HÍREK
A Rovatból

Így venné át a kormányzást a TISZA: Magyar Péter fontos bejelentéseket tett az első frakcióülésen

A pártelnök Balatonfüreden bejelentette a kormányprogram ütemezését. Egy 50 fős szakértői csapatot állítanak fel „az Orbán-kormányzás örökségének feltárására és nyilvánosságra hozatalára”.


Orbán Viktor lett mára a világ legnagyobb álhírgyárosa: mindent hamisít: költségvetést, híreket, és most már közvélemény-kutatásokat is” – jelentette ki Magyar Péter a Tisza Párt Balatonfüreden tartott első frakcióülésén. A Telex tudósítása szerint

a pártelnök a szerdai beszédében háromlépcsős ütemtervet és egy sor kormányzati intézkedést vázolt fel, miután az eredetileg keddre tervezett bejelentéseit a Szőlő utcai gyermekvédelmi botrány fejleményei miatt elhalasztotta.

A Tisza Párt 104 jövőbeli képviselőjelöltje a párt alelnökének, Fosthoffer Ágnesnek a szállodájába vonult el egy kétnapos tanácskozásra. Magyar itt a jelöltekhez szólva azt mondta, óriási felelősség van rajtuk:

„rajtatok áll vagy bukik sok millió magyar ember és az egész ország sorsa”. Hozzátette, a Tisza-kormány nem árkokat ásna, hanem hidakat építene.

A pártelnök szerint a Fidesz-kormány „kirabolja” az országot, ezért felszólította a miniszterelnököt, hogy ne adósítsa el tovább az országot és ne támogassa a közmédiát.

Magyar Péter bejelentette, hogy január közepén felállítanak egy 50 fős szakértői csapatot „az Orbán-kormányzás örökségének feltárására és nyilvánosságra hozatalára”.

Szintén januárban mutatják be a Tisza-kormány programját és szerkezetét, március közepén pedig nyilvánosságra hozzák a kormány száznapos intézkedési tervét „Magyarország megmentésére”.

Kormányra kerülésük esetére Magyar többek között a gyermekvédelemben az elmúlt húsz évben elkövetett bűncselekmények nyilvános vizsgálatát, az Európai Ügyészséghez való csatlakozást, a közmédia állami finanszírozásának leállítását, az uniós pénzek hazahozatalát, adócsökkentést, nyugdíjemelést, a családi pótlék emelését és egy bérlakásépítési program elindítását ígérte.

Magyarország jelenleg nem tagja az Európai Ügyészségnek, az együttműködés egy külön megállapodás keretében zajlik.

Az új Országgyűlésben a Tisza Párt visszaállítaná a heti üléseket, megerősítené a vizsgálóbizottságok jogköreit és bevezetné a kötelező megjelenést.

Terveik szerint megszüntetnék a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, felállítanának egy antikorrupciós hivatalt, felülvizsgálnák az összes sarkalatos törvényt és visszaadnák az önkormányzatok hatásköreit. A 2023 végén létrehozott Szuverenitásvédelmi Hivatalt jelentős költségvetési forrásai miatt korábban több kritika is érte.

A döntések előkészítését és a kormányprogram kidolgozását Tanács Zoltán fogja össze. Magyar több szakmai terület felelősét is megnevezte: a honvédelmet Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi parancsnoka, az adó- és költségvetési területet Kármán András volt államtitkár, a sportot Kulcsár Krisztián volt MOB-elnök, a társadalompolitikát Bódis Krisztina író, a mezőgazdaságot Bóna Szabolcs, az állatvédelmet pedig Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója koordinálja majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint olyan felvételt terveznek nyilvánosságra hozni, amin intim együttlét közben látható akkori barátnőjével
Kedden elindult a radnaimark.hu, ahol egy széttúrt ágyról készült fotó jelent meg. A felirat szerint ennél több is következik hamarosan a weboldalon.


Magyar Péter egy keddi Facebook-posztban arról írt, hogy a Partizán-interjújának holnapi, második évfordulója a Fidesz számára is szimbolikus nap, mert állítása szerint „ekkor reccsent meg a megingathatatlannak hitt hatalmuk”.

A Tisza Párt elnöke szerint a Fidesz erre „nem úgy készül, ahogy normális emberek tennék, mondjuk szembenézéssel és bocsánatkéréssel, hanem inkább zsarolással és fenyegetéssel”. Azt állítja, régóta zsarolják és fenyegetik videófelvételekkel, lejáratással, és szerinte az évfordulón „meg is indítják az eddig elképzelhetetlennek tartott orosz típusú hadjáratot”.

„Sok újságírónak megküldtek ma egy linket, amelyen egy bekamerázott szoba látható. Sejtem, hogy egy olyan, titkosszolgálati eszközökkel rögzített és esetleg hamisított felvételt terveznek nyilvánosságra hozni, amelyen az akkori barátnőmmel intim együttlét közben vagyunk láthatóak. Hogy mit akarnak ezzel elérni, a gödi halálgyárról és az Orbán-kormánynak abban játszott szerepéről való figyelemelterelésen kívül, azt nem tudom”

– írta a posztban Magyar Péter.

Hozzátette, 45 éves férfiként szokott szexuális életet élni felnőtt korú partnerrel, és van három kiskorú gyereke, akiket véleménye szerint „semmibe vesz ez az aljas »családbarát« hatalom”. Kijelentette, hogy eddig sem engedett és ezután sem fog semmilyen zsarolásnak. Felsorolta, hogy nem ő lopott el 650 milliárdot a Nemzeti Bankból, nem ő mentett fel pedofil segítőket, és nem ő asszisztált több ezer állami gondozott gyermek tönkretételéhez és több tízezer ember egészségének megkárosításához.

A bejegyzést így zárta:

„Kedves fideszes rettegők, hozzatok ki bátran mindent, hamisítsatok kedvetek szerint, én sem zsarolásoknak, sem fenyegetésnek nem fogok engedni. Sem a magyar politikai-gazdasági maffia, sem az őket támogató nemzetközi hàlózat tagjainak. Magyarország nem eladó, nincs az az ár, amiért cserben hagynám honfitársaimat.”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, kedd délután óta elérhető egy Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke nevével indított honlap. A weboldalon egy széttúrt ágy látható, és feliratban hirdetik, hogy hamarosan ennél több is megjelenik a honlapon:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Fekete-Győr András: Hollywoodi horrorba illő világbotrány, ha a kormány tudott a gödi mérgezésről
A Momentum politikusa szerint ez az ügy súlyosabb, mint a kegyelmi botrány volt. Szerinte a kormány a legsötétebb árulást követte el a magyar emberekkel szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 10.



Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke egy Facebook-posztban reagált a Telex gödi Samsung-gyárról szóló cikkére. A politikus szerint ha igaz, amit a lap állít, a miniszterelnöknek nem lemondania kellene, hanem a tettestársaival együtt feladnia magát a rendőrségen. Úgy véli, ez az ügy súlyosabb a kegyelmi botránynál és a Szőlő utcai ügynél is.

A volt pártelnök haladéktalanul választ vár a kormánytól arra a kérdésre, hogy

„igaz-e, amit a Telex állít, és valóban létezik az a titkosszolgálati jelentés, ami feketén-fehéren leírta, hogy mérgezik a magyar embereket? Igaz-e, hogy önök tudtak arról, hogy a határértéket több százszorosan meghaladó rákkeltő anyagok kerülnek a levegőbe, és mégsem tettek semmit?”

Fekete-Győr szerint ha ez igaz, akkor az egy „hollywoodi horrorba illő világbotrány”.

A politikus szerint az állam legszentebb kötelessége a polgárai védelme, és ha a feltárt információk helytállóak, akkor a kormány ezt az esküt árulta el, amikor a külföldi gazdasági érdekeket a magyar életek fölé helyezte. Fekete-Győr úgy fogalmazott, a cégek azért választhatták Magyarországot, mert úgy ítélték meg, hogy Európában nincs még egy kormány, amelyik ennyire elnéző lenne a környezetszennyezéssel szemben.

A posztban a Momentum politikusa felszólította a miniszterelnököt, hogy nézzen a gödi családok szemébe.

„Nézzen annak a gödi édesanyának a szemébe, aki a gyártól pár száz méterre, remegő gyomorral vitte be ma reggel az óvodába a gyermekét, és bizonyítsa be neki, hogy a Telex cikke rágalom, és a gyerekek biztonságos levegőt szívnak be az udvaron! Nézzen a szemébe annak a várandós kismamának, aki most rettegve olvassa a híreket a magzatkárosító anyagokról – az Átlátszó szerint 88 tonna (!) mérgező hatású oldószer került a levegőbe 2019 és 2022 között –, és merje azt mondani neki, hogy a kormánya nem söpörte a szőnyeg alá a mérgezés tényét! Nézzen a szemébe annak a nagymamának, aki már az ablakot sem meri kinyitni, mert félti az unokáit a láthatatlan portól, és bizonyítsa, hogy a kormány nem áldozta fel őket a profit oltárán! Nézzen a szemébe annak a dolgozónak is, aki bízott az állami intézményekben, és erősítse meg neki, hogy önök nem hagyták hidegvérrel, hogy rákkeltő anyagokat kelljen belélegeznie a műszakja alatt!”

Fekete-Győr szerint ha a Telex cikkének csak a fele igaz, az a „legsötétebb árulás”. Azt írta, április után minden titkosított akta ki fog nyílni, és az ügyben érintetteknek az igazságszolgáltatás előtt kell felelniük. A poszt végén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterhez is szólt, felidézve egy korábbi parlamenti felszólalását, amelyben a miniszter azzal ütötte el a mérgezéssel kapcsolatos aggodalmakat, hogy a közelben lakóként nem tenné ki a saját családját a kockázatnak. Fekete-Győr szerint ha a Telex állításai igazak, akkor a miniszter vagy politikai haszonlesésből a saját családjának is hazudott, vagy Rogán Antalék a tudta nélkül mérgezték meg az ő családját is.

A Telex hétfőn arról írt, hogy 2023 tavaszán az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzeti Információs Központ jelentést tett a kormány asztalára, amely a gödi Samsung SDI gyárban a határértéket akár több százszorosan meghaladó rákkeltő por jelenlétét rögzítette. A cikk szerint a kormányülésen felmerült a gyár működésének felfüggesztése, amit Rogán Antal támogatott. A kormány végül nem állíttatta le a gyárat, hanem határidőt adott a problémák megoldására.

Kedden a Samsung közleményben tudatta, hogy a gödi üzem minden előírásnak megfelel, és jogi lépéseket fontolgat a „hamis, félrevezető információk” miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Titokzatos ággyal indított honlapot valaki Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke nevével
A radnaimark.hu címen egy fekete-fehér kép jelent meg egy üres ágyról, „coming soon” felirattal. A Tisza alelnöke szerint az időzítés nem véletlen, és egy tudatos lejárató akció része.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 10.



Egy fekete-fehér kép egy üres ágyról, felette a „coming soon”, vagyis a „hamarosan” felirat – ezzel a rejtélyes oldallal indult el kedden a radnaimark.hu. Ahogy Radnai Márknak, a Tisza Párt alelnökének nevével fémjelzett oldal megjelent, a kormánypárti médiában máris híre kelt, hogy hamarosan egy állítólagos orgiáról kerülhet ki kompromittáló felvétel, amelyen ő és Magyar Péter is szerepel.

Az ügyben maga Radnai Márk kereste meg a 444.hu-t, és kategorikusan tagadta, hogy bármi köze lenne a képen látható helyszínhez.

„Sokat költöztem az elmúlt időszakban, de a képen látható szoba nem valamelyik lakásom, egyáltalán nem ismerem” – jelentette ki a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette, a lejáratási kísérlet nem érte váratlanul.

„Hallottam már arról az elmúlt hónapokban, hogy valamiféle homoszexuális kapcsolattal akarnak hírbe hozni. Egyáltalán nem vagyok homofób, ezért nem is akartam ezekre eddig reagálni.”

Radnai szerint bármilyen anyag is kerül elő, azt cáfolni tudja. „Bármivel is állnak elő, azt azonnal cáfolni tudom, mert nem volt olyan kapcsolatom, ami bármilyen szinten közügy tárgyát képezhetné.”

A rejtélyes ágy (fotó: radnaimark.hu)

Radnai az akció időzítését sem tartja véletlennek: szerinte az Magyar Péter nagy port kavart, első Partizán-interjújának február 11-i, kétéves évfordulójára van kihegyezve. A politikus arról is beszélt, hogy a radnaimark.hu domaint éppen a hetekben szerette volna levédetni, amikor kiderült, hogy az már foglalt. A domainadatok szerint a címet egy magánszemély már több mint egy éve, 2024. december 30-án megvásárolta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kubatov Gábor: Tiszás a balmazújvárosi lúzer, amikor meg a zacskó volt, akkor meg tagadják
Kubatov Gábor szerint a baloldali média is arról cikkezett, hogy ez egy Tisza-Fidesz meccs lesz, most pedig, amikor jött a vereség, már mindenki tagad.


Ti erőltettétek, hogy ez egy Tisza-Fidesz meccs legyen - mondta Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója egy videóban, ahol tegnapi posztjának sajtóvisszhangjára reagált. Korábban megírtuk, hogy mindössze 28 szavazat döntött Balmazújvárosban, ahol a Fidesz–KDNP jelöltje, Nagy Zoltán nyert a február 8-i időközi önkormányzati választáson. Nagy 397 szavazatot kapott (47,09 százalékot), míg a Közösen Balmazújvárosért Egyesület jelöltje, Molnár Péter 369 voksot szerzett (43,77 százalékot).

Ezután Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója a közösségi oldalán osztotta meg a Nemzeti Választási Iroda eredménylapját, csakhogy az általa közzétett fotón Molnár Péter neve mellett nem a jelölő szervezete, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület szerepelt, hanem az, hogy „Független, Tisza” - amire a Szeretlek Magyarország is felhívta a figyelmet, hogy szerkesztett kép, és a jelöltek függetlenként indultak.

A fideszes politikus szerint Molnár Péter többször is elmondta, hogy ő tiszás, és a Tiszával közös lakossági fórumokat szervezett, a helyi Tisza Sziget pedig felszólította a választókat, hogy szavazzanak rá.

„Látom, hogy az összes baloldali portál azon van felháborodva, hogy tiszásnak neveztem a balmazújvárosi lúzert, aki álfüggetlen jelölt volt” – közölte a fideszes politikus.

„Aztán a végén, amikor meg a zacskó volt, akkor meg tagadják. Nincs valami zavar az erőben?”

– tette fel a kérdést Kubatov.

A politikus egy másik videóban két cikket is a támogatói figyelmébe ajánlott, amely szerinte bizonyítja, hogy a baloldali média is arról cikkezett, hogy Molnár a Tisza jelöltje. A 444-es cikkben valóban van szó arról, hogy a helyi Tisza-sziget Molnárt ajánlotta a választók figyelmébe, de arról is írnak, hogy

a helyi ellenzékiek tagadják, hogy bármi kapcsolat lenne köztük és a párt között.

A másik Kubatov Gábor által mellékelt cikket az Infostart jegyzi, ami szintén csak úgy ír a balmazújvárosi választásról, hogy „Ma lesz egy választás, amely teljesen olyan, mint egy Fidesz-Tisza-meccs”. Az újság viszont nem feltétlenül tartozik a klasszikus „baloldali” lapok közé.

A Tisza Párt  közölte, nem indítottak jelöltet Balmazújvárosban, és nincs közük az indulókhoz. Molnár Péter szintén cáfolta, hogy a Tisza Párt jelöltje lett volna, és hangsúlyozta, hogy a valasztas.hu-n látható eredeti adatlap a valós.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a körzet korábbi képviselője, a Közösen Balmazújvárosért Egyesület színeiben mandátumot nyert Demeter Pál novemberben lemondott. A választás tétjét a kormánypártok is hangsúlyozták, Orbán Viktor miniszterelnök pedig nagy győzelemként értékelte az eredményt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk