HÍREK

Tálas Péter: Ez Putyin Ukrajna egész területére kiterjedő villámháborúja

A biztonságpolitikai szakértő szerint jelenleg Dávid és Góliát küzdelme körvonalazódik.

Link másolása

Az eddigi eseményeket agressziónak lehetett minősíteni, ami viszont csütörtökön kezdődött, az már valóban háború - mondta Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének vezetője az InfoRádiónban.

Vlagyimir Putyin csütörtökön "különleges katonai művelet végrehajtását rendelte el" a Donyec-medencében. Televíziós beszédében az orosz elnök azt mondta, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog a demilitarizálására és "nácimentesítésére". Fontosnak nevezte, hogy a mai Ukrajna területén élő minden nép élhessen az önrendelkezés jogával.

"Ez Vlagyimir Putyin rezsimváltást kikényszeríteni akaró, a nyugati orientációt büntető jellegű, Ukrajna egész területére kiterjedő villámháborúja, amelynek során támadások érik a nagyvárosok katonai célpontjait Kijevben, Harkovban, Odesszában és másutt. Állítólag kommandós támadások kezdődtek a kijevi repülőtéren, a kulcsfontosságú reptereket is lövik, és Ukrajna védelmi minisztere szerint Kijevet ballisztikus és cirkálórakétákkal bombázzák a határon túlról"

- fogalmazott Tálas Péter, aki arról is beszélt, hogy el tud képzelni páncélos támadást akár még több irányból is. Szerinte ez attól függ, hogy az ukrán haderő mennyire tud ellenállni.

"Az ellenállás csak akkor lehet sikeres, ha városi harcra kényszeríti az oroszokat. Hogy ez sikerül-e, ma nem tudjuk"

- mondta a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint fontos, hogyan reagálnak a helyzetre az ukrán emberek, berendezkednek-e ellenállásra. Ebben az esetben ugyanis Tálas szerint az egész elhúzódhat, azonban jelenleg Dávid és Góliát küzdelme körvonalazódik.

"Városi harc esetén viszont nem annyira érvényesül a technológiai fölény, orosz áldozatok is lesznek, és ez Putyint valószínűleg figyelmeztetni fogja"

- tette hozzá a szakértő.

Tálas Péter a nemzetközi szerepvállalással kapcsolatban azt mondta, a NATO feltehetően információval, felderítéssel tudja majd segíteni Ukrajnát. "A másik reakció az lehet, hogy a NATO keleti szárnya tovább erősödik, az a térség, ahol mi is vagyunk. 2014 után is ez történt, ez bosszantotta is Vlagyimir Putyint" - fogalmazott.

A szakértő szerint várni kell, hogy lesz-e menekültáradat, figyelni, hogy mit lép a Nyugat, mit lehet tenni a konfliktus megakadályozása érdekében, mit lehet tenni Oroszország agresszivitásával szemben, milyen szankciókat lehet a továbbiakban tenni, hogyan lehet megerősíteni Magyarország védelmét.

Tálas Péter arról is beszélt, hogy szerinte ezzel a helyzettel hosszú távon nemcsak az ukránok, hanem az oroszok is vesztenek.

"Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy az ukrán társadalom ezek után bármilyen vonzalmat érez az iránt, hogy megváltoztassa a biztonságpolitikai orientációját. Ráadásul amennyiben sikerül szétverni az ukrán államot Oroszországnak, egy nehezen működő állam fog létrejönni, ami rendkívül nehezen kezelhető lesz a továbbiakban, szervezett bűnözéssel, terrorizmussal. Ez Oroszországnak sem jó"

- fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hszi Csin-ping és Orbán Viktor csak ültek, és gyönyörködtek a Duna fölött gomolygó felhőkben - írja a kínai hírügynökség
Romantikus hangvételű cikkben köszönt el Orbán Viktortól a kínai állami hírügynökség. A két vezető őszinte megbeszélést folytatott.

Link másolása

Hszi Csin-ping magyarországi látogatásának utolsó napjáról számolt be a kínai hírügynökség: a beszámoló szerint a kínai elnök és felesége a magyar miniszterelnökkel és feleségével költött el egy búcsúebédet a Mol-torony tetején lévő Virtu étteremben.

A lap szerint a pénteki búcsúeseményen a két vezető és házastársaik együtt tekintették meg Budapestet, és gyönyörködtek a Duna mindkét partját felölelő panorámában.

A búcsúebéd során a két vezető az ablak mellett ült, és együtt figyelték a gomolygó felhőket. Közben őszinte megbeszélést folytattak a gazdasági növekedéssel és a vezetői filozófiával kapcsolatos tapasztalataikról, véleményt cseréltek fontos közös érdekű kérdésekről, és számos megállapodásra is jutottak

- áll a kínai hírügynökség beszámolójában, amit az rtl.hu foglalt össze.


Link másolása
KÖVESS MINKET: