HÍREK
A Rovatból

Személyesen Orbán Viktornak üzent Iványi Gábor: „Távozzék, mert megcsúfolta mindazt, amiben hittünk”

A Kossuth téren tartott ellenzéki tüntetésen a pártvezetők és Karácsony Gergely főpolgármester mellett mellett felszólalt Iványi Gábor lelkész is. Szerinte meg kell kérni Orbánt, hogy fáradjon ki a közéletből, és ha ez nem menne, akkor segítenek neki.


Az LMP-t és a Mi Hazánkat leszámítva az összes nagyobb ellenzéki párt tüntetett vasárnap délután a Kossuth téren a közvetlen államfő-választásért. A gyűlés első felszólalója Dobrev Klára volt. A DK-s politikus szerinte egy egész hálózat dolgozott azon, hogy a Bicskén elkövetett bűnök rejtve maradjanak. Szerinte Orbán Viktor a pedofil-hálózat feje és jogszabály-módosítással nem lehet felszámolni a pedofil-hálózatot, csakis rendszerváltással. Úgy vélekedett, hogy ha ez nem történik meg, akkor nem fog semmi változni.

„Két hét telt el a lemondások óta, de két kérdésre még nincs válasz: miért kapott kegyelmet K. Endre, valamint ki tudott a kegyelemről, ki engedélyezte azt” – tette fel a kérdést Bedő Dávid, a Momentum politikusa.

„Nem csak közvetlen elnökválasztást követelünk, hanem igazságot a bántalmazottaknak.

Követeljük, hogy a hatalom kérjen tőlük bocsánatot, Orbán pedig kérjen bocsánatot, hiszen az ő emberei követték el mindezt” – mondta Bedő.

Iványi Gábor lelkész szerint a nagy kérdés az, hogy a gyermekeink remélhetnek-e tisztességes jövőt úgy, hogy a hatalmon lévők nem változnak. Szerinte nem mindenki vállalja a felelősséget, ilyen például Balog Zoltán, aki levele szerint változatlanul hisz K. Endre ártatlanságában. Szerinte

új rendszerváltásra van szükség: meg kell kérni Orbánt, hogy fáradjon ki a közéletből.

Ha ez nem menne, akkor segítenek neki. „Távozzék, mert megcsúfolta mindazt, amiben hittünk” – mondta Iványi.

„Hat évvel ezelőtt egy füstgyertyát dobtam a rendőrsorfal mögé. Azért, mert dühösek voltunk, mert a kormány éppen ránk akarta kényszeríteni a rabszolgatörvényt. Azt éreztük, torkig vagyunk ezzel a rendszerrel. Akkor azt gondoltuk, hogy a hatalom, ennél már nem süllyedhet mélyebbre. Ma már tudjuk, hogy az Orbán-rezsimben mindig van lejjebb"

– mondta a színpadon Fekete-Győr András. A Momentum politikusa szerint a füst elszállt, a düh azonban maradt, és erősebb, mint valaha. Arról is beszélt, hogy most bilincsben viszik el az embereket, őt éppen börtönnel fenyegetik, bár két bíróság is kimondta, hogy ő nem követett el bűncselekményt - írta a hvg.hu

„A rendszer cserben hagyta a gyermekeket és visszaélt a rendszer egészének bizalmával". Szerinte lehet, hogy

Orbánék még egy darabig megtarthatják a hatalmat, de a nemzet bizalmára már soha többé nem lesznek méltók.

Szerinte a felszólalók bár különbözőek, "a hit és a felelősség összeköti őket egy gyermekbarát Magyarország reményében” – mondta Fekete-Győr.

„Aki azt mondja, hogy egyedül győzni fog, az nem mond igazat” – ezt már az MSZP-s Kunhalmi Ágnes mondta, aki arról is beszélt, hogy Orbán legyőzhető. Szerinte 2024-ben kell akkorát behúzni a rendszernek, hogy '26-ban már verhető legyen a rendszer.

„Reménytelen helyzetben lévő kétségbeesett emberek próbálkozásával a kormány nem foglalkozik” – Karácsony Gergely szerint ez lesz a kormány fejfájára írva. Szerinte egyszer vége lesz, és akkor erről lehet majd emlékezni rájuk. Ez a botrány nem a rendszer hibája, hanem a rendszer maga – jelentette ki. A kérdés, hogy hagyjuk-e, hogy hamarosan kivezessenek minket Európából – mondta Karácsony.

Az egykori közös történet szerinte egy szóval is elmesélhető: köztársaság. Ezt kivették az ország nevéből. A köztársaság azonban ezzel nem veszett el. Ott van például azokban a pártokban, amelyek képesek az együttműködésre, képesek megszolgálni ennek a városnak a szabad jövőjét.

Budapest azért köztársaság, hogy egyszer az egész ország az legyen – tette hozzá a főpolgármester.

A tüntetés 17:15 órakor ért véget a Himnusz közös eléneklésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Nem akarunk Magyarország lenni” – negyedmillióan vonultak utcára Prágában az Orbánnal szövetséges új cseh kormány ellen
Andrej Babis populista pártja decemberben tért vissza a hatalomba egy jobboldali-szélsőjobboldali koalíció élén. A kabinet - a kritikusok szerint magyar mintára - a közmédia finanszírozását és a civil szervezetek szabályozását is átalakítaná.


A szervezők szerint 250 ezren – konzervatívabb becslések szerint több tízezren – voltak szombat délután Prága utcáin, hogy tiltakozzanak Andrej Babis miniszterelnök kormánya, a védelmi kiadások csökkentése és a közmédia elleni fellépése ellen - adta hírül az AP.

A 2019 óta nem látott méretű kormányellenes tiltakozást a Milion Chvilek (Millió Pillanat a Demokráciáért) nevű szervezet hívta össze, amely arra figyelmeztetett, hogy Csehország Magyarország vagy Szlovákia sorsára juthat.

„Nem akarunk Magyarország lenni. Nem akarjuk a Szlovák Köztársaság útját követni. Ideje tehát felébredni” – nyilatkozta a Reutersnek egy tanárnő.

A szombaton eredetileg a budapesti CPAC Hungary-n szereplő Babis pénteken félútról fordult haza a pardubicei fegyvergyár felgyújtása miatt. A hatóságok vizsgálják, hogy szándékos gyújtogatás történt-e, de az akciót egy izraeli fegyverek ellen tiltakozó csoport magára vállalta. A tűz egy dróntechnológiával is foglalkozó cég raktáránál keletkezett, a hatóságok terrorcselekmény gyanújával nyomoznak.

Orbán Viktor támogatását és együttérzését fejezte ki a cseh kollégájának, egyben azt is bejelentette, hogy „a csehországi terrortámadásért felelős nemzetközi csoportot terrorszervezetté nyilvánítottuk. Ha bármelyik tagja Magyarországra lép, azonnal elfogjuk.” A magyar miniszterelnök hozzátette, hogy „az energetikai létesítmények után a védelmi ipari gyáraknál is meg kellett erősítenünk a védelmet.”

Babis és populista ANO pártja négy év ellenzéki időszak után decemberben tért vissza a hatalomba, egy jobboldali és szélsőjobboldali pártokból álló kormányt alkotva. Februárban már volt egy hasonló, mintegy 90 ezer fős tüntetés, akkor a résztvevők Petr Pavel köztársasági elnök mellett álltak ki, aki miniszteri jelölésekkel és a védelmi kiadásokkal kapcsolatban összetűzésbe keveredett az új kormánnyal.

A kabinet tervei között szerepel a védelmi kiadások csökkentése, a közszolgálati televízió finanszírozásának megváltoztatása, valamint a nem kormányzati szervezetekre vonatkozó közzétételi szabályok szigorítása.

Az ellenzők szerint ezek a lépések sértik a közmédia függetlenségét és a civil szféra mozgásterét.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Tíz napja egy centit sem mozdul a Balaton, a nyárra jósolt 40 centis apadás a hajózást is megbéníthatja
A siófoki vízmérce szerint a tó vízszintje 90 centiméter, ami messze elmarad az optimális 110-115 centis tavaszi értéktől. A vízhiány a turizmus mellett a tó ökológiai egyensúlyát is veszélyezteti.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. március 21.



A Balaton vízszintje tíz napja 90 centiméteren stagnál a siófoki vízmérce szerint, ami aggasztóan alacsony a tavaszi időszakban. A szakértők szerint a nyári hónapokban a természetes párolgás további 30–40 centimétert is csökkenthet a vízszinten, ami azt jelenti, hogy a vízállás őszre akár az 50–60 centiméteres tartományba is süllyedhet – írja az Időkép.

Ez a szint már nemcsak az ökológiai egyensúlyt veszélyezteti, hanem komoly korlátozásokat tehet szükségessé a balatoni hajózásban és a vitorlázásban is.

A mostani 90 centiméteres szint jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110–115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal.

A Balaton vízszintje egyre szélsőségesebb ingadozásokat mutat: míg két évvel ezelőtt a magas vízállás miatt a parti sétányokat öntötte el a víz, idén több strandon már most homokpadok váltak láthatóvá.

Ez a drasztikus változás a klímaváltozás hatásaira vezethető vissza, amely a hidrológiai rendszerekben is egyre nagyobb kihívásokat okoz.

A vízügyi szakemberek az elmúlt években a maximális szabályozási szintet 110-ről 120 centiméterre emelték, hogy a tavaszi időszakban több vizet tudjanak visszatartani a nyári párolgási veszteségek ellensúlyozására.

Az idei 90 centiméteres kiinduló állapot azonban messze elmarad ettől a céltól, és komoly kihívást jelent a vízkészlet-gazdálkodás számára.

A jelenlegi helyzet tehát nemcsak a turizmusra, hanem a tó környezetére és élővilágára is jelentős hatással lehet, különösen akkor, ha a tavaszi csapadékmennyiség nem pótolja a hiányzó vízmennyiséget. A Balaton vízszintjének alakulása így nemcsak helyi, hanem országos szinten is figyelmet érdemel, hiszen a tó állapota hosszú távon is meghatározza a régió gazdasági és ökológiai stabilitását.

Via Pénzcentrum


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter: Fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz-szimpatizáns
A politikus a Facebookon jelentette be a döbbenetes esetet. A helyszínre érkező rendőrök azonnal közbeléptek, és elszállították az elkövetőt.


Márki-Zay Péter szombat este a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt állítja, hogy „fegyverrel támadott a rendezvényünkre egy ismert Fidesz szimpatizáns”.

A politikus a posztban köszönetet mondott a rendőrségnek, „aki azonnal közbelépett, lefegyverezte és elszállították az elkövetőt.”

A polgármester azt is írta, hogy az esemény egy Alpár Györggyel, a „Hírekahogyénlátom” csatorna készítőjével közösen rendezett „Orbánbúcsúztató” volt.

Márki-Zay Péter később azt írta, fegyvernek látszó tárgy volt az illetőnél.

„Ilyet nem tervez az ember egy közéleti eseményen, és nem is szabadna, hogy az erőszakosság a mindennapjaink része legyen”– írta a politikus.

A Telex megkeresésére Márki-Zay azt mondta: arcról ismerte a szerinte közismerten fideszes férfit, többször is találkoztak már a városban.

A hírek szerint véget ért az esemény, amikor az egyik utcából feltűnt a támadó, és Márki-Zay szerint előhúzott egy pisztolynak látszó tárgyat. A politikus hozzátette: az egészet csak onnan vették észre, hogy

a rendezvényüket felügyelő civil ruhás rendőrök azonnal a falhoz szorították a férfit, akit később egyenruhások vittek el a helyszínről.

A polgármester nem kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy valóban fegyver volt-e az elkövetőnél, és indult-e ellene eljárás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A választás arról is szól, hogy Orbán háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot és a kiszámíthatóságot a Tiszával
A Tisza Párt elnöke soproni fórumán bírálta Gulyás Gergely Hormuzi-szorosra vonatkozó kijelentését. Szerinte a miniszter ezzel hiteltelenítette a kormány háborúellenes kampányát.


„Tik-tak, tik-tak, tik-tak. Az idő nekünk dolgozik, és a magyar nép 22 nap múlva ítéletet mond. Kedves elvtársak, rövidesen üt az ítélet órája” – kezdte szombat esti fórumát Magyar Péter Sopronban, ahol újabb kísérletet tett a Fidesz fő kampányüzenetének átfordítására. Úgy fogalmazott, hogy

a Tisza Párt jelenti a békét és a biztonságot Orbán Viktor „háborús pszichózisával” szemben.

Magyar szerint a Békemenetnek nevezett „végemenet” óta az látszik, hogy a Fidesz már nemcsak kormányozni, hanem kampányolni sem tud, csak vergődik. Azt állította, a „Fidesz-travellel” hurcolják az országban a közmunkásokat Orbán Viktor fórumaira. „Nemcsak árad a Tisza, hanem szerte az országban ki is öntött. Itt körülbelül ötször annyi ember van, mint a vándorcirkusz mai, miskolci állomásán.”

Arról is beszélt, hogy Orbán Viktor március 15-én „gyerekek mögé bújt”, és velük vitette el a piszkos munkát, amikor ukrán zászlót feszítettek ki a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Az akciót több jel szerint a Fidesz kampányát segítő Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták. Magyar szerint hasonló történt Salgótarjánban és Miskolcon is, ahol a Tisza Párt helyi jelöltjének plakátja alá „Zelenszkij jelöltje” feliratot tettek ki.

„Azt javaslom nektek, hogy mi, tiszások; mi, magyarok inkább maradjunk a magyar lobogónál. […] Az ukrán zászlót meghagyjuk a Fidesznek.”

Ennél is megdöbbentőbb volt Magyar szerint, amikor Gulyás Gergely a múlt csütörtöki kormányinfón azt válaszolta a 444 kérdésére, hogy a kormány megfontolná, ha Donald Trump katonai segítséget kérne a Hormuzi-szoros felszabadításához.

„Ezzel az egy mondattal semmisítette meg a békepropagandát Gulyás Gergely”

– fogalmazott Magyar, aki szerint a honvédelmi és a külügyminiszter sem tagadta ezt. A Tisza-vezér ezután a soproniakkal együtt skandálta, hogy nem akarnak háborút. „A magyar emberek békét akarnak. A magyar emberek nemcsak Facebook-posztokban ítélik el a háborút, hanem a valóságban is.”

A választás szerinte arról is szól, hogy „Orbán háborús pszichózisát, háborús őrületét választják-e a magyarok, vagy a biztonságot, a békét, a kiszámíthatóságot és a fejlődést a Tiszával.”

Szégyenletesnek nevezte, hogy Kádár János után Orbán Viktor is behívta az oroszokat, majd a tömeggel együtt azt skandálta, hogy „Ruszkik haza”.

Ismét hazaárulással vádolta meg Szijjártó Pétert, aki a Washington Post hírszerzési információi szerint az EU-s találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett Szergej Lavrovval. Üzent Orbán Viktornak is:

„Minket nem fenyegethet senki. Se az orosz elnök, se az ukrán elnök, de főleg nem a még regnáló, leköszönés előtt álló magyar miniszterelnök.”

Magyar a helyi viszonyokról szólva elmondta, a párt közvélemény-kutatása szerint jelöltjük, Hallerné Nagy Anikó vezet a soproni központú választókerületben, amelyet 2022-ben a fideszes Barcza Attila a szavazatok 57,35 százalékával nyert meg. „Ezt a választókerületet is a Tisza meg fogja nyerni” – jelentette ki.

A Tisza Párt helyi jelöltje a Fertő tavi beruházást bírálta.

„A Fertő tó tragédiája a NER mintapéldája.

Egyéni, gazdasági és politikai érdekeket kiszolgálva vették el tőlünk a tavat, mindezt azért, hogy további milliárdokkal gazdagodjanak” – mondta Hallerné Nagy Anikó. Szerinte a beígért luxus helyett betontömbök, megcsonkított természet és elpazarolt közpénz maradt, a kiirtott nádas pedig a hatalom szakmai és erkölcsi csődjének szimbóluma lett. Azt ígérte, egy Tisza-kormány felülvizsgálná a terület ökológiai állapotát és garantálná a vízparthoz való szabad hozzáférést. „Visszavesszük, ami a miénk, mert a Fertő-tó mindenkié.”

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET: