisztaságáról vitázva Donald Trump hangsúlyozta, hogy a levélszavazás csalásra ad alkalmat, Joe Biden tagadta ezt.

Trump konkrét példákat hozott arra, hogy máris előfordultak visszaélések a levélben történő szavazással, például Nyugat-Virginiában, ahol egy postást most vonnak felelősségre, mert manipulált a szavazócédulákkal, vagy Philadelphiában, ahol hétfőn a levélszavazást ellenőrző republikánus szakértőket elzavarták.

Arra a kérdésre, hogy elfogadja-e a választás eredményét, Biden igennel válaszolt, Trump pedig szavazásra buzdította a híveit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ruszin-Szendi Romulusz a lengyelországi drónincidensről: A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak
A Tisza Párt politikusa szerint hat óra alatt a lengyelek mozgósították haderejüket, a NATO is a levegőben járőrözött, míg Magyarországon eközben semmi nem történt.


Ruszin-Szendi Romulusz a Tisza Párt politikusa élesen bírálta a magyar kormányt, amiért szerinte nem reagált megfelelően arra, hogy szerda éjjel több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

„Az órám szerint most szeptember 10-én, dél elmúlt már. Több mint hat órával vagyunk túl azon, hogy Oroszország dróntámadást intézett Lengyelország ellen. Ez idő alatt a NATO gépei már a levegőben járőröznek, Varsóban vészhelyzeti intézkedések léptek életbe, egyes megyékben a katonai behívási időt hat órára csökkentették. Magyarországon eközben teljes a csend” – fogalmazott a volt vezérkari főnök.

Szerinte nyoma sincs a Védelmi Tanács összehívásának vagy bármiféle megelőző intézkedésnek, sőt közlemény sem született a szövetségeseinkkel való szolidaritásról. Úgy fogalmazott:

„A Karmelitában ennyi idő alatt még a kávéfőzők sem indultak be, Varsóban viszont már hadrendben állnak. Szijjártó Péternek pedig annyira futotta, hogy párbeszéd kell.”

„Egy katona pontosan tudja: a reakcióidő életeket ment. Egy drón- vagy légitámadás után minden perc kritikus; a hadseregnek azonnal fel kell mérnie a fenyegetés típusát, aktiválni a légvédelmi rendszereket, mozgósítani a gyorsreagálású egységeket, és biztosítani a szövetségesi kommunikáció folyamatos működését” – tette hozzá Ruszin-Szendi, megemlítve, hogy Varsóban már kijelölték a védendő területeket, felszállt a légierő, parancsokat adott a hadműveleti központ, és a tartalék erők mozgósítása is megkezdődött.

Ezzel szemben Budapesten szerinte hat óra telt el anélkül, hogy akár egyetlen katonai vagy politikai lépés történt volna. „Hat óra alatt egy NATO-hadművelet már működésbe lép, de nálunk még mindig csak hallgatás van, a stratégiai parancsok késnek, és senki nem adja meg a katonáknak az irányítást ahhoz, hogy érdemben reagáljanak a fenyegetésre.”

Ruszin-Szendi azt is felvetette:

vajon kit fog hibáztatni a magyar kormány: a lengyeleket, amiért megvédik magukat, vagy „mindenkit, aki nem hajlandó tétlenül nézni az orosz agressziót”.

„A biztonság nem plakátkampány. A biztonság gyors döntés, világos állásfoglalás és szövetségi kiállás. Lengyelország ma megmutatta, mi a honvédelem. Orbán Viktor pedig megmutatta, mi a csend. Ez a rezsim „biztonságpolitikája”: hangos hirdetések, de néma cselekvés, amikor valóban számítana” – zárta közleményét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Medián: 13 százalékponttal vezet a Tisza a Fidesz előtt, kétpárti parlament körvonalazódik, a Mi Hazánk 4, a DK 2 százalékon
A választók valamivel derűlátóbbak lettek júniushoz képest. A Medián szerint a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.


A Medián legújabb felmérése szerint a Tisza Párt 13 százalékponttal előzi meg a Fideszt a teljes népesség körében. A biztos szavazók között a Mi Hazánk már nem éri el a parlamenti küszöböt, az MKKP 3 százalékon áll, a DK pedig 2 százalékra esett vissza.

A nyár folyamán a két nagy párt teljesen más stratégiát követett. A Fidesz online kampánnyal próbálta utolérni a Tisza sikerét, míg Magyar Péterék személyesen járták az apró településeket, hogy megszervezzék az aktivista hálózatukat. A választói magatartásban azonban ez nem hozott nagy változást – írja a hvg.hu.

A portál szerint a magyar politika kétosztatúsága stabil maradt az elmúlt hónapokban. A szeptember elején készült reprezentatív kutatás azt mutatja, hogy öt százalékponttal többen gondolják, hogy jó irányba mennek a dolgok, és ebből leginkább a Fidesz tudott profitálni.

A kormányváltást akarók aránya 62-ről 60 százalékra csökkent, miközben a Fidesz támogatottsága két százalékponttal nőtt.

Arra is többen számítanak, hogy a kormánypárt győzhet, mint három hónappal korábban.

Ugyanakkor a magyarok kétharmada továbbra is borúlátó. A változást akarók vannak többségben, és szűk előnnyel, de még mindig többen gondolják úgy, hogy a Tisza esélyesebb a választási győzelemre.

A Medián szerint Magyar Péter számára figyelmeztető lehet, hogy a teljes népességben három százalékponttal csökkent a pártja támogatottsága. A biztos szavazók körében viszont továbbra is 51 százalékon áll, ami azt mutatja, hogy a szimpatizánsok elköteleződése erősödött. A Fidesz hívei kevésbé lelkesek, ezért a két nagy tömb között megmaradt a kétszámjegyű különbség.

A részletes adatok szerint a Fidesz júniushoz képest a kisebb városokban és falvakban, valamint az alacsonyabb végzettségűek körében tudott erősödni – ott, ahol egyébként is jobban állt a Tiszánál.

A biztos szavazók között a Mi Hazánk a küszöb alatt van, az MKKP továbbra is 3 százalékos, a DK pedig 2 százalékon áll. Ez a helyzet jelenleg kétpárti parlamentet vetít előre – írja a hvg.hu a Medián alapján.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Varsói orosz ügyvivő: Nincs bizonyíték arra, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének
Oroszország a tagadás álláspontját választotta a szerdai incidenssel kapcsolatban. Az esetet korábban több vezető, köztük Orbán Viktor is elítélte.


Ahogy arról korábban több cikkben beszámoltunk, több orosz drón is Lengyelország légterébe hatolt szerda hajnalban. Az akció miatt riadóztatták a NATO gépeit is, az akciót pedig a lengyel miniszterelnökön kívül elítélte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mellett több európai vezető, így Orbán Viktor is – igaz, ő nem említette posztjában Oroszországot.

A varsói orosz ügyvivő azonban tagadja, hogy a légteret orosz drónok sértették volna meg. Andrej Ordas a Ria Novosztyinak úgy fogalmazott:

„Úgy véljük, hogy ezek az állítások alaptalanok. Nincs bizonyíték arra, hogy ezek a drónok orosz eredetűek lennének”

– vette észre a 24.hu.

Donald Tusk lengyel miniszterelnök korábban kérvényezte a NATO 4-es cikkének alkalmazását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mark Rutte: A NATO megvédi területének minden négyzetcentiméterét, beleértve a légteret is
Mark Rutte kijelentette, hogy az értékelés még folyamatban van. A főtitkár Putyint arra szólította fel, hogy fejezze be Ukrajna elleni háborúját.


A NATO főtitkára, Mark Rutte reagált a Lengyelországban történt éjszakai incidensre, amikor Oroszország több drónja (jelenlegi információk szerint 19) is megsértette a lengyel légteret.

Azt mondta: „A teljes értékelés még folyamatban van”, de hangsúlyozta: „akár szándékos volt, akár nem, ez teljesen felelőtlen, teljesen veszélyes.”

„Putyinnak az üzenetem egyértelmű: fejezze be a háborút Ukrajnában, fejezze be a háború eszkalálását, amelyet most alapvetően ártatlan civilek és polgári infrastruktúra ellen folytat, és hagyja abba a szövetségesek légterének megsértését. Tudja, hogy mi készen állunk, éberek vagyunk, és megvédünk minden egyes centiméternyi NATO-területet”

– fogalmazott a főtitkár.

Rutte szerint a tegnap esti reakció „nagyon sikeres” volt: „Mindig biztosítanunk kell, hogy egy lépéssel előrébb járjunk, de úgy gondolom, a tegnap este megmutatta, hogy képesek vagyunk megvédeni a NATO teljes területét, beleértve természetesen a légterét is” – áll a közleményében.


Link másolása
KÖVESS MINKET: