HÍREK
A Rovatból

Súlyos jelentés: 10 százalékkal több magyar halt meg tavaly, mint 2020-ban, 25 ezerrel több, mint 2019-ben

A KSH szerint 2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt, Két év alatt minimum 40 ezer embert vitt el a Covid, de az elmaradó influenzajárvány miatt ennél valószínűleg sokkal többet.


Közzétette a Központi Statisztikai Hivatal a 2021-es decemberi és az egész éves demográfiai adatokat. Amióta évente vezetik a statisztikát, soha nem volt akkora a halálozások és a születésszám különbsége, mint 2021-ben - hívja fel a figyelmet a hvg.hu cikke. A halálesetek száma az évenkénti összeírások kezdete, 1949 óta soha nem volt ennyire magas, a lakosságarányos halálozási számban pedig visszazuhantunk száz évet, az 1920-as évtized szintjére.

Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül - a koronavírus-járvány előtti utolsó év - 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,1, október-novemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában.

A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

És ezek még a nem korrigált, ideiglenes adatok, a számok még romlani fognak, mert a járvány miatt lassabban érkeznek be a KSH-hoz a halotti anyakönyvi kivonatok, minden hónap adatközlésekor korrigálják az előző néhány hónap számait. Sokan, akik decemberben haltak meg, csak egy-két hónappal később jelennek meg a statisztikában.

2021-ben 155 000 magyar halt meg, amióta évente vezetik a statisztikákat, soha nem volt ennyi elhunyt egy év alatt, 2020-ban 141-ezren haltak meg, 2019-ben 130 ezer körül volt az éves halálozás, az ötéves átlag előtte se volt több ennél.

A két pandémiás év alatt összesen 40 ezerrel több halottat regisztráltak tehát, mint a járvány előtt átlagosan, ennyi biztosan a járvány számlájára írható. A korrekciók után majd ez a szám növekedni fog még, abba pedig még súlyosabb belegondolni, hogy az influenzajárvány elmaradása és más halálnemek csökkenése következtében még pluszban hány áldozata lehetett a Covidnak Magyarországon.

Az előzetes adatok szerint 2021 decemberében 7336 gyermek született és 16 106-an haltak meg, 2020 decemberéhez viszonyítva az élveszületések száma 1,8 százalékkal nőtt, a halálozásoké 6,1 százalékkal csökkent - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Közölték: tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke - jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal, 4896-tal többen haltak meg.

Tavaly decemberben a halálozások száma kevesebb volt, mint egy évvel korábban, miközben a születések száma kismértékben meghaladta az akkorit, ennek következtében a természetes fogyás 12 százalékkal csökkent, és a 2020. decemberi 9949-cel szemben 8770 volt.

Decemberben 4320 pár kötött házasságot, ami 30 százalékkal, 1008-cal több a 2020 decemberinél.

Tavaly 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,59 volt a 2020-ra számított 1,56-hoz képest.

2021-ben 72 ezer pár kötött házasságot, ez 7,3 százalékkal, 4905-tel több az egy évvel korábbinál. A házasságkötések száma legutóbb 1986-ban volt ilyen magas. Január-februárban 7,0, augusztus-októberben 13 százalékkal kevesebb, márciusban 5,2, április-júliusban 33, november-decemberben 18 százalékkal több esküvőt regisztráltak, mint 2020-ban.

Ezer lakosra 9,6 élveszületés és 16 halálozás jutott tavaly. Az élveszületések aránya 0,1, a halálozásoké 1,5 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2020-ban, ennek következtében a természetes fogyás 1,4 ezrelékponttal, 6,4 ezrelékre emelkedett. 2021-ben ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,2 ezrelékponttal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A házasságkötési arányszám 7,4 ezrelék volt, ez 0,5 ezrelékponttal meghaladta 2020 azonos időszakáét.

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma 2021 végén 9,689 millió volt ​

-írta a KSH.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter egy utolsó, négyszemközti megbeszélést ajánl Sulyok Tamásnak, mielőtt lép a kormány
A miniszterelnök az ATV-ben jelentette be, hogy még egyszer, négyszemközt szeretne tárgyalni Sulyok Tamás köztársasági elnökkel. Kijelentette, ha nem tudnak megállapodni, a kormány rövidesen megteszi a szükséges lépéseket az államfő eltávolítására.


Magyar Péter volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége kedd este, ahol Rónai Egon műsorvezető kérdezte a kormányalakítás utáni első hónap tapasztalatairól és a kormány előtt álló feladatokról.

A miniszterelnök szerint nem az a fontos, hogy ő elégedett-e az eddig elvégzett munkával, hanem az, hogy az ország az. Úgy látja, a gyors kormányalakítás és az új struktúra felállítása után sok fontos, nem csak szimbolikus ügyben sikerült előrelépni. Különösen büszke arra, hogy három hét alatt sikerült politikai megállapodást elérni az uniós forrásokról, így ősszel 6 ezer milliárd forint érkezhet Magyarországra.

„Sokáig hallgattuk azt éveken keresztül, hogy miért nem jönnek a pénzek, volt szó mindenről, Ukrajnáról, illegális migrációról, ideológiai kérdésekről, de hát három hét alatt kiderült, hogy igazából itt a tiszta közéletről van szó” – mondta.

Szerinte a megállapodás feltételei, mint a korrupcióellenes fellépés és az átláthatóság, a magyar emberek érdekét szolgálják. „Én nagyon büszke vagyok a kollégáimra először is, mert éjjel-nappal dolgoznak, nemcsak a miniszterekre, hanem a minisztériumi tisztviselőkre, diplomatákra” – tette hozzá. A miniszterelnök elmondta, hogy a mai napon nyújtják be azt a jogszabálycsomagot, amely a megfeleléshez szükséges.

Másik nagy eredménynek a kárpátaljai magyarság nyelvi, kulturális és politikai jogainak visszaszerzését tartja. Bár ez egyelőre technikai szintű megállapodás, de állítása szerint az ukrán fél magas szinten garanciát vállalt a betartására. „Ez egy óriás eredmény tekintettel arra, hogy az előző kormány 10 év alatt semmit nem tudott tenni, hangos volt, kiabált, így utólag kiderült, hogy valószínűleg ezt sem akarták megoldani, mint az uniós forrásokat sem” – jelentette ki.

A benyújtandó törvénycsomag részleteiről elmondta, hogy az a KEKVA-k által kezelt vagyon államhoz való visszakerüléséről is rendelkezik. A nem egyetemi alapítványok vagyona idén augusztus 31-ig, az egyetemi alapítványoké pedig 2027. augusztus 31-ig kerülne vissza. Szerinte ez nem állami gyámságot jelent, hanem a közpénz jellegét elvesztett, magánvagyonként kezelt ezermilliárdok visszavételét. A feladatokat továbbra is el kell látni, de „nem sokmillió forintos haveri kuratóriumi fizetések mellett, vagy kastélyokban, vagy vitorlás kikötőkben, vagy felesleges beruházások mellett kell ezeket elvégezni, hanem mint egy állami feladatot, vigyázni a közpénzre”. Hozzátette, „a közpénz mindenféle ellentétes fideszes értelmezéssel szemben az a magyar emberek pénze”.

A csomag korrupcióellenes részét az Integritás Hatóság megerősítése jelenti. Mint mondta, azért is kaptak ekkora felhatalmazást a választáson, „mert azt vállaltuk, hogy a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenül végezheti a munkáját”. Szerinte a korábban „béna kacsaként” működő szervezet komoly hatásköröket kap. „Például, hogyha az ügyészség mondjuk lezárja a nyomozást, akkor az Integritás Hatósága a jövőben kezdeményezheti a nyomozás folytatását, vagy akár nyomozati eszközöknek az igénybevételét” – részletezte. Kiemelte a vagyonnyilatkozatok kérdését, amely szerinte eddig semmire sem volt jó. A jövőben az Integritás Hatóság a családtagok vagyonosodását is vizsgálhatja, és ha törvénytelenséget sejt, akár egy miniszter elmozdítását is kezdeményezheti. „Ha valaki szándékosan, súlyosan, valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot tesz, akkor akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz. Na, azt gondolom, hogy innentől fogva már érdekesek lesznek a vagyonnyilatkozatok” – tette hozzá. Úgy véli, ennek hatására „olyan emberek fognak közhivatalt vállalni, vagy ott maradni, akiknek nincsen vaj a füle mögött”.

A miniszterelnök kitért az elmúlt hónap parlamenti munkájára is. Örömtelinek nevezte, hogy a képviselői fizetések és a havi 7 millió forintos költségkeret csökkentéséről szóló javaslatukat a parlament egyhangúlag elfogadta, beleértve a Fidesz képviselőit is. „Ezzel négy év alatt, csak ezzel az egy döntéssel minimum 50 milliárd forintot spórolunk a magyar adófizetőknek” – mondta. Szerinte az ellenzék azért szavazta meg a javaslatokat, mert nehéz nemet mondani azokra, amelyek valóban a magyar emberek érdekét szolgálják. Úgy látja, a parlamenti ülések nézettsége soha nem látott mértékű, amihez egy személyes emléket is fűzött: „Én valamilyen perverz módon, okból gyerekkoromban imádtam parlamentet nézni a nagymamámmal”. Szerinte akkoriban a parlamentben valódi viták zajlottak. „Ott viták voltak. Valódi viták voltak, humorral, felkészültséggel, műveltséggel, néha kőkemény viták, de emberséges viták” – emlékezett vissza.

A korábbi rendszer pazarlásáról szólva kijelentette: „Egy olyan országban, ahol esnek ki a szekrényből a csontvázak, akár bármelyik szekrénybe nyúl bármelyik miniszterem, vagy miniszterünk, minimum a 20 milliárd forintos, de inkább 100 milliárdos csontváz jön elő.”

Magyar Péter beszélt a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről is.

„Ez egy ideológiai hivatal volt, megcsúfolva azt a gyönyörű szavunkat, amit szuverenitásnak mondunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szervezet a magyar embereket és a sajtót zaklatta.

A parlamentben felszólította a Fidesz képviselőit, hogy mondják el, milyen hasznos tevékenységet végzett a hivatal, de állítása szerint nem kapott választ. „Elvárom, hogy bármilyen magyar szerkesztőség, sajtómunkatárs szabadon elmondhassa a véleményét, és ezért őt ne egrecíroztassák, vagy helyezzék nyomás alá, főleg ne a magyar emberek pénzével” – szögezte le. A hivatal helyén egy új, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt hoznak létre. „Nagyon nagy elvárás van a magyar emberekben szerintem, hogy kerüljön kivizsgálásra az utóbbi 15-20 év minden lopása, bűncselekménye, a közpénzek visszaszerzése” – mondta az új szervezet feladatairól.

A választók esetleges türelmetlenségével kapcsolatban kifejtette, hogy a jogállamiság időt igényel. „A jogállam az, mondhatnánk, hogy nem kér enni, vagy a demokrácia, de néha igen, időben” – mondta, utalva arra, hogy a jogalkotási folyamat hosszabb, mint a rendeleti kormányzás idején. Szerinte a választás utáni hangulatváltozást sokan érzékelik. „Sokan ébredtek föl úgy április 13-án, hogy itt új világ van, hogy nem kell félni, hogy a szakemberek végezhetik a munkájukat” – fogalmazott. Ugyanakkor elismerte a feladat nehézségét: „Azért nem egy egyszerű feladat 16 év után felállítani egy új kormányt, visszahozni a szakembereket a kormányzásba.” Hangsúlyozta, hogy a kormány támogatottsága történelmi magasságokban van, ami óriási felelősséggel is jár. „Nem leszünk tévedhetetlenek, tehát azt most mondom, és a kampányban is elmondtam, hogy nem vagyunk tévedhetetlenek. Ha hibázunk, bocsánatot fogunk kérni, nem fog leesni a nem létező karikagyűrű a kezemről” – ígérte.

Végül Sulyok Tamás és más, a Fidesz által kinevezett vezetők eltávolításának kérdése is szóba került. A miniszterelnök azzal kezdte, hogy „nagyon tisztelem a köztársasági elnöki intézményt. Szerintem ez egy nagyon fontos intézmény.” Ugyanakkor szerinte a választók adtak felhatalmazást az eltávolításukra. „Teljesen világosan elmondtuk többször a kampányban, benne volt a vállalásaink között, hogy azok a bábok nem maradhatnak, akik végignézték a magyar jogállam leépítését, a szerencsétlen magára hagyott gyerekek tönkretételét, az ország kirablását” – szögezte le. Furcsának nevezte, hogy a korábbi kormánypártok most külföldi segítséget kérnek. „Egy kicsit furcsa azt nézni, megmondom őszintén, amikor most azok mennek külföldre, már a Mi Hazánk is, vagy a Fidesz is, már behívnak külföldi csapatokat is, hogy védjék a jogállamot egy újonnan éppen csak megválasztott kormánnyal szemben” – mondta. A Sulyok Tamás melletti tüntetésről azt mondta, az a felhatalmazás, amit több millió ember adott nekik, erősebb, mint az 500 ember, akit a Fidesz és a Mi Hazánk odavitt.

Bejelentette, hogy még egyszer megpróbál négyszemközt beszélni Sulyok Tamással, de ha nem sikerül megállapodni, akkor rövidesen eljárnak az ügyben.

„A folyamat egyáltalán nem állt meg. Csak nyilván a folyamatoknak vannak látható részei, és jogalkotás, vagy jogszabály-előkészítési részei” – zárta gondolatait.

A teljes műsort itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk