KÉK HÍREK
A Rovatból

Szerettei végighallgatták, ahogy János feldarabolja a húgát – megszólalt a horrorbuszsofőr családja

B. János azért végzett Erikával, mert a fiatal lány nem akart prostituáltnak állni. A testvérgyilkos felesége a másik szobában begyógyszerezte magát, a kisgyermekük füleit pedig megpróbálta befogni, hogy minél kevesebbet halljon a horrorisztikus jelenetekből.


Ahogy arról beszámoltunk, másfél évtizede tűnt el egy 17 éves lány Szegedről, a rendőrségnek mostanra sikerült kiderítenie, hogy saját testvére ölte meg, majd feldarabolta a holttestét.

A Blikk most megtalálta a férfi édesapjának testvérét és annak feleségét, akik teljesen megdöbbentek a hírek hallatán.

"A szüleik sokáig keresték szegény Erikát, a végsőkig reménykedtek abban, hogy csak egy kis időre eltűnt és hamarosan előkerül. Nem érhették meg, hogy kiderüljön a szörnyű igazság. Az anyjuk két éve hunyt el, az apjuk, a testvérem pedig már korábban meghalt" - csuklott el a rokon hangja.

"Néhány éve volt nálunk János a családjával, de nem vettünk észre rajta semmi furcsát. Már kicsi koruktól kezdve ismertük őket, Erika nagyon aranyos, kedves lány volt, nem ezt érdemelte"

- mesélte.

A bűncselekmény részleteiről Petőfi Attila, az Országos Rendőr-főkapitányság vezérőrnagya adott részletes tájékoztatást. Eszerint P. Erika 2008 októberében tűnt el Szegedről, miután a szüleivel és a testvéreivel egy családi összejövetelen vett részt. A lány azt mondta, abba a kollégiumba megy, ahol a tanulmányai idején lakott, ám oda már nem érkezett meg.

A múlt héten újra kihallgatott János és exfelesége, Hajnalka változtattak korábbi vallomásaikon, és beismerték, hogy a lány velük tartott a budapesti albérletükbe. Bátyja itt arra próbálta meg rávenni a fiatal lányt, hogy prostituáltnak álljon, ebbe azonban ő nem ment bele.

Hajnalka 2009 áprilisában arra ért haza, hogy Erika holtan fekszik az előszobában - a férje verte agyon, amiért nem akarta vállalni a szexmunkát.

"A tettes a daraboláshoz az otthon található eszközökön kívül speciális késeket, takarófóliát, illetve húsdarálására és mixelésére alkalmas háztartási kisgépet vásárolt. Anatómiai ismeretek nélkül, nagy elszántsággal állt neki a lakás egyik szobájában a holttest feldarabolásának" - ismertette a horrorfilmbe illő jelenetet Petőfi Attila.

Felesége eközben a másik szobában volt, ahol begyógyszerezte magát, a kisgyermekük füleit pedig megpróbálta befogni.

P. János a holttest egyes testrészeit még a lakásban megsemmisítette, majd többhetes tárolás után a még megmaradt daraboktól az ország különböző pontjain szabadult meg.

A férfi azóta már elvált feleségétől, az elmúlt időszakban Budapesten élt, ahol buszsofőrként dolgozott.

"Néhány napja, október 25-én említette, hogy a rendőrök újra nyomoznak a húga eltűnése miatt. Mesélte azt is, hogy előző nap a buszvégállomáson felszállt hozzá egy rendőr, aki kérdéseket tett fel neki. Eddig nem tudtam, hogy a két nappal később küldött üzeneteimet miért nem olvassa" - mondta az egyik kollégája, aki nagyon nyugodt embernek ismerte, sosem gondoltam volna, hogy képes ilyen szörnyűségre vetemedni.

P. János tagadja a bűncselekmény elkövetését, az ügyben jelenleg tanúként szereplő exfelesége, Hajnalka azonban részletes vallomást tett. A Blikknek sikerült telefonon utolérni a nőt, aki egy vidéki településen él a három gyermekükkel és az új férjével. Sírva fakadt, amikor megtudta, hogy miért keresik, de nyilatkozni nem akart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
A nézők nyakába akasztották a kobrákat – egy német turista belehalt az egyiptomi hotel kígyós műsorába
Egy 57 éves német férfi halt meg egy hurghadai hotelben, ahol a show részeként a közönség tagjainak nyakába is akasztották a kígyókat. A német rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a halál pontos okát toxikológiai vizsgálat fogja megállapítani.


Kígyót akasztottak a vendégek nyakába a hotel műsorán, percekkel később már újraélesztették: egy 57 éves német turista meghalt Hurghadában, miután egy show-műsor közben megmarta egy kígyó.

A bajorországi Unterallgäu régióból származó 57 éves férfi családjával nyaralt az egyiptomi Vörös-tenger partján, amikor a szállodájuk szórakoztató programjának részeként részt vettek egy kígyóbűvész-műsoron – derül ki a bajor rendőrség közleményéből. A produkcióban két, feltehetően kobra kígyó szerepelt, amelyeket a „bűvész” a közönség tagjainak nyakába akasztott.

A tragédia akkor történt, amikor az egyik állat bemászott a férfi nadrágjába.

„Az egyik kígyó belemászott egy 57 éves férfi nadrágjába, aminek következtében a német turista lábát megmarta” – áll a közleményben.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy a férfinél ezután egyértelmű mérgezési tünetek jelentkeztek, és újraélesztésre szorult. A férfit egy közeli kórházba szállították, ahol később meghalt.

A férfi halálának körülményeit a memmingeni bűnügyi rendőrség vizsgálja, a toxikológiai vizsgálat eredményeire még várnak. Az eset április elején történt, és ezt követően, április 18-án az Egyiptomi Turisztikai Létesítmények és Éttermek Kamarája körlevélben tiltotta meg élő állatok használatát a szállodák és éttermek szórakoztató műsoraiban.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a kígyómarás globális probléma: évente világszerte 81 ezer és 138 ezer közé tehető a halálos áldozatok száma.

Nem ez az első eset, hogy egy népszerű nyaralóhelyen állattámadás ér egy turistát. Srí Lankán egy magyar férfit ölt meg egy vad elefánt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megszólalt az orvos aki a nyílt utcán varrta össze egy ember szívét
Az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa egy gyors, helyszíni ultrahangvizsgálat után avatkozott be. Elmondása szerint a begyakorolt protokollnak köszönhetően a beavatkozás rendkívül gyorsan zajlott.


Dr. Dubóczki Zsolt, az az orvos, aki a nyílt utcán hajtott végre életmentő beavatkozást, elmondta, a helikopter leszállásától számítva 5–10 percen belül megkezdték a beteg ellátását.

Hozzátette, a beavatkozás kezdetétől nagyjából 7 perc telt el, amíg a varratok a dobogó szívbe kerültek.

Dubóczki Zsolt szerint a helyszínen egyértelmű volt a diagnózis. „Azt lehetett tudni, hogy szívtáji szúrt sérült, ezt lehetett látni a betegen, illetve van lehetőségünk helyszíni ultrahangvizsgálatra gyorsan, ahol a szívburokban felgyűlő vér, az vizualizálható, tehát látható.” Hangsúlyozta, hogy pontos eljárásrendjük van ilyen esetekre, ami lehetővé tette a rendkívül gyors cselekvést.

„A begyakorolt készségeket, azokat a helyszínen remekül lehet kamatoztatni. Ennek is köszönhető az, hogy ez a beavatkozás ilyen hamar meg tudott történni” – magyarázta.

Az orvos szerint a különböző területeken szerzett tapasztalatok kölcsönösen segítik egymást. „Vica verza, meg amit említettem, hogy a repülésből például nem technikai skilleknek a beemelése a mindennapi gyakorlatba, az a műtőben is nagyon hasznos egyébként.”

Kifejtette, hogy a kórházi munka és a helyszíni beavatkozás teljesen más hozzáállást igényel. Míg az intézeti ellátás egy hosszabb, alapos tervezési folyamat, addig „a helyszínen gyors döntést kell hozni, azt is lehetőség szerint megalapozottan.”

„Át kell állítani az embernek magát ebben a sürgősségi üzemmódban, ahol nem feltétlenül a teljes sterilitás és csíramentesség a fő szempont, hanem a gyors és hatékony beavatkozás.”

Úgy véli, a terepen mások a prioritások, és a legfontosabb az élet megmentése, még ha a körülmények nem is ideálisak.

Személyes motivációjáról szólva elmondta, a mentőzés számára szenvedély. „Hát említettem, hogy a mentőzés nekem egy szerelem. Az egyetem után kezdtem, nagyon szimpatikus volt.”

A gyors döntéshozatal és az önálló munka vonzotta a hivatáshoz.

„Ezt a szerelemet nem szeretném odahagyni, tehát ez engem életbe tart.”

 

Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet YouTube-csatornáján beszélt az életmentésről.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Szexért adta a drogot gyerekeknek is, 20 éven át mindent kamerára is vett
Az 56 éves férfi egy fa ágylapot szerelt az autójába matraccal együtt, ez volt az együttlétek egyik helyszíne. A lakásán lefoglalt eszközökön a hatóságok húsz évre visszamenőleg találtak fotókat és videókat az áldozatokról.


Öt terabájtnyi, név szerint mappákba rendezett felvétel és egy autóba épített ágy – a gyanú szerint kábítószerért cserébe kért szexuális szolgáltatást, köztük kiskorúaktól is egy 56 éves nyíregyházi férfi, akit múlt hétfőn fogtak el.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat Gyermekvédelmi Főosztályához még 2025 végén érkeztek az első információk a férfiról. A jelzések alapján titkos információgyűjtés indult, majd a védelmi tisztek feljelentést tettek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.

A férfi lakásán és autójában tartott kutatás során kábítószergyanús anyagokat, mérleget és informatikai eszközöket foglaltak le. A lefoglalt adathordozókon a hatóságok szerint húsz évre visszamenőleg is lehetnek felvételek.

A becslések szerint az öt terabájtnyi adatmennyiség akár több tízezer fotót és 400-600 órányi videófelvételt is jelenthet. A fájlokat a gyanúsított nevekkel ellátott mappákba rendezte.

Az anyagok elemzését a Nemzeti Védelmi Szolgálat Kiberfelderítési Főosztálya már megkezdte, és a nevekkel ellátott mappák alapján várhatóan további sértetteket is azonosíthatnak.

A gyanú szerint a férfi különböző életkorú nőknek, köztük kiskorúaknak adott vagy árult kábítószert, amiért cserébe szexuális szolgáltatást kért.

A fiatalabb lányokat sokszor egy gyermekotthon környékén szólította le.

A férfi a „kristályként” ismert droggal kereskedett, a lányoknak pedig részben készpénzzel, részben a szerrel fizetett. A szexuális együttlétekről többször felvételt is készített.

A nyomozás adatai szerint az autóját is átalakította: egy fa ágylapot szerelt bele matraccal, ez volt az együttlétek egyik helyszíne.

A férfit kábítószer-kereskedelem, gyermekprostitúció kihasználása és gyermekpornográfia bűntettével gyanúsítják, jelenleg letartóztatásban van. A nyomozás a lefoglalt adatok elemzésével folytatódik, amelynek során a hatóságok további áldozatok azonosítására számítanak.

Videón a férfi elfogása:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Belőttek a nyitott ablakon keresztül a solymári óvodába
Szerencsére senki sem sérült meg, a lövedék a lehúzott redőnyt találta el. A rendőrök még a helyszínen elfogták a feltételezett elkövetőt.


Ijesztő eset történt kedden kora délután a solymári óvodában: egy ismeretlen eszközzel belőttek az egyik csoportszobába a nyitott ablakon keresztül.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint

egy lövedék áttörte a lehúzott, zárt redőnyt, majd a falról a földre esett. Szerencsére senki sem sérült meg.

A pilisvörösvári rendőrőrs járőrei és a solymári közterület-felügyelő percekkel később a helyszínre értek és elő is állították a feltételezett elkövetőt.

A polgármesteri hivatal azt közölte, a folyamatban lévő rendőrségi eljárásra tekintettel nem rendelkeznek több információval, de azt ígérték, amennyiben a későbbiekben többet megtudnak, tájékoztatni fogják a lakosságot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk