Két kórházban sem láttak el egy combtörést szenvedett 10 hónapos kisfiút, sőt még a röntgenig sem jutottak el – számol be a Blikk.
„Csak másfél méterre voltunk a feleségemmel, Dórival a gyerekektől, amikor a hétéves lányom és a tíz hónapos fiam, Petike kétségbeesett sírásban tört ki. A kislányom zokogva mondta el, hogy elvesztette az egyensúlyát és ráesett a kicsire”
– mesélte a baleset körülményeit a Valkón élő Galsa Péter. „Nagyon megijedtünk, azonnal mentőt hívtunk, az esetkocsival együtt pedig egy gyermekorvos is kijött hozzánk” – tette hozzá.
Petit az édesanyjával együtt vitték a kórházba, míg az apa otthon maradt kislányaival. Egy idő után azonban hívást kapott feleségétől, amiben a nő kétségbeesve mondta el, hogy gyerekével együtt kirakták a kórházból, és a síró kicsivel egy sötét folyosón várakozik. Ekkor Péter a kislányaival együtt kocsiba ült, és a kórház felé vették az irányt.
„Nem találtuk a 19-es épületet, a főportán pedig csak elém tettek egy térképet azzal, hogy memorizáljam az útvonalat. Hogy két kicsi gyerekkel jöttem a feleségemért és a kicsi fiamért, nem hatotta meg őket” – meséli az apa.
Hozzáteszi, teljesen megdöbbenve tapasztalta, hogy
Petikét és Dórit nem fektették be a kórházba, sőt, röntgent sem készítettek, mert az orvosok szerint semmi baj nincs.
Másnap reggel a kicsi továbbra is keservesen sírt, miközben a lábát egyáltalán nem tudta terhelni. Galsa Péterék ezért a járásilag illetékes Bethesda kórházba akartak menni, ám első körben visszairányították őket a János kórházba. A kórházban rengetegen voltak, majd többórás várakozás után a szülőkkel azt közölték, hogy még 3-5 órát kell várniuk.
„Engem meg közben kizavartak, mondván, a kormányrendelet alapján egy gyerek egy felnőttel tartózkodhat az épületben. És amikor ehhez hozzátették, hogy várjak az utcán, vagy ahol akarok, elegem lett. Felhívtam a gyerekorvosunkat, aki nemsokára a Madarász utcai gyermekkórházba küldött minket” – folytatja a kálváriát az apa. Mint mondja, itt végre korrekt ellátásban részesültek. Hamarosan a röntgenbe került a baba, majd negyed óra múlva már a gipszelőben voltak.
Mint kiderült ugyanis, Petinek combcsonttörése volt, felette egy repedéssel – ezzel a sérüléssel küldözgették a családot egyik kórházból a másikba.
Ahogy beszámolnak róla, a gyerek a következő hetekben szerencsére szépen gyógyult, nemrég pedig a gipszet is levették a lábáról. Az apa azonban a kisfiú orvosi ellátása, vagyis el nem látása miatt panaszt tett a János kórház főigazgatójánál.
Galsa Péter panaszára eddig még nem érkezett válasz, illetve a Blikk megkeresésére sem reagáltak az érintett kórházak képviselői. Amennyiben megteszik, a tájékoztatást mi is közreadjuk.
Két kórházban sem láttak el egy combtörést szenvedett 10 hónapos kisfiút, sőt még a röntgenig sem jutottak el – számol be a Blikk.
„Csak másfél méterre voltunk a feleségemmel, Dórival a gyerekektől, amikor a hétéves lányom és a tíz hónapos fiam, Petike kétségbeesett sírásban tört ki. A kislányom zokogva mondta el, hogy elvesztette az egyensúlyát és ráesett a kicsire”
– mesélte a baleset körülményeit a Valkón élő Galsa Péter. „Nagyon megijedtünk, azonnal mentőt hívtunk, az esetkocsival együtt pedig egy gyermekorvos is kijött hozzánk” – tette hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A bekapcsolt mikrofon buktatta le Trumpot: Putyinról suttogott Macronnak
Az amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Zelenszkijjel és európai vezetőkkel. A háttérben már Putyinnal is szervez egy hármas tárgyalást a háború lezárásáról.
Donald Trump a Fehér Házban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel. A megbeszélések után közölte, hogy felhívta Vlagyimir Putyint, és elkezdte szervezni egy hármas találkozót, amelyen ő, Putyin és Zelenszkij venne részt. A helyszínről még nem döntöttek.
Korábban Trump Alaszkában találkozott Putyinnal, ahol a háború békés lezárásáról beszéltek, de nem született hivatalos megállapodás. Később azt mondta, pozitívnak értékelte az ottani egyeztetést.
A Fehér Házban zajló megbeszélésen a kamerák rögzítették, ahogy Trump halkan beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.
A felvételen hallható volt, amint azt mondta: „Azt hiszem, üzletet akar kötni. Azt hiszem, velem akar üzletet kötni. Érted? Bár ez őrültségnek hangzik” - írta a ladbible.com.
Trump arról is beszélt, hogy Moszkva nyitottnak tűnik arra, hogy több ország is részt vegyen Ukrajna biztonsági garanciáinak biztosításában, ez azonban nem jelentene NATO-tagságot.
Putyin célja, hogy Ukrajna olyan területeket adjon át, amelyeket az orosz hadsereg három év alatt sem tudott megszerezni. Zelenszkij ugyanakkor nem hajlandó átadni az ország egyetlen részét sem.
A mostani találkozón Zelenszkij több vezető támogatását is megkapta. A béke azonban csak akkor valósulhat meg, ha Ukrajna és Oroszország is elfogadja a feltételeket.
Donald Trump a Fehér Házban tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel. A megbeszélések után közölte, hogy felhívta Vlagyimir Putyint, és elkezdte szervezni egy hármas találkozót, amelyen ő, Putyin és Zelenszkij venne részt. A helyszínről még nem döntöttek.
Korábban Trump Alaszkában találkozott Putyinnal, ahol a háború békés lezárásáról beszéltek, de nem született hivatalos megállapodás. Később azt mondta, pozitívnak értékelte az ottani egyeztetést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Repubblica és a La Stampa főszerkesztői már 2022-ben kritizálták Giorgia Meloni sajtótájékoztatóinak gyakorlatát. Akkor azt írták, hogy a rövid sajtótájékoztatók további lerövidítése az újságírói kérdések korlátozásával szerintük nem méltó a nyugati demokráciákhoz. Úgy fogalmaztak, Meloni viselkedése arra utal, hogy befolyásolni akarja az információkat és a közvéleményt. Bár elismerték a miniszterelnök jogát arra, hogy szabadon válaszoljon vagy ne válaszoljon a kérdésekre, hozzátették: nem az ő dolga megítélni a hozzá intézett kérdéseket, és nem adhat utasításokat az újságíróknak.
Most újabb ügy került előtérbe, miután
Donald Trump washingtoni csúcstalálkozóján Meloni két mondata is kiszivárgott a mikrofonoknak köszönhetően.
Az első akkor történt, amikor Alexander Stubb finn elnök meglepetésének adott hangot, hogy Trump a sajtót is beengedte a tanácskozásra. Meloni ekkor mosolyogva jegyezte meg: „De ő szeret, mindig szeret [a médiában szerepelni]. Én viszont soha nem akarok az olasz sajtóval beszélni.”
A másik eset a sajtótájékoztatón zajlott. Trump ekkor a jelenlévőktől megkérdezte: „Szeretnének válaszolni néhány kérdésre?” Meloni erre az amerikai elnök fülébe súgva válaszolt: „Azt hiszem, jobb, ha nem. Túl sokan vagyunk, és túl sokáig tartana.”
A Repubblica beszámolója szerint ezeket a szavakat a kamerán kívül rögzítették, majd megjelentek a közösségi médiában.
A Repubblica és a La Stampa főszerkesztői már 2022-ben kritizálták Giorgia Meloni sajtótájékoztatóinak gyakorlatát. Akkor azt írták, hogy a rövid sajtótájékoztatók további lerövidítése az újságírói kérdések korlátozásával szerintük nem méltó a nyugati demokráciákhoz. Úgy fogalmaztak, Meloni viselkedése arra utal, hogy befolyásolni akarja az információkat és a közvéleményt. Bár elismerték a miniszterelnök jogát arra, hogy szabadon válaszoljon vagy ne válaszoljon a kérdésekre, hozzátették: nem az ő dolga megítélni a hozzá intézett kérdéseket, és nem adhat utasításokat az újságíróknak.
Most újabb ügy került előtérbe, miután
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szent István Nap: „Tematikus változások miatt” a szervezők törölték a Grecsó-Hrutka páros és a Magashegyi Underground koncertjét
A szervezők helyettük a Hunor űrprogramról tartanak beszélgetéseket. Grecsó szerint „két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.”
Grecsó Krisztián kedden reggel tudatta a közönséggel, hogy a GrecsóHrutka budapesti előadását a szervezők tematikus változások miatt lemondták. A duónak 18 órától lett volna koncertje a Millenárison a Szent István Nap ünnepi rendezvénysorozat részeként. A Magashegyi Underground is fellépett volna, de az ő műsorukat is törölték, adta hírül a Telex.
A Magashegyi Underground menedzsere, Anga Kis Miklós elmondta, hogy csak pár napja értesítették őket a változásról. Hozzátette:
„felülről odaszóltak, hogy teljesen más jellegű programot akarnak, és az utolsó pillanatban áthúzták a terveket.”
Szerinte sem túl gyakori az ilyesmi, és ha tippelnie kellene, politikai okokra gyanakodna.
Grecsó Krisztián a Telexnek arról beszélt, hogy nem akar részletesebben nyilatkozni a háttérről, de úgy fogalmazott:
„Hrutka rajta van a Deutsch-listán”.
Megjegyezte: „Két nappal előtte nem szoktak lemondani rendezvényt. Az nagyon nem éri meg.” Azt is mondta, hogy még soha nem fordult elő velük, hogy tematikus okokra hivatkozva törölték volna a koncertjüket.
Juhász Anna irodalmár, a Művészkert művészeti vezetője szerint azért változott a program, mert a szervezők a Hunor-programnak szerették volna átadni az egész napot. Elmondta, hogy 16 órától Ember az űrben! címmel a Hunor űrprogram szakértői tartanak beszélgetést, 18 órától pedig Leszünk-e marslakók? címmel a csillagászatról lesz szó. Este 20 órától a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet is levetítik.
Juhász Anna azt is hozzátette, hogy
a Művészkert fennállása óta ez az első ilyen programváltozás.
Mint mondta, Hrutka Róbert minden évben fellépett, többek között Tompos Kátyával (képünkön). Úgy fogalmazott, hogy az a feltételezés, miszerint politikai ok állhat a háttérben, biztosan nem fedi a valóságot. Ennél többet nem tudott, és a kérdéseket a megrendelőhöz, az Artificial ügynökség vezetőjéhez, illetve a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséghez irányította.
Deutsch Tamás nemrég listát tett közzé azokról a zenészekről, akik szerinte aktívan hozzájárultak a „mocskos Fidesz!” hullámhoz. Ezen Hrutka Róbert neve is szerepelt. A listán ott volt a Punnany Massif is, amelynek soproni koncertjét a Soproni Városmarketing Nonprofit Kft. mondta le költségcsökkentésre hivatkozva. A zenekar menedzsere szerint a szervező valójában a rendezvény koncepciójának átalakítására hivatkozva állt el a szerződéstől.
Grecsó Krisztián kedden reggel tudatta a közönséggel, hogy a GrecsóHrutka budapesti előadását a szervezők tematikus változások miatt lemondták. A duónak 18 órától lett volna koncertje a Millenárison a Szent István Nap ünnepi rendezvénysorozat részeként. A Magashegyi Underground is fellépett volna, de az ő műsorukat is törölték, adta hírül a Telex.
A Magashegyi Underground menedzsere, Anga Kis Miklós elmondta, hogy csak pár napja értesítették őket a változásról. Hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter dorogi fórumán megjelentek a Mi Hazánk szimpatizánsai is, köztük Toroczkai László. A két politikus között szóváltás alakult ki, Toroczkai többször azt mondta, nem tud reagálni Magyar állításaira. Magyar azt hangsúlyozta, ha a Mi Hazánk valóban ellenzéki párt lenne, akkor a székesfehérvári kórháznál kellene lennie, számolt be róla a 24.hu.
Toroczkai egy dossziét adott át Magyarnak, majd megkérdezte, hogy ő is feltehet-e kérdéseket. Magyar erre úgy reagált, hogy csak civilek kérdezhetnek, majd hozzátette: köszönjük, hogy a nyaraló Orbán Viktor elküldte a segédcsapatokat.
A Mi Hazánk elnöke arról beszélt, hogy a következő héten egy, az egész kormányt érintő ügyet fognak nyilvánosságra hozni.
Azt is mondta, vitatkozik Orbán Viktorral is, de a parlamentben. Közben többször arra kérte Magyart, hogy ne rágalmazza őt.
Magyar Péter többször kérte a rendőröket, hogy vezessék ki Toroczkaiékat, ez azonban nem történt meg.
A politikus szerint a Mi Hazánk a Hír TV-t, a TV2-t és a köztévét is a helyszínre hívta.
A szóváltás után Magyar Péter színpadra lépett, és beszédet mondott. A résztvevők között több száz ember volt, köztük a Mi Hazánk hívei is
Magyar arról beszélt, hogy nem ők engedték ki az embercsempészeket, és nem ők akartak menekülttábort nyitni Vitnyéden. Kiemelte, hogy a határkerítést meg akarják tartani, és haza szeretnék hozni az ezért járó uniós pénzt.
A rendezvényen szóba került az is, hogy a Mi Hazánk EP-képviselője felajánlja-e fizetése egy részét jótékony célokra. Toroczkai a tömegből közbeszólt, hogy igen. Ezután Magyar már csak a fideszeseket kérdezte erről.
Valaki megjegyezte, hogy sikerült békésen lezárni a helyzetet, senkit sem lökdöstek meg. Toroczkai erre azt mondta, hogy őt meglökték. Magyar Péter így reagált: Elnök úr, nemár. Hozzátette, hogy egy nő hozzáért, és emiatt panaszkodik.
A fórumon előkerült a devizahitelesek ügye is. Magyar Péter szerint a Tisza az egyetlen párt, amely nem felelős érte, de lépéseket akarnak tenni. Úgy fogalmazott,
egy bizonyos szintig kárpótolni tudják majd az embereket, de nem lehet mindenkit más pénzéből kárpótolni.
Toroczkai erre bekiabálta, hogy ez az ő programjuk. Magyar erre úgy reagált: Elnök úr, nincs olyan, hogy mi programunk, más is akarhat tiszta levegőt.
Kérdés érkezett a pofátlan költségtérítések megszüntetéséről is, amit Magyar támogat. Azt mondta, egy miniszter keressen megfelelő fizetést, de szerinte ez sem jelent akadályt a korrupció felé. Egy másik kérdés Perintfalvi Ritára vonatkozott, akivel kapcsolatban Magyar azt mondta, minden megtámadott nő mellett kiáll. Hozzátette, Bódis Kriszta írt erről az ügyről, ami olyan, mintha a Tisza írta volna.
Egy kérdező egy Tisza által szponzorált YouTube-videóról érdeklődött. Magyar közölte, hogy nem tudja, melyik videóról van szó, majd kinevette a kérdezőt, amikor az a mikrofon után azonnal odament Toroczkaihoz kezet fogni.
A végén egy Mi Hazánk-szimpatizáns arról kérdezte Magyart, hogy mit tett a párt a bankárok ellen, majd rákérdezett, hogy neki mi volt a korrupciós ügye, amikor nyolcévesen ráirattak egy lakást.
Amikor Magyar Péter a programjait sorolta, valaki bekiabálta: Zsinagógában leszel.
A politikus erre visszakérdezett, hogy a Mi Hazánk szerint probléma-e, ha egy magyar ember zsinagógába megy. Toroczkai erre azt mondta: A Tisza, Fidesz, DK, baloldal teszi izraeli gyarmattá Magyarországot.
Magyar Péter a történtek után a Facebookon tett közzé bejegyzést.
„Köszönjük Toroczkai László elnök úrnak, hogy ma az egész ország előtt bebizonyította, ami eddig is nyilvánvaló volt. Végleg összenőtt, ami összetartozik. De van egy rossz hírem: a Fidesznek a Mi Hazánkkal sem lesz többsége a következő Országgyűlésben” – írta, majd hozzátette: „érdemes megnézni a megafonosok és az odarendelt teljes fideszes propaganda tudósításait. Jobban dicsérik Toroczkait, mint Orbánt”.
„Elnök úr, javaslom, legközelebb legalább egy olyan valódi kérdést írjanak le előre, ami a hazánk és a honfitársaink sorsát érinti. A dorogiaktól elnézést kérek a Mi Hazánk rendzavaróinak nevében és köszönöm a végtelen türelmüket is” – zárult a bejegyzés.