Szűcs Édua: a humornak az kell, hogy hagyják élni
- Mi volt az első rajzolással kapcsolatos emléked?
- Az valójában a szüleim emléke volt: amikor másfél éves voltam, kifestették a lakást. Amikor levették a kárpitot a rácsos ágy mögött, a kárpit alatt gyönyörűen telerajzoltam, ügyelve arra, hogy a kárpit alól még véletlenül se lógjon ki semmi.
de hát ez nem véletlen, a szüleim festőművészek voltak, a lakást az ő képei is díszítik. Látták, hogy szeretek rajzolni, imádom csinálni, mindent odatettek elém, de soha nem tanítottak.
- Ezek szerint nem magyarázták el az alapokat, nem irányítottak.
- Nem, azt mondták, ezt mindenkinek magának kell megtanulni, nekem kell rájönnöm mindenre. Ezért még bizonyos manírokat sem magyaráztak el. Az elméletet tudtam, de hogy hogyan keverjük a színeket, hogyan tesszük rá, hogy lesz kifejező egy rajz, egy mozdulat – erre mind magamnak kellett rájönnöm.
Szegeden született 1959-ben. Édesapja Szűcs Árpád restaurátor, édesanyja Kováts Margit festőművész.
"Szüleim, (édesanyám szürrealista, édesapám konstruktivista-pointilista) "nyugatmajmoló festői stílusuk" miatt a 60-as 70-es években nem nyertek felvételt a Művészeti Alapba. Az ő tiszteletükre semmilyen művészeti szakmai szervezetnek sem vagyok tagja."
1985 óta él Budapesten. Férje Föld S. Péter újságíró, gyermekei: Ádám (1986), Noémi (1988) és Tamás (1991).
Biológia-rajz szakos tanári diplomát szerzett, tanulmányai befejezése után a Pannónia Filmstúdió kecskeméti műtermében rajzolóként dolgozott. Közreműködött többek között a Vízipók-csodapók, a Mátyás király meséi, a Kérem a következőt!, illetve a Magyar népmesék című sorozatok készítésében.
1986 óta készít illusztrációkat és karikatúrákat magazinoknak, újságoknak – sokan a Vekerdy Tamás Nők Lapjában megjelent cikkeihez rajzolt illusztrációkról tudják beazonosítani Szűcs Éduát. Számos gyermek- és nyelvkönyvet illusztrált.
- Korábban mi volt a kedvenc műfajod?
- Már hétéves koromban készítettem egyfajta szituációs karikatúrákat: ákombákom figurák beszélgettek egymással, és egy hétéves gyerek szintjén vicces dolgokat írtam alá. Mindig a humor körül jártam.
- Ebből az iskolában nem volt gond?
- De igen. A legrázósabb eset az volt, amikor az érettségi alatt késtek a tételek, és a kiosztott vázlatpapírra kezdtem el rajzolni. Egy karika, még egy karika, és egy béka lett belőle. Utána én erre rendesen ráírtam, de be kellett adni a papírt. Amikor másnap mentünk a tanárnőhöz, megkérdezni az eredményt, a legnagyobb döbbenetemre azt mondta, fel kell mennem az igazgatóiba. Az igazgató elkezdett velem üvölteni, hogy róla rajzoltam vagy a tanárnőről? És ezért nem lehettem ötös magyarból.
A főiskolán viszont karikatúrákat rajzoltunk. Volt olyan a tanárom, aki nemhogy összeszidott volna érte, de azzal büszkélkedett, amikor kiállítás-megnyitóra jött Szegeden, hogy neki eredeti Édua-karikatúrája van, még a kezdeti időkből.
- Miért végezted el a főiskolát?
- Szüleim azt kérték, hogy legyen valamilyen felsőfokú végzettségem is, nem mertek egyetlen úton elindítani, hogy ha valaha más irányba fordulnék, legyen egy másik szakmám. Engem a rajzoláson kívül egyedül az állatok, a növények, a biológia érdekelt. Bábtervező szerettem volna lenni, és Prágában akartam tanulni, de miután oda nem vettek fel, a biológia-rajz szak mellett döntöttem. Soha nem akartam tanár lenni, bár nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Nem tudtam volna egyszerre harminc gyerekkel mit kezdeni, ahhoz túl érzékeny vagyok.
- A mindennapi dolgok, amiket magad körül látsz, befolyásolják a karikatúráid témáját?
- Tőlem időnként megkérdezik, ha valaki hasra esik, hogy "akkor ebből jó karikatúra lesz, igaz?"
mélyebbek annál. Viszont ez a figura belém ivódik. Inkább a jelenségek érzelmi része fog meg nagyon, akár pozitív, akár negatív érzelemről van szó.
- Tele van a net grafikákkal, karikatúrákkal – ezek igen változó minőségűek.
- Ez egy jelenség, és ez nem baj. Régen az emberek faragtak, hímeztek, szőttek. Azt szoktam mondani, mindenki csinálja, amihez kedve van, akár fest, akár szobrászkodik, akár kézimunkázik, csak csinálja, mert akkor megy le alfa állapotba. Nem véletlen, hogy telente ilyesmivel foglalatoskodtak régen a parasztemberek, a lelkük akkor épült.
A Photoshoppal készített mém például a humornak egy olyan új fajtája, amiért teljesen odavagyok. A technika már ott tart, hogy akik nem tudnak rajzolni, azok is képesek valamit létrehozni. Anyukám tanított arra, hogy ha valami változik, érdeklődéssel figyeljem. Régen is meghökkentek azokon, akik új, szokatlan stílusban alkottak.
Akár gondolataiban, akár vizuálisan, a látványában. Én gondolatilag szeretnék más lenni.
- Néhány karikatúrád, mint Az utolsó poén, elég kemény kritikát hordoz. Gyakran félremagyarázzák őket?
- Persze, erre szoktam elmesélni, hogy amikor megjelent az első könyvem, egy stúdióban a technikus belenézett, és azt mondta, fantasztikus, hogy te a szexet hogyan ábrázolod. Utána az egyik ismerősünk férje, aki nyomozó, mondta: „Hú, hogy téged mennyire foglalkoztat a bűn!” Aztán egy professzor azt mondta, hogy Édua, ennek a rajznak négy vetülete van! Pedig nekem is csak három volt meg belőle.
Rájöttem, hogy
Már volt, hogy úgy jártam, mint Arany János, hogy gondolta a fene… Aminek nagyon örülök, hogy sokan nem tudják, női karikaturista vagyok, az Éduáról nem tudják, hogy női név. Leesik az álluk, amikor megtudják, hogy nő vagyok, mert annyira nem nőiesek a rajzaim, hanem általánosságban a világról alkotok véleményt.
- Hátrány nőként érvényesülni?
- Ha valaki nem óvónő akar lenni, akkor igen. A humor műfaja sem nőies. Az, hogy a humorban meg tudtam maradni, annak köszönhető, hogy nagyon elfogadó, nagyon támogató, nagyon más közegben nőttem fel. A lányokat általában szabályozzák, a fiúkat meg hagyják élni. A humornak éppen az kell, hogy ne nyesegessék állandóan.
A neveltetésből adódóan a szabályokkal pont azt a fajta szabadságot nyirbálják meg a lányok esetében, amely az agynak is fontos. Ha egy férfi 30 évesen még nem nősült meg, akkor legyintenek rá, de ha egy nő még nem ment férjhez 30 évesen, vannak helyek, ahol az egész család lélekben gyászruhát ölt. A női teendők, illetve az, amiket elvárnak egy nőtől, az mind akadálya annak, hogy a nő szabadon építse önmagát és a karrierjét.
- Nektek három gyermek mellett ez hogyan ment?
- Péternek, a férjemnek még nem volt olyan értelemben kötött a munkája a Ludas Matyinál, mint akinek reggeltől estig benn kell ülnie. Nagyon anyaszívű apa volt, az első perctől fogva véd- és dacszövetség alakult ki a gyermekekkel. Én pedig körülbelül két évtizedig nem aludtam ki magam, mert éjjel dolgoztam. Nálunk úgy lett kialakítva a gyerekek helye, hogy a galériáról lefekvés után láthattak. De este, fürdés után fel kellett menni, és hagyni anyát dolgozni.
Fárasztó volt, mert megpróbáltam a munkámat is száz százalékosan csinálni. A gyerekekkel való foglalkozás kb. 90 százalékosan sikerült, mert Vekerdy Tamástól tudjuk, hogy azt nem lehet 100 százalékosan csinálni.
- A gyerekeid inspiráltak vagy kritikusaid voltak?
- Segítettek eldönteni, hogy egy rajz jó lett-e. Ha a szituációt el tudták mondani, akkor jól rajzoltam meg. Ha nem értették, akkor tudtam, hogy újra kell rajzolnom. De most már felnőttek, a maguk útját járják, úgy hogy nem kerül ilyesmire sor. Döbbenetesen jó volt velük, mert egyfelől mind a háromnak baromi jó a humorérzéke, valószínűleg genetikailag hozták magukkal, vagy ebben a szabad közegben alakult ki.
- Mi a legnehezebb? Könyvhöz, cikkhez illusztrációt készíteni vagy egy karikatúrát megrajzolni?
- A legnehezebbek a karikatúráim, mert ott nem tudom, merre fogok elindulni. Például kint összeütközött két autó, itt bent meg az öreg néni sepreget. Mindegyikről eszembe jut valami. Hosszú folyamat, mert a továbbiakban is eszembe jut erről valami. Így alakulnak ki a karikatúrák. A cikknél és a könyvillusztrációnál viszont kapaszkodó, a kész szöveg, egy gondolat, ami aztán elindít bennem valamit.
- Milyennek látod ma a karikatúrát Magyarországon?
- Kétféle karikatúra van: a művészi és a napi karikatúra. A napi karikatúra ugyanolyan színvonalú, mint régen. Olcsó, könnyen fogyasztható, erre is van igény. A művészi karikatúra szövegmentes, önmagában is jelent valamit, igényességre törekszik a megjelenésében. Lehet ez egy pár vonalas rajz is, amin az értő szem értő szem észreveszi, hogy nem véletlenül kerültek oda azok a vonalak.
- Mit választanál, ha más irányba mehetnél?
- Nem tudnék más irányba menni. Valahogy mindig a karikatúránál lyukadnék ki.
Ha érdekes volt az interjú, ajánld másoknak is!
