HÍREK
A Rovatból

Robert Fico már ki is adta az első utasításait, de csak fokozatosan árulják el, mik azok

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap azt mondta, hogy a szlovák kormányfő már túl van az életveszélyen.


Túl van az életveszélyen Robert Fico, de továbbra is súlyos az állapota. A meglőtt szlovák kormányfő már konkrét utasításokkal látta el a helyettesét.

Robert Kaliňák miniszterelnök-helyettes vasárnap arról beszélt, hogy

a miniszterelnök továbbra is intenzív ápolásra szorul, teljes felépülése hosszú időt vesz igénybe.

Fico egészségügyi állapota továbbra sem teszi lehetővé átszállítását egy pozsonyi kórházba, ezért a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórházban kezelik tovább.

„A legrosszabb, amitől tartottunk, jelen pillanatban nem fenyeget” – mondta Kaliňák. Azt is hozzátette: tekintettel a miniszterelnök stabil, pozitív prognózisú állapotára a kórház az elkövetkező napokban rendszeresen tájékoztat majd a kormányfő gyógyulási folyamatának alakulásáról.

A miniszterelnök-helyettes zárásként azt is elmondta, hogy

Fico konkrét utasításokkal látta el a kormány következő lépéseit illetően,

a kialakult helyzet megnyugtatását szolgálni hivatott lépéseket fokozatosan mutatják be.

via Új Szó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem költözött ki Novák Katalin a Béla király úti elnöki rezidenciából, hiába bukott bele a kegyelmi botrányba hónapokkal ezelőtt
Így viszont a márciusban hivatalba lépő Sulyok Tamás sem tud beköltözni.


Továbbra is Novák Katalin lakik a magyar köztársasági elnöknek járó rezidenciában, ezért Sulyok Tamás nem tudott beköltözni a Béla király úti villába - írja a 444.

Novák a kegyelmi ügy hatására február 10-én mondott le az államfői posztról. Utódjának Sulyok Tamást választották meg február 26-án, az egykori alkotmánybíró március 5-én vette át hivatalosan a tisztséget. Jogszabályilag neki kötelező lenne beköltözni a Béla király úti ingatlanba, az azonban még foglalt.

A 444 május végén meg is kereste Novák katalint, hogy mikor tervez kiköltözni onnan, választ azonban nem kaptak. Sulyok hivatalától viszont azt írták a lapnak:

„Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök és családja ugyanabban az ingatlanban élnek, amely ingatlan már köztársasági elnök úr alkotmánybírósági elnöksége alatt is rezidenciául szolgált. Nincsen szükség több, más jellegű biztonsági intézkedésre, mintha a Béla király úti rezidenciában laknának.”

Írtak az Országgyűlés Hivatalának is, innen azonban mindössze annyit válaszoltak, hogy „Novák Katalin részéről az Országgyűlés Hivatalához nem érkezett lakásigénylésre vonatkozó kérelem.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Keresztülhúzhatja Orbán számítását az olasz miniszterelnök, nem csatlakozhat a Fidesz a Meloni által vezetett Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójához
Orbán hétfőn arról írt, hogy egyesíteni fogják az európai jobboldal erőit. Egy olasz lap szerint azonban Giorgia Meloni kikosarazta a magyar kormányfőt.


Elutasította Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Orbán Viktor, nem csatlakozhat a Fidesz az Európai Konzervatívok és Reformisták frakciójához - értesült a Corriere della Sera. Az olasz lap szerint

Meloni, úgy vélte, hogy több hátránya származna, mint előnye a magyar kormánypárt csatlakozásából.

A Fidesz képviselői a függetlenek között ülnek az Európai Parlamentben, miután 2021-ben - megelőzve a kizárásukat - önként kiléptek a legnagyobb EP-frakciót adó Európai Néppártból. Orbán néhány hónapja jelezte, hogy a fideszes képviselőket szívesen látná az ECR-ben, amelynek tagja többek között a korábbi lengyel kormánypárt, a Jog és Igazságosság is. A magyar kormányfő tervei azonban a Corriere della Sera értesülései alapján zátonyra futottak.

Meloninak ugyanis az ECR több tagpártja, például a Finnek Pártja, a belgiumi Új Flamand Szövetség, illetve a cseh Polgári Demokrata Párt, is jelezte, számukra elfogadhatatlan lenne a Fidesz belépése.

Korábban pedig a Svéd Demokraták is jelezték, nem támogatják a magyar kormánypárt csatlakozását.

Az olasz lap szerint Meloni reméli, hogy több képviselőjük lesz, mint a liberális frakciónak, így az ECR már a harmadik legnagyobb frakcióval rendelkezne az EP-ben, jelentősen növelve így a befolyásukat.

Orbán hétfőn, az Európai Unió állam- és kormányfőinek hétfői brüsszeli munkavacsorája után arról értekezett a Facebookon, hogy a jobboldali pártok megerősödtek, a baloldal és a liberálisok pedig teret vesztettek az EP-választáson. Szerinte a Néppárt ahelyett, hogy a választókra hallgatott volna, „végleg összeállt a baloldallal és a liberálisokkal”.

„Mi ebbe nem nyugszunk bele! Egyesíteni fogjuk az európai jobboldal erőit, és küzdeni fogunk a migráció- és háborúpárti bürokratákkal”

- írta akkor Orbán.

Eközben kedden este kiderült, hogy a TISZA Párt EP-képviselői - köztük Magyar Péter - csatlakozhatnak a néppárti képviselőcsoporthoz.

via Népszava

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az EU-s fizetése felét jótékonysági célra ajánlja fel, fél év múlva újra szavaztat, maradjon-e
ÉLőben jelentkezett be Brüsszelből a TISZA Párt alelnöke. Szerinte nem hazugság, hogy végül is beül az EP-be, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.


Felveszi az európai parlamenti mandátumát Magyar Péter, a fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja fel - erről beszélt a TISZA Párt alelnöke Brüsszelből közvetített élő Facebook-bejelentkezésében. Az is kiderült, hogy fél év múlva újra megszavaztatja majd, hogy maradjon-e az EP-ben.

Magyar azt is hozzátette, hogy

ha az EP képviselőség a pártépítés, illetve a TISZA-közösség kárára megy, akkor le fog mondani a mandátumáról.

Kedden derül ki, hogy a TISZA Párt EP-képviselői csatlakoztak a néppárti képviselőcsoporthoz. Ennek kapcsán Magyar azt mondta, hogy ez „Magyarországon egy fontos nap”.

Arra is kitért: bár korábban többször elmondta, hogy nem megy ki Brüsszelbe, most mégis változott a helyzet. Mint mondta, az elmúlt három hónapját arra tette fel, hogy „lépésről lépésre visszavegyük a saját hazánkat”, és reméli, senki nem vitatja el tőle, hogy továbbra is ezen dolgozik. Ezt mérlegelve döntött úgy, hogy felveszi az EP-mandátumot. Azt is hozzátette:

mikor arról beszélt, hogy nem ül majd be az EP-be, akkor még nem gondolta, hogy a TISZÁ-nak ekkora sikere lesz. Így szerinte nem hazugság, hogy végül mégis kimegy Brüsszelbe, ez inkább alkalmazkodás a körülményekhez.

Azt is hangsúlyozta, hogy a mandátum nem öt évre szól, és látni akarja, hogy mennyi munkával és kint tartózkodással jár az EP-képviselőség. Bízik abban, hogy ez hozzájárul majd ahhoz, hogy a következő országgyűlésen a Tisza Párt fog győzni. Szerinte ha nem venné fel a mandátumot, akkor is sokat kéne külföldre utaznia, és ezt most megteheti az EP-n belül.

A fizetése felét azonban jótékonysági célra ajánlja majd fel, elsősorban családokat akarnak majd támogatni. Felkérte a többi magyar EP-képviselőt is, hogy ők is hasonlóan járjanak majd el.

Azt is hozzátette:

megérti, hogy kritikusak az emberek, de ő bebizonyítja majd, hogy „lehet ezt jól csinálni”.

Azt ígérte, hogy most már vége a „one man show-nak”, csapatmunka jön.

Az élő bejelentkezéséből az is kiderült, hogy nem fog kiköltözni Brüsszelbe, ingázni fog majd, mert „látta a rossz példákat és figyelembe vette azokat”.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Őrizetbe vették Óbuda alpolgármesterét a Magyar Nemzet szerint
Az ügyészség korábban azt közölte, hogy korrupciós bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást.


A hatóságok a kedd reggeli házkutatások során őrizetbe vették Czeglédy Gergő óbudai alpolgármestert - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap szerint a Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés és más bűncselekmények kapcsán folytatott nyomozást.

Korábban a főügyészség azt közölte az MTI-vel, hogy

korrupciós bűncselekmények miatt folytatnak nyomozást, amely ügyben jelenleg több helyszínen - köztük a III. kerületi önkormányzatnál - folynak eljárási cselekmények.

Részletesebb tájékoztatást szerdára ígértek az ügyben.

Az ügyészség már márciusban is tartott hasonló akciót, akkor azt közölték, hogy négy embert őrizetbe vettek.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi a cégén keresztül 2021-ben szolgáltatások nyújtására, illetve eszközbeszerzésekre fiktív szerződéseket kötött az óbudai önkormányzattal, illetve az egyik gyanúsított társa által kijelölt két gazdasági társasággal. A márciusi közleményük szerint a gyanúsítottak a fiktív szerződések ellenértékeként beérkezett pénzösszegeket készpénzben felvették és korrupciós célokra fordították.

A III. kerületi önkormányzat akkor azt közölte, hogy sem hivatali, sem önkormányzati, sem az intézményrendszerben dolgozó munkatársat nem érint az az eljárás,

amellyel kapcsolatban dokumentumokat és iratokat kért be a Központi Nyomozó Főügyészség az önkormányzattól.

„Önkormányzatunk minden egyes szerződése szabályos és valós teljesítésen alapul, ami kizárja a jogszerűtlenséget vagy a fiktivitást” - írta akkor a kerületi vezetés.

Link másolása
KÖVESS MINKET: