HÍREK
A Rovatból

Szabó Szabolcs Magyar Péternek: Akinek ez mindössze egy éve jutott eszébe, az lehetőleg ne oktasson már ki ellenzékiségből

A TISZA Párt elnöke korábban azt mondta: a jelenlegi ellenzék a Fidesszel együtt szavazta meg, hogy a pártok több pénzt kapjanak.


A hazugságnak és a valóság meghajlításának van az a szintje, amikor kénytelen reagálni az ember - írta a Facebook-oldalán Szabó Szabolcs. Csepel és Soroksár ellenzéki országgyűlési képviselője Magyar Péter állításaira reagált.

A TISZA Párt elnöke ugyanis korábban arról írt: „a Fidesszel karöltve” a parlamenti ellenzék is megszavazta decemberben, hogy az eddigi állami pénzeken felül 2025-re még plusz 16 milliárd forint költőpénzt kapjanak „a nulla társadalmi támogatottsággal rendelkező pártocskák frakciói”.

„Akkor először is: mi – mármint a Momentum frakció tagjai –, ezt nem szavaztuk meg, de hasonlóképp járt el a többi ellenzéki képviselő is. Ezt a Fidesz terjesztette be, a Fidesz szavazta meg. Ráadásul a pletykák szerint a KDNP felől jött az igény a lóvéra, de ez csak mellékszál”

- írta Szabó Szabolcs.

Az ellenzéki képviselő azt is hozzátette, a Momentum frakció már nyilatkozott arról, hogy a többletforrásból „rászoruló családokat, NER-károsult állampolgárokat” fognak segíteni.

„Másodsorban érdemes azért azt is megemlíteni, hogy Magyar Péter mindenféle önsajnáltató állításával szemben a Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez. Elindultak ugyanis egy választáson (mint ahogy pl. én is, és immár harmadszor vagyok egyéni körzetben győztes jogon országgyűlési képviselő), így egyrészt kap minden EP képviselő fizetést (havi bruttó 10.802 euró, ami jelenlegi árfolyamon mintegy 4,5 millió forint). Ezen kívül kapnak egyenként havi 4950 euró általános költségtérítést, 350 euró napidíjat, utazási költségtérítést, egészségügyi költségtérítést. Ezen kívül az EP képviselők szabadon választják meg személyzetüket, melyhez az EP költségvetéséből havi 29.557 eurót biztosítanak minden képviselőnek. Valamint a Tisza az Európai Néppárt frakciójának tagja, így a frakciónak juttatott milliárdos nagyságrendű támogatásból is minden bizonnyal hozzájutnak szolgáltatásokhoz a Tisza képviselői.”

Szabó szerint ezeket összeadva milliárdos tétel jön ki. Azt is hangsúlyozta, hogy ez is mind közpénz, ez is az adófizetők (így többek között a magyar adófizetők) pénzéből van.

„Harmadrészt én továbbra is csak sok sikert tudok kívánni mindenkinek, aki arra teszi fel az életét, szakmai reputációját, hogy a NER-rel szemben küzdjön. Üdv a fedélzeten, és sok sikert!

Csak annyit kérnék cserébe, hogy akinek ez mindössze egy éve jutott eszébe, mert előtte speciel a mindenféle NER-es pozikból kapta a havi több milliós fizetését a Fidesztől, az lehetőleg ne oktasson már ki ellenzékiségből olyanokat, akik már akkor is a barikád túlsó oldalán álltak, és tisztességesen végezték a dolgukat”

- fogalmazott a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ettől szenved a fél ország: itt a Covid új variánsa, ami enyhébb, mint a pandémia idején, de a java még csak most jöhet
Rusvai Miklós szerint a mostani kb. 40 ezres esetszám néhány héten belül akár meg is négyszereződhet. Influenzaoltások csak novembertől lesznek elérhetőek.
Malinovszki András / Fotó: Engin Akyurt/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2025. október 02.



Köhögés, torokfájás, fáradtság – bizonyára sokaknak feltűnt, hogy a környezetükben sokan – vagy akár ők maguk – értik ezeket a tüneteket – és ez nem véletlen. A hirtelen lehűlés reggeli 4-5 fokos hidege sokakat megvisel, főleg, ha valaki még mindig kora őszi öltözékben indul el otthonról. Ilyenkor könnyű megfázni, de szakértők szerint más is lehet a háttérben.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai szerint egyre többen fordulnak orvoshoz légúti panaszokkal. Az iskolákban és munkahelyeken gyorsan terjednek a fertőzések, a szakértők pedig arra figyelmeztetnek: ha ez így folytatódik, akár járványhelyzet is kialakulhat.

A mostani megbetegedések mögött a Covid új variánsa állhat, ami már megjelent Magyarországon. Jó hír, hogy ez a változat nem okoz komoly szövődményeket, mint például tüdőgyulladást.

A tünetek viszont kellemetlenek: köhögés, torokfájás, orrdugulás, fejfájás és fáradtság is jelentkezhet – ezek szinte teljesen megegyeznek a nátha tüneteivel.

A védekezés most nem egyszerű. Az oltás csak novembertől lesz elérhető, addig a szakemberek a rendszeres kézmosást és a maszkviselést javasolják zárt térben. A debreceni kórházban már kötelezővé is tették a maszkot: aki nem viseli, nem léphet be az intézménybe.

Kiss Csaba háziorvos a Blikknek is beszélt a helyzetről. Szerinte az egészséges életmód és a mozgás segíthet abban, hogy ellenállóbbak legyünk a fertőzésekkel szemben. Mint mondta: „Nem rosszabb a helyzet, mint máskor, ebben az időszakban rendszerint terjednek a légúti megbetegedések, mert a gyerekek az iskolával közösségbe kerülnek, ha egyikük hordoz magában valamit, zárt térben könnyen átadja másoknak. Kétszázféle olyan vírust ismerünk, ami felső légúti tüneteket okoz, ezek egyike lett az öt éve még igen veszélyes Covid. A praxisomban már elég ritka a súlyos Covid fertőzés, ezért nem is tesztelünk rutinszerűen”.

Kiss doktor kiemelte: vannak, akiknek most is érdemes komolyabban venni a fertőzést.

A legyengült immunrendszerű emberekre, például kemoterápiás vagy immunszupresszív kezelés alatt állókra veszélyesebb lehet a vírus.

Nekik, és a velük élőknek is ajánlott a maszk és az oltás.

Rusvai Miklós virológus szerint a szennyvízvizsgálatok és a kórházi minták alapján most még nincs járvány. Körülbelül 40 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, de mint mondta:

„a mostani meredek dinamika alapján két hét múlva, október közepén már nagy valószínűség szerint eléri a lakosság fertőzöttsége a 200 ezres küszöböt”.

Influenza-megbetegedést egyelőre csak elvétve észleltek. A leggyakoribb tünetek most a felső légutakat érintik: erős torokfájás, gyakori rekedtség, gégegyulladás. A betegek sokszor úgy írják le a fájdalmat, mintha „borotvapenge vagy törött üveg” karcolná a torkukat. Bár a vírus nem okoz szövődményeket, az idősebbeknél – különösen, ha más betegségeik is vannak – súlyosabb formában is jelentkezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk