HÍREK

Titkosszolgálat: egymilliárddal több pénz érkezett külföldről az ellenzékhez, mint amennyiről eddig tudni lehetett

A Nemzeti Információs Központ kiderítette, hogy egy svájci alapítványtól is kapott 900 milliót egy ellenzéki portált működtető cég.


A korábban ismertté váltnál nagyobb, négymilliárd forintot meghaladó összeget utalt Magyarországra az Action for Democracy (AD) - áll abban a Nemzeti Információs Központ (NIK) által készített tájékoztatóban, amelyet az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának honlapján publikáltak szerda reggel.

A NIK értékelése szerint a külföldi politikai szervezet által Magyarországra utalt támogatás a választások befolyásolását szolgálta.

"Ez egyértelműen Magyarország szuverenitásának megsértését jelenti"

- olvasható a Kovács Zoltán András dandártábornok, NIK-főigazgató által január 24-i dátummal küldött átiratban.

A tájékoztatás szerint az amerikai szervezet által nyújtott támogatás végösszege 3 174 076 395 forint, ami mintegy 160 millióval több a korábbi tájékoztatásban szereplő adatnál; az összeget a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM), az Edemokrácia Műhely Egyesületnek, valamint öt gazdasági társaságnak utalták át.

Az utalások 34 százalékát, csaknem 1,1 milliárd forintnyit az Ez a lényeg portált működtető Oraculum 2020 Kft. kapta. Ugyanakkor "a cég egy másik, az AD-val azonos célokkal működő svájci alapítványtól további mintegy 900 millió forintot kapott".

A beérkező források és a továbbutalások nagyságrendje alapján az MMM, az Oraculum 2020 Kft. és a Datadat-cégcsoport a külföldről érkező támogatások koordinátorai.

A megbízott cégek profilja alapján valószínűsíthető, hogy a külföldről származó forrásokat alapvetően a magyar választók véleményének, illetve a választások eredményének befolyásolására használhatták fel - olvasható a dokumentumban, amely szerint az e pénzügyi forrásokkal kapcsolatba került cégek "megbízott félként szerepelnek egyes ellenzéki pártok kampánybeszámolóiban is".

Az átirat megemlíti: a hatályos magyar jogszabályok megsértését jelenti, ha ezek a cégek a pártok számára nyújtott szolgáltatásokat a külföldről érkezett forrásokból finanszírozták, ám a jogszabályok esetleges megsértésének vizsgálata, az utalások mögötti szerződéses kapcsolatok ellenőrzése és értékelése az Állami Számvevőszék, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hatáskörébe tartozik, ezért a NIK átadja ezeknek a szerveknek a rendelkezésre álló pénzforgalmi adatokat.

Különösen figyelemreméltónak nevezik a dokumentumban, hogy "az alapítók a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését jelenítették meg fő céljuknak, ami nem felel meg a valóságnak". Ehelyett az összegek jelentős részét a magyar választások közvetlen, magyarországi befolyásolására használhatták fel - írják.

A bejegyzési dokumentáció kitöltése során az alapítók jelezték, hogy nagy összegű (25 ezer dollár feletti) támogatások is érkezni fognak az AD számlájára, ami - az időközben ismertté vált, alacsony adományozószám mellett - megkérdőjelezi azt az állítást, hogy az AD alapvetően mikroadományokra építette pénzügyi forrásait. A bejegyzés napjáig az AD már több száz millió forintot elutalt az említett magyar szervezetek és cégek számára, amihez "a realitásokat nélkülöző mikroadomány-gyűjtői tevékenységet kellett volna folytatnia". Ez azt valószínűsíti, hogy az AD-t eleve felépített pénzügyi háttérrel, célhoz kötötten hozták létre - fogalmaznak a dokumentumban.

Az átirat szerint "az AD külföldi háttere kapcsán - a szövetségesi környezetet tiszteletben tartó, titkosszolgálati információk beszerzése és felhasználása nélkül is - megállapítható, hogy a szervezet mögött az amerikai Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolódó személyek állnak; az AD nyilvántartásba vételénél eljáró ügyvédi iroda is deklaráltan ezek közé tartozik".

A nemzetbiztonsági bizottság november 17-én kezdeményezte a titokgazdánál a külföldi pártadományokról velük ismertetett információk nyilvánosságra hozatalát. A hat nappal később publikált adatok még azt tartalmazták, hogy az Action for Democracy 1,8 milliárd forintot utalt az MMM-nek, valamint további 1,15 milliárdot vállalkozásoknak.

Múlt pénteken jelentette be Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető, hogy ismét kezdeményezte "a választások befolyásolására érkezett külföldi pénzekről" készült nemzetbiztonsági bizottsági jelentés titkosításának feloldását, mivel "új fejlemények láttak napvilágot a dollárbaloldal ügyében" a nemzetbiztonsági bizottság aznapi ülésén. A magyar választások befolyásolására több pénz érkezett külföldről, és egyre inkább tisztul a kép a hazai baloldali és liberális szereplőket illetően is - fogalmazott akkor a közösségi oldalán.

Sas Zoltán, nemzetbiztonsági bizottság jobbikos elnöke szerdán a közösségi oldalán arról írt, hogy "újabb adatok kerültek a nyilvánosság elé a külföldi pártfinanszírozás ügyével kapcsolatosan" a testület honlapján. Az ellenzéki politikus az MTI-hez is eljuttatott bejegyzésében utalt arra: ismét kérte a titokgazdától, hogy oldja fel az iratok titkosságát, vagyis a nemzetbiztonsági bizottság döntésének megfelelően vizsgálja meg, hogy mit lehet nyilvánosságra hozni azokból az információkból, amelyeket a testület tagjai előtt múlt pénteken ismertetett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Megint jön a figyelmeztetés az eső miatt az ország nagy részére – mutatjuk, mikor hol eshet
Összefüggő zivatarlánc már nem alakul ki, de még nagyon sok helyen kell számítani záporokra, zivatarokra, időnkét fetámadó széllel. Ugyanakkor hamarosan érkezik a 30 fokos meleg is.


Pénteken is gomolyfelhők zavarhatják meg a napsütést, melyekből néhol futó zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat – írja az Időkép. Mérsékelt lesz a légmozgás, záporok, zivatarok környezetében lehetnek erősebb széllökések. Kora reggel 17, délután 24 fok körül alakul a hőmérséklet. 11 és 16 óra között a naposabb időszakokban az UV-sugárzás nagyon erős fokozatot érhet el.

Az Időkép figyelmeztetése péntek este 6 óráig

Szombaton a napsütést időnként gomolyfelhők zavarják meg. Újabb záporok, zivatarok elsősorban északnyugaton, északon fordulhatnak elő. A délire, délnyugatira forduló szél több helyen megélénkül. Kora reggel 8-15, délután 22-29 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap néhol már ismét elérheti a 30 fokot a hőmérséklet: ismét főként északon, északnyugaton számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására. Délen túlnyomóan napos, száraz idő várható. A délnyugati szél megélénkül, több helyen megerősödik. A csúcshőmérséklet már 27-32 fok között várható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megszólaltak az ukránok a besorozott kárpátaljai magyar férfi haláláról
A hivatalos szakvélemény szerint tüdőembólia okozta a férfi halálát, azt pedig visszautasították a hatóságok, hogy bántalmazás áldozata lett volna.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Ukrajnában életét vesztette egy magyar állampolgársággal is rendelkező férfi, akit a család szerint kényszersorozással vittek be a hadseregbe.

Sebestyén József Joszipovics 45 éves volt. Az ukrán hadsereg hivatalos közleménye szerint tüdőembólia okozta a halálát, és nem találtak rajta semmilyen erőszakra utaló nyomot. A közlemény szerint Sebestyén ukrán állampolgár volt, akit 2025. június 14-én hívtak be katonai szolgálatra, miután az orvosi bizottság alkalmasnak találta.

Az ukrán hadsereg szerint Sebestyén 2025. június 15-től részesült kiképzésben. Június 18-án fegyver nélkül önkényesen elhagyta a katonai egység állomáshelyét. Erről hivatalos szolgálati vizsgálati jegyzőkönyv készült. A férfi ezután személyesen jelentkezett a Beregszászi Járási Központi Kórház sürgősségi osztályán, ahol akut stresszreakciót állapítottak meg nála. Innen a megyei pszichiátriára szállították, ahol a kórlap szerint nem voltak rajta testi sérülések.

A törvényszéki orvosszakértői vizsgálat szerint 2025. július 6-án halt meg, halálát tüdőembólia okozta. A szakvélemény szerint nem voltak rajta olyan sérülések, amelyek erőszakra utalnának.

Az ukrán fegyveres erők hivatalos Facebook-bejegyzésben fejezték ki részvétüket az elhunyt családjának. Azt írták, hogy a férfit törvényesen mozgósították katonai szolgálatra. A bejegyzésben azt is közölték, hogy nyitottak az ügy átlátható kivizsgálására, de

„határozottan visszautasítják a kényszersorozásra, a rossz bánásmódra és az emberi jogok megsértésére vonatkozó vádakat”.

A Mandiner a férfi családtagjaira hivatkozva azt írta, hogy Sebestyént vasdoronggal verték meg, és ez három héttel később a halálához vezetett. A testvérük szerint toborzók támadták meg és bántalmazták a férfit.

Orbán Viktor miniszterelnök részvétét fejezte ki a családnak, a magyar külügyminisztérium pedig bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét. Később Magyar Péter is megszólalt az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: