HÍREK

Jön az első hőségnap – pár nappal a fagyok után már akár 30 fok is lehet

A meleg nem tart sokáig, a hétvégére megint jön a lehűlés. A húsvét szeles, borongós, néhol esős lesz, és a hőmérséklet is visszaesik.


Csütörtökön közelebb kerül hozzánk az a mediterrán ciklon, amely Olaszország északi részén hatalmas esőzéseket okoz. Ennek az előoldalán helyezkedünk el, és mivel az északi féltekén a ciklonok az óramutató járásával ellentétes irányban örvénylenek, így hazánk fölött erőteljessé válik a délies áramlás – írja az Időkép.

Ennek a délről érkező meleg légtömegnek köszönhetően csütörtökön sokfelé jóval az átlag felett alakulnak a csúcsértékek.

Az ország nagy részén 24 és 29 fok közé melegszik napközben a levegő, viszont azokon a nyugati tájakon, ahová időközben megérkeznek a záporok, illetve egy-egy zivatar, ott délután több fokkal visszaesik a hőmérséklet.

Azonban a Tiszántúlon a nap nagyobb része még túlnyomóan napos időt tartogat, és helyenként 29 fokot mutathatnak a hőmérők, de a jelenlegi számítások szerint

elsősorban Gyula és Békéscsaba térségében akár 30 fok is lehet.

Ha elérjük a 30 fokot, akkor az idei első hőségnapra is sor kerül - írja a portál. Tavaly április 1-én emelkedett először 30°C fölé a hőmérséklet, így az a nap lett a legkorábbi regisztrált hőségnap Magyarországon.

Az előrejelzés szerint:

Szerdán már sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő felhőkből említésre méltó csapadék nem várható. A déli, délkeleti szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. Hajnalra északon foltokban pára, köd képződhet. Reggelre 6 és 14 fok közé csökken a hőmérséklet, viszont délután 23-28 fokot mérhetünk.

Majd a hétvégén:

Pénteken a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből többfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar, de napos időszakokra is számíthatunk az ország nagyobb részén. Élénk, erős lesz a délies szél. A legmagasabb hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

Szombaton hosszabb-rövidebb időre mindenhol kisüthet a nap, és csak néhol alakulhat ki egy-egy gyenge zápor. A kissé szeles időben délután 18-23 fokot mutathatnak a hőmérők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Szájról olvasó leplezte le, mit mondott Melania Trump Donald Trumpnak Ferenc pápa temetésén
Az amerikai elnök először habozott, de végül kezet fogott más vezetőkkel, miután felesége erre biztatta a pápa temetésén.


Donald Trump és felesége, Melania Trump is részt vett Ferenc pápa temetésén a vatikáni Szent Péter téren. A búcsúztatásra több százezer ember érkezett, köztük világvezetők is, például Emmanuel Macron francia elnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Keir Starmer brit miniszterelnök és Vilmos herceg.

A kétórás szertartás során a résztvevők a béke jeleként kezet fogtak egymással.

Egy szájról olvasó szakértő, Nicola Hickling szerint Melania Trump ekkor a férjéhez fordult, és azt mondta neki: „Menj, tedd meg!” - írja az unilad.com. A szakértő szerint Melania kétszer is megismételte ezt, mire Donald Trump így válaszolt: „Jó, rendben.” Ezt követően Trump kezet fogott Alexander Stubb finn elnökkel és Emmanuel Macronnal is.

A temetés előtt Trump az újságíróknak nyilatkozva így emlékezett Ferenc pápára: „Szerette a világot, és igazán jó ember volt. Úgy gondolom, fantasztikus fickó volt.” Azt is elmondta, hogy a szertartás jó lehetőség lesz arra, hogy „sok másik világvezetővel találkozzon”.

Az MSNBC-nek adott interjújában hozzátette: „Nagyon érdekes lesz. Sok külföldi vezetővel találkozunk majd, ők is találkozni akarnak. A kereskedelmi megállapodások jól haladnak. Oroszország és Ukrajna, úgy gondolom, jó úton haladnak, reméljük, bár még nagyon törékeny a helyzet. Iránnal is jól haladunk. Meglátjuk, mi lesz. Dolgozunk sok mindenen.”

Ahogy már beszámoltunk róla,

többen bírálták Trumpot, mert kék öltönyt viselt a temetésen, noha a gyásznak hagyományosan a fekete a színe.

Egy kommentelő így reagált: „Te jó ég. Mondja valaki, hogy Donald Trump nem fog kereskedelmi megállapodásokat kötni Ferenc pápa temetésén.” Mások rövidebben fogalmaztak: „Tiszteletlen.” Volt olyan hozzászóló is, aki azt írta: „Ki kellene közösíteni” - írja a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump nem tartotta be az előírásokat: kék öltönyben búcsúzott Ferenc pápától
A temetés hivatalos dresszkódja sötét öltözéket írt elő, Trump azonban másként döntött. Többen tiszteletlenséggel vádolták meg emiatt.


Donald Trump kék öltönyt viselt Ferenc pápa temetésén, ami sokak szerint nem felelt meg az esemény hivatalos öltözködési szabályainak.

Ferenc pápa április 21-én hunyt el, temetését április 26-án tartották a Vatikánban. A szertartáson állam- és kormányfők is részt vettek, az Egyesült Államokat Donald Trump és felesége, Melania Trump képviselte.

A férfiak számára sötét öltöny, fekete nyakkendő és fehér ing volt az előírás,

a zakó bal hajtókáján pedig csak a Vatikán által adományozott kitüntetéseket lehetett viselni. A nőknek hosszú fekete ruhát, kesztyűt és fátylat kellett viselniük, ékszerként pedig csak gyöngysor volt megengedett, írta a ladbible.com.

Trump kék öltözéke élesen elütött a többség fekete viseletétől.

Többen kritizálták a választását, mondván, „nulla tiszteletet” mutatott, és „kétségbeesetten próbált kitűnni a temetésen”.

Mások megjegyezték: „Zelenszkij megkérdezhetné tőle, miért nem öltözött megfelelőbben.” Az ukrán elnök fekete öltözetben jelent meg, és a temetés előtt röviden beszélgetett Trumppal. Az amerikai elnök egyébként néhány hete szóvá tette, hogy szerinte Zelenszkij nem megfelelő ruhában érkezett hozzá a Fehér Házba.

Donald Trump az elsők között távozott Rómából, miközben a szertartás még zajlott. A Leonardo da Vinci Nemzetközi Repülőtéren fotózták le, ahogy felszáll az Air Force One-ra.

Korábban felmerült, hogy Trump a katolikus államfők mögötti harmadik sorba kerül, végül azonban az első sorban kapott helyet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij a Trumppal való megbeszélésről: Történelmi jelentőségűvé válhat ez a találkozó
Az amerikai és az ukrán elnök Ferenc pápa temetése előtt ült össze egy 15 perces tárgyalásra.


Ahogy már írtunk róla, Donald Trump és Volodimir Zelenszkij 15 perces megbeszélést tartott Ferenc pápa temetése előtt. A találkozóról a Fehér Ház annyit közölt, hogy „nagyon eredményes” volt. Az ukrán elnök most új információkat osztott meg az egyeztetésről az X-en. Eszerint a mostani egy „jó találkozó” volt, mely során „sok mindent megbeszéltünk négyszemközt”.

„Az embereink életének védelme. Teljes és feltétel nélküli tűzszünet. Megbízható és tartós béke, amely megakadályozza egy újabb háború kitörését”

– írta az ukrán elnök, hozzátéve, hogy ez egy „nagyon szimbolikus találkozó” volt, amely történelmi jelentőségűvé válhat, ha végrehajtják, amit megbeszéltek.

Azt nem lehet tudni, hogy a tárgyalások mikor folytatódhatnak, mivel Trump már elrepült az olasz fővárosból.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Donald Trump: Putyin talán nem akarja leállítani a háborút, csak hiteget engem
Az amerikai elnök bírálta Putyint a civil célpontok elleni támadások miatt. A háború felelősségét Bidenre és Obamára hárítja.


Donald Trump közösségi oldalán bírálta Vlagyimir Putyint, amiért az elmúlt napokban rakétatámadások érték civil területeket Ukrajnában, vette észre az Index. Azt írta:

„Semmi oka nem volt Putyinnak, hogy az elmúlt napokban rakétákat lőjön civil területekre, városokra és falvakra. Ez arra késztet, hogy azt gondoljam, talán nem akarja leállítani a háborút, csak hiteget engem.”

Hozzátette, emiatt úgy érzi, lehet, hogy másképp kellene kezelnie az orosz elnököt, például „banki” vagy „másodlagos szankciókkal”.

Bejegyzésében Trump a The New York Timest és Peter Baker újságírót is élesen bírálta. Úgy fogalmazott, hogy a „Hanyatló New York Times” akkor is negatívan írna bármilyen békemegállapodásról, ha az jó lenne. Peter Bakert „kicsi” riporternek nevezte, aki szerinte szerkesztői utasításokat követve írt arról, hogy Ukrajnának vissza kellene szereznie az elvesztett területeit, vélhetően beleértve a Krímet is. Trump ezeket „nevetséges követeléseknek” minősítette.

Az amerikai elnök emlékeztetett, hogy Obama idején Oroszország „egyetlen lövés nélkül” vette át a Krím-félszigetet Ukrajnától. Azt is megemlítette, hogy Peter Baker korábban egy „hízelgő, de rosszul megírt” életrajzot jelentetett meg Obamáról, amelyet Trump „viccnek” nevezett.

Trump kijelentette: „SEMMI KÖZE NINCS EHHEZ A 'BUTA HÁBORÚHOZ'”, leszámítva azt, hogy korábban Javelin rakétákat adott Ukrajnának, míg Obama csak takarókat küldött. Úgy véli, a konfliktus „Sleepy Joe Biden háborúja”, amely szerinte kezdettől fogva vesztes ügy volt, és nem is történt volna meg, ha ő lett volna akkor az elnök.

Trump a posztot azután tette közzé, hogy találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Ferenc pápa temetése előtt a Szent Péter-bazilikában. A Reuters beszámolója szerint „nagyon eredményes” megbeszélést folytattak, amelyről Zelenszkij az X-en azt írta: szó esett az emberéletek védelméről, a feltétel nélküli tűzszünetről és a tartós békéről is.

A két vezető korábban a Fehér Házban is tárgyalt, akkor feszült légkörben. Trump akkor azt mondta Zelenszkijnek: „te a harmadik világháborúval játszol”, és „vagy alkut kötsz, vagy kiszállunk”. A találkozón J. D. Vance alelnökjelölt is bírálta az ukrán elnököt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: