HÍREK
A Rovatból

Török Gábor: „A Fidesznek van oka az aggodalomra"

Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül azonban nincs esélye a kormányváltásnak Magyarországon a politológus szerint.

Link másolása

A politológus a Népszavának adott interjújában azt mondta, hogy a Fidesz nem kommunikál megfelelően a járvánnyal kapcsolatban. Szerinte a halálozások számában kell mérni a védekezés eredményességét.

"A Fidesznek már most is van oka az aggodalomra. A fogyasztói bizalmi indexről annyit, hogy a kormányok megítélése az elmúlt évtizedben jellemzően az emberek szubjektív gazdasági helyzetmegítélésével mozgott együtt. Ez nyilván most lefelé tendál, a kérdés, hogy ezért a kormányt hibáztatják az emberek, vagy külső okoknak, elsősorban a világjárványnak tudják be. Most tehát nem ennyire egyértelmű az összefüggés. Az egységesülő ellenzék miatt az már biztos, hogy a 2022-es választás teljesen más lesz, mint az előző három"

- fogalmazott Török Gábor.

A politológus szerint a Fidesz már nem érzékeli megfelelően a valóságot.

"Erősödik az elefántcsonttorony-effektus. A kormánypárt mindig akkor tudott jól kommunikálni, amikor magát az ügyet is jól kézben tudta tartani – legyen szó a rezsiről, Brüsszelről, a migránsokról. A vírus nem egy ilyen ellenfél, a korábbi technikák pedig láthatóan nem sikeresek. Ráadásul egysíkúvá, kiszámíthatóvá is vált a Fidesz kommunikációja, ez még a saját táborában is okoz egyfajta unalmat, közönyt"

- mondta Török.

A szakember szerint a kormánypárt mostanában csak elszenvedője a napi politikának. Már nem irányítja az ügyeket. Hiába volt a Fidesznek terve korábban arra, milyen ügyeket építsen fel, ezeket leradírozta a vírus. Ez azonban megváltozhat, ha a következő évben a járványkezelés győzelmet hoz a kormánynak, és lesz elég idejük, valamint terük arra, hogy elővegyék a korábbi terveket.

A Szájer ügy hatása Török Gábor szerint brutális volt.

"Akkorát ütött a nyilvánosságban, olyan mértékben jutott el a kormánypárti választókhoz is, hogy itt csak kármentésről lehetett szó. Ebből a szemszögből nézve nem vétett bődületes kommunikációs hibát a Fidesz, személyesen mégis azt tapasztalom, hogy a párt belvilágában is nagyon mély sebeket ütött az ügy."

A politológus szerint a Szájer botrány után ráadásul a kormány "genderezős" kirekesztő retorikája sem hiteles, vagy legalábbis másképp cseng, mint korábban.

Ráadásul Orbán Viktor szempontjából veszélyhelyzet állt elő az európai politikában is, ezt ideiglenesen sikerült elhárítania. Mindezt azonban olyan eszközökkel tette, amelyek számára is veszélyesek. Pillanatnyilag nem került sem jobb, sem rosszabb helyzetbe. A politika egyébként nagy részben ilyen rövid távú küzdelmekből áll.

A politológus arról is beszélt, hogy milyen szerepe lehet még Gyurcsány Ferencnek az ellenzéki együttműködésben. Szerinte a volt kormányfő az ellenzéki együttműködés szürke eminenciása akar lenni és egyáltalán nem zavarja az sem, hogy a kormánykommunikáció úgy állítja be: ő mozgatja a szálakat az ellenzéki térfélen.

"A Demokratikus Koalíció egyre inkább az ellenzék vezető politikai ereje, még a Momentum támogatottsága sem látszik emelkedni, a többi pártról nem is szólva. A fokozatos integráció is a kezére játszik. Az biztos, hogy akár nyer-, akár veszít az ellenzék 2022-ben, fontos szereplő marad és ezzel mindenkinek számolnia kell a politika világában, de például az üzleti élet szereplői között is."

Török Gábor szerint Gyurcsány Ferenc rehabilitációja nélkül nincs esélye a kormányváltásnak Magyarországon.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

Link másolása

Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

„A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

Link másolása

Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

„De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Itt van Magyar Péter pártjának EP-listája, Budapesten kezdik az aláírásgyűjtést
12 név szerepel rajta, de Magyar szerint a lista még bővülhet. Szombat reggel a Széll Kálmán téren kezdték el az aláírások gyűjtését.

Link másolása

Magyar Péter bemutatta a TISZA Párt európai parlamenti képviselő-jelöltjeit szombaton a Facebook-oldalán. Reggel elkezdték az aláírsok gyűjtését is.

A listát Magyar Péter vezeti, a második helyen pedig a jelöltek közül a legtöbb szavazatot begyűjtő hölgy, Dávid Dóra áll. Harmadik helyen Tarr Zoltán református lelkész szerepel, akit azután rúgtak ki állami munkahelyéről, hogy felszólalt Magyar Kossuth téri tüntetésén. A szavazáson a legtöbb voksot begyűjtő Dr. Kulja András pedig a negyedik.

A listán 12 név szerepel, de Magyar szombati posztjában azt írta, hogy ez még bővülhet.

„9.00 órától 14 budapesti helyszínen megkezdjük az aláírások gyűjtését (pontos helyszínek kommentben). Holnaptól már vidéken is számítunk a támogatásotokra. Támogassátok az aláírásitokkal a TISZA Párt listáját és egy új, modern, békés, európai Magyarországot. Én 9.30 körül ott leszek a Széll Kálmán téren és aztán megyek tovább a többi aláírásgyűjtő helyszínre. Ha van kedvetek, beszélgessünk”

- írta a bejegyzésben Magyar Péter.

A jogász azt is hozzátette, hogy ha esetleg van valakinek olyan fehér sátra, aminek az oldalai nyitottak, akkor megköszöni, ha el tudja hozni valamelyik helyszínükre, mert az eső elkezdett szemerkélni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk