Szexre kényszerítették a kisfiút osztálytársai egy műanyag babával – levideózták és meg is zsarolták vele
Minősített gyermekpornográfia miatt emelt vádat az ügyészség két fiatalkorú ellen Borsodban, akik kiskorú osztálytársukat rendszeresen megalázták, fenyegetéssel pornográf videókat készítettek róla – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
Azt írták, a fiatalkorú vádlottak egy borsodi településen működő általános iskola végzős tanulói. Kiskorú fiú osztálytársukat már évek óta megalázták, fenyegették, bántalmazták és megfélemlítették.
– írja a 24.hu.
Az ügy azonban itt nem ért véget. Másnap az egyik elkövető arra is kényszerítette a kisfiút, hogy az osztályteremben tegye rá a nemi szervét a tanári asztalon lévő könyvre. A kisfiút azzal fenyegette, hogy ha nem teszi ezt meg, akkor megveri, és megmutatja az előző nap készült videót az édesanyjának. A gyerek ennek hatására eleget tett az elkövető kérésének, a másik vádlott pedig ezt is levideózta.
Az ügyészség a büntetlen előéletű fiatalkorú vádlottakkal szemben fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztés büntetést indítványozott, a végrehajtás próbaidőre felfüggesztésével, pártfogó felügyelet elrendelésével és a pártfogó felügyelő által szervezett foglalkozáson való részvételre kötelezéssel.
Indítványozta továbbá a vádlottak végleges hatályú eltiltását bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévüket be nem töltött személlyel kerülnének kapcsolatba.