HÍREK
A Rovatból

Hátborzongató: Végig mosolygott Till Tamás szüleire a kisfiú megölésével vádolt férfi

Az áldozat szülei megdöbbentek a vádlott viselkedésén. A fia képét szorongató édesanyának még az is átfutott az agyán, hogy lekever neki egyet.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 29.



„Nem kell itt a királynőt játszani!” – szólt be a bírónőnek a tárgyalásoní Till Tamás feltételezett gyilkosa, aki azzal borzolta a kedélyeket, hogy tudomása van tizenhét másik, eltussolt gyilkosságról is. A Kecskeméti Törvényszéken szerdán megkezdődött a 26 évvel ezelőtti, brutális bűncselekmény büntetőpere. A bíróság elutasította a védelem indítványát az eljárás felfüggesztésére, a tárgyalás június 6-án folytatódik – tudósított a helyszínről a 24.hu.

A tárgyalóterembe a büntetés-végrehajtás kommandósai által bevezetett vádlott fülig érő mosollyal, kihúzott mellkassal lépett be. Tagadta a bűnösségét, és a vádiratot „alaptalan mesének” nevezte. „Semmit nem követtem el, úgyhogy nincs mit beismernem. Azt el tudom fogadni, hogy ott dolgoztam a tanyán, de ezt a vádiratot nem, mert ez egy alaptalan mese. Sajnálom azt, ami Till Tamással történt, mert egy szülő sem érdemli meg, hogy így végezzenek a gyermekével” – mondta a férfi.

Ezt követően egy elképesztő történettel állt elő, azt állítva, hogy a hatóságok szemet hunynak más bűncselekmények felett.

„Önök csak egy gyilkosságot derítettek ki, amit általam felderítettek, de a valóságban tizenhét gyilkosságról tudok. Csak a főügyészség és a rendőrség vezetése nem foglalkozik vele, mert ezeket politikai és egyházi tagok követték el” – állította.

Az ügyész a vádirat ismertetésekor a férfi rendkívüli brutalitását emelte ki, és többszörösen minősített emberölés miatt 15 év fegyházbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy feltételesen se bocsássák szabadságra.

A tárgyaláson jelen voltak az áldozat szülei is. Az édesanya fia fényképét szorongatta, és megdöbbent a vádlott viselkedésén.

„Láttam, ahogy rám néz és mosolyog. Messze ült tőlem, de átfutott az agyamon, hogyha elérem, akkor lehet, lekevertem volna neki egy pofont. Az sem érdekelt volna, ha úgy visznek el” – mondta az asszony.

Az anya egészségét a tragédia és a 24 éven át tartó küzdelem teljesen tönkretette. Fia szobája a mai napig úgy van, ahogy a fiú az eltűnése napján otthagyta.

A vád szerint a férfi 2000. május 28-án egy bajai tanyára csalta az arra kerékpározó kisfiút, akivel szexuális vágyának elmúltával különös kegyetlenséggel végzett. A fiút egy ácskapoccsal nyolc-kilencszer megszúrta, több csontját eltörte, majd a holttestet egy épület homokos aljzatába rejtette, és a vád szerint pár nappal később lebetonozta a helyiséget.

A férfi korábban, egy tanúkihallgatás során magára vállalta a gyilkosságot, mert abban a hitben volt, hogy a bűncselekmény már elévült. Később azonban visszavonta vallomását, és azóta azt állítja, kényszer és fenyegetés hatására tette azt. Emiatt pótmagánvádas eljárást is indított három rendőrtiszt ellen. Ügyvédje erre hivatkozva kérte a mostani eljárás felfüggesztését, mert ha a katonai törvényszék eljárási hibát állapítana meg, felmerülhet, hogy a beismerő vallomást kizárják a bizonyítékok közül. A bíróság ezt az indítványt elutasította, a férfi fellebbezett a végzés ellen.

A büntetőper június 6-án folytatódik a Kecskeméti Törvényszéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter udvariatlannak és károsnak tartja Karácsony Gergely rendszerzáró koncertjét
A leendő miniszterelnök a Telex Facebook-oldalán bírálta Karácsony Gergelyt a május 8-i rendszerzáró koncert miatt. A Tisza Párt elnöke szerint a főpolgármester rendezvénye rosszkor van, mert egy nappal a pártja Kossuth téri ünnepe előtt tartják.


Kommentben bírálta Karácsony Gergely főpolgármestert Magyar Péter leendő miniszterelnök egy koncert miatt. A Tisza Párt elnöke szerint kifejezetten káros és udvariatlan, hogy a főváros a pártja által szervezett, május 9-i rendszerváltó ünnep előtti estére, szinte ugyanoda szervezett egy rendszerzáró bulit.

Magyar Péter a Telex Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki a véleményét, miután Karácsony Gergely bejelentette, hogy jövő pénteken, május 8-án este örömkoncertet tartanak a pesti alsó rakparton, a Széchenyi lánchíd lábánál.

Magyar Péter egy kommentben úgy fogalmazott: „Szerintem kifejezetten káros és udvariatlan dolog bulit szervezni a május 9-i országos rendszerváltó ünnep elé egy nappal, szinte ugyanoda”.

A főpolgármester szerint az új korszak kezdete előtt le kell zárni az előzőt. „Május 9-én megalakul az Országgyűlés, és elkezdődik egy új korszak. De ahhoz, hogy egy új korszak kezdődhessen, le kell zárni az előzőt” – magyarázta Karácsony, aki a részletes programot és a fellépők listáját későbbre ígérte.

A Tisza Párt már hetekkel ezelőtt bejelentette, hogy az új Országgyűlés május 9-i alakuló ülése napján rendszerváltó ünnepet szervez a Kossuth térre. 10 órakor kezdődik az Országgyűlés alakuló ülése, amelyet a közeli Kossuth téren kivetítőn lehet majd követni. Délután, miután leteszi a miniszterelnöki esküt, a Tisza Párt ott tartja saját ünnepségét, ahol Magyar Péter már miniszterelnökként szólal fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egyetlen éjszaka alatt 30 milliárdos kárt okozott a fagy az Alföldön
A május 1-jei rekordhideg az alföldi szőlőültetvények közel 80 százalékát tette tönkre. A leginkább sújtott területek a Hajós-Bajai és a Kunsági borvidékek, ahol a kár szinte teljes.


Péntek hajnalban súlyos fagykár érte az alföldi szőlőültetvényeket. A több mint 23 ezer hektárnyi terület közel 80 százaléka szenvedett 100 százalékos tavaszi fagykárt – írta meg az Agrárszektor Koch Csaba borász, a Hajós-Bajai borvidék elnökének közlése alapján. A HungaroMet szerint május 1-jén Nyírtasson –5,3 fokot mértek, ezzel megdőlt a május 1-jére vonatkozó országos minimum-hőmérsékleti rekord; a korábbi rekord –4,4 fok volt, ezt 1944-ben Fügöd Alsófügöd állomáson mérték.

A leginkább sújtott területek a Hajós-Bajai borvidék, ahol az 1800 hektárból több mint 1500 hektár, valamint a Kunság, ahol a több mint 20 ezer hektárból 15 ezer hektár szenvedett 100 százalékos vagy ahhoz közeli fagykárt.

A szakember szerint a kár a hazai szőlő-bor ágazatnak közvetlen termelési értékben minimum 30 milliárd forintos veszteséget okozott. Ennek súlyát jelzi, hogy az ágazat teljes éves termelési értéke 100 milliárd forint körül mozog.

A hatalmas veszteség rengeteg családot hoz lehetetlen helyzetbe.

Koch Csaba az ágazat egészét érintő, drámai helyzetről beszélt.

„Soha nem látott kár érte a magyarországi szőlő-bor ágazatot, amelynek éves közvetlen termelési értéke 100 milliárd forint” – fogalmazott a borász.

A mostani helyzetet súlyosbítja, hogy a szektor az elmúlt években jelentős fejlesztéseket hajtott végre. Koch Csaba szerint az ágazat 2016-ban 40 milliárd forint támogatást kapott, aminek köszönhetően körülbelül 80 milliárd forint értékben ruháztak be, ami az elmúlt tíz év legnagyobb beruházási hulláma volt.

A szakember szerint ilyen mértékű pusztításra évtizedek óta nem volt példa a térségben.

„Ilyen utoljára az 1984-85-ös télen az Alföldön volt” – mondta.

Korábbi cikkünkben franciaországi példákon keresztül mutattuk be, hogyan próbálnak a borászok védekezni a tavaszi fagyok ellen, például a szőlősorok közti tüzeléssel vagy vízpermetezéssel. A mostani kár nagysága azt mutatja, hogy az Alföldön így is rendkívül súlyos veszteségek keletkeztek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján” - Magyar Péter egész napos rendszerváltó népünnepélyt hirdetett a Kossuth térre
A Tisza Párt elnöke Facebook-posztban tette közzé a május 9-i esemény részletes programját. A nap az Országgyűlés alakuló ülésének kivetítésével indul és egy esti bulival zárul.


Magyar Péter a Facebookon hívott mindenkit egy egész napos ünnepségre, amelyet május 9-én tartanak Budapesten. A politikus a választási győzelem után egy rendszerváltó bulit hirdetett az eskütételének napjára, és egy országos rendezvényre invitálta az embereket a Kossuth térre.

A bejegyzés szerint a nap programja délelőtt 10 órakor az Országgyűlés alakuló ülésével indul, amelynek eseményeit a téren kivetítőkön lehet majd követni. Sulyok Tamás köztársasági elnök korábban erre az időpontra hívta össze az új parlament első ülését.

„Mindenkit szeretettel várunk május 9-én egy egész napos rendszerváltó népünnepélyre Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton”

- írta a leendő miniszterelnök. A kormányfő megválasztására, eskütételére és beszédére délután 3 órakor kerül sor.

A bejegyzés alapján a délutáni program egy katonai ceremóniával folytatódik: „16 órától a Kossuth téren díszszemlével és ünnepélyes zászlófelvonással folytatódik a rendszerváltó népünnepély.”

A politikus azt írja, a hivatalos programrészt követően a megválasztott miniszterelnök köszöntője, művészeti előadások és meglepetésvendégek várhatók, majd ezt követően

„egy fergeteges bulival lépünk át a rendszerváltás kapuján.”

Magyar Péter a bejegyzését egy személyes felhívással zárja: „Gyere el, és hívd el a családodat és a barátaidat!” Végül arra kéri az érdeklődőket, hogy a kommentben található Facebook-eseménynél jelezzék részvételi szándékukat.

A politikus a választási eredményt „eget rengető győzelemnek” nevezte, amelyről szerinte még az unokáknak is mesélni fognak.

A meghívó hátterében a Tisza Párt történelmi választási győzelme áll. Magyar Péter szerint ez az eredmény azt mutatja, hogy az emberek teljes rendszerváltást akarnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Elkezdődik egy új korszak” - Karácsony Gergely rendszerbúcsúztató koncertet hirdetett a Lánchídhoz május 8-ra
Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy a pesti rakparton tartanak ingyenes örömkoncertet. Az eseményt az új Országgyűlés alakuló ülésének előestéjére időzítették.


Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-posztban hirdetett meg egy „rendszerbúcsúsztató örömkoncertet” az új Országgyűlés megalakulásának előestéjére, május 8-ra. A politikus szerint a közelgő parlamenti ciklusváltás egy új időszak kezdetét jelenti. „Május 9-én megalakul az új Országgyűlés, elkezdődik egy új korszak” – írta, hozzátéve, hogy

egy új fejezet nyitásához elengedhetetlen lezárni az előzőt.

A múlt feldolgozásának megfelelő módja szerinte nem a feledés. „Nem úgy, hogy felejtünk, hanem úgy, hogy emlékezünk” – fogalmazott.

Állítása szerint sokan úgy érzik, hogy elvették tőlük az elmúlt másfél évtizedet, és voltak, akiknek kifejezetten megpróbálták tönkretenni az életét, mert egy fontos társadalmi ügy mellett álltak ki. Konkrét példákat is említett azokra, akiknek szerinte sérelmeket kellett elszenvedniük.

„Kirúgott tanárok, meggyalázott civilek, kirúgott újságírók, megtépázott kisegyházak.”

Karácsony Gergely úgy véli, az elmúlt 16 év történéseit akkor lehet valóban lezárni, ha emlékeznek az érintettekre és köszönetet mondanak nekik. A bejegyzését egy konkrét felhívással zárta, amelyben mindenkit az eseményre invitált. „Gyertek el! Május 8-a, este fél hét, Lánchíd, Pesti hídfője. Hála nektek! Rendszerbúcsúsztató örömkoncert!”

A koncert helyszínéül választott Lánchíd az elmúlt időszakban több politikai esemény szimbolikus helyszínévé vált. Karácsony Gergely a választások után egy nemzeti színűre festett Lánchíd fotójával gratulált a TISZA Párt győzelméhez. Korábban a Magyar Péter által szervezett egyik tüntetésen is látványos felvételek készültek arról, ahogy a tömeg áthalad a hídon.

A főpolgármester az új politikai helyzetben az együttműködés fontosságát is hangsúlyozta, és a nyilvánosság előtt gratulált Vitézy Dávid miniszteri megbízásához.

Karácsony posztjában az elmúlt évek sérelmeire utal, amelyek közül több ügyben személyesen is érintett volt. A tavalyi Pride felvonulás miatt például büntetőeljárás indult ellene, amelyet a bíróság később felfüggesztett, és a gyülekezési törvény alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk