prcikk: Török Gábor: Lehet, hogy elvesztette a Jobbik-szavazókat az ellenzéki összefogás | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: Lehet, hogy elvesztette a Jobbik-szavazókat az ellenzéki összefogás

Az elemző szerint ha a Fidesz öt százalék fölötti különbséggel nyerne, akkor az azt mutatná, hogy a Jobbik szavazói lemorzsolódtak, vagy a Mi Hazánk mellé álltak, vagy a Fideszre voksoltak.


Török Gábor a Telex kérdésére arról beszélt, hogy a részvételi arányok előzetes becslése komoly feladat a közvéleménykutatóknak. Az idei választáson a 70 százalék körüli részvételi arány "nagyon örömteli az elemzők szempontjából".

2018-hoz nagyon hasonlító adatokat láthatunk majd, és így sokkal könnyebb lesz magyarázatot adni az eredményekről.

Akkoriban az látszott, hogy ha az ellenzéki szavazatokat összeadtuk volna, akkor fej-fej melletti eredmény született volna. Akkoriban a Jobbik közel egymillió szavazatot kapott. Most kiderülhet, hogy mi lett az akkori ellenzéki szavazókkal.

Akik az idei előzetes számításokban is igen szoros eredményt jósoltak, azok hasonlóan úgy gondolták, hogy a Jobbik szavazói is az ellenzékre szavaznak.

Ha az történt, hogy a Fidesz 5 százalék fölötti különbséggel nyerne, akkor az azt mutatná, hogy a Jobbik szavazói "lemorzsolódtak", vagy a Mi Hazánk mellé álltak, vagy a Fideszre voksoltak.

Most Budapesten, a nyugati országrészben, a Balaton környékén, a városok közül pedig Hódmezővásárhelyen volt magas a részvételi arány, egyes helyeken pár százalékkal magasabb is lett most, mint négy éve volt.

VIDEÓ: Török Gábor: Lehet, hogy az ellenzéki összefogás elvesztette a Jobbik-szavazókat

Török Gábor kiemelte a billegő településeket, például Hódmezővásárhelyet vagy Szombathelyet, ahol nagyon szoros eredmény várható. Szintén érdekes lehet Veszprém két körzete, vagy Borsod 6-os körzete. Észak-Magyarországon a Jobbik szereplése fontos hatással lehet - vélekedett.

A legtöbb szavazatot nagyon valószínűséggel a Fidesz-KDNP kapja - mondta. A háttérbeszélgetések alapján úgy véli, hogy a kormányoldalon nagyobb a bizakodás. De a "felülmérés" miatt sok a bizonytalanság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orosz forrás: a Kremlben már Orbán Viktor vereségére készülnek
A külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza szerint Moszkvában már nem tartják elképzelhetetlennek a Fidesz választási vereségét. Kormányközeli forrásaik azt állítják, a győzelmi remények folyamatosan csökkennek.


A Kremlben sem tartják már elképzelhetetlennek Orbán Viktor vereségét, és készülnek is arra, hogyan kellene ezt kimagyarázniuk – írta a külföldre kényszerített orosz portál, a Meduza, névtelen forrásokra hivatkozva. A lap egyik kormányközeli forrása szerint a remények az utóbbi időben folyamatosan csökkentek Moszkvában.

„Eleinte még volt remény arra, hogy Orbán és politikai stratégái megfordíthatják a helyzetet, és a listás szavazáson nyerhetnek. Ezután az egyéni választókerületeken elért győzelem vált a legvalószínűbb forgatókönyvvé. Most [a Kreml] nem zárja ki, hogy ez sem fog megtörténni.”

A portál forrásai szerint ha Orbán veszít, az állami irányítású orosz média ezt az Európai Unió által szervezett „színes forradalomnak” fogja beállítani.

Vlagyimir Putyin viszont a belső körökben magát Orbánt és csapatát fogja hibáztatni a vereségért.

Egyikük szerint azért, mert „még a mi támogatásunkkal sem tudták megcsinálni”.

Azt is elismerték, hogy bár nem közvetlenül Putyin elnöki hivatalából irányítják a Fidesz kampányát, asszisztenciát nyújtanak a közösségi médiás tevékenységéhez.

Ez az információ újabb réteggel egészíti ki azokat a nyugati lapokban megjelent állításokat, melyek szerint orosz titkosszolgálatok aktívan befolyásolják a magyar választást. A Financial Times dezinformációs kampányról írt, a Washington Post pedig egy olyan belső orosz hírszerzési javaslatot közölt, amely még egy Orbán elleni merényletet is felvetett a kampány irányának megváltoztatására. A Kreml és az orosz nagykövetség ezeket az értesüléseket tagadta.

A provokációktól való félelemre reagálva Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője és Majka is arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen erőszakos cselekedetnek. Eközben a kormánypárti oldalon is feszültség érzékelhető: az MCC egyik kutatója arról beszélt, hogy az intézményben a pánik jelei mutatkoznak, és nincs B-forgatókönyv egy esetleges választási vereségre.

Via 444


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor Magyar Péterről: Sokkal durvábbakat mondtam volna, ha foglalkozom vele, mert jobban ismerem
A miniszterelnök az ATV-ben arról beszélt, hogy szándékosan nem támadta személyesen a Tisza Párt vezetőjét a kampányban. Állítása szerint Varga Juditon keresztül sokkal többet tud róla, ezért is tartózkodott a durvább kijelentésektől.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Orbán Viktor miniszterelnök 39 órával a választások előtt az ATV Mérleg című műsorában adott interjút. A kormányfő a beszélgetés elején azt mondta, nem ideges és nem feszült a kampányhajrában, és örül annak, hogy fél év alatt háromszor is eljutott a csatornába. A korábbi 15 éves távolmaradás utáni sűrűbb megjelenéseit a digitális tér kihívásaival magyarázta, ahol szerinte hangulatok és álhírek terjednek, ezért személyesen kell elmondania a gondolatait.

A miniszterelnök elégedett a kampányával, úgy érzi, mindenhova eljutott és mindent elmondott, amit fontosnak tartott.

„Elvégeztem, jól elvégeztem a melót. Úgy éreztem, hogy a választópolgárok is szerettek együtt lenni velem”

– fogalmazott. A közvélemény-kutatásokkal kapcsolatban szkeptikus, szerinte Magyarország gyorsan „amerikanizálódik”, ahol a mérések egy része már nem a helyzetet írja le, hanem befolyásolni akarja a választókat. Azt állította, a Fidesz saját mérései nem térnek el jelentősen a magabiztos győzelmet mutató amerikai kutatástól.

Az interjúban kitért Magyar Péterre is, akivel – mint mondta – szándékosan nem foglalkozott személyesen a kampányban. Azt állította, jóval többet tud róla, mint ami a nyilvánosság előtt ismert.

„Sokkal durvábbakat mondtam volna, ha foglalkozom vele. Mert jobban ismerem. Hát a felesége az igazságügyi miniszterem volt” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a személyeskedés helyett a politikai ajánlatokról akart beszélni.

Arra a kérdésre, hogy felhívná-e Magyar Pétert egy esetleges vereség esetén, kitérő választ adott: „Hiszen győzni fogunk, nem telefonálni fogok, engem fognak hívni.” Egyúttal

megerősítette, hogy tiszteletben fogják tartani a választók döntését, és a hatalmat békésen átadnák, ahogy arra szerinte már korábban is volt példa.

Azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a Fidesz kampánya a félelemre épült, Orbán Viktor úgy reagált: „A Fidesz kampány a valóság köré épült, és a valóság az riasztó.” Szerinte Európa a veszélyek korába lépett, háborús áremelkedések, energiaválság és brüsszeli szankciók sújtják a kontinenst. Állítása szerint a nehézségek ellenére Magyarország az egyetlen olyan ország, amely egyetlen fontos célját sem adta fel, és Európával ellentétben itt nem voltak megszorítások, sőt, adócsökkentés és minimálbér-emelés is történt.

Orbán az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt mondta, a magyar érdek a béke, és hidegen hagyja, hogy ki győz.

„Az ukránok, akik szerintem már régen elvesztették a háborút, előbb-utóbb beismerik, hogy a háború elveszett”

– fogalmazott. Szerinte az Európai Uniónak is be kell látnia, hogy az orosz energia kizárása a piacról fenntarthatatlan. Ukrajna jövőjét egy Oroszország és Magyarország közötti ütközőállamként képzeli el, amelynek nem tagja sem a NATO-nak, sem az EU-nak, de stratégiai partnerségben áll Brüsszellel. A Barátság kőolajvezeték lezárását ukrán zsarolásnak tartja, amire a válasz az Ukrajnának szánt uniós támogatások blokkolása.

„Mi tovább bírjuk olajjal, mint őt pénzzel” – mondta a stratégiájáról.

Az interjúban szóba kerültek a titkosszolgálati ügyek is. A miniszterelnök nem kommentálta azokat a híreket, melyek szerint a Tiszához köthető, korábban Brüsszelben dolgozó diplomaták a magyar titkosszolgálatnak dolgoztak volna. Az őt és Szijjártó Pétert érintő lehallgatásokkal kapcsolatban azt mondta, a Putyin elnökkel folytatott beszélgetései nyílt vonalon zajlanak, és nem tartalmaznak titkokat.

Szerinte a lehallgatások mögött nyugati titkosszolgálatok állnak, amelyek egy ukránbarát kormányt szeretnének Magyarországon.

Azt állította, az igazságügyi minisztert bízta meg a magyar titkosszolgálatok védelmének megerősítésére irányuló javaslatok kidolgozásával.

A bicskei kegyelmi üggyel kapcsolatban Novák Katalin és Varga Judit lemondását a Fideszen belüli generációváltási terv „megbicsaklásának” nevezte.

„Ez egy nagy tervnek egy megbicsaklása volt, hogy elvesztettünk két nemzetközileg is elismert, tehetséges női politikust” – mondta.

Azt állította, a kegyelmi ügyben nincsenek titkok, a köztársasági elnök hibázott, és vállalta érte a felelősséget.

A kampány utolsó napjainak hangulatával kapcsolatban, amit sokan rendszerváltó hangulatként élnek meg, Orbán Viktor azt mondta, nem érti ezt az érzést.

„Az ország legjobban látható szabadságharcosa én vagyok” – jelentette ki, hozzátéve, hogy ő az, aki harcol Magyarország szuverenitásáért a külső behatásokkal szemben.

Orbán Wáberer György posztjáról is beszélt. Azt mondta, a megnyilvánulás meglepő volt a számára, szerinte „baj van a toronyban”, mert az üzletembernek arra van megbízása, hogy segítse a tokaj-hegyaljai gazdákat, majd pedig arról beszél, hogy ne igyunk bort, mert nem tesz jót az egészségnek.

A csádi katonai misszióval kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, a terv meghiúsult, a parlamenti felhatalmazás lejárt, így

„ez a misszió nem létezik”.

A fia, Orbán Gáspár szerepét az ügyben komolytalannak nevezte, mondván, egy százados nem dönt missziókról. A honvédségből és más fegyveres testületekből kilépő, anomáliákról beszélő tisztek ügyét belső ügynek tekinti, amit a parancsnokoknak kell rendezniük.

A gazdasági helyzetről szólva elismerte, hogy súlyos energia- és pénzügyi válság vár Európára, de szerinte a magyar gazdaság fel van készítve. A magas államháztartási hiányt azzal magyarázta, hogy „a magyar költségvetés fejnehéz”, az év elején többet költ, de az 5%-os éves hiánycélt tartani fogják. A választás utáni terveiről annyit árult el, hogy a kihívásokhoz igazodó, más szerkezetű kormányra lesz szükség.

A következő négy évre tett ígéretei között szerepelt, hogy

nem enged magyar katonát Ukrajnába, megvédi a rezsicsökkentést és a családtámogatásokat, felépíti a 14. havi nyugdíjat, fenntartja a teljes foglalkoztatást, és növeli az ország energiafüggetlenségét

Paks 2 befejezésével és Paks 3 elindításával. Arra a kérdésre, hogy nem fáradt-e bele a 16 év kormányzásba, azt válaszolta: „Ez egy szép munka, szép hivatás. Szeretem. És jó munka akkor is, amikor nehézségek vannak. Akkor a legszebb.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
A politikus bírálta a kormány rendeletét, mely egy hatalmas lakópark építését engedi a Népszigeten. Szerinte a szabályozás felmentést ad a kötelező közlekedési és infrastrukturális feltételek alól.


Vitézy Dávid szerint a kormány egy tegnap éjjel megjelent rendeletével úgy döntött egy 3000 lakásos, 56 méteres épületekkel teli új városrészről a Népszigeten, hogy ahhoz semmilyen közlekedési fejlesztést vagy garanciát nem rendelt. A korábbi főpolgármester-jelölt egy Facebook-posztban bírálta a két nappal a választások előtt kiadott szabályozást.

„3000 lakás és 56 méteres épületek a Népszigetre, közlekedési fejlesztések és garanciák nélkül - két nappal a választások előtt egy ilyen beruházás nemzetgazdaságilag kiemeltté nyilvánításáról döntött tegnap éjjel közzétett rendeletében a kormány” – írja Vitézy.

„Minden kerületi és fővárosi hatáskört megszüntettek - pedig a nemrég elfogadott Fővárosi Településterv kifejezetten rekreációs funkciót jelölt itt meg.”

Posztjában részletezi is, milyen konkrét engedményeket ad a jogszabály a beruházónak. Azt állítja, a közlekedési működőképességet igazoló hozzájárulásokat nem az építkezés előtt, hanem csak a már kész épületek használatbavételi engedélyezésekor kell megszerezni.

„Így anélkül megépülhet az egész, hogy kiderülne a közlekedési kapcsolatok hiánya” – fogalmaz.

Hozzáteszi, a rendelet szó szerint kimondja, hogy a beruházásnak nem feltétele a helyi vagy fővárosi szabályokban előírt közmű- és közlekedési infrastruktúra biztosítása. Vitézy szerint a rendelet rögzíti, hogy „a beépítés módja nem korlátozott”, a megengedett magasság 56 méter, sőt, annyira kedvez a fejlesztőnek, hogy „még a kötelező kerékpártároló létesítési mennyiség alól is felmenti.”

A népszigeti vita nem előzmények nélküli. A kormány Otthon Start programja már korábban is felvetett kérdéseket a beruházói oldalon: a másfél millió forintos négyzetméterár-limit tartása érdekében a fejlesztők magasabb épületekben és kevesebb parkolóhely kialakításában láthatják a megoldást.

Vitézy a bejegyzésében azt hangsúlyozza, hogy a kiemelt beruházássá nyilvánítás lényegében kiüresíti a helyi szabályokat. Úgy véli, a rendelet miatt „az önkormányzatok semmilyen közérdeket nem tudnak érvényesíteni, ami a dolguk lenne egy ekkora beruházás esetén.” Azt írja, a kormány egy teljesen megközelíthetetlen, korábbi hajójavító üzemet akar beépíttetni egy új városrésszel úgy, hogy hiányoznak az alapvető városszerkezeti és közlekedési garanciák.

Szerinte a rendelet az utolsó két napra időzítve „a tökéletes szimbóluma annak az ámokfutásnak, ami az Otthon Startra hivatkozással Budapesttel szemben a kormány az elmúlt hónapokban csinál.”

„Budapest fejlesztése érdekében persze sokféle elképzelésről lehet beszélni, vitatkozni, a Népsziget jövőképét valóban ki kell találni - de ebben a rendeletben a közérdeknek nyoma sincs” – zárja sorait Vitézy Dávid.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Két nappal a választás előtt 241 milliárdos osztalékról döntött a Mol - 25 milliárdot adnak az MCC-nek
A Mol közgyűlése a 2025-ös nyereségének több mint 90 százalékát fizeti ki a részvényeseknek. A pénz legnagyobb haszonélvezője három, a kormányhoz szorosan köthető vagyonkezelő alapítvány.


Szokatlan időpontban, mindössze két nappal a vasárnapi országgyűlési választások előtt tartotta meg éves közgyűlését a Mol, ahol 241 milliárd forintos osztalékkifizetésről döntöttek. A pénz jelentős része, mintegy 75 milliárd forint, három, a Fideszhez szorosan köthető vagyonkezelő alapítványhoz kerül, írta a 444.

A döntés értelmében az energiavállalat a 2025-ös nyereségének gyakorlatilag a teljes egészét, több mint 90 százalékát kiosztja a részvényesei között.

A pénteki közgyűlés részvényenként 300 forintos osztalékról határozott, ami összesen 241,2 milliárd forintos kifizetést jelent.

A legnagyobb haszonélvezők a Mathias Corvinus Collegium, a Corvinus Egyetemet fenntartó Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány, valamint a Mol Új Európa Alapítvány.

A Mol-osztalékból az MCC megközelítőleg 24,6 milliárd forintot kap, a Corvinus alapítványa ehhez hasonló összeget, a Mol Új Európa alapítványa pedig valamivel többet, körülbelül 25,7 milliárd forintot.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett közgyűlési dokumentumok alapján az MCC és a Corvinus fenntartója a Richter április végi közgyűlése után további, egyenként körülbelül 12 milliárd forintos bevételre is számíthat.

A közgyűlés időzítése eltér a korábbi évek gyakorlatától. Az elmúlt években az eseményre mindig április végén került sor, és a 2014-es, valamint a 2018-as választási években is megvárták a voksolás végét. Most azonban a kampányfinisben született meg a döntés a pénzszórásról, ami javíthatja a részvénytulajdonosok gazdasági hangulatát, miközben több üzletember is aggodalmának adott hangot a kormány politikája miatt.

A Mol az Ukrajna elleni orosz invázió után kezdett a korábbinál jóval magasabb osztalékokat fizetni. A vállalat hatalmas profitra tett szert annak köszönhetően, hogy a szankciók alóli magyar kivétel miatt a világpiaci árnál jóval olcsóbban jutott hozzá a Barátság vezetéken érkező orosz Ural típusú kőolajhoz. Bár az állam különadókkal elvette az extraprofit egy részét, elemzések szerint a Mol a terhet részben a fogyasztókra hárította.

A most kifizetett összeg jelentősen több annál, mint amennyiből a Mol befejezhetné a finomítóinak átállítását, hogy Magyarország leválhasson az orosz olajról. A diverzifikációhoz szükséges beruházás költségét a cég 500 millió dollárra, vagyis körülbelül 160 milliárd forintra becsüli, ami több mint 80 milliárddal kevesebb, mint a most megszavazott osztalék.

„A Mol egy piaci cég: nekünk a fogyasztók érdekei mellett a részvényesi értékteremtésre is figyelnünk kell. A kőolaj-diverzifikálás mintegy 500 millió dolláros beruházásáról már most tudjuk, hogy bizonyos értelemben nem fog megtérülni” – mondta erről egy interjúban Szabó Szabolcs Pál, a Mol Downstream Értéklánc Menedzsment ügyvezető igazgatója.

A mostani döntés legnagyobb nyertesei azok a 2021-ben létrehozott vagyonkezelő alapítványok, amelyek akkor jutottak hozzá a Mol és a Richter állami tulajdonú részvénycsomagjaihoz. Ezzel a lépéssel a kormányzat egy olyan intézményrendszert hozott létre, amely egy esetleges választási vereség után is képes megőrizni befolyását.

Az osztalékokból származó évi tízmilliárdos bevételek stabil finanszírozást biztosítanak a Fidesz ideológiai hátországát építő szervezeteknek. A Mol extraprofitja mögött meghúzódó szoros magyar–orosz kapcsolatok és a háborús helyzetből fakadó gazdasági előnyök így közvetlenül ezekhez a politikaközeli szervezetekhez áramlanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk