HÍREK
A Rovatból

Török Gábor Menczer Tamásról: Ilyen kocsmai szintű, „gyere ki a hóra” fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus

A politológus kiemelte, hogy a kormány és az ellenzék fontos politikusai között zajlott le a komoly szócsata. Öngólnak és alulmúlásnak is tartja a Fidesz politikai igazgatójának fellépését.


Ahogy arról korábban írtunk (tárgyilagosan szólva) izgalmas, érdekes jelenetek zajlottak le Magyar Péter és Menczer Tamás között egy pécsi gyerekotthon kapujában. A Fidesz kommunikációs igazgatója váratlanul jelent meg, amikor a TISZA Párt elnöke (sikertelenül) megpróbált bejutni az intézménybe. Menczer folyamatosan néhány centis közelségből, hangosan és tegezve beszélt Magyar Péterhez. Nem egyszer „kicsinek” szólította, és azzal vádolta, hogy erőszakos volt a párjaival, gyerekei pedig nem állnak szóba vele. Magyar ezt kikérte magának, és a szájszagával és az erőszakosságával vágott vissza a kormánypárti politikusnak.

A felvételek mindössze néhány órásak, de már több Facebook-csoportban és a TikTokon is nagy karriert futottak be. Sőt szinte rekordgyorsasággal reagált rá Török Gábor is. A politológus hivatalos Facebook-oldalán úgy fogalmazott:

„Azt hiszem, értem, hogy mi lehetett a Fidesz célja. Provokálni Magyar Pétert, esetleg hibázásra kényszeríteni, de mindenképpen lehúzni a sárba. Politikatörténeti pillanat lett belőle, ilyen kocsmai szintű, "gyere ki a hóra" fellépést szándékosan még soha nem produkált magyar politikus”.

Szerintem az is fontos, hogy a kormánypárt kommunikációs igazgatója és a legnagyobb ellenzéki párt elnöke között zajlott le a párbeszéd.

„Mintha Szigetvári Viktor kicsizte volna le Orbán Viktort közel húsz évvel ezelőtt... Azok alapján, amit a választói ízlésekről, elvárásokról korábban megtanulhattunk (hogy milyennek szeretik látni a politikusokat az emberek), azt kellene mondani, hogy ez bizony hatalmas öngól volt, túljátszás, túlszereplés, alulmúlás. De a világ változik, a kérdés csak az, hogy merre és mennyire”

– tette hozzá Török Gábor a Facebookon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.


Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).

A 444.hu szúrta ki, hogy

az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.

A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.

Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen

csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.

Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegyi Zsolt: Az osztrákok felelősek a Fradi-szurkolók vonatának leállításáért
A MÁV vezérigazgatója szerint a határnál a magánvasút emberei hagyták ott a szerelvényt, a magyar rendőrök pedig tiltott pirotechnikát foglaltak le. A mérkőzést a Ferencváros 3–2-re nyerte Salzburgban.


Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója megszólalt a Fradi-szurkolók Ausztriába tartó különvonatának ügyében, és az osztrák felet tette felelőssé, írja a Telex. A csütörtöki Salzburg–Ferencváros meccsre induló vendégdrukkerek a határnál megálltak, a szerelvény nem ment tovább.

Hegyi közlése szerint a határnál az osztrák magánvasút mozdonyvezetője nem vette át a gépet, mert

„a kísérő kollégájával együtt – a szurkolókkal való incidensektől tartva, részben azokra hivatkozva – elhagyta a helyszínt, hátrahagyta a vonatot.”

Azt írta, tiltott pirotechnikai eszközöket találtak a vonaton, ezeket a magyar rendőrök elvették. Szerinte néhány szurkoló tényleg nem megfelelően viselkedett, de az osztrákok és a magyar hatóságok is felkészülhettek volna. Úgy fogalmazott, a drukkerek csak az osztrák döntés miatt nem értek oda a meccsre, noha kifizették az utat.

„A MÁV-ra, illetve a magyar félre történő visszamutogatást nem tudom elfogadni, egyszerűen sportszerűtlennek tartom.”

Szijjártó Péter külügyminiszter csütörtök délután azt írta, az osztrák rendőrség a határon megállította a ferencvárosi különvonatot, és még aznap bekérette Ausztria budapesti nagykövetét. A Fradi az Európa-ligában a Salzburg ellen játszott és idegenben 3:2-re győzött, Szijjártó a meccs után ezt posztolta: „Nem tudtak annyi magyart feltartóztatni, hogy ne kapjanak ki”.

Orbán Viktor az eredményhez gratulálva ezt írta: „Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!”

Az osztrák belügyminisztérium viszont cáfolta, hogy a hatóságok nem engedték volna be a szerelvényt. Azt közölték, a vonatvezető döntött úgy, hogy nem folytatja az utat, miután a szurkolók megrongálták a vonatot. Hozzátették, nem világos, milyen bizonyíték támasztja alá Szijjártó állítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: