KÉK HÍREK
A Rovatból

Megrázó felvételek: Szörnyethalt egy fiatal nő egy kamion alatt – 50 méteren át tolta a teherautó az autót

Szemtanúk szerint centiken múlt, hogy ne történjen még nagyobb tragédia. A baleset után egy autós tolatva menekült, egy másik pedig kis híján elütött egy rendőrt a helyszínen.


Szörnyű baleset történt csütörtök délután Szentes közelében.

Egy 25 éves nő autója egy kamionnal ütközött, és a teherautó csaknem ötven méteren keresztül tolta maga előtt a személyautót.

A nő a helyszínen életét vesztette, és a vele utazó kutya is elpusztult. A kamion sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet, nem kellett kórházba vinni.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy a baleset a 45-ös főút 20-as kilométerénél történt, röviddel 17 óra után. A főutat a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták.

A Tények információi szerint az autó Kunszentmárton felől érkezett, és egy kanyarban letért az útpadkára. Amikor a sofőr visszarántotta a kormányt, a jármű áttért a szemközti sávba, ahol frontálisan ütközött a kamionnal.

Egy másik autós épp szemben haladt a kamionnal, és csak tolatással tudott elmenekülni. A Tényeknek azt mondta:

„Azt láttam, hogy velem szemben jön egy teherautó, ami tol maga előtt egy személyautót, és majdnem átszakította a szalagkorlátot. Megálltam majd hátra tolattam, hogy ne tolja nekem.”

Az autós azonnal hívta a segélyhívót, majd odasietett segíteni.

A mentők percek alatt a helyszínre értek, de később, a helyszínelés idején is történt egy veszélyes szituáció. Egy jármű áthajtott a baleseti helyszínen, és kis híján elütött egy rendőrt. A sofőrt később elfogta a rendőrség.

Az Országos Mentőszolgálat megerősítette, hogy a nő a helyszínen meghalt.

A katasztrófavédelem közleménye szerint a 45-ös főút Szentes és Kunszentmárton közötti szakaszán történt a baleset. A szentesi hivatásos tűzoltók feszítővágóval emelték ki az autóban rekedt nőt.

VIDEÓ: Az esetről

Forrás: Blikk, MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Szörnyű baleset: Buliba induló fiatalok nem álltak meg egy stop táblánál, tragédia lett a vége
Az autóban hatan voltak, egyikük életét nem tudták megmenteni, a többiekért még küzdenek az orvosok a kórházban. A másik autó utasai is megsérültek.


Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.

A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Videó: hátulról nekiment egy motoros a budaörsi körforgalomban, kiszállt, aztán el is ütötték
Hihetetlen jelenetek játszódtak le egy budaörsi körforgalomban. A felvétel alapján azonban szerencsére senkinek nem esett komoly baja.


Elképesztő jeleneteket rögzített egy kamera Budaörsön, a Szabadság utcai körforgalomban még augusztus 6-án. Az esetet a Budapesti Autósok Közössége tette közzé.

A videón látható, ahogy egy robogós a körforgalomban hátulról belehajt egy szürke autóba.

Ezután a sofőr kiszállt az autójából, hogy a motorossal közösen megnézzék a sérüléseket. Ekkor azonban mögöttük a körforgalomban érkezik egy piros furgon, ami egyszerűen elüti a sofőrt.

A felvételen azonban az is látható, hogy a férfi azonnal felpattant, így láthatóan nem szenvedett komolyabb sérüléseket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Nagydorogi csecsemőgyilkosság: letartóztatták a 25 éves anyát – videó
A gyerek holttestét szerdán találták meg egy kukoricás szélén. A nő a rendőröknek korábban azt mondta, hogy rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.


Letartóztatták azt a 25 éves nagydorogi nőt, akit gyermeke megölésével gyanúsítanak - írja szombati közleményében a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A kéthónapos csecsemő holttestét augusztus 20-án találták meg Nagydorogon, a falu határában, egy kukoricás szélén. Az első információk szerint az édesanyát, Viktóriát látták a kicsi eltűnésének napján, ahogy a babakocsival sétált a falu főutcáján.

A nő korábban azt állította, hogy egy bolt előtt hátulról leütötték, valaki kiemelte a babát a kocsiból, majd egy fekete autóba tette és elhajtott. A rendőrség pénteki sajtótájékoztatóján azonban azt közölték: a 25 éves édesanya maga tett bejelentést augusztus 20-án, reggel 9 óra 51 perckor.

A rendőröknek pedig azt mondta, hogy a falu külterületén sétált, amikor rosszul lett és elesett, mire pedig magához tért, a csecsemő eltűnt.

Viktória a történtek után összeomlott, rendőri kísérettel szállították kórházba, ahol a pszichiátrián őrizték. A rendőrség másnap megkezdte a kihallgatását, amelyen egy kirendelt védő is jelen volt. A Blikk már korábban is így írta, hogy a hatóságok az anyát gyanúsítják, de akkor hivatalos részleteket még nem közöltek.

Szombaton azonban a rendőrség azt írta a közleményében, hogy a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

A bűncselekmény elkövetésével a gyermek 25 éves édesanyját gyanúsították meg a nyomozók.

Miután őrizetbe vették, kezdeményezték a nő letartóztatását, melyet augusztus 23-án el is rendelt a nyomozási bíró. A tárgyalást követően a nőt börtönbe vitték, ott várja a folytatást.

A letartóztatásról a rendőrség egy videót is közzétett:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Telefontöltővel mentettek életet a debreceni rendőrök az M35-ösön
Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak. Az egyik súlyos sérült vérzését a rendőrök egy autóban talált telefontöltő kábellel állították el, amíg a mentők a helyszínre értek.


Augusztus 19-én este különleges helyzetbe került a Készenléti Rendőrség debreceni osztályának öt járőre, írja a police.hu. Budapestről tartottak vissza a laktanyába, amikor az M35-ös autópálya 9-es kilométerénél balesetet láttak. Egy Mitsubishi hátulról belerohant egy Kiába, mindkét autóban ketten utaztak.

A rendőrök azonnal a Kiához siettek. A férfi és a nő saját lábán ki tudott szállni, őket biztonságba kísérték a szalagkorlát mögé, közben pedig a forgalmat is lassítani kezdték.

Ezután odaléptek a belső szalagkorlátnak csapódott Mitsubishihez. A járműből kiszálló férfi segítséget kért, mivel jobb alkarja artériásan vérzett. A rendőrök nyomókötést tettek rá. A kormány mögött beszorult idős nőnél is erős vérzést tapasztaltak. A lábfeje annyira roncsolódott, hogy nem mozdították meg, viszont a vérzést mindenképpen el kellett állítani.

Végül egy a csomagtartóban talált telefontöltő kábellel szorították el a combját, ezzel sikerült megfékezni a vérzést.

A rendőrök folyamatosan beszéltek hozzá, hogy ébren tartsák.

Közben a járműveket áramtalanították, és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központján keresztül értesítették a mentőket és a katasztrófavédelem munkatársait.

Mire a segítség megérkezett, mindenki stabil állapotban volt. A mentők kórházba vitték a sérülteket. A Mitsubishi vezetője súlyosan megsérült, utasa és a Kia sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett, a Kia utasa pedig sérülés nélkül megúszta a balesetet.

A körülményeket a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk