A székelyföldi Hargita megyei Tibód településen egy úszómedencés ház tulajdonosa Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke – derült ki Juhász Péter videójából.
Az Együtt korábbi elnöke több helyi lakossal is beszélt, akik a videóban elmondták, Kövér is fel szokott tűnni az épületben, sőt voltak, akik úgy vélték, a házelnöké az ingatlan.
"- És az a Kövér László háza? - Igen, a tornyos." - hangzik el a videóban, amikor Juhász helyi lakosokat kérdez.
Egy anonim nyilatkozó arról beszélt az egykori politikusnak, hogy a román telekkönyvek szerint a ház Veress László tulajdona, de elővásárlási joggal rendelkezik felette a szintén Veress vezette Ábel Alapítvány.
Korábban a 24.hu írt arról, hogy Veress családja sajátjaként használ egy budai villalakást, amit külhoni magyaroknak szánt adományokból vett 240 millió forintért a Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány.
Juhász Péter szerint az MTHA az Ábel Alapítványt, a tibódi villa tulajdonosának szervezetét is támogatta több mint 30 millió forinttal. A helyiek szerint nem ez az egyetlen ingatlana a környéken.
Videó: Juhász Péter riportja
A székelyföldi Hargita megyei Tibód településen egy úszómedencés ház tulajdonosa Veress László, aki Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a kabinetfőnöke – derült ki Juhász Péter videójából.
Az Együtt korábbi elnöke több helyi lakossal is beszélt, akik a videóban elmondták, Kövér is fel szokott tűnni az épületben, sőt voltak, akik úgy vélték, a házelnöké az ingatlan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orosz megbízásból robbantottak volna ukránok - Bukarestben és Varsóban fogták el őket
A nyomozók úgy tudják, a szállítmány útvonala Ukrajna felé vezetett volna. A csomagok látszólag hétköznapi holmikat rejtettek, a detonációt távolról indították volna.
Román–lengyel akció: orosz titkosszolgálathoz köthető ukrán állampolgárokat fogtak el Bukarestben és Varsóban kedden, írja a HVG a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése alapján.
Két gyanúsított a bukaresti, ukrán tulajdonú Nova-Post csomagküldő szolgálatnál több robbanószerkezetet rejtett el.
A bombákat távirányítással akarták működésbe hozni, látszólag ártalmatlan csomagokba autóalkatrészek, fejhallgatók és GPS-lokátorok közé bújtatva.
Az SRI szerint az ukrán állampolgárok Lengyelországból érkeztek Romániába, és október 14-15-én adták fel a gyanús küldeményeket. A szolgálat azt is jelezte, hogy a megbízás orosz félhez köthető, és a Nova-Post kiterjedt hálózatát több helyszínen tervezett merényletekhez használták volna.
A lengyel titkosszolgálat szóvivője, Jacek Dobrzynski szerint a többfős hálózat Románián és Lengyelországon át Ukrajna felé akart robbanóanyagot továbbítani. A hatóságok termitet, vas-oxidot és bárium-nitrátot tartalmazó pirotechnikai eszközöket foglaltak le, amelyek alkalmasak szabotázsakciók sorozatára.
A mostani nyolc letartóztatáson túl Lengyelországban további 55 embert állítottak elő. A gyanú szerint az orosz titkosszolgálat megbízásából szabotázsakciók előkészítésén dolgoztak.
Román–lengyel akció: orosz titkosszolgálathoz köthető ukrán állampolgárokat fogtak el Bukarestben és Varsóban kedden, írja a HVG a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) közlése alapján.
Két gyanúsított a bukaresti, ukrán tulajdonú Nova-Post csomagküldő szolgálatnál több robbanószerkezetet rejtett el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lengyelország egyértelműen jelezte: Vlagyimir Putyin nem számíthat arra, hogy minden gond nélkül átrepülhet a lengyel légtéren, amikor Budapestre repül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Radoslaw Sikorski külügyminiszter ugyanis kedden a Radio Rodzinak azt nyilatkozta:
„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem fogja utasítani a kormányt arra, hogy leszállítsuk a gépét és átadjuk a gyanúsítottat a hágai bíróságnak.”
A miniszter hozzátette: „ha ez a csúcstalálkozó megvalósul, akkor a repülőgép más útvonalon fog közlekedni.”
Azért nem mindegy, melyik országon keresztül repül Putyin Magyarországra, mert a háború miatt az Európai Unió megtiltotta, hogy orosz repülőgépek uniós ország légterébe repüljenek. Ráadásul a Nemzetközi Büntetőbíróság korábban elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen, mert a vád szerint jogtalanul hurcolt el több száz ukrán gyermeket. Oroszország nem ismeri el a bíróság joghatóságát, és tagadja a vádat.
Az elfogatóparancs kötelezi a tagállamokat arra, hogy le kell tartóztatniuk az orosz elnököt, ha a területükre lép. Az összes uniós ország tagja a hágai bíróságnak – Magyarország ugyan éppen kilépni készül, de a nemzetközi jog kötelezi arra, hogy 2026 nyaráig végrehajtsa a korábban kiadott elfogatóparancsokat.
A magyar kormány ennek ellenére jelezte: garantálja Putyin beutazását a budapesti találkozóra és a hazautat is. Erre is reagált a lengyel külügyminiszter, azt mondta:
„visszatetszést kelt, hogy egy, a Nemzetközi Büntetőbírósághoz kötődő EU-tagállam meghívja magához Putyin elnököt”. Sikorski szerint ez azt mutatja, hogy „Magyarország nem a Nyugat részeként, hanem a Nyugat és Oroszország között helyezkedik el”.
Elképzelhető, hogy Bulgária lesz a megoldás Putyin problémájára, ugyanis Georg Georgiev bolgár külügyminiszter jelezte: engednék, hogy Putyin az ország légterét használja, ha ez közelebb vihet a békéhez.
„Ha ennek az a feltétele, hogy megvalósuljon ez a találkozó, akkor a legészszerűbb, ha egy ilyen találkozót minden lehetséges módon segítünk”
– fogalmazott Georgiev.
A bolgár külügyminisztérium közlése szerint azonban Oroszországtól még nem érkezett légi közlekedési engedély iránti kérelem.
Lengyelország egyértelműen jelezte: Vlagyimir Putyin nem számíthat arra, hogy minden gond nélkül átrepülhet a lengyel légtéren, amikor Budapestre repül, hogy találkozzon Donald Trumppal. Radoslaw Sikorski külügyminiszter ugyanis kedden a Radio Rodzinak azt nyilatkozta:
„Nem tudjuk garantálni, hogy egy független lengyel bíróság nem fogja utasítani a kormányt arra, hogy leszállítsuk a gépét és átadjuk a gyanúsítottat a hágai bíróságnak.”
A miniszter hozzátette: „ha ez a csúcstalálkozó megvalósul, akkor a repülőgép más útvonalon fog közlekedni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Zalakerámia augusztus végén leállította a termelést a tófeji gyárában – értesült a HVG. Az osztrák Lasselsberger csoport tulajdonában lévő vállalat a lap megkeresésére azt közölte, a gyáregységben már csak logisztikai tevékenység és egyéb támogató tevékenységek működnek.
Ezzel véget ért a Magyarországon százéves múltra visszatekintő csempegyártás.
A vállalat az év elején a magasabb technológiai színvonalú romhányi gyárát Romániába költöztette. Most a piaci igényekre hivatkozva döntöttek a tófeji gyártás megszüntetéséről. Az építőipar évek óta tartó visszaesése az árbevételt is visszahúzta, ezért a Lasselsberger cégcsoport termelésoptimalizálást hajtott végre és hajt végre.
A Zalakerámia nem közölte, hány dolgozó elbocsátásával jár a leállás, és nem tudni, mi lesz a termelőeszközök sorsa.
A tófeji önkormányzat nem válaszolt a HVG-nek a helyi iparűzési adóbevételek kiesésével vagy a dolgozók támogatásával kapcsolatos kérdésekre.
A gondok nem most kezdődtek a Zalakerámiánál: 2023 májusában Tófejen csoportos leépítést rendeltek el, a több mint 200 munkavállaló közel 90 százalékát elküldték, a gyártást pedig a romhányi egységbe vitték. A szektort terhelte a bányajáradék kiterjesztése, az energia- és munkaerőköltségek megugrása, valamint a jelentős forgalomcsökkenés.
A számok is ezt mutatják: a cég árbevétele 2021-ben 15 milliárd forint volt, 2022-ben egyszeri hatások miatt 32 milliárdra ugrott, 2023-ban viszont 12 milliárdra esett, 2024-ben pedig 9,2 milliárdra olvadt. A társaság 2021 óta veszteséges, az utóbbi két évben rendre nagyjából 2,1 milliárd forint mínuszt termelt.
A Zalakerámia augusztus végén leállította a termelést a tófeji gyárában – értesült a HVG. Az osztrák Lasselsberger csoport tulajdonában lévő vállalat a lap megkeresésére azt közölte, a gyáregységben már csak logisztikai tevékenység és egyéb támogató tevékenységek működnek.
Ezzel véget ért a Magyarországon százéves múltra visszatekintő csempegyártás.
A vállalat az év elején a magasabb technológiai színvonalú romhányi gyárát Romániába költöztette. Most a piaci igényekre hivatkozva döntöttek a tófeji gyártás megszüntetéséről. Az építőipar évek óta tartó visszaesése az árbevételt is visszahúzta, ezért a Lasselsberger cégcsoport termelésoptimalizálást hajtott végre és hajt végre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Török Gábor a megyei lapok Magyar Pétert gúnyoló AI-képes akciójáról: Régen biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség
A politológus szerint ha a közpénzekből működő állami sajtó terjeszt ilyen tartalmat, jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhetőek-e ezek a lapok újságnak és az ott dolgozók újságírónak.
Mint azt megírtuk, a minap a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapokban egy időpontban jelent meg egy olyan mesterséges intelligencia által generált kép, amelyen Magyar Pétert gyakorlatilag kutyaként ábrázolják. A TISZA Párt elnöke négykézláb látható pórázra kötve, nyakörvvel a nyakán, a póráz végét Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője tartja, mögötte pedig ukrán zászlókat lobogtató emberek. A kép bal oldalán ezzel szemben Orbán Viktor szerepel magyar zászlókat lengető tömeg előtt.
Magyar Péter erre így reagált kedden: „Orbán Viktor a legrosszabb náci és kommunista propagandát is túlszárnyaló gyűlölet- és dehumanizáló kampányt folytat a valódi kihívói ellen. Ezzel a minden részletében hamis fotóval férfiként, apaként, politikusként és emberként akarnak megalázni”.
Török Gábor politológus sem hagyta szó nélkül a megyei lapok összehangolt akcióját. Facebook-bejegyzésében azt írta, ha egy politikai szereplő saját oldalára kitesz egy ilyen képet, azzal magát minősíti, a politikai kockázat és a felelősség az övé. Más a helyzet azonban, ha egy médiumnál fordul ez elő:
„Voltak már bunkó és színvonaltalan képek, posztok, mondatok sokfelé, lelkük és persze támogatottságuk rajta.
Ha azonban egy megyei napilap vagy éppen a közpénzekből működő állami sajtó mutatja, hirdeti, terjeszti tovább, ott bizony jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhető-e még újságnak és az ott dolgozók újságírónak. Fiatalon három-négy évig dolgoztam egy megyei napilapnál, azt biztosan tudom mondani,
ha akkor egy ilyen megjelent volna az újságban mondjuk Antall Józsefről, Orbán Viktorról vagy akár Horn Gyuláról, pártállástól függetlenül biztosan távozott volna legalább a fél szerkesztőség”.
A politológus végül egy latin mondással zárta sorait: „Tempora mutantur, et nos mutamur in illis [Az idő változik, és vele változunk mi is – a szerk.] Sajnos”.