HÍREK
A Rovatból

Szükségállapotot hirdettek Brazíliában, miután több ezer tüntető rohamozta meg az elnöki palotát

A brazil elnök szerint a hatóságok alkalmatlanságukat bizonyították azzal, hogy „hagyták, hogy a tüntetők pusztítsanak” és csak órákkal később foglalták vissza tőlük az állami épületeket.

Link másolása

Szövetségi szintű biztonsági beavatkozást rendelt el Brazília elnöke, miután vasárnap több ezer tüntető tört be az elnöki palota területére, és elfoglalták a kongresszus brazíliavárosi épületét is.

Mint megírtuk, Jair Bolsonaro volt államfő hívei rohamozták meg az elnöki hivatal, a kongresszus és a Legfelsőbb Bíróság épületét, mert nem akarják elfogadni a baloldali Luiz Inácio Lula da Silva győzelmét.

A tüntetők jelentős károkat okoztak, és feljutottak a törvényhozás épületének tetejére is. A tiltakozók egy része bejutott a kongresszus épületébe is. A közösségi médiában terjedő képek és videók tanúsága szerint bútorokat törtek össze és dobáltak szét, tüzet gyújtottak, és tárgyakat loptak el.

A rendőrség könnygázzal próbálta oszlatni a tömeget, végül három órával később után sikerült visszafoglalniuk a tüntetők által birtokba vett épületeket. A rohamrendőrség viszont késve, csak órákkal az események kezdete után ért oda. A nagyjából háromezer tüntetőből a rendőrség közlése szerint 300 embert tartóztattak le.

A brazil elnök nem volt Brazíliavárosban a tüntetések kirobbanásakor, mivel Sao Paulo államban tartózkodott hivatalos látogatáson. Felháborította, hogy a hatóságok nem reagáltak időben és megfelelően, szerinte ezzel azt bizonyították, hogy alkalmatlanok voltak kezelni a helyzetet.

Mint mondta, a szervek hagyták, hogy a tüntetők - akiket vandáloknak, fasisztáknak és fanatikusoknak nevezett - pusztítást végezzenek az állami épületekben. Az elnök kijelentette, hogy minden embert, aki ebben részt vett, meg fognak találni és meg fognak büntetni.

A tüntetések miatt a Legfelsőbb Bíróság elrendelte, hogy 90 napra menesszék Brazíliaváros kormányzóját, Ibaneis Rochát a helyi hatóságok nem megfelelő intézkedése miatt. Rocha ezt megelezően közölte, hogy kirúgta a vezető biztonsági tisztviselőt, Anderson Torrest, aki korábban Bolsonaro igazságügyi minisztere volt.

A brazil GloboNews tévécsatornán terrorista támadásnak nevezték az esetet, egy volt legfelsőbb bírósági bíró szerint pedig ez rosszabb, mint ami két évvel ezelőtt az amerikai Capitoliumnál történt.

A zavargásokra reagálva Jair Bolsonaro volt brazil elnök azt írta a Twitteren, a törvényes keretek belüli békés tüntetések a demokrácia részét képezik, a vasárnapi események azonban nem sorolhatók ide. Ennek ellenére nem ítélte el egyértelműen, inkább elutasította utódja állításait, miszerint ő a felelős a történtekért.

Forrás: Guardian 1, 2

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megvan a nem hivatalos megoldókulcs a magyarérettségihez
Az érettségi második részének feladatai közül túlnyomó részben a novellaelemzést választották a diákok a szaktanárok szerint.

Link másolása

Korábban már írtunk róla, hogy Karinthy Frigyes egy novellájának elemzését vagy Babits Mihály költészetének általános bemutatása között választhattak az érettségizők a hétfői vizsga második, hosszabb szövegalkotás részében.

Az Eduline oktatási portál szerint az érettségizők nagy vágya volt, hogy a feladatok között legyen novellaelemzés, amit alapvetően könnyebnek tartanak – a szakértőkkel együtt – mint a nagyobb horderejű témakifejtő esszét.

A portál megfogalmazása szerint feltehetőleg több tízezren fogják a novellaelemzést választani az általános témakifejtő esszé helyett, ami a szaktanárok szerint egyébként is nehezebb vállalkozás, mivel könnyű úgy megírni, hogy csak féligazságokat tartalmazzom és „az irodalomhoz ne legyen sok köze”.

Az idei érettségi változásai közé tartozik többek között, hogy középszinten a vizsga I. részéből kikerült a gyakorlati szövegalkotás, a helyére pedig egy irodalmi műveltségi tesztet raktak. A II. részben pedig kétféle szövegalkotás, egy műértelmezés és egy általános témakifejtő esszé közül lehet választani.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. A középszintesek itt egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 60 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó – írja az Eduline.

A portál egyébként közölte az érettségi első és második felének nem hivatalos megoldását is, ami ITT olvasható el. Hivatalos megoldókulcs kedden várható.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: