Ruszin-Szendi Romulusz: Azt megígérhetem, hogy a Mária Terézia laktanyáról leverjük a névtáblát, és azonnal visszakapja a Petőfi nevet
A Tisza Párt honvédelmi tanácsadóját kérdezte a Kontroll újságírója. Ruszin-Szendi kitért Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerepére, és élesen bírálta is a regnáló honvédelmi minisztert.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi tanácsadó is részt vesz a Magyar Péter által vezetett Egymillió Lépés című többnapos sétatúrán, amelynek során Nagyváradra mennek el a Tisza Párt politikusai és az őket kísérők csoportja. Magyar Péter pénteken jelentkezett be, ahol arról beszélt, hogy szombaton 14 óra magasságában érkeznek meg a településre. A Kontroll egy pihenő során kapta el a Tisza Párt politikusát. A honvédelmi tanácsadó erős kritikával élt a honvédelmi miniszterrel kapcsolatban:
„Nem akarok személyeskedni, van ott baj, ez tisztán látszik. Ha lenne méltósága, gerince, tényleg férfi lenne, akkor már rég beadta volna a lemondását, mert tisztán, hogy nem érti a magyar honvédség kultúráját, nem érti miről szól, hanem pusztán egyéni érdekeit figyelembevéve próbál meg döntéseket kicsikarni, annak általában probléma a vége.”
Hozzátette ugyanakkor, hogy nem érti, Orbán Viktor miért bízik még meg a honvédelmi miniszterben, aki szerinte azért nem meri beadni a lemondását, mert a kormányfő bizonyára hamar elfogadná azt.
Ruszin-Szendi úgy fogalmazott arra kérdésre, hogy mint honvédelmi tanácsadó, van-e mellette egy olyan csapat, aki segíti a munkáját:
„Van hál'istennek! Ezekből a szakmákból múltbéli és jelenlegi kollégák is részesei a csapatnak. Mi készülünk arra valóban, hogy miután megkaptuk a felhatalmazást, akkor milyen tanáccsal tudom ellátni a Tisza Pártot, vagy melyek azok a feladatok, amelyeket napokon belül végre kell hajtani.”
„Azt megígérhetem, hogy a Mária Terézia laktanyáról leverjük a névtáblát, és azonnal visszakapja a Petőfi nevet, ezt 48 órán belül képesek leszünk végrehajtani”
– fogalmazott a Tisza Párt honvédelmi tanácsadója.
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi tanácsadó is részt vesz a Magyar Péter által vezetett Egymillió Lépés című többnapos sétatúrán, amelynek során Nagyváradra mennek el a Tisza Párt politikusai és az őket kísérők csoportja. Magyar Péter pénteken jelentkezett be, ahol arról beszélt, hogy szombaton 14 óra magasságában érkeznek meg a településre. A Kontroll egy pihenő során kapta el a Tisza Párt politikusát. A honvédelmi tanácsadó erős kritikával élt a honvédelmi miniszterrel kapcsolatban:
„Nem akarok személyeskedni, van ott baj, ez tisztán látszik. Ha lenne méltósága, gerince, tényleg férfi lenne, akkor már rég beadta volna a lemondását, mert tisztán, hogy nem érti a magyar honvédség kultúráját, nem érti miről szól, hanem pusztán egyéni érdekeit figyelembevéve próbál meg döntéseket kicsikarni, annak általában probléma a vége.”
Hozzátette ugyanakkor, hogy nem érti, Orbán Viktor miért bízik még meg a honvédelmi miniszterben, aki szerinte azért nem meri beadni a lemondását, mert a kormányfő bizonyára hamar elfogadná azt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk” – Orbán Viktor újabb hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak
A levélben szó volt az alaszkai csúcsról, a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, fővárosi ügyekről, Otthon start programról és augusztus 20-ai ünnepségről is.
Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.
A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”
A kormányfő arra is kitért, hogy szerinte ez a hét az európai behódolás hete volt
„Ahogy ültek ott az elnökkel szemben. Mint beosztottak a vezérigazgatónál, raporton. Ezzel az európai stratégiai autonómiáról szőtt álomnak is vége. Amíg mi, patrióták nem vesszük át a marsallbotot Brüsszelben, Európa csak másodosztályban játszhat”
- írta Orbán.
Kifejtette, hogy az ukrajnai háború gátolja a magyar gazdaság növekedését, és szerinte Ukrajna ellenségesen viselkedik Magyarországgal szemben.
„Az ukránok megint szétlőtték a Barátság olajvezetéket. Brüsszel nem segít nekünk, sőt az ő pártjukat fogja. Az oroszok azt vállalták, hogy néhány napon belül lesz műszaki megoldás. Olaszországban közben elfogtak egy ukránt, aki a gyanú szerint részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában. A bűnösöket mindig utolérik”
- írta a miniszterelnök.
Felidézte azt is, hogy Olaszországban elfogtak egy ukrán férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett az Északi Áramlat felrobbantásában, hozzátéve: „a bűnösöket mindig utolérik.”
Orbán a kormány Otthon start programjáról is írt.
„Három százalék. Hiába támadják a libsik, akkor is megcsináljuk. Minden fiatalnak lehessen saját otthona. Visszaszámlálás indul: még 8 nap!”
- fogalmazott a hírlevélben, amiben az augusztus 20-ai ünnepséget is felidézte, amelyen szó volt egy áruló Péterről. A levélben úgy fogalmazott: „akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon nem lehet segíteni.”
A hírlevélben a főváros is szóba került. Orbán azt írta, hogy
„most már nemcsak a főpolgármester ég le folyamatosan, hanem a BKV-buszok is”
Ezzel utalt arra, hogy augusztusban több jármű is kigyulladt. Kitért arra is, hogy Szentkirályi Alexandra érdekes számokat mutatott, és arra kérte olvasóit, hogy kövessék a Fidesz–KDNP budapesti vezetőjének oldalát a további részletekért.
Orbán Viktor ismét hírlevelet küldött a digitális polgári körök tagjainak, amely a Magyar Nemzethez is eljutott. A miniszterelnök több témát érintett: írt a gazdasági nehézségekről, az ukrajnai háborúról, a fővárosi ügyekről és az Otthon start programról is.
A miniszterelnök levelében arról írt, hogy az alaszkai csúcs után ugyan elült a nagy diplomáciai zaj, de a tárgyalódelegációk a háttérben dolgoznak. Úgy fogalmazott, még mindig van esély arra, hogy Trump elnök „megcsinálja.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.
Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.
A határhoz várhatóan hétfőn érnek.
A közleményben kiemelték, hogy a katonai szállítójárművek közlekedése miatt az érintett útvonalakon fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre lesz szükség.
Hangsúlyozták, hogy
a járművek mérete és haladási módja eltér a megszokott közúti forgalomtól, ezért a Magyar Honvédség a közlekedők együttműködését kéri.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.
A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint vasárnap katonai konvoj érkezik Magyarországra Röszkénél. A menetoszlop haditechnikai eszközöket és katonai járműveket szállít.
Az útvonal Röszkétől az M5-ös autópályán, majd az M0-áson és Budapesten keresztül vezet tovább, onnan az M1-esen halad Hegyeshalomig.
A határhoz várhatóan hétfőn érnek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz „győzelmi” tervét”
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.
„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.
„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:
egyre többen látják be, hogy azzal tesznek a legtöbbet a jelenlegi korrupt, embertelen hatalom elzavarásáért, ha 2026-ban félreállnak a változást akaró magyarok milliói útjából.
„Nekik tisztelet jár. A Fidesz hatalmi érdekeit kiszolgáló szatellit pártok felett pedig majd ítéletet mond a magyar nép és a történelem 2026-ban. Oda kerülnek, ahova való” – zárult a poszt.
„Amíg Orbán Viktor az oligarchák luxusgépén az Adriára repül jachtozni, addig a Fidesz által pénzelt álellenzék igyekszik végrehajtani a Fidesz “győzelmi” tervét” – kezdte vasárnapi Facebook-bejegyzését Magyar Péter.
A Tisza Párt elnöke szerint a kormány által kapott milliárdokból új pártokat hoznak létre és az alig látható politikai pártokat igyekeznek futtatni a propagandában, hátha így sikerül megosztani a rendszerváltást akaró milliók szavazatát.
„Nem fog sikerülni. Mindenki látja már, hogy azon politikusok és “szakértők”, akik a nem létező harmadik útról kamuznak, azok, akik ötödször is a külön indulás szükségességéről beszélnek, ahelyett, hogy dolgoznának, egyértelműen Orbán Viktor hatalomban tartásáért küzdenek. Ne legyenek illúzióink, rengeteg pénzért teszik ezt és cseppet sem érdekli őket a hazánk sorsa” – fogalmazott Magyar, majd hozzátette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tölgyesi Poós Anna szobrász egy éve készített el egy turulszobrot Kaskantyú település számára, de az alkotást azóta sem vették át.
A művész elmondása szerint a szobor ára kétmillió forint volt, ennek felét a bronzöntés költsége tette ki, a másik fele a tiszteletdíja lett volna, amelyről lemondana a település javára.
Hozzátette, hogy „ha már biztos lesz, hogy sosem kerül az eredeti rendeltetési helyére”, akkor próbálja majd meg eladni másnak, írta meg a 24.hu.
A szobrász augusztus 12-én a község Facebook-oldalán nyílt levélben fordult a polgármesterhez.
Leírta, hogy többször is kereste Újházy Zsoltot, de nem érte el, a telefonhívásaira sem reagált. Az eredeti bejegyzés közel két hétig nem hozott előrelépést.
A helyzet akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szombaton megosztotta a levelet saját oldalán. Ezt követően több hozzászólás érkezett, volt, aki azt vetette fel, hogy a szobrot inkább másnak kellene eladni.
Tölgyesi Poós Anna azt is közölte, hogy a bronzöntés költségét mindenképp vissza szeretné kapni. Úgy fogalmazott: a tiszteletdíjáról lemondana, „ez lenne az én ajándékom, így csak egymillió forintot kellene valahogy előteremtenie Kaskantyú derék polgárainak, hogy mégis legyen Turul szobor Kaskantyún”.
Újházy Zsolt polgármester továbbra sem reagált az ügyre. A falu vezetőjét független jelöltként a 2019-es önkormányzati választáson és tavaly is megválasztották.