HÍREK
A Rovatból

Sikeresen landolt a világűr peremén tett útja után a 70 éves brit milliárdos, Richard Branson

Branson magyar idő szerint vasárnap délután indult el a világűrbe. A kétórás úton mintegy 90 kilométeres magasságba jutottak fel. A brit milliárdos perceken át megtapasztalhatta a súlytalanságot, és a Föld görbületét is szemügyre vehette.


Magyar idő szerint vasárnap délután indult el a világűrbe a 70 éves brit milliárdos, Richard Branson. Ezzel megelőzte riválisát, Jeff Bezos-t, aki pár nap múlva követheti majd őt.

A brit milliárdos a Virgin Galatic nevű űrjárműve fedélzetén repült a világűr peremére. A Unity22 hatfős legénységgel szállt fel Új-Mexikóból.

A milliárdoson kívül csak a cég alkalmazottai utaztak a fedélzeten, akik a kétórás úton mintegy 90 kilométeres magasságba jutottak fel. Branson perceken át megtapasztalhatta a súlytalanságot, és a Föld görbületét is szemügyre vehette.

A visszautat siklásban tették meg, ez jóval rövidebb idei tartott, mint a felkapaszkodás, és kevesebb mint 15 perccel a hordozóról való leválás után már landoltak is ugyanazon az új-mexikói Spaceport America bázison, ahonnan indultak.

Branson a leszállás utánra nagyszabású bejelentést ígért.

A milliárdos kereskedelmi űrutazási szolgáltatást akar indítani. Nagyjából 600-an már be is fizették az előleget a kirándulásra. A menetjegy teljes ára elérheti a 250 ezer fontot (102 millió forint).

A rendkívüli űrutazást élőben közvetítették:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kiderült, hogy miért tűnt el hetekre Magyar Péter barátnője
A politikus szerelme, egyben asszisztense családi okok miatt tűnt el egy időre. A most posztolt fotó alapján azonban teljes a harmónia kettejük között.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 25.



Jó ideje nem jelent meg Magyar Péter fotóin a barátnője. A Tisza Párt vezetője szerda este azonban egy közös képpell tisztázta, hogy mi történt.

„Sokan hiányolták Ilit az utóbbi hetekben (én is). Végre visszatért egy hosszú családlátogatásból”

- írta a romantikus fotó mellé a politikus, majd hozzátette, hogy barátnője egyben „köszöni a propagandisták szíves érdeklődését”.

Magyar Péter március közepén jelentette be, hogy összejött Ilivel, aki egyben személyi asszisztense is. Tavaly júliusban úgy fogalmazott, hogy nélküle „megállna az élet”, és szerinte ő „a legjobb asszisztens a világon”.

Ilit legutóbb májusban, a tiszások Nagyváradig tartó sétáján lehetett Magyar oldalán látni. Eddigi talán utolsó közös képükön egymás kezét fogva, mosolyogva sétáltak a szakadó esőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Megvan a szombati Pride útvonala: a Városház tértől a Műegyetemig tart a menet
A szervezők közzétették az útvonal részleteit, a felvonulás délután kettőkor indul. A záróprogram a Műegyetem előtt lesz zenével és beszédekkel.


A Budapest Pride idei felvonulása különleges alkalom: ez lesz a harmincadik alkalom, hogy megrendezik a szivárványmenetet a fővárosban. A szervezők a közösségi oldalukon osztották meg az útvonal részleteit, vette észre a 24.hu. A szervezők azt írták:

„Pénzt és energiát nem kímélve próbálták betiltani, ellehetetleníteni a 30. Budapest Pride Felvonulást, és most mégis itt állunk a kapujában!”

A program szombat délután kezdődik. A gyülekező 14 órakor lesz a Városháza parknál, ahonnan 15 órakor indul útnak a menet. A résztvevők a Károly körúton haladnak végig, majd az Astoria érintésével érkeznek meg a Múzeum körútra.

Az útvonal ezután az ELTE és a Nemzeti Múzeum előtt vezet el, innen a menet a Kálvin tér felé veszi az irányt. További megálló lesz a Vámház körút és a Fővám tér is.

A Szabadság hídon átkelve a felvonulás balra fordul, és a Műegyetem rakparton ér véget. A Műegyetem előtti területen beszédek, előadások és zenei programok várják majd a felvonulókat.

Az útvonalról térképet is mellékeltek a posztban:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több száz Tisza-szimpatizáns csoportot törölt a Facebook
A platform veszélyes szervezetekhez köthetőként és emberkereskedelemhez kapcsolódóként jelölte meg a közösségeket. A Tisza szerint technikai hiba történt, már elindították a fellebbezéseket.


Rejtélyes törlések történtek a Facebookon: a Meta több száz olyan csoportot távolított el a platformról, amelyek a Tisza Párt szimpatizánsaihoz köthetők, írja a 444.hu. Ezekben a közösségekben több tízezer ember tartotta a kapcsolatot egymással, sokan a tavaszi Magyarok Hangja konzultáció után is aktívak maradtak.

Egy olvasó osztotta meg a lappal azt az e-mailt, amelyet a Tisza Párt csapata küldött ki a követőiknek. Ebben az áll, hogy

a törlések oka a Facebook rendszerében megjelölt kategóriák szerint a „veszélyes szervezethez való kötődés” és az „emberkereskedelem” lehetett, ami alapján valószínűsíthető, hogy technikai hibáról van szó.

A párt nem hagyta annyiban a dolgot: elindították a fellebbezési folyamatot, és közlésük szerint már több csoportot sikerült is visszaállítaniuk. Céljuk, hogy minden közösség újra elérhető legyen a Facebookon, és folytathassák a párbeszédet az érdeklődőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Már nincs sok hátra, ekkor érkezhetnek meg Kapu Tiborék a Nemzetközi Űrállomásra
Az Ax-4 legénysége magyar idő szerint szerda reggel 8 óra 31 perckor indult el a világűrbe, hosszú utazás után érhetik el a Nemzetközi Űrállomást.


Mint arról mi is beszámoltunk: hosszú várakozás és többszöri halasztás után szerdán magyar idő szerint reggel 8 óra 31 perckor elindult az Ax-4 legénysége, köztük Kapu Tibor a világűrbe.

Az Ax-4 legénységének tagjai a magyar Kapu Tibor mellett az amerikai Peggy Whitson, a lengyel Slawosz Uznanski-Wisniewski és az indiai Shubhanshu Shukla. Crew Dragon űrkapszulájukat a SpaceX űrvállalat Falcon 9-es rakétája juttatta az űrbe.

Kapu Tiborékra hosszú út vár, míg megérkeznek a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A NASA közlése szerint

az Axiom 4 misszió több mint 24 órával a start után, várhatóan június 26-án, magyar idő szerint délután 1 óra körül kezdheti meg a dokkolást.

Ez a folyamat akár több óráig is eltarthat. A küldetés legénysége a tervek szerint 14 napot tölt az ISS fedélzetén, ahol különböző kutatásokat végeznek majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET: