HÍREK
A Rovatból

„Tényleg hagyjuk ezt már” – otthagyta az interjút Göd újonnan megválasztott polgármestere, amikor az akkumulátorgyárról kérdezték

Kammerer Zoltán nem szeretett volna válaszolni a legkényesebb kérdésekre, így arra sem, korábban polgármesterként engedélyezte-e volna a beruházást.

Link másolása

Nem sikerült túl jól Kammerer Zoltán első interjúja, amit gödi polgármesterként az ATV-nek adott. A háromszoros olimpiai és világbajnok kajakos a Heti Napló riporterével ült le, de a Facebookra kikerült vágatlan videó szerint

felállt és otthagyta a beszélgetést, amikor feltettek neki egy kérdést a sok vitát kiváltott gödi akkumulátorgyárral kapcsolatban.

Balogh Judit először a Fideszhez való viszonyáról kérdezte a frissen megválasztott vezetőt. Kammerer elmondta: valóban felmerült, hogy a kormánypárt színeiben legyen polgármester, de ezt végül nem érezte szükségesnek. A Fidesz és az egységes ellenzék sem állított egyébként jelöltet Gödön, a kormánypárt korábban azt közölte: kiváló jelöltnek tartják a volt olimpikont, akit megválasztása esetén segíteni fognak.

Később rátértek a Samsung akkumulátorgyárának ügyére is, ami jó ideje forró témának számít a városban, a helyiek ugyanis jó ideje panaszkodnak a zajra, a környezetszennyezésre és a nagy forgalomra. Erre Kammerer Zoltán úgy reagált:

„A gyár nem jönni fog, hanem már itt van, jelen van, tevékenykedik a városunkban. Be kell tartaniuk mindenféle előírást, és akkor együtt lehet velük működni.”

Balogh ezután emlékeztette a polgármestert, hogy a gyárról már bebizonyosodott, hogy nem tartja be a szabályzásokat: betemették a vízminőség monitorozására való kutakat, amire Kammerer válaszul elmondta, hogy a városnak „saját monitoring kútjai lesznek”.

A polgármester arra nem válaszolt egyértelműen, hogy támogatta volna-e a beruházást, ha korábban is ő vezette volna a várost. Azt viszont elmondta, hogy az előző Samsung-gyár bezárásakor még tüntettek a helyiek, mert féltek attól, hogy mi lesz, ha elmegy az ipar és a munkalehetőség.

Balogh ezután megkérdezte, lehet-e ebben a kérdésben semlegesnek maradni, Kammerer Zoltán ekkor vált idegessé: a mikrofonért nyúlt és felállt:

„Na jó, tényleg hagyjuk ezt már, figyelj, tudom, hogy miről van szó…”

– közölte, majd kisétált a teremből:

Videón az ominózus interjú:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A Gulyáságyú Média bement abba a titokzatos bérházba, ami előtt Orbán számolta a húszezreseket
A soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.

Link másolása

A 444.hu egy rövid videót mutatott meg kedden arról, ahogy munkatársaik Orbán Viktort igyekeznek kérdezni egy ferencvárosi bérház előtt.

A honlap szerint a miniszterelnök mostanában minden kedd reggel beugrik egy órára ebbe a kérdéses Bakáts utcai házba.

A kormányfő a 444.hu videójában zavartnak tűnt, nem válaszolt a lap kérdéseire, helyette tíz- és húszezer forintos bankjegyek számolgatásába fogott az utcán, majd eltűnt a kérdéses bérházban.

Ezek után a Gulyáságyú Média ellátogatott az ominózus bérházba, ahol ezt találták:

- több lakó is látta már az épületben a Orbán Viktort.

- beszéltek a közös képviselővel, aki elzárkózott attól, hogy bármilyen információt is kiadjon Orbán látogatásáról.

- a soklakásos épületben több ismert embernek is van apartmanja, köztük egy fideszes meggyőződését nem titkoló, a Fidesz rendezvényein korábban többször is fellépő veterán popzenész is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megvan, mennyi lehet a novemberi nyugdíjemelés, viszont a prémium még 2025-ben is kérdéses
A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülését követően egy órával nemcsak a szokásos közleményét tette közzé, hanem a harmadik negyedéves Inflációs Jelentés két legfontosabb adatát is: a GDP-re és az infláció alakulására vonatkozó előrejelzésüket.

Link másolása

A jelentés adatai szerint bőven a kormányzat által várt 15 százalék felett lesz az idei éves infláció, az MNB az idén 17,6-18,1 százalékos éves átlagos inflációt vár.

Mivel az MNB szakemberei ilyen adatokkal várják az idei pénzromlási ütemet, ez azt jelenti, hogy

2,6 és 3,1 százalék közötti nyugdíjkorrekcióra mutatkozik a legnagyobb esély, ami az átlagnyugdíj szintjén havi 4700-5600 forint körüli többletet jelenthet.

Az viszont már régóta nem újdonság, hogy idén esély sem mutatkozik a nyugdíjprémium kifizetésére, ellenben új fejlemény, hogy ez jövőre is meglehetősen kérdéses. Sőt, még a 2025-ös év prémiumát is nagy kérdőjelek övezik.

(via Mfor)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Elájult a férfi prosti egy lengyel pap által szervezett szexorgián, ezek után nem engedték be a mentőket a parókiára
A parókián rendezett összejövetel annyira eldurvult, hogy a meghívott férfi prostituált egyszer csak elájult. Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor az egyik pap, Tomasz Z. félve a következményektől, elállta a mentők útját, akik egészen addig nem tudtak bemenni a lakásba, amíg a rendőrök erőszakkal meg nem nyitották az utat.

Link másolása

A lengyel sajtóban nagy visszhangot váltott ki, hogy Dąbrowa Górnicza városában a parókián rendezett szexpartit a katolikus egyház papja. Az összejövetel viszont annyira eldurvult, hogy a meghívott férfi prostituált egyszer csak elájult.

Az igazi botrány azonban akkor tört ki, amikor az egyik pap, Tomasz Z. félve a következményektől, elállta a mentők útját, akik egészen addig nem tudtak bemenni a lakásba, amíg a rendőrök erőszakkal meg nem nyitották az utat.

A hatóságok eljárást indítottak az ügyben, mert a törvény bűncselekménynek tekinti, ha valaki nem nyújt segítséget egy egészségügyi vészhelyzetben lévő személynek. Ez akár háromévnyi szabadságvesztés is kiszabható ilyen esetben.

"Elnézést kérek mindazoktól, akiket érintett és elszomorított, vagy akár megbotránkoztatott a helyzet. Imádkozzunk a botrányos cselekedetet elkövető testvérünk megtéréséért"

– írta levelében Sosnowiec egyházmegye lengyel püspöke, a „Dąbrowa Górnicza-i fájdalmas eseményre” reagálva.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megszületett a döntés - bejelentésre készül a kormány
Ezt írta a Facebookon: „Döntött a kormány” , a képen pedig ez áll: „Hamarosan bejelentés!” Utána kikerült egy videó is a nyugdíj-kiegészítésről.

Link másolása

Ma Kormányinfót tart Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter, de már délelőtt posztolt Orbán Viktor a Facebookon, ami azt sejteti, hogy a kormányülésen döntés született valamiről, és ezt be is jelentik ma.

Ezt írta: "Döntött a kormány" , a képen pedig ez áll: "Hamarosan bejelentés!"

Később kitett egy videót is:

Ezt írták alá: Novemberben átlagosan félhavi nyugdíj-kiegészítést fizetünk az időseknek!


Link másolása
KÖVESS MINKET: