Sokkal többen halhatnak bele a koronavírusba Indiában, mint ahány áldozatot a kormány jelent
Nemcsak a kórházak, a krematóriumok is megteltek, sok helyen már nem is tudnak újabb holttesteket fogadni, míg máshol órákat kell várni egy hamvasztásra.
A gyászoló családok most már nem csak azért küzdenek, hogy a még életben lévő szerettüknek kórházi ágyat, orvosi ellátást és oxigént szerezzenek, hanem azért is, hogy ha már nem tudták megmenteni őket, tisztességesen el tudják temetni. Ugyanis már nemcsak a kórházak, hanem a krematóriumok is egyre telítettebbek.
"Nincs szabad kórházi ágy, és nincs hely a krematóriumokban sem. Hamvasztás miatt kerestünk fel kettőt, hármat, de azt mondták, hogy nincs hely. Most idejöttünk, és két-három órát kellett várnunk arra, hogy legyen végre egy hely"
- mesélte a Hindon krematóriumban egy férfi.
Egy temetői munkás is arról számolt be, hogy sokkal több halottal találkozik ott, mint ahányról a hivatalos jelentések szólnak.
"Nagyon sok ember hal meg. Naponta 250-300 holttestet hoznak ide. Látjuk..."
Egy másik gyászoló rokon szerint a halálesetek 80 százaléka az egészségügy borzalmas helyzete miatt történik.
"Megmenthettük volna a családtagjainkat. Ott voltak a kórházban, és nem kapták meg a megfelelő ellátást, amire szükségük lett volna, mert nincs elég oxigén, nincs elég gyógyszer, nincs elég injekció. Az emberek sorra halnak meg itt ezért"
- mondta.
Az emberek most a kormányt hibáztatják, amiért nem készítették fel eléggé a kórházakat erre a helyzetre. Pedig ha megtették volna, sok emberéletet megmenthettek volna.
Egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hogy Indiában a hivatalos koronavírus okozta halálozások száma nem egyezik azzal, amit a gyászoló családok mondanak, és amit a kórházakban lehet tapasztalni - írja a Sky News.
Ahogy arról már napok óta beszámolunk, nagyon súlyos a járványhelyzet a világ második legnépesebb országában. Ott most a második hullám tombol,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Navracsics ugyanakkor készült Google-fotókkal próbálta bemutatni a dabronci fejlesztést
A független képviselő szerint a kommentelők buktatták le a minisztert egy árulkodó utánfutó miatt. Hadházy szerint Navracsics hülyének nézi a választóit.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.
Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.
A képviselő szerint a kommentelőknek feltűnt, hogy „a két kép ugyanakkor készülhetett, mert mindkettőn ott áll ugyanaz a fehér kisteherautó lehajtott oldalfallal és mögötte egy zsákokkal megrakott utánfutó.”
Hadházy Ákos azt állítja, a helyzet még ennél is durvább. „A két kép forrása a Google utcafotós szolgáltatása. Mindkét fotó 2021-ben készült, csak az egyik egy villanyoszloppal odébb... A megvalósult (?) fejlesztés viszont 2023-ban volt elvileg...” – írja a képviselő, majd felteszi a kérdést: „Vajon a miniszter feltalálta az időgépet? Ha nem, akkor csak egy kérdés marad: Navracsics teljesen meghülyült a leállított EU-s pénzcsapok miatt, vagy csak a választóit nézi hülyének?”
A képviselő a posztját azzal zárja, hogy szerinte Navracsics Tibor az egyik „leggerinctelenebb és legszánalmasabb fideszes”. Úgy véli, hiába intelligensebb és kulturáltabb a legtöbb párttársánál, és hiába elkötelezett Európa-párti atlantista, „éppen azért olyan vállalhatatlan, ahogyan kiszolgálja Orbán putyin-párti korruptokráciáját.”
A helyi sajtó korábban arról írt, hogy Dabroncon 2023-ban valóban megvalósult egy nagyrészt európai uniós és kormányzati támogatásból finanszírozott, mintegy 127 millió forintos csapadékvíz-elvezetési beruházás.
A két politikus között nem ez az első nyilvános vita: 2023 nyarán egy pusztamiskei zebraátadás miatt került sor köztük éles szóváltásra a közösségi médiában.
Hadházy Ákos független parlamenti képviselő hétfő reggeli Facebook-posztjában bírálta Navracsics Tibor minisztert, aki a képviselő szerint ugyanabban az időpontban készült Google utcafotókkal akarta bemutatni egy dabronci beruházás fejlődését.
Mint írja, a miniszter egy „előtte” feliratú fekete-fehér és egy „utána” feliratú színes képet tett közzé az EU-s pénzből megvalósult árokásásról.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.
Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.
A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.
„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”
– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.
„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.
A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.
Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint
Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.
Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.
A lemondásokat mély ellentétek előzték meg. Fetter Ádám polgármester a távozókról úgy nyilatkozott, hogy „nem értették, mit jelent a képviselői megbízatás, azt nem a munka, hanem a pozíciók felől közelítették meg” – mondta a 24.hu-nak. A lemondó TEVÖ ezzel szemben súlyos vádakat fogalmazott meg a városvezetéssel szemben, indoklásuk szerint problémás volt többek között „a kétes hátterű tanácsadói szerződések megkötését, amelyek keretében a gyanú szerint közpénzek szolgáltak kampánycélokat, a túlárazott beszerzéseket, a szabadságok szabályellenes kezelését, valamint a családi kirándulások költségeinek áthárítását az önkormányzatra”.
Az eseményeknek országos politikai figyelmet adott, hogy Orbán Viktor egy korábbi, áprilisi látogatásán úgy fogalmazott: „Mindig úgy számoltam Vörösvárral, hogyha valami nagy marhaságot nem csinálunk, és a Jóisten nem veszi le rólunk a kezét, akkor ez egy olyan vidék, ahol nekünk nyerni kell” – idézte a 24.hu.
Vasárnap időközi választást tartottak Pilisvörösváron, melyen a Vörösvárért Közéleti Egyesület jelöltjei győzedelmeskedtek. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint
Preszl Gábor a 7-es választókerületben 107, míg Schellerné Mikulán Anetta a 8-as körzetben 146 szavazattal szerzett mandátumot. Ezzel az egyesület hatfős többségre tett szert a helyi képviselő-testületben.
Az időközi voksolásra azért volt szükség, mert szeptember 11-én a Tegyünk Együtt Vörösvárért két képviselője, dr. Lehrer Anita és dr. Lovász Ernő lemondott. A VKE erősödése már egy korábbi, szeptemberi időközin is megmutatkozott, amikor a 3-as körzetet szintén a jelöltjük nyerte el. A mostani kettős győzelem egy olyan időszak végén történt, amelyet a polgármester mögött álló, Fidesz-közeli Egységben Vörösvárért Egyesület belső konfliktusai jellemeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter szerint „kiadták a kilövési engedélyt” a nyíregyházi jelöltjükre, most bocsánatkérést követel Orbán Viktortól
A pártelnök szerint a köztiszteletben álló állatpark-igazgató sem számított arra, hogy a Fidesz a bejelentése után azonnal a lemondását követeli. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke volt az ATV Heti Napló című műsorának vendége november 30-án, vasárnap, ahol többek között a miniszterelnök-jelölti vitáról, a párt nyíregyházi jelöltjét ért támadásról és az adóemelési vádakról is beszélt.
Magyar Péter a műsorban kijelentette, szerinte mind a Tisza Párt, mind a Fidesz szavazói elvárnák, hogy aki miniszterelnök akar lenni, az ne legyen gyáva kiállni egy élő, egyenes vitára. Arra a felvetésre, hogy a Fidesz kommunikációja szerint Orbánnak nem vele, hanem a „gazdáival” van vitája, úgy reagált, ők is mondhatnák, ki kinek a bábja, de nem teszik, mert emberszámba veszik az ellenfeleiket. Magyar korábban Orbán „tartótisztjének” nevezte Vlagyimir Putyin orosz elnököt - szemlézte a műsort a 24.hu.
A beszélgetésben kiemelt figyelmet kapott a Tisza Párt nyíregyházi jelöltje, Gajdos László körül kialakult helyzet.
Magyar Péter elmondta, senki nem számított arra, hogy miután bejelentik Gajdos László, a helyi állatpark köztiszteletben álló igazgatójának indulását Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 1-es választókerületében, a helyi Fidesz azonnal a lemondását követelte. Magyar szerint Orbán Viktor tudtával történt a lépés, és az lenne a minimum, ha a miniszterelnök, valamint Kovács Ferenc, Nyíregyháza fideszes polgármestere bocsánatot kérne Gajdostól.
Hozzátette, maga Gajdos sem számított a Fidesz azonnali reakciójára.
A jelöltekkel kapcsolatban Magyar elmondta, hogy véget ért a nyilatkozatstop, amelyet a jelöltállítási folyamat lezárásáig tartottak fenn. Hozzátette, éppen Gajdos László volt az, aki felszólalt a nyíregyházi színpadon, és nem sokkal később máris „kiadták rá a kilövési engedélyt”. A továbbiakban a jelöltjeik helyi és országos témákban is meg fognak szólalni. A párt 105 jelöltje hamarosan egy közös összetartáson vesz részt, feladatuk pedig az lesz, hogy a legeldugottabb településekre is elmenjenek, és „mindenkivel kezet rázzanak”.
A párt belső egységével kapcsolatban, a jelöltállítás utáni csalódottságra utalva Magyar Péter arra kérte a Tisza-szigetek tagjait, hogy álljanak be a körzetük győztes jelöltje mögé. Elismerte, hogy „nyilván van, aki nem elégedett”, majd hozzátette: „Ahol emberek vannak, ott mindig vannak csalódások, mindig vannak beépített emberek, mindig vannak küldött emberek. Egy-két sziget megszűnik, és közben száz és kétszáz alakul.”
Előkerült az adóemelés témája is, amely a Fidesz legfőbb kommunikációs fegyvere a Tiszával szemben. A kormánypárt jellemzően az Index cikkeire hivatkozik, amelyek állítólag a Tisza köreiből kiszivárgott dokumentumok alapján íródtak – írta a 24.hu. Magyar Péter határozottan visszautasította az állításokat. „Elhiszi valaki azt a marhaságot, hogy egy politikai erő úgy akarna nyerni, hogy adókat emel?” – tette fel a kérdést.
Emlékeztetett rá, hogy a Fidesz vezette be Európa legmagasabb áfakulcsát, amelyet egy 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadóval is kiegészített. Ironikusan megjegyezte, hogy a Tisza Párt nem tervez ebadót bevezetni, de elképzelhetőnek tartja, hogy a „házi zebrákra” több száz milliós adót vetnek majd ki.