Nepotizmussal vádolja Toroczkai László a sógorát igazságügyi miniszternek jelölő Magyar Pétert
Toroczkai László szerint nepotizmusra emlékeztet, hogy Magyar Péter a saját sógorát, Melléthei-Barna Mártont jelöli igazságügyi miniszternek. A Mi Hazánk elnöke egy azt állítja, hogy
Emiatt már előre jelezte, hogy az új Országgyűlésben felszólítja majd a leendő minisztert, hogy lépjen fel a globális techcégek beavatkozásai ellen.
A Mi Hazánk elnöke évekig jogvitában állt a Metával, miután a cég letiltotta a közösségi média oldalait. A nepotizmus vádja a korábbi kormányok alatt is rendszeresen felmerült; Hadházy Ákos független képviselő például Németh Szilárd és Völner Pál lányainak konzuli kinevezését hozta fel példaként.
Korábban maga Magyar Péter is a vádak kereszttüzébe került, amiért kritikusai szerint korábbi felesége, Varga Judit révén jutott jól fizető állami pozíciókhoz. Lázár János egy 2026 februári nyilatkozatában arról beszélt, hogy Varga Judit kérésére adott munkát Magyar Péternek, de hozzátette, hogy nem volt panasz a munkájára.
Toroczkai László a posztjában azzal indít, hogy a Fidesz-kormányzás alatt elterjedt gyakorlat volt a rokoni kinevezés. „A Fidesz kormányzása idején általánossá vált az államigazgatásban, diplomáciában, (és szinte mindenhol, ahol kinevezések voltak) a nepotizmus.”
Ezzel szemben fogalmazta meg a TISZA Párttal kapcsolatos reményeit, amelyek azonban szerinte nem váltak valóra.
A politikus hozzáteszi, hogy a jelölt korábbi munkahelye is problémás a számára.
Toroczkai szerint ez a fejlemény igazolja a választás éjszakáján tett, Facebooknak szóló gratulációját. Hozzátette, hogy különös helyzetet teremt majd, amikor az Országgyűlésben arra fogja kérni az új igazságügyi minisztert, hogy éppen a Meta és a hozzá hasonló globális techcégek választási beavatkozásai ellen lépjen fel.
Magyar Péter A Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldalán közzétett posztra három nevető fejjel reagált.