HÍREK

Több tízezer embert evakuálhatnak a rohamosan növekvő vízszint miatt az ukrajnai víztározó felrobbantott gátjánál

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Oroszországot tartja felelősnek a gát felrobbantásáért. Az ukránok lehallgatott telefonbeszélgetések alapján azt állítják, hogy Oroszország további gátaknál tervez robbantásokat.

Link másolása

A kahovkai víztározó gátjának kedd hajnali felrobbantása után a Dnyeper folyó elkezdte elárasztani a környékbeli településeket, így Herszon városát is - írja a BBC.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt mondta, hogy 80 települést fenyeget árvízveszély. Viktorija Lytvynova ukrán főügyészhelyettes pedig 40 ezer ember evakuálásáról beszélt, amiből 17 ezer ember él Ukrajna által ellenőrzött területen, 25 ezren pedig az oroszok által ellenőrzött oldalon.

Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter tájékoztatása szerint eddig 24 települést árasztott el a víz és közel 1000 embert evakuáltak. A belügyminiszter azzal vádolja az oroszokat, hogy ágyúzták Herszon déli régióját, miközben az emberek evakuálása zajlott.

Vlagyimir Leontyev, Nova Kahovka Moszkva által kinevezett polgármestere arról beszélt, hogy a város víz alatt van, a vízszint már elérte a 11 métert. 900 embert tudtak eddig evakuálni, a hatóságok 53 buszt küldenek, hogy a városból és két másik közeli településről elszállítsák az embereket.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy ki áll a gát felrobbantása mögött. Az ukránok az oroszokat vádolják, az oroszok szerint azonban az ukránok akarják ezzel az akcióval elterelni a figyelmet az ellentámadásuk sikertelenségéről.

Jurij Sak, az ukrán védelmi minisztérium tanácsadója szerint lehallgatott telefonbeszélgetések alapján arra lehet következtetni, hogy Oroszország több másik gátnál is robbantást tervez.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára úgy nyilatkozott, hogy Oroszországot tartja felelősnek a gát felrobbantásáért, amellyel ismét megmutatták ukrajnai háborújuk brutalitását.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az árvízhelyzet mellett az is komoly aggodalmat okoz, hogy a kahovkai víztározó biztosítja a zaporizzsjai atomerőmű hűtését is. Az ukrán állami atomenergetikai vállalat ezzel kapcsolatban arról adott tájékoztatást, hogy egyelőre ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy ausztrál légitársaság légiutaskísérő-egyenruháját viselte a műsorvezető, aki az MTI híreit szidta
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, az esti híradó közben kezdte szidni a TV2 bemondónője, Andor Éva az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.

Ez az adás a tévé online archívumában is elérhető volt egy ideig, de később törölték a felvételt: műsor közben a bemondónő összesen ötször fut neki két hír felolvasásának és többször is szokatlan kommentárok hallatszanak tőle.

A media1.hu lementette a részletet, itt vissza is lehet nézni.

Az adásról egy újabb részlet derült ki: a 444 olvasója szúrta ki, hogy a műsorvezető a sikertelen hírolvasás közben az ausztrál Qantas légitársaság utaskísérőinek jellegzetes egyenruháját viselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést a honvédség
Miközben több ezer darab lélegeztetőgépet tárolnak jelenleg is egy raktárban.

Link másolása

"Miközben 16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni. Az külön bájos, hogy szeptember 22.-én indították meg az eljárást és október 3. az ajánlattételi határidő. Kemény 12 napig várják tehát az ajánlatokat, kicsit sem tűnik úgy, hogy már lezsírozták az egészet" – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közbeszerzés kiírásáról szóló hivatalos oldal linkje mellett.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a koronavírus-járvány idején több ezer darab lélegeztetőgépet vett a kormány, ezek jelentős része pedig jelenleg egy raktárban áll, a tárolásuk százmilliós összegeket émeszt fel.

Hadházy meglepődne, ha kínai gépeket venne a honvédség a mostani vásárlás során, amellyel szerinte beismerik, hogy korábban többnyire "használhatatlan bóvli eszközöket vettünk méregdrágán".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A 4 éves magyar kisfiú halálba tudná enni magát, olyan ritka betegségben szenved
Ha a kisgyerek nem állna állandó felügyelet alatt, szó szerint halálra tudná enni magát. Mivel nem érez jóllakottságot, addig fal, amíg étel van előtte, és azt sem venné észre, ha a túlterheltség miatt egyszerűen szétrepedne a gyomorfala.

Link másolása

A Blikk írt a négyéves Leopoldról, aki állandóan éhes, és mivel nem jelzi a szervezete, hogy jóllakott, így szó szerint képes lenne halálra enni magát.

"A betegség lényege, hogy a hipotalamuszban nem jelentkezik a jóllakottság érzete, így az ebben szenvedők állandóan éhesek"

– mondta a lapnak Leopold édesanyja, Lili.

A Prader-Willi-szindrómában szenvedők az állandó éhségérzet mellett egyéb bajokkal is küszködnek: borzasztóan magas a fájdalomküszöbük, ugyanakkor a belső szerveik nagyon sérülékenyek.

Amikor kiderült, hogy ebben a súlyos betegségben szenved a gyermek, a család életében komoly változtatások léptek életbe.

"Ha a kisgyerek nem állna állandó felügyelet alatt, szó szerint halálra tudná enni magát. Mivel nem érez jóllakottságot, addig fal, amíg étel van előtte, és azt sem venné észre, ha a túlterheltség miatt egyszerűen szétrepedne a gyomorfala"

- áll a cikkben.

Lili azt is elmondta, hogy a kisfia valószínűleg már hozzászokott az állandó éhezés érzéséhez. Az is kiderült, hogy egész jól el lehet terelni a figyelmét, ami persze, azt is jelenti, hogy a nap minden órájában ki kell találni neki valamit, amivel le tudják kötni. Erre a ritka betegségre sajnos nincs gyógymód, ám növekedési hormonnal karban lehet tartani.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Novák Katalin Elon Muskkal találkozott
A Sándor-palota kommunikációs igazgatója szerint az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt.

Link másolása

"Elon Musk végül nem tudott eljönni a Budapesti Demográfiai Csúcsra. Most pótoljuk a találkozót" - írta Facebook-oldalán Novák Katalin, a bejegyzés mellé pedig egy képet is mellékelt, amelyen az látszik, ahogy éppen kezet fog a világ leggazdagabb emberével.

A találkozó részleteiről holnapra ígért tájékoztatást a köztársasági elnök.

Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának annyit azonban már elmondott, hogy az üzletember egyik kisfiával fogadta a magyar államfőt, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott.

A kommunikációs vezető szerint az államfő a találkozó első perceiben kifejtette azon nézetet, miszerint a klímaváltozás megoldandó problémája mellett a demográfiai válságra kevesebb figyelem vetül.

Elon Musk korábban Twitter-oldalán azzal a megjegyzéssel osztotta meg Tucker Carlson Orbán Viktorral készített interjúját, hogy "nagyon érdekes. Magyarország komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kezelje a születési ráta problémáját".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk