Tragikus baleset: lebénult egy 14 éves lány, miután hazafelé tartott a ballagásról és egy részeg sofőr beléjük rohant
Bogi családjának az egész életüket át kellett szervezniük. A fiatal lány lélegezni sem tud önállóan, a családja csak abban reménykedik, hogy idővel valamelyest javul az állapota.
A 14 éves Bogi életéért még a helyszínen küzdöttek a mentők, újra kellett éleszteni. Azóta lélegeztetőgépen van a kórházban, nem tud beszélni, a szülei a szájáról próbálják kitalálni, mit szeretne mondani – számolt be a Tények riportja.
A baleset június 21-én történt a 63-as főúton, nem messze Abától. Két autó ütközött, az egyik felborult, a másiknak az eleje teljesen összeroncsolódott, és az ütközés következtében az összes légzsák kinyílt. Bogi és a családja épp hazafelé tartottak az iskolai ballagásáról, amikor a tragédia bekövetkezett.
Bogi a baleset következtében deréktól lefelé lebénult, és önállóan lélegezni sem tud. Édesanyja a riportban megtörten beszélt lánya állapotáról:
„Abban bízunk, hogy idővel talán jobb lehet az állapota, mint most”
– mondta könnyeivel küszködve Edit.
A balesetet egy ittas sofőr okozta, aki világítás nélkül hajtott az úton. Az ütközés után a férfi autója felborult, őt a tűzoltóknak kellett kivágniuk a roncsból, de olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
Bogi szülei szintén megsérültek: az édesapa könnyebb sérülésekkel úszta meg, míg az édesanya keze és szegycsontja eltört. A legsúlyosabb állapotban azonban Bogi van, akinek a gerince is megsérült, és a baleset helyszínén újra kellett éleszteni.
Jelenleg lélegeztetőgép tartja életben, és az állapota továbbra is válságos. A kommunikáció nehézkes, a szülők próbálják a lány szájmozgásából kitalálni, mit szeretne mondani.
„Most várjuk a tüdőrekeszizom műtétjét, azt követően pedig Budapestre kerül rehabilitációra. Reméljük, hogy a mozgásában is sikerül majd javulást elérni” – nyilatkozta az édesanya a Tényeknek. Azt is hozzátette, hogy a család számára a kialakult helyzet teljes életmódváltást igényel.
„A lakást át kell alakítani, Bogi szobáját akadálymentesíteni kell. Speciális ágyra és egy olyan járműre lesz szükség, amibe később be tud ülni” – mondta.
Bogi családja mindent megtesz, hogy a kislány számára komfortosabb életet biztosítsanak, de az orvosok nem sok jóval kecsegtetnek a jövőt illetően. Az édesanya elmondta, hogy lelkileg már felkészült arra, hogy az életük örökre megváltozott.
A család megsegítésére szombaton jótékonysági gyűjtést szerveztek Abán, és az interneten is elindult egy jótékonysági licit. Az összegyűlt pénzt Bogi gyógyulására és életkörülményeinek javítására fordítják.
A 14 éves Bogi életéért még a helyszínen küzdöttek a mentők, újra kellett éleszteni. Azóta lélegeztetőgépen van a kórházban, nem tud beszélni, a szülei a szájáról próbálják kitalálni, mit szeretne mondani – számolt be a Tények riportja.
A baleset június 21-én történt a 63-as főúton, nem messze Abától. Két autó ütközött, az egyik felborult, a másiknak az eleje teljesen összeroncsolódott, és az ütközés következtében az összes légzsák kinyílt. Bogi és a családja épp hazafelé tartottak az iskolai ballagásáról, amikor a tragédia bekövetkezett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A kisfiú élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves szigeten” - hat évet kérnek a 21 éves lányra, aki miatt hárman haltak meg
A vád szerint a lány a megengedettnél gyorsabban hajtott, amikor a tragédiát okozta. Az egyik áldozat a debreceni Csokonai Színház megbecsült munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Az irányíthatatlanná vált járművek a járdára repültek, ahol összesen hat embert taroltak le.
Egy 55 éves nő a helyszínen életét vesztette. Egy hétéves kisfiú és egy háromgyermekes édesanya, akik percekkel korábban szálltak le egy buszról, olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy a kórházban haltak meg. A mentéshez öt mentőautót és egy mentőhelikoptert is riasztottak.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség szóvivője szerint a sofőr több szabályt is megszegett. „A sebességhatárt túllépve a belső forgalmi sávban közlekedett, és kellő körültekintés nélkül, szabálytalanul kezdte meg a jobbra történő sávváltást. Majd nekiütközött a mellette, a forgalmi sávban haladó személygépkocsinak” – mondta Szűcs Erika.
A tragédiának a délutáni csúcs miatt több szemtanúja is volt. Egyikük a Híradónak drámai részleteket idézett fel a történtekről.
„Azt láttam csak, hogy két autó repül a levegőbe. A járdára csapódtak, majd neki a hatalmas vasoszlopnak, ami a jelzőlámpát tartja. Embereket is elsodort a két autó. Egy kiskorú gyermeket is, aki élettelenül feküdt a járda és az úttest közötti füves kis szigeten”
– fogalmazott a szemtanú.
Az elgázolt hat ember közül hárman élték túl a balesetet: egyikük súlyos, ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek. Az ügyészség kettőnél több ember halálát eredményező, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt emelt vádat a most 21 éves nő ellen, akire letöltendő fogházbüntetést és a vezetéstől való végleges eltiltást kérnek. „Őt a járásbíróság hat év fogházbüntetésre ítélje, és végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől” – közölte Szűcs Erika.
A balesetben a vádlott is megsérült, a történtek pedig lelkileg mélyen megviselték. Az egyik elhunyt áldozat a debreceni Csokonai Nemzeti Színház munkatársa volt.
Hat év fogházbüntetést és a jogosítványának végleges bevonását kéri az ügyészség arra a 21 éves nőre, aki a vád szerint két éve Debrecenben halálra gázolt egy hétéves kisfiút, egy háromgyermekes édesanyát és egy 55 éves nőt. A tragédiát okozó, friss jogosítványos sofőr a vád szerint túl gyorsan ment, és figyelmetlenül váltott sávot, amikor egy másik autónak csapódott, majd mindketten a járdán várakozó gyalogosok közé sodródtak – számolt be róla az RTL Híradó.
A borzalmas baleset 2024. március 4-én, a délutáni csúcsforgalomban történt Debrecenben, a forgalmas Faraktár utcában. A T-betűs matricával ellátott autót vezető fiatal nő a felüljáróról érkezve, a belső sávból akart átsorolni a külsőbe, amikor összeütközött a mellette haladó kocsival.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A rendőr is látta, hogy nem ő van a felvételen, a bíróság mégis 113 ezer forintra büntette a négygyermekes özvegyet
Egy nyírbélteki nőt arcfelismerő szoftver alapján gyanúsítottak meg két budapesti lopással. Ügyvédje most tárgyalást kért, hogy bizonyíthassák, a nő a bűncselekmények idején dolgozott.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
A kihallgató rendőr két fényképet mutatott neki: az egyiken a tettesnek a feje búbja látszott, és csak egy kevés az arcából, a másikon pedig balra nézett. „Én tavaly 47 éves voltam, a fényképen szereplő nő pedig jóval fiatalabbnak tűnt, amivel az engem meghallgató rendőr is egyetértett. Szerinte az illető egy kicsit hasonlít rám, de szerinte sem én vagyok az” – mondta Ilona, aki hiába állította, hogy munkahelye igazolni tudja az alibijét.
A rendőrség 2025. október 18-án megküldte az iratokat a bíróságnak. „A rendőr felvette a vallomásomat, azt, hogy nem én loptam, nem tartózkodtam Budapesten, sőt, ott tíz éve nem is jártam. Ennyi történt, mígnem március 6-án megkaptam a bíróság levelét. Az állt benne, hogy meghallgatás nélküli eljárás során döntöttek arról, fizessek meg az üzletet üzemeltető cégnek mintegy 48 ezer forintot, illetve a bíróságnak az eljárás költségére 65 ezret.”
A nő a Facebookon kért segítséget, posztja nyomán dr. Szepesházi Péter ügyvéd elvállalta a védelmét. „Nagyon hálás vagyok ezért, mert jelenleg rendkívül nehéz családi és vagyoni helyzetben vagyok, ugyanis a férjem január 2-án elhunyt. Négy gyermekről gondoskodom. És sajnos, van lakáshitelünk, illetve vannak tartozásaink” – sorolta Ilona. Védője a tárgyalás megtartását kérte, hogy bizonyíthassák ártatlanságát.
Dr. Galsa Péter jogi tanácsadó szerint az ügyben több probléma is felmerül. „Mintha a bizonyítás már nem tényekből, hanem szoftveres magabiztosságból állna” – jegyezte meg. Hozzátette, a bírósági végzés indokolásában számszaki ellentmondás is van, mivel a lopással okozott kár összege nem egyezik a megállapított 48 ezer forinttal. „Az arcfelismerő általi találat azonban nem egyenlő a személyazonosság megállapításával. Ha valaki vitatja, hogy ő szerepel a felvételen, akkor ott nem gyorsított eljárásra, hanem tárgyalásra, teljes körű bizonyításra és valódi eljárási garanciákra van szükség.”
A Budapesti Rendőr-főkapitányság annyit közölt, hogy „az ügy iratait hatóságunk 2025. október 18-án megküldte a Pesti Központi Kerületi Bíróság Szabálysértési Csoportjának”. Az Országos Rendőr-főkapitányság általános tájékoztatása szerint a rendőrség az arcfelismerésre „nem kizárólag arra hagyatkozva” állapítja meg a személyazonosságot, és a rendszer „nem küld emberi beavatkozás nélkül találati értesítést”.
Nem ez az első eset, hogy a rendőrségi arcfelismerő rendszer tévesen azonosít valakit. Januárban egy 19 éves fiatalt gyanúsítottak meg bolti lopással, aki végül a beszállókártyájával bizonyította, hogy a bűncselekmény idején Palermóban tartózkodott. Korábban egy szegedi nőt is hibásan azonosított a rendszer egy budapesti lopás ügyében. A technológia szélesebb körű alkalmazását egy 2025 májusi ORFK-utasítás tette lehetővé, amely már szabálysértések esetén is engedélyezi a használatát. Szakértők szerint a magyar gyakorlat több ponton is szembemegy az Európai Unió mesterségesintelligencia-rendeletével, ami akár uniós források felfüggesztését is eredményezheti.
Ilona ügyében a következő lépés a bírósági tárgyalás lehet, ahol a védelem bizonyíthatja, hogy a nő nem tartózkodott a tetthelyen. Az eset túlmutat egyetlen szabálysértésen: a technológiai bizonyítékok és az állampolgári jogok ütközését mutatja be.
Bűnösnek mondta ki a bíróság meghallgatás nélkül azt a nyírbélteki nőt, akit egy arcfelismerő rendszer azonosított két budapesti bolti lopás tetteseként. Kovácsné Fülöp Ilona azt állítja, a bűncselekmények idején a fővárostól 230 kilométerre dolgozott, és tíz éve nem is járt Budapesten. Az ügyében meghallgatás nélküli eljárásban döntöttek, és fizetésre kötelezték – írta a Blikk.
A hatóságok szerint a nő 2025. június 25-én és július 17-én lopott egy XIII. kerületi drogériából. Az ügy akkor indult, amikor Ilona idézést kapott a rendőrségtől. „Először meglepődtem, majd nagyon ideges lettem, amikor megkaptam a rendőrség levelét arról, hogy október 2-án, hivatalosan fogalmazva, eljárás alá vont személyként, beidéznek tulajdon elleni lopás miatt indult szabálysértési ügyben” – idézte fel a nő. A kihallgatáson derült ki, hogy egy arcfelismerő rendszer azonosította őt hét másik nővel együtt a bolti kamerafelvételek alapján.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Verekedés volt Rubint Réka paksi táborában, Schobert Norbi szerint a zene hangereje miatt estek egymásnak ketten
A paksi rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy eljárást indítottak a fitneszedző táborában történt verekedés miatt. A megtámadott férfi sérülései nyolc napon túl gyógyulnak.
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
A rendőrség is szűkszavú, de egyértelmű választ adott. A Paksi Rendőrkapitányság tájékoztatása szerint súlyos testi sértés miatt nyomoznak az ügyben, de ennél többet egyelőre nem árulnak el. „A kérdezett üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy a Paksi Rendőrkapitányságon súlyos testi sértés bűntette miatt van folyamatban eljárás. A nyomozás érdekeire tekintettel további tájékoztatást nem áll módunkban adni” – áll a közleményükben.
A lap megpróbálta elérni a sérült stábtagot is, ő azonban nem reagált a megkeresésre.
A Blikk elérte Schobert Norbit, aki szerint egészen más történt, mint ami az esetről terjed.
„Nem volt senki ittas. Két fellépő között volt egy nézeteltérés a backstage-ben, amiről mi nem is tudtunk, az egyik vendég szólt nekünk, hogy verekedés tört ki. Azonnal beszaladtunk és mentőt hívtunk a sérült miatt, akivel másnap beszéltünk, szerencsére már sokkal jobban volt.
A szóváltás a zene hangereje miatt tört ki, és a támadó úgy látta jónak, hogy egy ökölcsapással zárja le a vitát”
Mozgás, élmény és fergeteges hangulat helyett verekedés és mentőautó zárta Rubint Réka paksi Alakreform táborát. A február 21-22-én, a Hotel Energyben tartott rendezvény rémálomba fulladt, miután egy ittas férfi rátámadt a fitneszedző csapatának egyik stábtagjára, akit végül kórházba kellett szállítani. Az interneten terjedő beszámolók szerint
a megtámadott férfi nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett: betört a koponyája, beszakadt a dobhártyája, és az eset után részleges emlékezetkiesés is kialakult nála.
A történteket a hatóságok is megerősítették. Az Országos Mentőszolgálat a story.hu megkeresésére közölte: „A megadott helyről egy férfit szállítottunk fejsérülés miatt helyszíni ellátást követően kórházba”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
24.hu: Egy épület tetejéről zuhant le a honvédtisztjelölt az NKE campusán, csak 21 éves volt
A lap úgy tudja, hogy a harmadéves honvédtisztjelölt a laktanya egyik épületének tetejéről zuhant le. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a tragédia körülményeit.
A lap legfrissebb információi szerint egy 21 éves fiatalember halt meg a Ludovika Campusán. Értesüléseik szerint a fiatal honvédtisztjelölt az egyetemhez tartozó X. kerületben található laktanya egyik épületének a tetejéről zuhant le.
Megkeresték a rendőrségeit is, akik azt közölték, hogy nem merült fel idegenkezűség gyanúja és a haláleset körülményeit közigazgatási eljárás keretében vizsgálják.