Robbanás, légicsapás vagy időjárás? Büntetőeljárásban vizsgálják az azeri légikatasztrófa okait
Nyomozást indítottak az azeri hatóságok annak kiderítésére, hogy mi okozta az Azerbaijan Airlines 8432-es járatának katasztrófáját, írja az Euronews. A balesetben legalább 38 ember vesztette életét, és 29-en túlélték, akik jelenleg kórházi ellátásban részesülnek.
A gép december 25-én próbált kényszerleszállást végrehajtani Aktau közelében, miközben Azerbajdzsán fővárosából, Bakuból Groznijba tartott. Az első hírek szerint a rossz időjárás lehetett a baleset oka, de a túlélők beszámolói szerint robbanást hallottak, és repeszeket is láttak. Ez felvetette annak lehetőségét, hogy légvédelmi támadás érhette a gépet.
– mondta Ilham Alijev azeri elnök.
Farid Huszejnov, az azeri légitársaság szóvivője hangsúlyozta, hogy minden érintett megfelelő segítséget kap.
„Az utasok hozzátartozói számára létrehoztunk egy zöld vonalat, amit a közvélemény felé is kommunikáltunk. Pszichológiai támogatást nyújtunk az elhunytak családjainak és a sérülteknek, állampolgárságtól függetlenül” – mondta a szóvivő.
A vészhelyzeti minisztérium szerint a gép sűrű köd miatt változtatta meg útvonalát, és Groznij helyett Mahacskalába irányították. Ezután madárrajjal ütközött, majd robbanás történt.
Ugyanakkor egyes orosz katonai bloggerek szerint a gépen látható sérülések inkább arra utalnak, hogy légvédelmi találat érhette.