Tanács Zoltán: Kocsis Máté hányingernek nevezte a 14 éves kisfiamat, meg a családomat
Tanács Zoltán, a TISZA Párt programalkotásért felelős vezetője egy Facebook-videóban reagált Kocsis Máté korábbi megszólalására. Tanács azt állítja, hogy a Fidesz frakcióvezetője hányingernek nevezte a 14 éves kisfiát.
A bejegyzés szerint ennek az az oka, hogy Kocsis Máté tegnap
- egyébként Tanács szavaihoz háttérként nem árt tudni, hogy az általa említett film jelentős állami támogatással készült, és a kormányzati sajtó is lelkesen népszerűsítette. A politikus így folytatja:
„Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, hányingernek nevezte nemcsak az én kisfiamat, hanem csodálatos feleségemet, anyósomat, lányomat, fantasztikus szigettagjaimat és honfitársaink tíz meg százezreit, akik meg fogják nézni ezt a filmet”
– írja.
„Egy ilyen embernek szolgálnia kéne alázattal, nem pedig pökhendien leminősíteni honfitársai nagy részét. Ebből lett elege az embereknek. Ezért fogjuk április 12-én ezt az egész aljas, korrupt, hazug, lenéző bagázst elzavarni. Szavazzatok a Tiszára, hogy végre egy olyan országban éljünk, ahol normálisan lehet egymással beszélni, és a politikusok nem nézik le az embereket, hanem mindenkit szolgálnak, teljesen mindegy, hogy a Tiszára, Fideszre vagy bármilyen másra szavaz”
– zárja gondolatait Tanács.
A Tanács Zoltán által említett Tavaszi szél – Az ébredés dokumentumfilm, amely Magyar Péter politikai felemelkedését követi. A filmet Topolánszky Tamás Yvan rendezte és Sümeghy Claudia volt a producere, bemutatója március 12-én volt. Az alkotók független produkcióként hivatkoznak a filmre, kritikánkat itt olvashatjátok: