Rengeteg gyermekes családot fenyeget a kilakoltatás réme - értük is menetelnek ma Budapesten
„A párommal egy albérletben éltünk, de a tulajdonos úgy döntött, hogy eladja a lakást, ezért onnan el kellett mennünk. Terhes vagyok. Sokáig kerestünk helyet családok átmeneti otthonában, de mindenhol több hónapos várólista van. Esélyünk sincs bejutni.”
„Feleségemmel és két gyermekünkkel egy devizahiteles lakásban élünk. A lakásnak pár hónap múlva lejár a bérleti szerződése. Szeptemberben megjelent nálunk a végrehajtó, a rendőrség és a banktól valaki, és felszólítottak, hogy hagyjuk el a lakást. Végül tíz nap haladékot kaptunk.”
„Pár hónapja lakoltattak ki az öt gyermekemmel, akiket egyedül nevelek. Most családok átmeneti otthonában élünk. Szeretnénk elköltözni innen, de nem találunk a gyerekekkel albérletet. Korábban önkormányzati lakásban éltünk. Igaz, hogy volt tartozásunk, de az új munkahelyem miatt tudtam volna részletekben törleszteni. Ezt a polgármester elutasította.”
„Egy budapesti munkásszállón lakom a párommal. Egy hetet kaptunk arra, hogy elhagyjuk a szobát, amit eddig mindig rendesen fizettünk. Azért akarnak kilakoltatni minket, mert kétszer nem engedtük be a poloskairtókat, mert nem voltunk otthon. Egy hónap múlva már el tudnánk menni egy rendes albérletbe, de addig szükségünk van erre a szállásra.”
2018 májusa és júniusa között több mint 1350 kilakoltatásra került sor - ez a szám napi átlagban 22 családot jelent. Ez csupán négy történet a rengeteg közül, amivel A város mindenkié nevű csoport a közel tíz éves működése alatt találkozott. Ők szervezik idén is, most már nyolcadjára a Lakásmenetet szeptember 29-én, hogy így hívják fel a figyelmet a lakhatáshoz való jogra, illetve arra, hogy senkit ne lehessen megfelelő elhelyezés nélkül az utcára tenni.
Az elmúlt néhány hétben számos, kilakoltatásról szóló hír került be a sajtóba - például annak az asszonynak az esete, aki összecsuklott és egész testében remegett, amikor a rendőrök rátörték 11. kerületi lakásának ajtaját, hogy elvigyék. Vagy ott van például az az édesanya, akit autista, rákos gyermekével együtt akartak kilakoltatni, ugyanis a házat, ahol eddig egy pici lakrészt béreltek, hiteltartozás miatt elárverezték. Ehhez hasonló sors fenyegette azt az ötgyermekes szegedi családot is, akik 10 nappal a kilakoltatás napja előtt értesültek arról, hogy albérletüket elárverezik a fejük fölül. Hogy valójában mi jelenti a nagyobb bajt, a kilakoltatás mint jelenség, vagy az, hogy mindez elhelyezés nélkül történik, Tóth Fannit, az esemény egyik szervezőjét kérdeztük.
„Bár nagyon erőszakos cselekmény, alapvetően mégsem a kilakoltatás tényével van probléma, hanem azzal, hogy rendszerszinten nincs megoldva, miért lakoltatják ki ezeket az embereket, milyen módszerrel teszik, beleértve azt is, hogy milyen jogi eljárás előzi meg. Nagyon sokszor hiányos a tájékoztatás, nem jogszerű. Nem kommunikál egymással az önkormányzat, a végrehajtó, a bíróság. A második legnagyobb probléma pedig az, hogy semmilyen alternatíva nincs, semmilyen szociális háló, ami megfogná őket.”
A gyermekes családokra nézve több okból is nagyon fenyegető a kilakoltatás ténye. Egyrészt mert utcára kerülnek, másrészt mert ha kilakoltatnak egy családot, akkor a gyámügy megjelenik, mondván nem megfelelő a gyerekek ellátottsága, ezért akár abban a percben is kiemelhetik őket.
Az ő kilakoltatásuk és egymástól való elszakításuk azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis Fanni szerint a problémák ott kezdődnek, hogy egyáltalán nincs olyan kormányzati szerv, ami a lakhatással foglalkozna.
„Nincs átfogó törvény, az önkormányzatok és a kormányhivatalok egymás között dobálóznak a felelősséggel”, mondja. Az AVM éppen ezért is, kifejezetten a gyermekes családok kilakoltatására fókuszálva készített egy petíciót (amit péntek estig több mint kétezren írtak alá), valamint beadtak egy törvénymódosító javaslatot is – azt akarják elérni, hogy a gyermekeseket ne lehessen elhelyezés nélkül az utcára tenni. A menetnek is ez lesz az egyik fő üzenete, ami most, 2018-ban, a családok évében különösen aktuális, hívja fel a figyelmet Fanni.
A kormány eddig rettentően passzívan és mondhatni elutasítóan állt a problémához, úgy tűnik, hogy egyáltalán nem is érdekli őket, tette hozzá ugyanakkor. A csoport még a választások előtt, a tavaszi ülésszakban (ami összesen két hétig tartott) megpróbálta elérni, hogy legyen egy törvénymódosító javaslat, még a moratórium lejárta előtt. „Akkor sem foglalkoztak vele egyáltalán, nyilván azért, mert senkinek nem állt érdekében. Voltunk a parlamentben is, arra az ülésre a Fidesz egyáltalán nem jött el. Ezek után beindult a kilakoltatási gépezet. Hogy most, az őszi ülésszak alatt hogyan fognak reagálni, azt nem szeretnénk megjósolni, de az biztos, hogy mi nem fogjuk abbahagyni.”
A döntéshozók passzivitásával, elzárkózásával ellentétben társadalmi szinten láthatóan működik az érzékenyítés – azt, hogy „az emberek” mennyire fogékonyak például a lakhatási krízis iránt, remekül mutatja, hogy a meghirdetett Facebook-eseményre közel háromezren jelezték érdeklődésüket, de Fanni elmondása szerint „a valóságban” is nagyjából ezren részt szoktak venni a már hagyománnyá vált meneten.
„Szépen lassan megértik, hogy ez nem csak az úgynevezett szegény embereket (vagy legalábbis azokat, akiket a felső- és középosztály annak tart) érinti, hanem gyakorlatilag mindenkit, ugyanis a lakhatás egy nagyon összetett problémakör – kezdve onnan, hogy drága az albérlet és onnan is bárkit, bármikor kirakhatnak.”
És azt is látják, hogy konkrétan kikkel, milyen emberekkel történik mindez, ugyanis az AVM blogjában rendszeresen dokumentálja arccal, névvel az egyes, sok esetben teljesen kétségbeejtő helyzeteket, amelyek így még inkább kézzel foghatóvá válnak.
A cikk elején leírt esetek egyébként a Lakásmenet kampányvideójában is szerepelnek, ismert magyar művészek mondták el őket a kamera előtt. Alföldi Róbert, Bíró Kriszta, Hajdu Szabolcs, Gyabronka József, Lang Györgyi, Parti Nagy Lajos, Pálos Hanna, Sárosdi Lilla, Schilling Árpád, és Török-Illyés Orsolya is arcát és hangját adta a történetekhez, amelyek sajnos egytől egyig valósak, sőt, Fanni szerint már mindennaposnak is tekinthetőek és ebből kifolyólag (is) lehetetlen elmenni szó nélkül mellettük. (A kilakoltatási naplókban évekre visszamenőleg dokumentálják is ezeket, úgyhogy mindenki számára hozzáférhetőek.)
Mint kiderült, a videó létrejöttének Sárosdi Lilla volt a mozgatórugója, aki nagyon is szívén viseli a menet ügyét és úgy általában az AVM tevékenységét, noha férjével, Schilling Árpád rendezővel és gyermekével kiköltöztek Franciaországba – ő szervezte be művészkollégáit is, akik által talán még többekhez eljut az esemény és az összefogás híre.
Ha valaki úgy érzi, hogy szeretné segíteni a munkájukat és csatlakozni hozzájuk, a fent említett oldalukon, illetve Facebook-oldalukon keresztül is megteheti.