Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
Október 17-én délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy Szombathelyen, a Fő téren többen összeverekedtek. Ezt követően a rendőrök négy férfit és egy nőt állítottak elő a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, akik előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást.
Az adatok alapján az elkövetéshez gázspray-t és különböző konyhai eszközöket – sodrófát, húsklopfolót – is használtak.
A szombathelyi nyomozók az öt embert csoportosan, a köznyugalmat megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt hallgatták ki.
Kihallgatásukat követően őrizetbe vették őket.
Csoportosan, a köznyugalmat súlyosan megzavarva és felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
Október 17-én délelőtt érkezett bejelentés arról, hogy Szombathelyen, a Fő téren többen összeverekedtek. Ezt követően a rendőrök négy férfit és egy nőt állítottak elő a Szombathelyi Rendőrkapitányságra, akik előzetes szóváltást követően bántalmazták egymást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bennégett az autójában két magyar Ausztriában, miután egy részeg osztrák autós hátulról beléjük hajtott
Az osztrák tűzoltók tíz percen belül a helyszínen voltak, de hiába, az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták, kik ültek a kocsiban.
Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.
„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.
A magyar kocsiban ketten voltak, az ütközés miatt az autó kigyulladt majd teljesen lángba borult. A benne ülő két ember meghalt”
– mondta Marcus Lamb szóvivő az RTL Híradónak.
A tűzoltók azt mondják, mindent megtettek.
„1 óra ötvenkor értünk a helyszínre. A jármű ekkor már lángokban állt. A csapatunk gázmaszkban oltotta el. Az oltás után észleltük, hogy ültek az autóban. Őket sajnos már nem tudtuk megmenteni, mindketten meghaltak" – fogalmaztak.
Szombat estig még nem sikerült azonosítani a holttesteket.
„A stájerországi autó vezetője erősen ittas volt, elvették a jogosítványát. Ő csak könnyebben sérült meg, jelenleg kórházban van” - mondta a rendőrségi szóvivő."
Hozzátette: az ügyészség a két holttest boncolását rendelte el, hogy azonosítani tudják őket.
A Külügyminisztérium annyit írt: a magyar konzulok jelenleg is dolgoznak a tragikus baleset ügyében.
Megrázó felvételek készültek szombat hajnalban az A9-es autópályáján, az ausztriai Stájerországban, egy alig több mint kétezer lelkes település, Lebring közelében. Egy kocsi dél felé hajtott a sztrádán, amikor balesetet szenvedett - mondta el az RTL Híradónak az osztrák rendőrség szóvivője.
„Hajnali 1 óra 40 perckor egy dél-stájerországi kocsi sofőrje hátulról nekiütközött egy magyar autónak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Brutális videó a gyilkosságról: mindent felvett a szomszéd kamerája
Egy férfi fényes nappal baltával megölte élettársát, majd felgyújtotta a házát a romániai Mezőméhesen. Az eset júliusban történt, a gyanúsított azóta is szökésben van.
Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.
A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.
A brutális bűncselekmény Mezőméhesen történt július 8-án: a gyanú szerint Gânj megölte volt élettársát, felgyújtotta a házat, majd elmenekült.
A férfi azóta is szökésben van, európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Gânj felkerült az Europol „Europe’s Most Wanted” listájára, a nyomravezetőnek 5000 euró jár. A magyar rendőrség is a lakosság segítségét kéri.
„Ha bárki látja a körözött személyt, ne közelítsen hozzá, és ne lépjen vele kapcsolatba, mert rendkívül veszélyes. Aki bárhol látja, értesítse a hatóságokat!”
– figyelmeztetett a Maros megyei rendőrség szóvivője.
A hajtóvadászat hónapok óta tart: helikopterrel, drónokkal és kutyákkal is átfésülték a terepet, számos bejelentés érkezett. A hatóságok azt sem zárják ki, hogy a férfi külföldre távozott.
Sokkoló felvételek kerültek elő: az egyik szomszéd biztonsági kamerája végig rögzítette, ahogy a 37 éves Emil Gânj betöri a kaput, baltával beront, a nő nem tud elmenekülni, majd a ház lángba borul. A videót a Recorder hozta nyilvánosságra – számolt be róla az RTL Híradó.
A román rendőrség titkos felderítő akcióban keresi a férfit, és a magyar hatóságokkal is együttműködik. A magyar rendőrség a Híradó kérdéseire nem adott érdemi választ arra a kérdésre, hol tart a nyomozás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.
A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.
Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint
egy 6 és egy 11 éves gyermek életveszélyes állapotba került. Öt felnőtt súlyosan, három felnőtt könnyebben sérült meg.
A sérülteket Székesfehérvár, Budapest és Tatabánya kórházaiba vitték további ellátásra.
Baleset történt pénteken az M1-esen, a 36. és a 37. kilométerszelvény között, a Győr felé vezető oldalon, Bicske térségében. A karambolban egy személyautó és egy kisbusz ütközött, sokan megsérültek, köztük két gyerek is – írja a kemma.hu.
A mentés helyszínére percek alatt megérkeztek a hatóságok. Az Országos Mentőszolgálat 15 egységet, köztük gyermekrohamkocsit riasztott. A tatabányai hivatásos és a bicskei önkormányzati tűzoltók feszítővágóval emeltek ki egy-egy embert a roncsok közül.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában - a mentők 40 perc után értek a helyszínre
A fiatal állapotromlását szív- és érrendszeri háttérrel hozták összefüggésbe, a tünetek az autóban kezdődtek hányingerrel. A Vöröskereszt szerint régóta figyelmeztetnek a vidéki ellátás gyenge pontjaira.
Meghalt egy 19 éves magyar férfi Ausztriában, miután rosszul lett az autóban, közölte a Kronen Zeitung. A családja segítséget hívott, mentőhelikoptert is riasztottak, de a sűrű köd miatt nem tudott leszállni. A helyi egységek így autóval indultak útnak, és
csak mintegy 40 perc múlva érkeztek a helyszínre. Ekkor már nem tudták megmenteni a fiatal férfi életét.
A rosszullét hányingerrel kezdődött, majd gyorsan súlyosbodott. Később kiderült, szív- és érrendszeri problémák álltak a háttérben.
Otto Marl, a liezeni Vöröskereszt vezetője szerint a mentőszolgálaton belüli kommunikáció túl lassan működött, ez késleltette a beavatkozást. A régió mentőszolgálata úgy véli, egy nagyváros közelében nagyobb esély lett volna a túlélésre, Marl ezt nem erősítette meg.
A Vöröskeresztnél azt mondják, évek óta jelzik: nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy a sürgős esetekre elég gyorsan reagáljanak, mégsem történt érdemi változás. Bár a térségben dolgozó orvosokat képzett szakembereknek tartják, az ellátásban így is vannak hiányosságok.
A helyi mentővezetők és orvosok az elmúlt napokban egyeztettek a javítás lehetőségeiről. A döntés azonban a politikusoknál van.