HÍREK
A Rovatból

Sajátos módon kért bocsánatot Sára Botond a józsefvárosi önkormányzattól, arra azonban nem számított, ami végül történt

A budapesti főispán hajnali 4 órakor posztolta a bíróság által meghatározott szöveget, majd néhány óra leforgása alatt még gyorsan kitett hat másik bejegyzést is.

Link másolása

Sára Botond budapesti főispán sajátos módon tett eleget a bíróság kérésének, azonban végül nem egészen úgy sült el a művelet, ahogy azt a fideszes politikus elképzelte.

Történt ugyanis, hogy a bíróság egy korábbi hazugsága miatt arra kötelezte, hogy törölje a Facebook-bejegyzést, amelyben azt állította, hogy „LMBTQ-propaganda” zajlik a józsefvárosi óvodákban és legalább harminc napig nyilvánosan posztolja az alábbi szöveget:

2021. július 22. napján a Facebook oldalamon megjelent írásomban valótlanul állítottam, hogy a józsefvárosi óvodákban hónapok óta LMBTQ-propagandát folytatnak. Ezzel megsértettem a Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatának jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát, mely jogsértést a bíróság megállapította. A jogsértés miatt ezúton bocsánatot kérek Budapest Főváros VIII. Kerület Józsefváros Önkormányzatától.

Ügyvédje korábban ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy szerinte „a politikusoknak nincs olyan kötelessége, hogy a társadalom tagjait valós, ellenőrizhető és alátámasztható körülményekről tájékoztassák”.

Sára Botond a bejegyzést végül szombaton hajnali 4 órakor tette közzé, azonban nem sokáig hagyta, hogy ez szerepeljen az idővonala elején:

még hat bejegyzést tett ezután közzé fél óránként, köztük egy videót és egy közös képet a család új kutyájával.

A fideszes politikusnak korábban egy hét alatt jött össze akkora posztmennyiség, mint most néhány óra alatt.

A cseles megoldás azonban nem úgy sült el, ahogyan azt Sára szerette volna, hamarosan ugyanis annyi reakció és komment érkezett a bocsánatkérő poszt alá, hogy ezzel sokkal több emberhez jutott el, mintha csak az ilyenkor szokásás módon tett volna eleget a bíróság döntésének.

Ráadásul innentől kezdve minden posztja alatt van legalább egy ember, aki bekommenteli a bocsánatkérést, így még több emberhez fog eljutni az elkövetkező napokban az eltitkolni kívánt szöveg.

(via Telex)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili: „Ez egy nyugati országban elég lenne ahhoz, hogy lángoljon a főváros”
Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák. A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert.

Link másolása

„Az, hogy a tanévkezdés előtt egy nappal ideiglenes órarendeket adnak, mert nem lehet tudni, milyen tanári állások betöltetlenek, egy nyugati országban önmagában elég lenne ahhoz, hogy lángoljon a főváros” – mondta Pankotai Lili aktivista az oktatás helyzetéről a Reggeliben.

Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák.

A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert. Lili a Reggeliben elmesélte, nem számított a TASZ díjára, mégis készült köszönőbeszéddel, hogy tudjon mit mondani, ha őt tüntetik ki.

A fiatal aktivista mesélt az utóbbi évek tüntetéseiről is – a diákok másfél éve küzdenek a tanárok és az oktatás helyzetének javításáért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Halálos csapda várta a rendőröket Esztergomban, a robbantó egy 38 méter hosszú alagutat épített magának
Az ingatlan teli volt robbanásveszélyes vegyi anyaggal, amely végül fel is robbant. A férfi egyértelműen arra törekedett, hogy megölje az intézkedő rendőröket.
Forrás: Ügyészség, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

Napokig katasztrófavédelmisek, rendőrök és tűzoltók dolgoztak Esztergom Búbánatvölgy városrészének azon háza előtt, ahol szerda este egy zavart férfi felrobbantott egy gázpalackot, megölve ezzel saját magán kívül a Terrorelhárítási Központ (TEK) egyik munkatársát is. A robbantásban 11-en megsebesültek, köztük négyen súlyosan.

A nyomozó ügyészség most közleményt tett közzé, amelyben sok, eddig nem ismert, megdöbbentő körülményt tisztázott az esettel kapcsolatban.

Az ügyészség több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indított nyomozást az ügyben - írták.

Az elkövetést követően rövid idő elteltével megkezdett szemlét – a nyomozó ügyészség felkérésére – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Műveleti Szolgálatának Bűnügyi Technikai Főosztálya nagy erőkkel, szakértők és tűzvizsgáló szaktanácsadó bevonásával folyamatosan végezte, több napig tartó megfeszített munkával.

A szemle megállapította, hogy

az elkövető egy 38 méter hosszú alagutat épített magának a házból kiindulva, amely a robbanás ellenére épségben maradt.

Az eddig beszerzett adatok szerint az elkövető olyan - Magyarországon engedély nélkül nem beszerezhető - nagy mennyiségű vegyi anyagot tárolt légmentesen az ingatlanban, amely szoba-hőmérsékletű levegőn illékonnyá válik, és nagy erejű robbanás előidézésére alkalmas - tették hozzá.

Az elkövető a rendőrségi akció idején a vegyi anyagot tartalmazó tartályt felnyitotta – nem kizárhatóan szándékosan a nagyobb robbanás érdekében felborította –, majd a cseppfolyós anyag a levegővel keveredett.

A rendelkezésre álló adatok alapján az is megállapítható, hogy

a férfi gázmaszkot viselt a házban, amelyet csak akkor vett le, amikor az épületből kilépve a rendőrökkel tárgyalt. A férfi a gázmaszkot a robbanáskor is viselte. Az elkövető szándéka kétséget kizáróan az intézkedő rendőrök életének kioltására irányult.

A helyszínen jelenleg is dolgoznak a nyomozók.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Beszólt Orbán Matolcsynak: „a jegybank nem tud megbirkózni” az infláció megfékezésével, ezért a kormány ezt átvállalta tőle
A parlamentben folytatódott a jegybank és a kormány közötti adok-kapok. Négy napja Matolcsy nevezte kalandornak a kormány inflációkezelését, most Orbán szólt vissza a jegybank elnökének.

Link másolása

Ahogy az lenni szokott, a parlamenti ülésszakát most is a kormányfő beszéde nyitotta meg.

A miniszterelnök beszélt az energiahelyzetről, az ukrán gabonaválságról, megemlékezett az atlétikai világbajnokság sikeres megrendezéséről és persze foglalkozott a migránshelyzettel is.

Minden bizonnyal legérdekesebb része a beszédének azonban az volt, amikor a Nemzeti Bankról beszélt. Mint ismeretes, a jegybank vezetője is egyre határozottabban bírálta az elmúlt jó egy évben a kormányt,

most a kormányfő mondta el a véleményét a Matolcsy György vezette intézményről.

Azt mondta, hogy a jegybank komoly adósságot halmozott fel az elmúlt években. A költségvetés képes lenne ezt kifizetni, de csak akkor, ha súlyos pénzeket vonnak el egyéb területekről. Orbán úgy fogalmazott, hogy a kormány ezért azt javasolja, hogy ne ezt tegyék, és

inkább törvénymódosítással menti ki a jegybankot a szorult helyzetéből.

Orbán elismételte, hogy az a céljuk, még idén egyszámjegyűre csökkenjen az infláció. A miniszterelnök szerint

ezzel a feladattal „a jegybank nem tud megbirkózni”, ezért a kormány ezt átvállalta tőle.

További pénzügyi kérdésekről szólva Orbán szerint a kormány olyan döntéseket is hozott, amelyekkel érdekeltté tenné a magyarokat, hogy fektessenek állampapírba. A kormányfő arról beszélt, a magyar államadósság egyharmada magyarok, kétharmada külföldiek kezében van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagyot ment a TV2 híradósa – adás közben kezdte szidni az MTI-t, majd képtelen volt helyesen kimondani a honvédelmi miniszter nevét
Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget. Egy korábbi hírnél pedig a számokkal gyűlt meg a baja.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 25.


Link másolása

2023. szeptember 22-én pénteken egy ideig a szokásos medrében folyt a TV2 esti híradója, azonban több mint 19 perc elteltével érdekes jelenetek játszódtak le a stúdióban - vette észre a 444.

Éppen Nagy István agrárminiszterről ment egy bejátszás, amelyben diákok társaságában facsemetéket ültetett el, amikor Andor Éva bemondó véletlenül nyolcvanezer országszerte elültetett fát mondott nyolcezer helyett.

"Nyolc! Bocsánat!”

- mondta, majd hatalmas orrszippantás és egy hosszabb szünet után a híradós csak annyit mondott:

„Kicsit sok!”

Ezt követően rövid ideig a TV2 Tények logója volt látható, majd Andor Éva az elejéről újraolvasta a hírt.

Itt viszont még nem értek véget a furcsaságok, egy következő hír arról szólt, hogy mit mondott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a várpalotai lőszergyár bokrétaünnepségén.

A hír felolvasása közben a híradósnak a fejlesztés szóba beletört a nyelve, amire így reagált:

"Jaj, ne, ezek az elmondhatatlan MTI-szövegek!"

Pár másodperc csend után újra belekezdett a hír felkonferálásába, azonban ekkor Szalay-Bobroviczky Kristófnak nevezte a minisztert, kihagyva a nevéből az n betűt, ami miatt rászólhattak, ezért ismét lefagyott.

"Bobrovniczky. Nem úgy mondtam? Hát szerintem Bobrovniczkyt, na jó, mindegy"

- mondta, majd harmadszor is nekikezdett a hír felolvasásának, amit ekkor már sikeresen tudott abszolválni.

A péntek esti híradó felvételét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: