hirdetés

HÍREK

Tableten búcsúznak el a haldokló koronavírusos betegektől a látogatók egy amerikai kórházban

Van, aki már beszélni sem tud a hozzátartozójával, csak nézi, ahogy az orvosok éppen kezelik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. december 04.

hirdetés

Ránézésre csak egy szimpla fotó, valójában azonban szomorú emberi drámák húzódnak meg egy Twitteren terjedő fotó mögött. A képen több tucat iPad sorakozik állványokon a massachusettsi kórház intenzív osztályának előterében. Ezeket a tabletek arra használják, hogy az alig néhány méterre lévő, de a látogatók elől elzárt osztályon haldokló koronavírus-fertőzöttek végső búcsút tudjanak venni hozzátartozóiktól, írja az EN24.

A tweetet néhány óra alatt már több mint 30 ezerszer osztották meg. Sokan a fotó mellé személyes családi tragédiájuk történetét is leírták.

"Hétfőn a barátom iPaden búcsúzott az anyukájától. Nem foghatta meg a kezét, nem ölelhette át még egyszer utoljára. Csak ült a képernyő előtt"

- írta az egyik twitterező.

Egy másik szívszorító történetben a posztolónak arra sem volt esélye, hogy beszéljen az édesanyjával. A haldokló nőt ugyanis éppen intubálták, ezt nézte végig a kijelzőn a megtört twitterező, aki élete legrosszabb élményének nevezte a megrázó iPad-búcsút.

hirdetés

A technológia használata nem újkeletű a covidos betegek kezelésében. A tavaszi első hullám idején több amerikai kórház személyzete is távirányítású tabletek segítségével ellenőrizte a páciensek állapotát.

Ehhez csupán egy applikáció kellett az orvos telefonjára, melynek segítségével kiválasztotta az éppen szabad eszközök közül az egyiket. Majd a tabletet egyszerűen elnavigálta a beteg ágyához.

A módszerről videó is készült, itt lehet megnézni:



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK

Virológus a kínai vakcináról: Olyan, mint a fekete-fehér tévé

Szerinte a legnagyobb probléma, hogy a Sinopharm oltóanyagáról még a szakemberek sem tudnak semmit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Duda Ernő virológus az ATV Híradójának fejtette ki szakmai véleményét a kínai Sinopharm vakcinájáról, amit a kormány be akar szerezni a közeljövőben, arra hivatkozva, hogy az unió által megrendelt vakcinák késnek.

A virológus szerint a legnagyobb probléma, hogy a kínai oltóanyagról még a szakemberek sem nagyon tudnak semmit.

Míg az európai gyógyszerügynökség (EMA) által engedélyezett összes vakcinagyártó publikált és elérhetővé tett mindent, ami az oltóanyagukra vonatkozik, addig a kínai szer kísérleti eredményeiről semmi sem jelent meg.

A virológus azt is elmondta, hogy a kínai oltóanyag egy régi technológiára épül, amelynek lényege, hogy elölt vírust fecskendeznek be a szervezetbe, szemben a Pfizer/BioNTech modern megoldásával.

"Ennek a vírusnak az esetében tudjuk azt, hogy a természetes fertőzés olyan folyamatokat indít el, pl. vérrögök keletkezése, amelyet a vírus egyes fehérjéi váltanak ki. Tehát nem biztos, hogy szerencsés, hogy az egész vírust és nem annak csak egy alkatrészét juttatjuk be a szervezetbe. Ez egy lehetőség, nem azt jelenti, hogy biztos kárt okoz"

- mondta a szakember.

Azt is hozzátette, hogy "ez egy első generációs védőoltás, ami azt jelenti, hogy

hirdetés
olyan, mint egy fekete-fehér televízió. Nyilván a lapos, színes tévék korában nem feltétlenül kell fekete fehér televíziót használni."

Duda Ernő azt is elmondta, hogy a kínaiak elsősorban a harmadik világ országait, Afrikát és Dél-Amerikát szeretnék olcsón és nagy mennyiségben vakcinákkal ellátni.

A virológus szerint vannak olyan kórokozók, amelyek esetében az ilyen vakcinát biztonságosan lehet használni, de olyan vírusok - és nincs kizárva, hogy ez a vírus is azok közé tartozik -, amelyek esetén, ha az egész organizmust juttatjuk be a szervezetbe, akkor az autoimmun folyamatokat válthat ki.

A szakember véleménye szerint, ha Magyarország számára le van kötve 20 millió modern védőoltás, ami bőségesen elegendő ahhoz, hogy a 9 és fél millió magyart beoltsuk, akkor nem biztos, hogy szükségünk van arra, hogy olyan vakcinákat hozzunk be, amelyeket az Európai Unió Gyógyszerügynöksége nem hagyott még jóvá.

Ugyanakkor nincs kizárva, hogy ezt is jóvá hagyná, ha a kínaiak ezt kezdeményeznék - tette hozzá.

A kínaiak eddig semmilyen folyóiratban nem jelentettek meg kísérleti adatokat ezzel a vakcinával kapcsolatban, sőt előfordult olyan az Egyesült Arab Emirátusokban, hogy amikor az arab hatóságok jóváhagyták és elkezdték az adatokat közölni, akkor a kínaiak tüntetőleg elmentek onnan - közölte a szakember.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés

Nemcsak megjelent, de terjed is a brit mutáns koronavírus Magyarországon

Kemenesi Gábor szerint hamarosan ez lesz a leggyakoribb variáns. A terjedését viszont lassítani kell, mert befolyásolhatja a kórházakra nehezedő nyomást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Nemcsak megjelent, de terjed is a brit mutáns koronavírus Magyarországon. Ezt pécsi virológusok mutatták ki. Az általuk vizsgált minták 5 százalékában volt jelen az új variáns - számolt be az RTL Híradó.

A virológiai csoport kutatói a közösségi oldalukon hozták nyilvánosságra, hogy egy kelet-magyarországi reprezentatív mintában kimutatták az elsőként Nagy-Britanniában megjelent koronavírus mutációt, ami az eddigi változatnál gyorsabban terjed. Száz vizsgált mintából ötben volt jelen. Kemenesi Gábor szerint ez lehet nagyjából az országos átlag is. Azt még vizsgálják, mikor kerülhetett be a vírus Magyarországra.

"December 14-e és 17-e között terjedő vírusvariánsokra hasonlít a legjobban, jó eséllyel karácsony előtti megbetegedésláncból hurcolhatták haza"

- mondta a virológus az RTL Híradónak.

Kemenesi Gábor szerint egy idő után ez a változat lesz a leggyakoribb, de a terjedését lassítani kell.

"Nem mindegy, hogy ez milyen gyorsan történik meg, hiszen a kórházakra nehezedő nyomást ez befolyásolhatja"

- fogalmazott a virológus.

hirdetés

Zacher Gábor a hatvani kórház covid intenzív osztályán dolgozik. Elsőként az Infórádiónak nyilatkozott arról, hogy, bár most kevesebb beteg, ez nem azt jelenti, hogy hátra lehet dőlni.

Az RTL Híradónak azt mondta: lehet, hogy az új mutáns miatt újra megugrik majd a betegszám.

"Ha betegek száma megugrik, ez országosan fog megjelenni, ez minden egészségügyi intézményt fog érinteni. Ez benne van a pakliban, hiszen hallottunk már olyan mondatokat is, nálamnál sokkal hozzáértőbbek szájából is, akik ugye arról beszéltek, hogy harmadik hullám"

- fogalmazott Zacher Gábor.

Kemenesi Gábor pedig azt is hangsúlyozta, az oltás az új mutáns ellen is véd.

"Ha egy vakcinát kikerül egy mutáns, nem azt jelenti, hogy teljes mértékben dobhatjuk ki a kukába. Gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha van egy 94-95 százalék hatékonyságú vakcinánk, az néhány százalékkal csökkenhet. Tehát néhány százalékkal több ember lehet náthás tünetekkel. Ettől függetlenül a súlyos megbetegedéstől, kórházba kerüléstől védeni fog a vakcina"

- mondta a virológus.

VIDEÓ: Az RTL Híradó riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Elsüllyedt egy teherhajó a Fekete-tenger török partjainál, többen meghaltak

A legénység legalább két tagja életét vesztette, a mentés jelenleg is folyik, de az erős szél és a nagy hullámok nehezítik a munkát.
MTI - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Elsüllyedt vasárnap egy palaui felségjelzésű teherhajó a Fekete-tengeren, a török Bartin tartomány partjainál, Inkumu falu közelében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség, beszámolva arról is, hogy a 13 fős legénység legkevesebb két tagja életét vesztette.

A térségben zord időjárási körülmények uralkodnak. A balesetet követően az Arvin nevű teherhajó legénysége mentőcsónakokba szállt, és a tengeren hánykolódik, mindössze 600-700 méterre a szárazföldtől.

Erős szél és magas hullámzás nehezíti a mentést, ezért a műveletben a török parti őrség és a katasztrófavédelem mellett a haditengerészet is részt vesz. A csapatok eddig öt embert tudtak kimenteni, de kettőnek már csak a holttestére bukkantak rá. A mentési munkálatok folytatódnak.

VIDEÓ: Így süllyed az ukrán teherhajó

Sinan Güner, Bartin tartomány kormányzója az Anadolunak azt nyilatkozta, hogy a teherhajó Georgiából Bulgáriába tartott, és a rossz időjárásra tekintettel húzódott közelebb a partvonalhoz, mielőtt a szerencsétlenség történt. A hajó legénységének tagjai ukrán állampolgárok
- ismertette Güner.

A kormányzó jelezte, bár először azt közölték, hogy a hajó orosz zászló alatt közlekedik, később arról értesültek, hogy palaui.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

Boris Johnson könyörgése ellenére parkban játszott fiával a brit egészségügyi miniszter

A brit miniszterelnök két nappal korábban videóban kérlelt mindenkit: maradjanak otthon.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 17.

hirdetés

Boris Johnson brit miniszterelnök kérése ellenére Matt Hancock brit egészségügyi miniszter hétvégén egy londoni parkban tartózkodott, miközben vélhetően fiával rögbizett - írja a Mirror.

Mindez azért különösen kínos, mivel Boris Johnson pénteken egy videóban kérte a briteket, hogy mindenki maradjon otthon, hisz amíg nincs mindenki beoltva, addig még nem lélegezhet fel a nemzet.

"Mindenki kétszer gondolja, meg, hogy elhagyja-e a házat, és csak akkor tegye meg, ha feltétlenül szükséges"

- mondja a miniszterelnök a videóban.

Johnson kormányának egészségügyi minisztere vélhetően feltétlenül szükségesnek ítélte a mozgást, az észak-londoni Queen's Parkban látták őt többen sportszerelésben, sárosan, egy rögbilabdával a kezében. A szemtanúk szerint fiával játszott. Hancock egyébként nem szegett szabályt, a korlátozások értelmében az egy háztartásban élők sportolhatnak közösen szabadtéren.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: