Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén mondta el beszédét, amelyben hangsúlyozta: Európa harcban áll egy egységes, békében élő, szabad és független kontinensért. Szerinte az unió az értékeiért és a demokráciáért küzd, és azért, hogy maga dönthessen a sorsáról.
– fogalmazott az Európai Bizottság elnöke.
Úgy véli, Európának helyt kell állnia egy olyan világban, ahol sok nagyhatalom kiszámíthatatlan vagy nyíltan ellenséges vele szemben. Emiatt szerinte egy új Európának kell megszületnie.
Von der Leyen arról is beszélt, hogy a múltban többször leírták már Európát, de a közösség mindig egységesen tudott fellépni, és sikerrel járt. Most viszont az a kérdés, van-e bátorság a harchoz, és megvan-e a közös döntésekhez szükséges kompromisszumkészség. „Egységre van szükség az Európai Parlament Európa-párti, demokratikus erői között. Én készen állok, hogy megvalósítsuk ezt az egységet.”
A bizottság elnöke határozottan kiállt Ukrajna mellett is. Szerinte a szerda hajnali orosz drónberepülés a lengyel légtérbe újabb bizonyíték arra, mit gondol Vlagyimir Putyin a diplomáciáról. Úgy fogalmazott, az orosz elnök üzenete világos, és erre Európának is világos választ kell adnia.
A biztonság és a védelem szintén hangsúlyos része volt a beszédének. Von der Leyen szerint a kelet-európai országok tartják biztonságban az uniót, ezért ezekbe a tagállamokba kell befektetni. Példaként említette az űrből történő valós idejű megfigyelés kiépítését és egy drónfal felépítését is. Azt ígérte, hogy az októberi EU-csúcson világos ütemtervvel állnak elő az európai védelem fejlesztésére. Hangsúlyozta: „Európa területének minden négyzetcentiméterét meg fogjuk védeni”.