Szobrot állítana a Mi Hazánk Horthy Miklósnak. Ezt Novák Előd a párt alelnöke és újbudai önkormányzati képviselője jelentette be sajtótájékoztatóján, amit Zetényi Csukás Ferenccel a Horthy Miklós Társaság elnökével tartott.
A szobrot a Parlamentben augusztus 30-án kedden akarják felavatni, a második bécsi döntés 82. évfordulójára,
a mozgalom által Hazatérés Napjának évfodulóján. 1940-ben ugyanis ezen a napon egyeztek meg Észak-Erdély visszacsatolásáról Magyarországnak.
A Horthy-szobrot Dúró Dóra, az Országgyűlés alelnökének irodájában állítják fel.
A Mi Hazánk Mozgalom már 2019-ben azt indítványozta, hogy állítsanak Budapesten köztéri mellszobrot a kormányzónak, de mint akkor mondták, az álmuk egy fehér lovasszobor lenne. Három éve bemutatták a mellszobor gipszmintáját, így nem kizárt, hogy erről készült az Országgyűlés épületében elhelyezett alkotás - írja az RTL.hu.
Szobrot állítana a Mi Hazánk Horthy Miklósnak. Ezt Novák Előd a párt alelnöke és újbudai önkormányzati képviselője jelentette be sajtótájékoztatóján, amit Zetényi Csukás Ferenccel a Horthy Miklós Társaság elnökével tartott.
A szobrot a Parlamentben augusztus 30-án kedden akarják felavatni, a második bécsi döntés 82. évfordulójára,
a mozgalom által Hazatérés Napjának évfodulóján. 1940-ben ugyanis ezen a napon egyeztek meg Észak-Erdély visszacsatolásáról Magyarországnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.
A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.
A magyar űrhajós utoljára 8 hónapja volt Magyarországon, a felkészülés szünetében.
Az Axiom-4 küldetés négyfős legénysége, köztük Kapu Tiborral, 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, ahol több mint 60 kísérletet végeztek el. A Dragon űrkapszula július 15-én több mint 260 kilogrammnyi rakománnyal tért vissza, benne a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.
Hétfő délelőtt hazaérkezett Kapu Tibor, Magyarország második kutatóűrhajósa.
A Tibort szállító repülőgép nem sokkal 11 óra után gördült be a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az űrhajóst családja mellett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos, Farkas Bertalan űrhajós, valamint Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó fogadta a reptéren.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.
A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.
A Dragon űrkapszula július 15-én landolt, fedélzetén több mint 260 kilogramm rakománnyal, köztük a NASA hardverével és a küldetés során végzett kísérletek adataival.
Kapu Tibor földet érését követő rehabilitációja Houstonban zajlott, amelyet a Semmelweis Egyetem szakemberei személyesen felügyeltek.
Augusztus 18-án, hétfőn hazatér Magyarországra Kapu Tibor.
A magyar űrhajós 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson az Axiom–4 küldetés tagjaként, ezalatt több mint 60 kísérletet hajtott végre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lemondott a fideszes polgármester, függetlenként indult újra, de elvesztette az időközi választást Cégénydányádon
A fideszesként lemondott, majd függetlenként újraindult vezető alulmaradt a szabolcsi községben vasárnap tartott időközi választáson. A kihívója több mint magabiztos előnnyel verte.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.
A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.
A névjegyzékben szereplő 523 választópolgár közül 403-an jelentek meg az urnáknál, és 397 érvényes szavazatot adtak le.
A Fehérgyarmathoz közeli községben vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Cégénydányádon vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson Károly Lászlót választották meg polgármesternek a helyiek – közölte a Nemzeti Választási Iroda hétfőn.
A voksolásra a települést 2010 óta a Fidesz-KDNP színeiben vezető Kelemen Róbert lemondása miatt volt szükség. A korábbi polgármester az MTI szerint már nem fideszesként, hanem függetlenként indult újra az időközi választáson, ám csak 171 szavazatot (43,07%) kapott, míg a kihívója, a független Károly László 226 voksot (56,93%) szerzett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy Kapu Tibor hosszú idő után megérkezik Magyarországra
„Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott”
- fogalmazott Kapu Tibor, aki nyolc hónap után újra magyar földre lépett
Kapu Tibor a ferihegyi kifutón rendezett sajtótájékoztatón elmondta: legutóbb a houstoni felkészítés szünetében járt itthon, nyolc hónappal ezelőtt, és akkor úgy érezte, Budapest és Magyarország néhány hónap alatt semmit sem változott. „Mintha el sem mentem volna.” Most azonban, amikor az űrutazás után tért haza, már másképp látja: „Pár perce vagyok csak magyar földön, de tudom, hogy ezúttal rengeteg minden megváltozott” – jelentette ki.
„Magyarország ma büszkébb, kíváncsibb, fejlettebb és meghatározóbb, mint nyolc hónappal ezelőtt.”
Úgy fogalmazott, most már „egy kicsit egyenesebb a hátunk, egy kicsit magasabbra emeljük a tekintetünket, és egy kicsit jobban csillog az arcunk is. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy jól áll nektek az űrkutatás.”
Kapu Tibor arról is beszélt, hogy ezekkel a pillanatokkal egy korszak lezárul, viszont elkezdődik egy új.
„Az előző korszak a megszámlálhatatlan szépsége mellett sok fáradozással, bonyodalommal és áldozattal járt. Ezeken a megpróbáltatásokon segítettek át a szeretteim, a barátaim és a családom is”
– mondta.
A kutatóűrhajós kiemelte, hogy bármilyen nehézségeken ment is keresztül, a szerettei mindig feltöltötték energiával, és mellette álltak akkor is és most is. „Nincs jobb példa ennél arra, hogy számotokra nem kérdés tárgya, hogy támogattok-e engem, és ezért a legnagyobb hálával tartozom nektek.” – fogalmazott.