HÍREK
A Rovatból

Szőlő utca: Csokit és pizzát csak az igazgató adhatott – kiderült, hogyan jutalmazhatnak és büntethetnek a javítóintézetben a házirend szerint

A Telex birtokába került a házirend szerint kényszerítő intézkedésként maximum megfogást, lefogást, ellökést, elvezetést, önvédelmi fogást lehet alkalmazni. De az is szerepel benne, hogy növendékek csak alakzatban közlekedhetnek, és ahhoz is engedélyt kell kérniük, hogy egy felnőtt mellett elhaladjanak.


Pizzával, tortával és édességgel is kizárólag az igazgató jutalmazhatta a fiatalokat a Szőlő utcai javítóintézetben - írja a Telex, miután a lap birtokába került az intézmény 2023-ban elfogadott, információk szerint máig érvényes házirendje, amely részletesen bemutatja az intézmény belső világát. A dokumentumot az azóta többek között emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsított, egykori igazgató írta alá.

A házirend szerint testi kényszert csak akkor lehet alkalmazni a fiatalok ellen, ha bárki életét, testi épségét vagy az intézet rendjét, biztonságát veszélyeztetik, vagy ha meg akarnak szökni. A szabályzat egyértelműen kimondja, hogy „nincs helye a kényszerítő eszköz további alkalmazásának, ha az ellenszegülés megtört”.

Az olyan kényszerítő eszközöket, mint a megfogás, lefogás vagy elvezetés, csak „megfelelő szakirányú képesítéssel rendelkező javítóintézeti rendész alkalmazhat”.

A dokumentumban 26 pontban sorolják fel, mik sértik a javítóintézet házirendjét. Ezek alapján megsérti a házirendet többek között az, aki „valótlan dolgokat híresztel és terjeszt”, „nem engedélyezett eszközt tart magánál”, „nem engedélyezett ruházatot, kiegészítőket hord” vagy „megtagadja a felnőttek utasításait”.

A súlyos szabályszegések mellett olyan dolgok is szerepelnek a listán, miszerint az is házirendet sért, aki „elhanyagolja a borotválkozást”, akinek „a személyi higiéniája bírálatra ad okot” vagy aki „házi feladatát nem készíti el, felkészületlenül megy iskolába”.

A házirend három szintre osztja a szabálysértéseket.

• Az első szinten a kisebb fegyelmezetlenségek állnak, ezekért a nevelőktől vagy a gyerekfelügyelőktől szóbeli vagy írásbeli megrovás jár.

• A második szint a súlyosabb vagy visszatérő kötelezettségszegéseké, itt már a szakmai egységvezető ad figyelmeztetést.

• A harmadik szinten lévő, akár a Büntető törvénykönyvet is sértő cselekmények – például a társak sanyargatása, tiltott szerek becsempészése, szándékos rongálás vagy a nevelői intézkedések „megengedhetetlen” bírálata – már az igazgató hatáskörébe tartoznak. A büntetés ilyenkor igazgatói megrovás, jutalom- vagy kedvezménymegvonás, illetve a közösségi programokból való kizárás lehet maximum egy hónapra.

A jutalmazás rendszere is szigorúan központosított. Míg szóbeli dicséretet a nevelők is adhatnak, oklevelet már csak az igazgató vagy a helyettese adhat.

Tárgyjutalmat – a szabályzat példái szerint „technikai eszköz, könyv, ruházat, pizza, torta, édesség” – kizárólag az igazgató adományozhat.

Szintén csak az igazgató dönthet a látogatási idő meghosszabbításáról, több telefonálási lehetőségről vagy egy korábbi fegyelmi büntetés enyhítéséről.

A mindennapi viselkedésre katonás szabályok vonatkoznak.

Ha egy felnőtt megszólítja a növendéket, annak alapállásba kell vágnia magát.

A házirend ezt pontosan leírja: „a növendék egyenesen, mozdulatlanul áll, sarkait összezárja, keze összezárt ujjakkal leszorul, állát megemelve előre néz”.

A fiataloknak mindenre engedélyt kell kérniük: egy felnőtt megszólításához, a leüléshez, a helyük elhagyásához, sőt ahhoz is, hogy elsétáljanak egy felnőtt mellett. Ha legalább ketten vannak, kötelesek alakzatban, vezényszavakra („Vigyázz!”, „Alapállás!”, „Balra át!”) közlekedni.

A szabályzat a növendékek előrehaladását szocializációs fokozatokban méri, az „érkező” szinttől az „indulóig”, és súlyos fegyelemsértés esetén visszasorolással büntethetnek.

Mindezek mellett

a házirend rögzíti, hogy a „növendék jogosult személyisége és emberi méltósága tiszteletben tartására, a fizikai és lelki erőszakkal szembeni védelemre”.

A házirend többek között ezen pontja is különösen visszás, miután az elmúlt hetekben több olyan videó is nyilvánosságra került, amin az intézet dolgozói bántalmazzák a fiatalokat. Az egyik felvételen például az látható, ahogy az akkori megbízott és azóta lemondott igazgató egy asztalhoz vág, megrángat, a földre lök egy gyereket, majd a földön fekve oldalba rúgja.

Nem sokkal később egy újabb felvétel is nyilvánosságra került, amin az egyik dolgozó bottal ütögette egy fiatal fejét.

Az események hatására a hatóságok is léptek: múlt kedden egy látványos akció után három embert vettek őrizetbe, szerdára négyre nőtt a számuk, csütörtökön pedig letartóztatták az időközben lemondott megbízott igazgatót két társával együtt. Péntekig összesen hét embert vont eljárás alá a Központi Nyomozó Főügyészség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kunetz Zsombor Győrfi Pál menesztéséről: A helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam
Az egészségügyi szakértő Takács Péter volt államtitkár szavaira reagálva azt írta, semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni a szóvivő menesztését. Úgy véli, kommunikációs vezetőként Győrfi Pál nem adott valós tájékoztatást a mentőszolgálat állapotáról a nyilvánosságnak.


Kedden bejelentette az Országos Mentőszolgálat, hogy a szóvivői feladatokat a jövőben Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át, a közismert Győrfi Páltól. Takács Péter volt egészségügyi államtitkár szerdán reagált Győrfi Pál menesztésére, szerinte „nyilvánvalóan nem szakmai okok állnak a háttérben”, és feltette a kérdést

„Miért kell a politikai bosszúhadjáratot bárkire kiterjeszteni, aki az előző kormányok idején is csak a munkáját végezte – tisztességgel, becsülettel, magas színvonalon!?”.

Kunetz Zsombor orvos, egészségügyi szakértő a volt államtitkár megszólalására válaszul most azt írja, szerint semmiféleképpen nem lehet bosszúhadjáratnak értelmezni Győrfi Pál menesztését, sokkal inkább egy már régen szükséges váltásnak. Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, a szóvivő feladatköre két részre oszlott: az egyik a balesetekről való faarcú beszámoló, a másik a „minden rendben van a Mentőszolgálatnál” mantra ismétlése.

„Ne felejtsük el, hogy például amikor kikértem közérdekű adatigényléssel a mentők kiérkezési idejét – amelyek egy részét a mai napig ki sem adták, például a 90 százalékon belüli kiérkezési arányt –, akkor, amit kiadtak adatot, azt először kinyomtatták az Excel-táblázatból, majd onnan beszkennelték – valószínűleg azért, hogy megnehezítsék az adatok feldolgozását –, végül nagyon rossz minőségű másolatként adták tovább.”

Kunetz hozzátette, hogy Győrfi ez alatt az idő alatt is kommunikációs igazgató volt.

A szakértő úgy látja, a mentőszolgálat jelenlegi állapotáért a „szőnyeg alá söprő mentalitás legalább annyira felelős, mint az egészen elképesztően ostoba és alkalmatlan menedzsment szemlélet”.

„Én Győrfi helyében az első templomban hálaimát adnék, hogy ennyivel megúsztam!”

– jegyezte meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megfigyelők ülnek be a jogi záróvizsgákra az ELTE-n, mert sok panasz érkezett két vizsgáztatóra
Az ELTE jogi kara úgy döntött, a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) képviselői megfigyelőként vehetnek részt a polgári jogi záróvizsgákon. Egy hallgatói felmérés szerint ugyanis a végzősök közel 73 százaléka tapasztalt problémát a vizsgán.


A Hallgatói Önkormányzat képviselői megfigyelőként vehetnek részt a további polgári jogi záróvizsgákon az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán.

A kar vezetése azután jutott erre a döntésre, hogy egyeztetett a diákokkal és a hallgatói képviselettel a kiugróan sok panasz miatt, amelyek két vizsgáztató tanárral és a vizsgák légkörével kapcsolatban érkeztek.

Egy végzős hallgatók által készített felmérés szerint a joghallgatók közel 73 százaléka tapasztalt valamilyen problémát az elmúlt években a polgári jogi záróvizsgán. A 85 kitöltő 40 százaléka aránytalanul magas bukási arányt és nem megfelelő vizsgáztatói hozzáállást jelzett, több mint harmaduk pedig a méltányosság hiányát és az átláthatatlan követelményeket kifogásolta – írja a HVG.

A portálhoz eljutott személyes történetek között

volt olyan diák, akit három mondat után buktattak meg, és olyan is, akinek a három tétel helyett csak másfelet engedtek elmondani.

Az egyetem közleményében jelezte, hogy nyitottak a vizsgák légkörét érintő konkrét észrevételekre, és ehhez intézményes fórumot is biztosítanak. A kar dékánja, Somssich Réka azt mondta, hogy a magas bukási arány egyébként önmagában nem számít rendkívülinek.

„A sikertelen eredmények mögött rendszerint indokolt és dokumentált okok állnak”.

A jelenlegi záróvizsga-időszakban a hallgatói jólléti tanácsadótól érkezett is jelzés a vezetés felé.

A szerveződő hallgatók nemrég levelet írtak panaszaikról Lannert Judit oktatási miniszternek és Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkárnak, de egyelőre nem kaptak választ.

A Hallgatói Önkormányzat kérdőívet hozott létre a panasszal élő végzősöknek.

Közülük sokaknak komoly kellemetlenséget okoz a helyzet, mivel jó tanulmányi eredményük miatt már felvették őket egy munkahelyre, de az előző évek tapasztalatai alapján nem biztosak benne, hogy sikeres vizsgát tesznek

– jegyzi meg a lap.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás minden nap külföldön panaszkodik saját pozíciója miatt, de a bántalmazott gyerekek és az orbáni hatalom üldözöttjei mellett egyszer sem állt ki
A kormányfő a köztársasági elnök legutóbbi interjújára reagált, amiben arról beszélt, hogy maradnia kell a hivatalban, mert a kormányfő utasítására nem mondhat le. A miniszterelnök tegnap még egy utolsó megbeszélést kezdeményezett az elnökkel.


„Sulyok Tamás egyszer sem állt ki a bántalmazott gyerekek, vagy az orbáni hatalom által üldözött civilek és a jogállam mellett, de a saját pozíciója miatt minden nap külföldön panaszkodik”

- írja a miniszterelnök a Facebook-oldalán.

Magyar Péter arra a hírre reagált, hogy Sulyok Tamás tegnap ismét egy külföldi lapnak, a svájci Weltwoche-nek adott interjút, amiben azt mondta, hogy Magyar azzal, hogy lemondásra szólította fel, nem hagyott neki más választást, minthogy maradjon a hivatalában. Azt is tagadta, hogy báb lenne, ahogy azzal a miniszterelnök vádolja.

Magyar eredetileg május 31-ig adott időt a köztársasági elnöknek arra, hogy benyújtsa lemondását, azonban tegnap az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelezte, még egy utolsó, négyszemközti beszélgetésre nyitott lenne, mielőtt a kormánytöbbség megindítja az Országgyűlésben az államfő eltávolítását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Nagy Ervin antik bútorokra bukkant irodájában, visszaküldi őket a múzeumba
Az állatitkár szerint az elődje hozatta magának a berendezéseket az Iparművészeti Múzeumból. Azt írta, a fideszes politikusok a „nemzet szolgálatára jelentkeztek, mégis úgy használták a közvagyont, mintha az a sajátjuk lenne”.


Antik bútorokat hozatott magának Nagy Ervin elődje az Iparművészeti Múzeumból – állítja az új kulturális államtitkár, aki egy videót is közölt szóban forgó berendezésekről.

Azt írja „mi egy másfajta kultúrában hiszünk”, ezért ezeket a tárgyakat visszajuttatják az Iparművészeti Múzeumnak.

Nagy Ervin a videóban elmondja, hogy a múzeumban jobb helyen lesznek a tárgyak, hiszen ott megsérülhetnek, és ezeknek a művészi kincseknek amúgy is a köz javát kell szolgálniuk.

Emlékeztet, Tanács Zoltán miniszter korábban kölcsönfestményt küldött vissza a Szépművészetibe.

A kormányépületekbe múzeumokból kölcsönzött műtárgyak ügye még akkor került elő, amikor Magyar Péter az akkori Miniszterelnökség, a Karmelita kolostor bejárása során több értékes műtárgyat talált. Azóta a Tisza-kormány azt kommunikálja, hogy ezeknek a múzeumokban a helyük, és nem minisztériumokban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk