Folytatódik a Kutyapárt visszalopó akciója: ezúttal Schmidt Máriától csórtak el takarókat
Sándor Balázs, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt politikusa péntek este a Facebookon arról írt, hogy „apránként, de visszalopjuk az országot”. A politikus szerint beköszöntött a téli fagy, ami véleménye szerint mintegy félmillió honfitársunk számára okoz egzisztenciális veszélyt.
A posztban úgy fogalmaz: „Magyarországon évente 247 ember szenved fagyhalált (többsége a saját lakásában). A Fidesz azonban a problémát a szőnyeg alá söpri és azzal próbálja megoldani, hogy papíron betiltja a hajléktalanságot.” Sándor Balázs sérelmezi, hogy eközben szerinte „a NER közeli vállalkozók luxushoteleket, éttermeket vagy épp hatvanpusztai állatkertet építenek”.
A politikus közlése szerint „ezzel az akcióval a társadalmi egyenlőtlenségekre és az állami szociálpolitika leépítésére kívánjuk felhívni a figyelmet”, amit röviden úgy foglalt össze, hogy visszalopják az országot, végül pedig korrupciómentes Magyarországot kívánt a párt nevében.
A poszthoz több fotót is csatolt, amikben egyfajta képregényként meséli el akciója történetét. Ennek során
A nagy visszalopó sorozat két hete indult, akkor a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó budapesti hotelek mosdóiból elhozott vécépapírokat hagyták a Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik hiányos felszereltségű mosdójában.
A hajléktalanság kérdésköre kapcsán 2018-ban emelték alaptörvényi szintre az életvitelszerű közterületi tartózkodás tilalmát. A fagyhalálos esetek számát illetően a KSH 2022-re vonatkozóan 170 körüli esetszámot közölt, kiemelve, hogy ezek többsége zárt térben, rosszul fűtött otthonokban történik, bár civil szervezetek ennél magasabb számokat szoktak jelezni.