A tervezett csillagvizsgáló és a kápolna nem épült meg Hatvanpusztán, de a 200 fős színházterem még megépülhet
Könyvespolc mögé rejtett titkos ajtó, száz vécé, komornyiklakás és egy kétszáz fős színházterem – ilyen részletek szerepelnek azokon a 2019-es tervrajzokon, amelyek most kerültek nyilvánosságra a Hatvanpusztán épülő birtokról. Bár a papírok szerint az épületegyüttes méretei lenyűgözőek, a valóságban nem minden valósult meg az eredeti elképzelésekből – derült ki az RTL Híradó riportjából.
A beszámoló szerint
így ez az elem a jövőben még elkészülhet. A dokumentumok alapján a komplexum nettó alapterülete eléri a 8900 négyzetmétert, és egyszerre akár 534 ember befogadására is alkalmas. A luxusra utaló elemek között felbukkan egy könyvtárszoba, ahonnan a rejtett ajtó vezet le a borospincébe. De rajzoltak házvezetői lakrészt, kilenc apartmant, biliárdszobát és wellnessrészleget is.
A tervek böngészése közben érdekes összefüggésekre bukkant Hamvay Péter, a HVG újságírója is.
– mondta el az újságíró.
Az eredetileg üvegháznak szánt területen most medencék vannak. Ezzel kapcsolatban Orbán Győző, a miniszterelnök édesapja korábban azt állította, hogy azokat az unokáinak építtette. A hivatalos kormányzati kommunikáció és a család álláspontja szerint ugyanis a hatalmas építkezés nem más, mint egy gazdasági létesítmény. Orbán Viktor a Harcosok órája című műsorban korábban úgy nyilatkozott: „Az egy építés alatt álló gazdaság, egy mezőgazdasági központ.”
A HVG munkatársa szerint azonban a mezőgazdasági funkcióra a terveken mindössze annyi utal, hogy a volt juhakol helyén lévő épületben zöldségpincét és terményszárítót alakítottak ki. Ezzel szemben a wellness, a rengeteg mellékhelyiség és a színházterem egészen más képet fest. Hamvay Péter szerint a félkész állapotot éppen a színházterem hiánya igazolja. „Az is igazolja, hogy félkész, hogy a szérű még nem készült el. Ez a telek végén lévő, nagyon nagy épület; erről is előkerültek tervek, amelyek egy kétszáz fős, színpados színháztermet álmodnak ide. Ez még valóban nem készült el” – tette hozzá az újságíró.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, aki korábban már többször járt a helyszínen, sőt, be is jutott az épületekbe, megerősítette a látottakat. A politikus által készített belső fotókon és videókon – például a 190 négyzetméteres ebédlőről készült felvételeken – látható részletek egybevágnak a most előkerült tervrajzokkal. „Egy hatalmas hazugság, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem. Ez a létesítmény nemcsak a felfoghatatlan fideszes luxus jelképe, hanem a kormányzati, szemérmetlen, cinikus hazugságé is” – jelentette ki telefonon a képviselő az RTL-nek.
A csatorna kereste Orbán Győzőt, hogy megtudják, megépült-e a titkos ajtó vagy a száz vécé, de adásukig nem kaptak választ.
VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója