HÍREK

TikTok-influenszer-orvos, hatdiplomás orvos-mérnök, a Shell volt vezetője – ők lehetnek Magyar Péter pártjának EP-jelöltjei

Bemutatkozott a TISZA Párt 10 jelöltje, a szimpatizánsok dönthetik el, kik milyen sorrendben kerüljenek az EP-választás szavazólapjára.

Link másolása

Korábbi ígéretéhez híven Magyar Péter YouTube-csatornáján közzétette pártja EP-listájának 10 résztvevőjét. A TISZA Párt legelső tíz jelöltjének kiválasztását komoly válogatás előzte meg, összesen 538-an pályáztak a párt felhívására. A most bemutatkozó tízes (6 nő és 4 férfi) listás sorrendjét a párt szimpatizánsai választhatják ki.

A listavezető maga Magyar Péter lesz, de ő az eredménytől függetlenül Magyarországon marad. Az EP-lista harmadik helyén az a Tarr Zoltán református lelkész áll, aki felszólalt Magyar nagyszabású április 6-i tüntetésén, és akit emiatt elbocsátottak állami állásából.

Az EP-lista második helyére a legtöbb szavazatot kapó nő kerül, aztán sorrendben következnek a többiek, szavazatszám szerint, a negyedik helytől a tizenkettedikig – írja a videók alatt Magyar Péter.

A jelöltek:

Bujdosó Andrea Anna programozó matematikus, a Shell Hungary igazgatósági elnöke volt 2017 és 2019 között.

Dávid Dóra jogász a Meta jogtanácsosa Londonban, de jogtanácsos volt az eBay-nél és Jamie Oliver cégénél is.

Kollár Kinga jogász-közgazdász, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője volt 2018 és 2020 között, most pedig az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi ügyekért felelős főigazgatóságán dolgozik

Molnár Dániel a Cambridge-i Egyetem fizikus kutatója, előtte pedig a CERN-nél volt kutató Svájcban.

Weisz Viktor szintén a Cambridge-i Egyetemen tanult, ő vállalkozástant, de foglalkozott üzleti menedzsmenttel és emberi jogi ösztöndíjas is volt.

Kulja András sebész-szakorvosjelölt, tudománykommunikációs szakértő, egészségedukációs tartalomgyártó, az @andras.doktor nevű, több mint 360 ezres követésű TikTok-csatorna üzemeltetője.

Bogdán Csaba orvos, mérnök, klasszika-filológus és történész, a MOME Technológiai Parkjának volt igazgatója.

Sopov Ildikó jogász, digitális és távközlési területek ismerője.

Gerzsenyi Gabriella jogász, 15 éven át dolgozott Brüsszelben, az Európai Bizottságában, 2021 óta szabadúszó író, őstermelő, családanya.

Lakos Eszter közgazdász, innovációs területen dolgozott, innovációs szakértő, korábban 10 évig élt Brüsszelben, célja a leszakadó rétegek felzárkóztatása.

A képviselőjelöltek között feltűnően magas számban vannak azok, akik vagy külföldön végezték tanulmányaikat, vagy jelentős külföldi munkatapasztalattal rendelkeznek.

A szavazás április 19. péntek délig tart, szavazni ITT lehet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Magyar Péter: Pénteken elmegyünk Felcsútra, és felülünk a szocialista szellem vasútjára
Igen, ez AZ a kisvasút. Az egész szerelvényt kibérelték, mindenkit várnak szeretettel.

Link másolása

Magyar Péter kampánykörútja kedd délben Kiskunfélegyházán folytatódott. A Tisza Párt politikusa több, korábban is kivesézett probléma mellett beszélt a vasút állapotáról is.

Magyar szerint beszélni kellene arról, hogy Magyarországon miért nem fejlesztik a vasutat, miközben Európa-szerte ez a tendencia. A Tisza Párt EP-listavezetője nemvárt bejelentést is tett a vasút kapcsán:

„Pénteken ellátogatunk Fejér megyébe egy híres kisvasútra. Felcsútra elmegyünk és részt veszünk a szocialista szellem vasútján egy utazáson. Mindenkit várunk szeretettel, kibéreltük az egész szerelvényt, valószínűleg az éves kihasználtság a duplájára fog emelkedni”

– mondta Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
David Pressman: Az USA már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal az orosz kibertámadás miatt
A nagykövet szerint komolyan kell reagálni a régiót érő orosz fenyegetésre.

Link másolása

„Az Egyesült Államok egy ideje már kapcsolatba lépett a magyar kormánnyal ebben a témában. Ez az eset is jelzi azt a fenyegetést, amit Oroszország jelent a szövetségeseinkre, a fenyegetést, amit Oroszország jelent a régióra és azt, hogy milyen komolysággal kell reagálnunk erre a fenyegetésre”

– mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete az RTL-nek.

Az ügy előzménye, hogy kiszivárgott belső dokumentumok szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tudott arról, hogy az orosz kormányhoz közeli hackerek feltörték a Külgazdasági és Külügyminisztérium informatikai hálózatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző – szerdán közül részleteket
Nagy bejelentésre készül a DK EP-listavezetője, amin állítólag sokat dolgoztak.

Link másolása

„Sokat dolgoztunk rajta és most összeállt a kép: Magyarország egyik legfontosabb közjogi méltósága köztörvényes bűnöző”

– mondta Facebook-videójában Dobrev Klára, de egyelőre nem árulta el, hogy kiről és miről is van szó.

„A Fidesz vesszőfutása folytatódik. Erről gondoskodom”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Robert Fico-n hasi CT-vizsgálatot végeztek – a szlovák kormányfő képes kommunikálni a környezetével
A meglőtt kormányfő eszméleténél van, állapota stabil, de súlyos, az életveszélyen túlvan.

Link másolása

Hasi ellenőrző CT-vizsgálatot végeztek kedden Robert Ficón. A kormányfő eszméleténél van és kommunikál a környezetével – írja a Parameter a besztercebányai Roosevelt Kórház közlése alapján.

Azt is hozzátették, hogy emellett

Fico további kezeléseket kap egészségi állapotának javulása érdekében.

A szlovák kormányfőre május 15-én lőttek rá Nyitrabányán, egy kihelyezett kormányülés után. A szlovák sajtó szerint a támadó 71 éves Juraj Cintula szélsőjobboldali író volt, akinek indítéka kormányellenes érzelmei lehettek. Ficó még a merénylet napján egy ötórás operáción esett át, pénteken pedig újabb műtétet végeztek el rajta.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap azt mondta, hogy a kormányfő már túl van az életveszélyen, és konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően.

Link másolása
KÖVESS MINKET: