Szijjártó Péter a lengyel külügyminiszterről: Fanatikus, háborúpárti Soros-ügynök
Egy „fanatikus, háborúpárti Soros-ügynök”-nek nevezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter lengyel kollégáját, Radosław Sikorskit egy csütörtökön közzétett Facebook-videóban. A magyar tárcavezető ezzel a 444.hu interjújára reagált, amelyben a lengyel diplomácia vezetője a magyar kormányt, valamint az ország állapotát bírálta.
A lengyel külügyminiszter az áprilisi magyar országgyűlési választás tisztaságát is szóba hozta, összekötve azt a Magyarország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárással. „Meglátjuk, mennyire engedik demokratikusan lezajlani az áprilisi országgyűlési választást. Ha tisztességes választás lesz, az Magyarország javára szól majd. Ha azonban manipulációk történnek, akkor úgy gondolom, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság más álláspontot fognak elfoglalni” – fogalmazott Sikorski.
Szijjártó a videóban megjegyezte azt is, hogy a lengyel külügyminiszter „hol, hol, hát persze a 444-en” adott interjút, majd a választásra utalva hozzátette: „Még 87 nap. Gyerünk, hajrá!”
Korábban Sikorski személyesen is bírálta Szijjártót, amiért 2021-ben orosz állami kitüntetést, a Barátság Érdemrendet vette át Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől. „Én nem lennék büszke egy ilyen elismerésre” – mondta a lengyel miniszter.
A mostani diplomáciai szóváltásuk egy már eleve feszült helyzetben érkezett, miután Magyarország januárban menedékjogot adott Zbigniew Ziobrónak, a korábbi lengyel igazságügyi miniszternek, akit hazájában 26 bűncselekménnyel vádolnak.