ÉLET-STÍLUS

Mi legyen a gyerekkel tanítás után? Napközi vagy nem napközi?

Rögtön az iskolás évek elején szembetaláljuk magunkat ezzel az igen fogós kérdéssel. Mondunk néhány pro és kontra érvet.

Link másolása

A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.

Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.

Itt rögvest az elején szeretném leszögezni, csak hogy tisztában legyél a tényekkel: hagyományos rendszerű iskolába jártunk mindig is és járunk most is, és nekem az összes gyerekem napközis volt. Az első két évben. Mostanáig. Legkisebb ugyanis nem az. De nem azért, mert revideáltam az álláspontomat és négy gyerek után úgy gondolom, hogy eleddig hibásan döntöttem és épp itt az ideje változtatni. Nem. Ha rajtam múlna, akkor Legkisebb is napközis lenne. De nem csak rajtam múlik. A világjárvány revideálta az álláspontját, aminek az lett a következménye, hogy jobbnak láttam, ha minden előnye ellenére Legkisebb mégsem marad tanítás után az iskolában.

Na ennyit a történet közepéről. És akkor most térjünk vissza szépen lassan az elejére. Nagyon az elejére.

A saját gyerekkoromba. Én nagyon sokáig voltam napközis. Még általános iskola nyolcadik osztályában is. Rühelltem. Szégyelltem. Vércikinek tartottam. Ráadásul az osztályomban én voltam az egyetlen, aki tanítás után napköziben maradt. Ezért aztán összevont csoportban élvezhettem az iskolai létet, amíg értem nem jöttek a szüleim. Ennek amúgy igen egyszerű oka volt: 36 kilométerre laktam az iskolámtól és több délutáni/kora esti elfoglaltságom is volt, ami előtt nem lett volna érdemes hazamennem. Ettől függetlenül borzasztóan utáltam. Úgy is, hogy azok közül a gyerekek közül, akikkel a délutánjaimat együtt töltöttem, ma többeket is a barátomnak tekinthetek. De ez ugyebár csak később derült ki. Ezt a mondatot azonban jól jegyezd meg! Mert fontos…, fontos, mert nagyban befolyásolta a későbbi, a saját gyerekeimet érintő döntésemet.

Lukas fotója a Pexels oldaláról

És van még itt egy másik jelentőségteljes momentum. Az egyik tanárunk megjegyzése a napközivel kapcsolatban. Ő ugyanis azt mondta, hogy

“a napközi a közösség érdekét szolgálja, azé a közösségét, amely aztán az egyén fejlődésében játszik majd nagy szerepet. Mert egy jó közösség, ahol a tagok ismerik egymást, húzóerő és támogatás. De ahhoz létre kell hozni A közösséget. És azt a tanórák alatt és a tanórák közötti rövid szünetekben nem lehet. Ahhoz idő kell és szabad “játék”. Azokkal, akikkel együtt töltjük a keretekbe szorított időnket.”

– Snitt. –

Azt hiszem, én egy fordítva bekötött szülő vagyok.

Egyre inkább úgy vagyok a köznevelési és -oktatási intézményekkel, hogy legkevésbé a tanító, direktbe fejlesztő, oktató jelleg érdekel belőle. Sokkal fontosabbnak tartom a közösséget, a szellemiséget, amit képviselnek; a gyerekekkel való bánásmódjuk a szememben fontosabb, mint hogy hányadik helyezést érnek el a tanulóikkal egy-egy tanulmányi versenyen, vagy éppen hogy hajtják-űzik végig a gyerekeket az iskolai éveken a minél jobb eredmények érdekében.

Ez utóbbiak nem érdekelnek. Nem ezek alapján választok intézményt.

Ugyanezt érzem az óvodáknál is. Bár már épp nem vagyunk érdekeltek benne, de sokkal többre tartottam a szép és nagy óvodai kertet, a jól felszerelt udvart, mint a lovaglást és a külön angolt, és szívesebben adtam pénzt arra, hogy közös futóbicikliket és szánkókat vegyünk, mint hogy valami szuper és trendi fejlesztőprogramot valósítsanak meg az intézményben.

Közösségben gondolkoztam. A külön angolt megoldom én, ha kell. A lovaglást is. A kortárs, széleskörű közösséget nehezebben.

Igen, én ilyen szülő vagyok.

A közösségben való funkcionálást, a képességek és a készségek előcsalogatását a gyerekeimből előbbre valónak tartom a sablonos/papírízű fejlesztéseknél és a hangzatos mondatoknál, miszerint ez és ez az iskola a gimnáziumok országos rangsorában az első tíz között szerepel. Igaz, hogy ezért egy-két dolgot be kell áldozni.

Itt és ott mondjuk a klassz és felhőtlen gyerekkort. Nem mindenhol, de azért akad rá példa. És nekem – fene a gusztusomat! – mostanában fontosabb lett a felhőtlen és klassz gyerekkor. Mert az biza’ soha nem tér vissza. Tanulni…, nos tanulni életünk végéig lehet. Ez amúgy is divatos mostanában. Bármit, bárhol, bármikor és nagyon sokféleképpen. És szerintem ezt teljesen rendben van így. És elég is így.

Én az alapokat akarom, az emberi kapcsolódásokat, amire lehet építkezni. Tanulásügyileg is. Mondom, fura szülő vagyok.

De hogy ezt miért meséltem el ilyen jó hosszan? Azért, mert talán így könnyebb lesz elmagyaráznom, hogy én miért is adtam napközibe a gyereimet. Illetve miért nem hoztam haza az óvodásaimat ebéd után, amikor itthon voltam egy-két másik kisebbel. Nem, nem a tanulószoba miatt. És nem, nem azért, mert egy önző gyeses anyuka voltam, aki csak magára gondolt és szép nyugiban szerette volna meginni a meleg kávéját. Nem.

olia danilevich fotója a Pexels oldaláról

Az egész ott kezdődött, hogy amikor az akkor még óvodáskorú Nagyfiútól arról érdeklődtem, hogy mi történt az oviban, akkor nem a délelőtti irányított foglalkozásokról áradozott, hanem – abszolút érthető módon – az önfeledt, délutáni szabadidőről, a szabad játékról. Amikor a társaival korlátok nélkül lehettek együtt, fedezhették fel a világot az óvónőink vigyázó tekintete mellett. Amikor nem kellett az asztal felett görnyedni és előírásszerűen pirosra színezni a háztetőket még véletlenül sem kimenve a vonalból. Mert az jaj! Viszont sokkal szívesebben mesélt arról, hogy kacskaringóztak a társaival az ovi udvarán, hogyan szökelltek egy lábon végig a bicikliút mentén, hogy ki tudja legalább megközelíteni a kerékpárosok sebességét, stb… stb… stb.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Meztelenül nyitott ajtót a pizzafutárnak egy angyalföldi nő – futársztorik
Aki futárnak áll, fel kell készülnie nem mindennapi kalandokra. Jó, ha megőrizzük a hidegvérünket.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Elképesztő történetekről számolt be a Blikk, budapesti pizzafutárok meséltek.

A világjárvány óta az eddiginél is jobban rászoktak az emberek az online rendelésre. Sokan el is szegődtek áruszállítónak, ételfutárnak és remekül meg lehet belőle élni. Azonban nem árt, ha felkészül furcsa dolgokra is, aki futárkodásra adja a fejét.

Egy 18 éves diák futár az éjszakai műszakok során rendszeresen találkozott például részeg ügyfelekkel. Egyikük például,

amikor áltvette a rendelést, leült a lépcsőre, majd a kerítésbe kapaszkodva mászott vissza az ingatlanba.

A futár elárulta, hogy már a telefonban hallható volt, hogy a megrendelő részeg. De történt vele olyan is, hogy egy üdítő kiborult a szállítás során, és mire kiérkezett a címre, eláztatta a tárolót, és amikor kivette, hogy átadja a megrendelőnek az elázott dobozból a földre borult az étel. Meglepő módon ügyfél udvariasan összeszedte, és zokszó nélkül átvette a rendelést.

Egy másik, 22 éves kiszállító Angyalföldre vitt egy csomagot. Ahogy kell, 4-5 perccel az érkezése előtt telefonon értesítette a címzettet, hogy érkezik a küldemény.

Mikor megérkezett a címre, már nem telefonon kereste a hölgyet, csak felcsengetett a megadott lakásba. Amikor kinyílt az ajtó, a címzett, egy hölgy csak fehérneműt és egy meglehetősen átlátszó köntöst viselt. Amikor a nő rájött, hogy a csomagja érkezett meg, döbbenten annyit mondott annyit mondott:

„Úristen, bocsánat, azt hittem az ügyfelem vagy!”

Olyan is előfordul, hogy a futár és a megrendelő között konfliktus alakul ki. Emiatt járt úgy egy másik 22 éves futár, hogy bár az ügyfele a csomagot átvette, azonban a kijutással akadt egy kis gond. Mikor a futár felcsengetett, hogy nyomják meg az ajtónyitó gombját, bosszút állt rajta a dühös ügyfél, nem engedte ki a házból. Amikor a kiszállító megpróbált a többi lakáshoz csengetni, ők azt hitték, hogy be szeretne jönni, és ők sem segítettek. Végül egy órát kellett várnia, amíg valaki kiengedte.

A tanulság csupán annyi, hogy az menjen futárnak, aki fel van készülve a néha nem is olyan kellemes kalandokra is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: