HÍREK
A Rovatból

Részleges gyárleállás lesz a Tungsramnál hétfőtől, szabadságra küldik a dolgozókat

A járvány, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak azonnali kormányzati segítséggel tudnának tovább működni.


Hétfőtől részleges gyárleállások miatt szabadságra küldik a Tungsram érintett dolgozóit, mert a céget megoldhatatlan helyzet elé állították a gazdasági körülmények - írta a Zalai Hírlap szombati száma a társaság elnök-vezérigazgatójának tájékoztatására hivatkozva.

Jörg Bauer azt mondta, hogy miután az idei első negyedév sem úgy alakult, ahogy tervezték, a cég részleges gyárleállásra készül áprilisban, hogy "áttervezhesse kapacitásait a vevői igényekhez képest, és meglévő készleteit is eladhassa". Hétfőtől ezért egy hétre - a nagykanizsai LED-területen április 22-ig - leállás lesz, amelyhez hasonló minden évben van, de csak a nyári időszakban, az érintett munkavállalóknak erre az időre szabadságot adnak ki.

Jörg Bauer közölte:

a pandémia, a globális ellátási nehézségek és az ukrajnai háború megoldhatatlan feladat elé állította a cégcsoportot, csak az azonnali kormányzati segítség tenné lehetővé "a tudásalapú társadalomhoz hozzájáruló, innovatív értéket teremtő, történelmi magyar márka további működését".

Szerinte az egész európai ipart veszélyezteti az energiaárak elszabadulása, a nyersanyagok hiánya és drágulása, a szállítási nehézségek.

A Tungsram esetében olyan érzékeny pillanatban érkeztek ezek a durva, külső csapások, amikor a vállalat a GE-től való 2018-as kivásárlás után, önálló életében még fiatalnak számít, és éppen belekezdett az átalakulásba, a régi üzletágakat felváltó, új tevékenységének felépítésébe. Ezt a munkát azonban nem lehet elvégezni, ha folyamatosan a túlélésért kell küzdeni - állapította meg Jörg Bauer.

Jelezte, hogy egy hagyományos izzó önköltsége 60 százalékkal emelkedett a múlt évhez képest az energiaárak növekedésének eredményeképpen. Ezt az áremelkedést nagyon nehéz átadni a vevőknek, akiknek az olcsó, kínai LED-lámpák megvásárlása kedvezőbbnek tűnhet.

A Tungsram vezetője a lappal azt közölte:

a cég súlyos kihívásokkal küzd, miután 2020-ban és 2021-ben is veszteséget termelt.

Kétfajta kormányzati segítségre számít az elnök-vezérigazgató, az egyik az állami, önkormányzati megbízások, különböző energiahatékonysági programok beindítása, amin a jelenlegi gazdasági környezetben mindenki csak nyerne a kisebb fogyasztás, a jobb minőségű világítás miatt. A másik lehetőség a kormányzati vissza nem térítendő támogatás vagy tőkeinjekció.

Jörg Bauer szerint az európai és benne a magyar iparnak is sürgős uniós, illetve kormányzati segítséget kell kapnia a túléléshez. Az egyik megoldási javaslata az energiafogyasztást visszafogó programok bevezetése, amely csökkentené az EU függését az import gáztól, olajtól. A másik javaslata a zömében Kínában és Kelet-Ázsiában kitermelt, kritikus nyersanyagoktól való függés megszüntetése az európai újrahasznosítás fellendítésével, támogatásával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk