HÍREK
A Rovatból

„Rohadt hazaárulók” – Magyar Péter a kormányt vádolta, a helyi Fidesz az erőszakot ítélte el a debreceni baltás támadás miatt

A férfi egy debreceni panelházban üldözött két kopogtató tiszás kampányaktivistát, miután hazaárulónak nevezte őket. Az elfogott támadó ügyében a rendőrség intézkedett, a pártok a politikai felelősségről vitáznak.


Baltával a kezében üldözött két kopogtató aktivistát egy férfi egy debreceni panelházban január 30-án, péntek este. A Tisza Párt a kormányzati hangulatkeltést okolja az esetért, a helyi Fidesz-vezetők elítélték az erőszakot, a rendőrség pedig elfogta a férfit.

Az ügyben annyi biztos, hogy a két Tisza-aktivistát egy férfi üldözte baltával, de senki nem sérült meg. A helyszínre pajzzsal felszerelt rendőrök érkeztek, akik elfogták a férfit, az aktivistákat pedig tanúként hallgatják ki. A párt szóvivője, Tárkányi Zsolt a házfelügyelőre hivatkozva azt mondta, a támadó egy tanár, ezt azonban a hatóságok egyelőre nem erősítették meg. A rendőrség egyelőre nem adott ki hivatalos közleményt az ügyről.

Az aktivisták elmondása szerint a panelház egyik emeleti folyosóját lezáró rácsnál csengettek be a férfihez. Amikor megtudta, mit akarnak, hazaárulónak nevezte őket, és közölte, hogy menjenek onnan, különben baltával megy nekik. Ezután az aktivisták néhány szinttel lejjebb mentek, hogy máshol kampányoljanak, a férfi azonban pár perccel később utánuk eredt, és ekkor már tényleg egy balta volt a kezében.

A férfi az üldözés alatt „azt hajtogatta, hogy rohadt hazaárulók” – írta a 444.hu Tárkányi Zsolt szóvivő beszámolója alapján.

Az esetről Magyar Péter tett közzé egy rövid videót, amelyen a lépcsőházban lefelé rohanó aktivisták látszanak, de az üldöző hangja nem kivehető. A párt szóvivője szerint a fiatalok megpróbálták bekapcsolni a kamerát, de a menekülés intenzitása miatt azzal nem sokat tudtak rögzíteni.

Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője az eset után úgy fogalmazott: „Döbbenet! Baltával támadtak a TISZA fiatal önkénteseire egy debreceni lakótelepen.” Hozzátette, „az önkénteseink sokkot kaptak”, majd Orbán Viktornak címezve felszólította: „Álljon az ország nyilvánossága elé, és haladéktalanul állítsa le az általuk szított erőszakot és agressziót!”

Az esetre a Fidesz debreceni politikusai is reagáltak. Széles Diána alpolgármester kijelentette: „Én és a Fidesz debreceni szervezete elítélünk minden fizikai és verbális erőszakos cselekményt…” Barcsa Lajos, Debrecen másik alpolgármestere és a térség országgyűlési képviselője pedig azt írta: „Az erőszaknak Debrecenben nincs helye. Pont.” Barcsa egyúttal arra kért mindenkit, hogy a politikai vádaskodás helyett várják meg a hatósági vizsgálat eredményét.

A Tisza ifjúsági szervezete, a Rendszerváltók Ifjúsági TISZA Sziget Debrecen közleményében azt írta, az egyik megtámadott aktivista az ő tagjuk. Szerintük „ide vezetett a Fidesz 16 éves gyűlöletkampánya – egy magyar tanár támad rá fiatal egyetemistákra.” A párt helyi jelöltjei szombat reggel arról számoltak be, hogy a két érintett fiatal az ijedtségen túl jól van. Elmondásuk szerint hetek óta kopogtatnak a városban, de eddig semmilyen atrocitás nem érte őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Húsz év után jöhet a miniszterelnöki vita? Magyar Péter elfogadta az RTL meghívását, Orbán Viktoron a sor
A Tisza Párt elnöke az országjárás nagykőrösi állomásán jelentette be a hírt, amire a helyszínen nagy taps volt a reakció. A Kormányzati Tájékoztatási Központ még nem reagált.


Húsz év után újra lehet miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon: Magyar Péter nagykőrösi fórumán bejelentette, hogy az RTL Klub őt és Orbán Viktort is meghívta egy televíziós vitára. A Tisza Párt elnöke közölte, a maga részéről már el is fogadta a felkérést, és most a miniszterelnök válaszára vár.

„Kaptam egy meghívást miniszterelnök úr, az RTL Klub meghívott minket, kettőnket egy miniszterelnöki vitára. Én elfogadom az RTL Klub meghívását, Ön elfogadja?”

– tette fel a kérdést a színpadról Magyar, akinek szavait nagy taps fogadta.

A felvetés azért is bír nagy téttel, mert Orbán Viktor eddig kategorikusan elutasította a vitát Magyar Péterrel. A kormányfő állítása szerint ugyanis az ő valódi ellenfelei nem a hazai politikai szereplők, hanem a Tisza Párt elnökének „brüsszeli főnökei”, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Ugyanakkor

Orbán nemrég bejelentett nyilvános országjárása után már azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a kampány végén mégis belemegy valamilyen formában a vitába.

A miniszterelnök legutóbb húsz éve, 2006. április 5-én, mindössze négy nappal a parlamenti választások előtt állt ki nyilvános vitára, akkor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel ült le a köztelevízió stúdiójában. Kritikusai szerint a 2006-os vitánál valami eltört, és ezzel a vitaeseménnyel szűnt meg Magyarországon az a hagyomány, hogy a választások előtt a nagyobb pártok miniszterelnök-jelöltjei leülnek egymással vitatkozni.

A 21 Kutatóközpont tavalyi felmérése szerint a magyarok többsége támogatná egy nyilvános Orbán–Magyar vita megrendezését, a teljes népesség 56 százaléka gondolja így.

Mindössze az emberek 23 százaléka utasította el az ötletet, 21 százalék pedig nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésben. A pártpreferenciák szerint a Tisza-szimpatizánsok 86 százaléka van a vita mellett, míg a Fidesz szavazóinál ez az arány 35 százalék.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tömeges felmondás a Bajcsy Kórházban: hét orvos távozik - Mi lesz a X. és XVII. kerület betegeivel?
Áprilistól a budapesti kórház belgyógyászatán tizenkettő helyett csak öt szakorvos marad. A főigazgató más osztályokról vezényel át orvosokat az ellátás fenntartására.


Hét orvos mondott fel egyszerre a budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház belgyógyászati osztályán. Ez azt jelenti, hogy

áprilistól az eddigi tizenkettő helyett mindössze öt szakember marad az osztályon

írta meg a Hvg.hu.

A távozásokkal kapcsolatban a kórház azt közölte: „A Bajcsy-Zsilinszky Kórház belgyógyászati osztályai a hatályos jogszabályi feltételeknek megfelelően működnek és a szakorvosi létszám is elegendő. A betegellátás és a gasztroenterológiai vérző ügyelet is folyamatosan és maradéktalanul biztosított, ezért az ezzel kapcsolatos aggályok alaptalanok.”

A Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet hatalmas területet lát el a fővárosban, elsősorban a X. és a XVII. kerület betegei tartoznak ide, de a szomszédos kerületekből is fogadnak pácienseket.

A terhelést növeli, hogy a kórház több orvosának a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban is ügyelnie kell, mivel ott is orvoshiány van. A Telex kérdésére a kórház azt írta, a felmondások ellenére a Jahn Ferenc Kórház ügyeleti működése zavartalan.

A Hvg.hu információi szerint a távozó orvosok nem a magánszférába mennek, hanem más állami kórházakban dolgoznak tovább.

A lap úgy tudja, a Bajcsy főigazgatója a kieső munkaerőt két másik, kisebb belgyógyászati osztályról átvezényelt orvosokkal pótolná, így próbálva fenntartani az ellátást áprilistól.

A mostani tömeges felmondás nem előzmény nélküli. Január végén a Telex írta meg, hogy a kórházban a belgyógyászati betegeket tartósan más, nem szakirányú osztályokon kellett elhelyezni a személyzethiány miatt. Révai Róbert, a kórház orvosigazgatója akkor a Népszavának azzal magyarázta a helyzetet, hogy „a megnövekedett betegforgalom miatt, a szakmai és betegbiztonsági szabályok maradéktalan betartásával, átmeneti megoldásként belgyógyászati betegeket – alapbetegségük figyelembevételével – más osztályokon helyezték el”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Földre teperték a „mocskos fideszező” volt rendőrnyomozót a Békemeneten, majd gyanúsítottként hallgatták ki
A volt gazdasági nyomozót a március 15-i felvonuláson állították elő. Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják, de kényszerintézkedést nem rendeltek el vele szemben.


A március 15-i Békemeneten teperték földre, majd állították elő Csőgör Péter volt gazdasági rendőrnyomozót. Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szerint 24 órán keresztül tartották fogva az Orbán Viktort bíráló korábbi rendőrt. A 24.hu úgy tudja, hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsították meg az exrendőrt, ugyanakkor értesülésük szerint semmilyen kényszerintézkedést nem kezdeményeztek vele szemben.

A politikus által közzétett felvételen az látszik, hogy a vonulók megpróbálják elvenni a „mocskos fideszező” volt nyomozó zászlaját, majd valaki hátulról vélhetően fejbe üti Csőgört, aztán megpróbálják kilökdösni a tömegből. Ezt követően két civil ruhás, rendőrnek vagy biztonsági embernek tűnő férfi – a tömeg szidalmai közepette – a nyakánál fogva rántotta földre az értetlenkedő férfit.

Hadházy állítása szerint

a „békepárti” demonstrálók követtek el először erőszakot, amikor botokkal kezdték ütni a volt gazdasági főnyomozót, majd ebbe beszálltak a rendőrök is, akik nem fedték fel hivatalos mivoltukat.

„Ez egy ilyen ország: a Békemenet résztvevői a rendőrökkel vállt vállnak vetve verekednek, majd azt gyanúsítják meg, akit bántalmaztak” – közölte Hadházy.

Ezzel szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Népszava megkeresésére azt közölte, hogy az események „békésen” zajlottak, és a rendőrök összesen 32 embert igazoltattak.

Helyszíni bírságot egy esetben szabtak ki köztisztasági szabálysértés miatt, egy férfit pedig hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt állítottak elő.

Az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészségen eljárás van folyamatban, amelyről jelenleg további adat nem közölhető. Hogy pontosan mikor, hol és milyen cselekedetével követett el hivatalos személy elleni erőszakot az exrendőr, az egyelőre talány.

Csőgört egyébként már nem először vitték el egy fideszes rendezvényről.

Másfél évvel ezelőtt a Terrorelhárítási Központ emberei emelték ki az október 23-i állami ünnepségről, amikor a kormányfő közelében felmutatta a tiltakozó tábláját. Azon egy miniszterelnököt nemi szervként ábrázoló rajz, illetve a „Mi a f@sz van ebben az országban?!” felirat volt látható. Hadházy hozzátette: megérti Csőgör dühét, mert a Magyar Triatlon Szövetségben elkövetett visszaélések feltárása miatt kirúgták és anyagilag is tönkretették.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak
Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi, Fidesz-frakciós szerződései miatt keltett visszhangot a sajtóban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 17.



Állami kitüntetést kapott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Wieber Orsolya okleveles asztrológus, Rákay Philip felesége. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a haza „érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységéért vehette át a Pesti Vigadóban – írja a Kontroll.

A friss elismerésről Wieber a saját Facebook-oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott a kitüntetésért.

„Hálával tartozom a Teremtőnek, hogy nap mint nap ezzel az emberi lelket felemelő, s a tudatot lenyűgöző munkával – a Létezés jelekben való látásával, a keresztény kozmológia jelképeinek olvasásával, az 555 éves Csízió kalendáriumi tradíció asztrális és évköri szimbólumrendszerének újraélesztésével, a Mennyben fogant magyar Boldogasszonyi hagyomány ápolásával, Hazánk beavató csillagzatának, s az égig érő kozmikus történelemnek az olvasásával – bízott meg” – írta bejegyzésében. Hozzátette:

„Hogy mindezt a varázserejű logikával megáldott magyar nyelv Ősforrásig hatoló művelésén keresztül tehetem, a legnagyobb ajándék:

mert a magyar ige kötésével, oldásával, fonásával és szövésével gondozhatom a mondanivalót, a teremtés rejtett logikáját, amely visszavezeti az embert az Igaz Élet Élő Igéjéhez: ISTENHEZ.”

Hivatalos oldalán az okleveles asztrológus így mutatja be magát: boldog családanya, író, a MAGYAR PLANÉTÁS honlap alapítója, az ASZTRÁLIS HERMENEUTIKA megteremtője és a CSÍZIÓ kalendáriumi hagyományának kortárs felélesztője. Wiebernek pedagógus és újságíró diplomája van,

a ’90-es években fotómodellként dolgozott, a 2000-es évek fordulóján pedig a televíziós szerkesztő-riporteri munkáját cserélte fel női magazinok főszerkesztői székére.

Később önálló könyveiben és cikkeiben a teremtett világ szimbólumrendszeréről, a magyarság jelképeiről és a keresztény naptár jeles napjairól publikált.

Az asztrológushoz köthető Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, összesen 13,8 millió forint értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk