Kórházba vitték Ratko Mladić tábornokot, akit a „Balkán mészárosa” néven is szoktak emlegetni. Bosznia-Hercegovina szerb hadseregének volt parancsnoka tüdőgyulladással és szívzörejekkel került kórházba Hágában – jelentette fia, Darko a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
A volt parancsnoknál általános gyengeség jelei jelentek meg, szíve legyengült és szívzörejeket is megállapítottak.
A hágai Nemzetközi Törvényszék 2017-ben ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre Mladićot, akit hosszú évek bujkálása után 2011-ben fogtak el. A tábornok fellebbezett a döntés ellen, ám azt 2021-ben elutasították.
1995 júliusában neki volt a legnagyobb szerepe a srebrenicai mészárlásnál, ahol a vád szerint az ő utasítására öltek meg több mint 8000 muszlim férfit és gyereket. Ez volt a II. világháború utáni legsúlyosabb tömegmészárlás Európában.
Kórházba vitték Ratko Mladić tábornokot, akit a „Balkán mészárosa” néven is szoktak emlegetni. Bosznia-Hercegovina szerb hadseregének volt parancsnoka tüdőgyulladással és szívzörejekkel került kórházba Hágában – jelentette fia, Darko a TASZSZ orosz hírügynökségnek.
A volt parancsnoknál általános gyengeség jelei jelentek meg, szíve legyengült és szívzörejeket is megállapítottak.
A hágai Nemzetközi Törvényszék 2017-ben ítélte életfogytiglani börtönbüntetésre Mladićot, akit hosszú évek bujkálása után 2011-ben fogtak el. A tábornok fellebbezett a döntés ellen, ám azt 2021-ben elutasították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két szavazókörben is lezárult a voksolás, mindenki leadta a szavazatát
Budapesten, az I. kerületben van az ország legkisebb szavazóköre, ahol mind a hat választópolgár leadta a voksát. Délután egy órára nemcsak ők, hanem a borsodi Tornakápolna 20 választója is végzett.
Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát
- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Nem ez azonban az ország legkisebb szavazóköre. Ezt a címet a budapesti, V. kerületi központú 1. számú egyéni választókerület 25. számú szavazóköre viseli, ahol mindössze hat választópolgárt vártak. Délután egy órára ők is mindannyian végeztek a szavazással.
A két szavazókör gyors lezárása jól mutatja a nap egészére jellemző, kiugró választói aktivitást. Országszerte már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak több szavazóhelyiség előtt is.
A részvételi adatok ezt alá is támasztották: délelőtt 11 órára a jogosultak közel 40 százaléka, azaz több mint 2,8 millió ember már szavazott.
Délután egy órára országosan több mint 54 százalékos volt a részvétel, ami több mint négymillió leadott voksot jelent.
Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát
- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy Ákos is csalást emleget: Tudta nélkül görög nemzetiségűnek írtak át egy választót Vácon, így nem szavazhatott pártlistára
A képviselő szerint egy váci polgárt a beleegyezése nélkül regisztráltak görög nemzetiségi szavazónak. Azt állítja, hogy az ilyen típusú visszaélés többeket is érinthetett: „Ha minden szavazókörben csak 5 embertől vonják meg ilyen módon a szavazás jogát, az már 50 ezer ellenzéki szavazat” - írja.
Már hetek óta kering egy meg nem erősített információ a közösségi médiában, miszerint választókat tudtuk nélkül írnak át nemzetiségi szavazóvá, annak érdekében, hogy így kizárják őket az országos listára való szavazás lehetőségéből. A választáson ugyanis vagy pártlistára, vagy nemzetiségire lehet szavazni, a kettőre együtt nem. Egy váci szavazó számára ez a rémálom vasárnap valóra vált Hadházy szerint.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon számolt be egy váci esetről, ahol állítása szerint egy választópolgár a szavazókörben vette észre, hogy nem adhatja le a voksát pártlistára.
A képviselő szerint a választót a tudta és beleegyezése nélkül regisztrálták a görög nemzetiségi névjegyzékbe. A képviselő csalást emleget.
„Egy ijesztő dokumentum: egy váci honfitársunk küldte el a jegyzőkönyvet (a személyes adatokat én takartam ki) erről a csalásról: a szavazókörben szembesült azzal, hogy nem szavazhat az ellenzéki listára, mert valakik a tudtán kívül görög nemzetiségi lista szavazójává írták át őt” – írja Hadházy.
A poszt szerint az érintett nem hagyta annyiban a dolgot, és kiharcolta, hogy az esetről jegyzőkönyv készüljön.
A jegyzőkönyv:
A bejegyzés egy későbbi frissítéséből kiderül, hogy bár a helyi jegyző intézkedett, a megoldás nem hozott sikert.
„Sajnos nem nagy happy end: a jegyző ugyan visszatette őt a normál szavazók közé, de majd csak a KÖVETKEZŐ választáson szavazhat az ellenzéki listára , ma már nem”
– fogalmaz a képviselő.
Hadházy Ákos szerint nem egyedi esetről van szó. „Kaptam még olyan jelzést, hogy mással is előfordult ilyen, ők most próbálkoznak a jegyzőkönyveztetéssel. Sajnos a Redditen olvastam olyan esetről, ahol egy kis nógrádi településen még jegyzőkönyvet sem engedtek felvenni az esetről...” – teszi hozzá.
Határozat:
Hadházy a posztjában a lehetséges visszaélések hátterét is vázolja. Szerinte a Fideszhez köthető, úgynevezett Kubatov-lista alapján a párt nagyjából tisztában van a választók politikai beállítottságával.
„Ha minden szavazókörben csak 5 embertől vonják meg ilyen módon a szavazás jogát, az már 50 ezer ellenzéki szavazat” – vezeti le a képviselő.
Hadházy Ákos végül arra kéri követőit, hogy figyeljenek a jelenségre, és ha ismerősükkel hasonló történik, „mindenképpen bíztassák arra, hogy vetessenek fel jegyzőkönyvet az esetről.”
A választás napján civil jelzések érkeztek a szavazás tisztaságát érintő ügyekről. A Tiszta Szavazás Koalíció például arról számolt be, hogy több ezer megfigyelőjük jelzései alapján több településen is felmerült a szervezett szavazószállítás és a szavazatokért cserébe adott anyagi juttatások gyanúja.
Már hetek óta kering egy meg nem erősített információ a közösségi médiában, miszerint választókat tudtuk nélkül írnak át nemzetiségi szavazóvá, annak érdekében, hogy így kizárják őket az országos listára való szavazás lehetőségéből. A választáson ugyanis vagy pártlistára, vagy nemzetiségire lehet szavazni, a kettőre együtt nem. Egy váci szavazó számára ez a rémálom vasárnap valóra vált Hadházy szerint.
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon számolt be egy váci esetről, ahol állítása szerint egy választópolgár a szavazókörben vette észre, hogy nem adhatja le a voksát pártlistára.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Újabb rendőr fordult nyilvánosan szembe a kormánnyal: „Nem politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Gilszki Dániel szolnoki rendőr kitálalt a rendőrséggel szembeni politikai megfélemlítésről. A választás napján közzétett posztban a méltatlan béreket és a létszámhiányt is élesen bírálta.
„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.
Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.
„NEM politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Úgy folytatja: „Sok Bajtársam és Honfitársam után szabadon...ELÉG VOLT! 20 éve szolgálok! Szolgáltam szülővárosomban Szolnokon honvédként, majd 16 éve rendőrként! (...) 2010-ben ezzel a szándékkal és meggyőződéssel öltöttem magamra a rendőr egyenruhát!”
A rendőr szerint a politika súlyos károkat okozott az állományban, és nyomás alatt tartja a vezetőket.
„ELEGEM LETT! ELEGEM LETT abból, hogy a politika megtizedelte a rendőri állományt országszerte!ELEGEM LETT abból, hogy vezetőimet sakkban tartja, tönkre teszi a politika, megfélemlíti, kényszeríti őket, hogy tized állománnyal a napi alapfeladatainkon túl kiszolgálják az aktuális politikai igényeket!” – fogalmazott.
Állítja, a rendvédelmi dolgozók erejükön felül teljesítenek. „A mindennapokban »közelharcot vívunk« régóta, erőnkön felül! Minden nappal, minden éjjel, minden hétköznapon, minden hétvégén, minden ünnepnapon. Ahogyan a katonák, a mentők, a büntetésvégrehajtásban dolgozók, a tűzoltók, NAV-osok és a titkosszolgálatok is!”
A posztjában Gilszki kifejti, hogy bár rendőrként nem politizál, kétgyermekes apaként kötelességének érzi, hogy kiálljon egy szebb jövőért.
„Igazságos, politikától mentes RENDŐRSÉGet akarok, nem lojalitás alapján kiválasztott vezetőket, hanem a közérdeket szolgáló szakembereket a vezetői pozíciókba!”
Követelését így folytatja: „Társadalmi megbecsülést a RENDVÉDELMI HIVATÁSNAK!”, majd azzal zárja sorait, hogy tisztában van a lehetséges következményekkel. „BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS, AKI NÉMA! NEM FÉLEK! A közös eskü mindannyiunkat holtig kötelez! A mai napon Magyarország történelmet ír”.
Gilszki Dániel azt is írja, hogy a morál „sosem látott mélyponton” van, és semmilyen szinten nincs perspektíva a hivatásban. Állítása szerint három helyen kell dolgoznia, hogy méltó körülményeket teremtsen a családjának, mert a rendőri hivatás mélyen alul van fizetve.
A fegyveres szervek tagjai közül nem ő az első, aki nyilvánosan kihátrált a jelenlegi hatalom mögül.
„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.
Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Toroczkai szavazott, majd megnevezte az egyetlen forgatókönyvet, ami után távozna a Mi Hazánk éléről
A Mi Hazánk elnöke a választás napján beszélt pártja és saját politikai jövőjéről. Az egyetlen negatív kimenetelnek azt nevezte, ha a párt nem jut be az Országgyűlésbe, ami után valószínűleg lemondana.
Magyarország előtt három út maradt, és egy hárompárti országgyűlés megalakulására kell számítani, amelyben a Mi Hazánk Mozgalom megkerülhetetlen erő lesz – erről beszélt a párt elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát a Csongrád-Csanád vármegyei Ásotthalmon.
A párt számára az egyetlen negatív forgatókönyv, ha nem jutnak be az Országgyűlésbe – mondta az MTI tudósítása szerint Toroczkai László, aki kijelentette, ezt nem tartja elképzelhetőnek, de ha mégis így történne, meghozná a személyes döntését.
„Én nem szeretnék egy olyan pártot vezetni, ami lefelé halad a lejtőn. Én láttam olyan pártelnököket, akik a sírba vitték magukkal a pártjukat, én biztos, hogy nem ilyen ember vagyok” – fogalmazott a miniszterelnök-jelölt.
Az ellenzéki politikus a délelőtti adatokat extrém magasnak nevezte, amit a demokrácia diadalának tart.