HÍREK
A Rovatból

RTL: Mindennapos eset, hogy a Booking.com nem létező szállásokat hirdet

Egy magyar utazó karácsonykor, Indonézia közepén volt kénytelen új szállás után nézni, amikor kiderült, hogy a korábban lefoglalt hely nem létezik.

Link másolása

Egyre nagyobb a botrány a Booking.com körül: a hét közepén a spabook.net írt arról, hogy az internetes szállásfoglaló rendszer több, mint egy hónapja nem fizet szállásadó ügyfeleiknek. Az RTL.hu pénteken nem létező szálláshelyekről és ki nem fizetett pénzekről számolt be.

Dényi Andrea is pórul járt tavaly decemberben. A portálnak nyilatkozó nő egy olyan indonéziai szállásért fizetett, ami valójában nem létezett.

„Kaptam egy visszaigazoló emailt a Bookingtól a szállásadó elérhetőségével, akit felhívtam egyeztetni a check in idejét, és közölte, hogy neki ilyen szállása nem létezik. Ekkor megkértem, hogy akkor legyen szíves a visszaigazolást és az egész foglalást törölni, mire azt mondta, hogy ezt nem tudja törölni, végezzem el én, majd kinyomta a hívásomat és blokkolta a számom” – mesélte Andrea a Fókusznak. Hozzátette: eleinte nagyon készségesek voltak az oldalnál, majd teljesen eltűntek, holott a szerződésben a Booking.com garanciát vállalt az ehhez hasonló helyzetek megoldására.

Andrea ezután a csúcsszezon idején keresett új szállást magának egyedül, Dél-Kelet Ázsia közepén. Végül a foglalási díjat a bankja segítségével visszakapta.

„Akkor kénytelen volt a Booking előbújni, és benyújtottam nekik az új hotelem számláit, mert arra is szintén garanciát vállalnak a szerződési feltételeikben, hogy a két hotel közti különbséget, ha a másik hotel drágább, kifizetik. Akkor nagyon készségesen és udvariasan minden megígértek, hogy hét napon belül a számlámon lesz az összeg. Ez tavaly decemberben volt, azóta sem érkezett meg” – panaszkodott Andrea.

A pórul járt utazó elmondta, hogy összesen 500 euróról van szó. A helyzetet nehezíti, hogy időközben eltűntek a csetbeszélgetések a Booking.com rendszeréből. A rögzített ügyfélszolgálatos telefonbeszélgetésekkel sem tudja az igazát bizonyítani, ugyanis bár az adatvédelmi törvény értelmében kikérte ezeket, de csak néhányat kapott meg közülük, és csak az ő hangja hallatszik ezeken, az ügyfélszolgálatosé nem.

A nő végül a rendőrséghez fordult, és történetét a közösségi médiában is megosztotta. Ekkor derült ki, hogy többen is hozzá hasonlóan jártak a Booking.comnál foglalt szállásokkal kapcsolatban.

Az RTL felhívta a szállásfoglaló oldalt, ahol az ügyintéző elismerte: mindennapos eset, hogy a Booking.com nem létező szállásokat hirdet, amiket gyanútlan emberek lefoglalnak és ki is fizetnek. A nem létező indonéz szállás továbbra is elérhető az oldalon, amire az ügyintéző azt mondta, hogy „bárki fel tud tölteni szállást a Bookingra, és úgy néz ki, hogy átment az automata rendszeren”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: