HÍREK
A Rovatból

Tovább nőtt a magdeburgi gázolás sérültjeinek száma

Már 235 sérültje van a tömeges gázolásnak, amiben öt ember vesztette életét.


A péntek este elkövetett magdeburgi tömeges gázolás sérültjeinek száma 235-re nőtt – közölték ügyészek hétfői sajtótájékoztatójukon, írja az MTI.

Péntek este öt ember vesztette életét, köztük egy kilencéves fiú és négy 45 és 75 év közötti nő, miután egy férfi autóval belehajtott a tömegbe Magderburg város karácsonyi vásárán. A hatóságok korábban kétszáz sérültről számoltak be.

A gázolás gyanúsítottja, Taleb A. 2006 óta él Németországban, 2016 februárjában folyamodott politikai menekült státuszért, amelyet idén júliusban kapott meg. A tömeges gázolást megelőzően Bernburg városban dolgozott pszichiáterként, Magdeburgtól 40 kilométerre északra.

A merénylő egy évtizede került először a hatóságok látókörébe egy 2015. február 6-ára tervezett merénylet gyanúsítottjaként – közölte hétfőn az észak-németországi Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartomány belügyminisztériuma.

A jelentésben szerepel, hogy a férfi 2013-ban megfenyegetett egy tartományi orvosszövetséget, majd egy évvel később az észak-németországi Stralsund város önkormányzatának is fenyegetéseket küldött.

Az 50 éves gyanúsított 2011 és 2016 között élt a tartományban, orvosi szakképzésének egy részét Stralsundban végezte el, de a képzés eredményének elismerése során vitába keveredett a helyi orvosszövetséggel, és később a stralsundi szociális intézményeket is megfenyegette, hogy megpróbáljon tőlük segítséget szerezni megélhetési költségeire – közölte Christian Pegel tartományi belügyminiszter.

A bíróság végül pénzbírságot szabott ki a férfira az orvosszövetség megfenyegetése miatt – tette hozzá a belügyminiszter.

Az említett korábbi vizsgálatok nem tártak fel iszlamista kapcsolatrendszerre vagy támadás előkészületeire utaló bizonyítékokat – hangsúlyozta Pegel. A férfi rendőrségi figyelmeztetést kapott, és közölték vele, hogy megfigyelés alatt tartják, de nem minősítették fenyegetésnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt a lengyel külügyminiszternek: Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában
Folytatódik az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között az X-en.


Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.

Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.

„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”

- írta Sikorski.

Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.

„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”

- írta a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.


Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.

Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.

A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.

Az oroszlányi fotó a Telex cikkében látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Így lepték el a vaddisznók Budapest 12. kerületének egyik parkját, már elijeszteni sem lehet őket
Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy már az úton sem szaladnak, hanem kényelmesen kocognak. Az önkormányzat csapdákat akar kihelyezni.


A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.

Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.

Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.

Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET: